Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Még mindig formál a Biblia?

Még mindig formál a Biblia?

„Változzatok át elmétek újjáalakítása által” (RÓMA 12:2)

ÉNEKEK: 61., 52.

1–3. a) Min lehet nehéz változtatni a keresztelkedésünk után? b) Milyen kérdések merülhetnek fel, ha a vártnál nehezebben fejlődünk? (Lásd a képeket a cikk elején.)

AMIKOR Kevin 1 megismerte az igazságot, szívből vágyott rá, hogy szoros kapcsolatot alakítson ki Jehovával. Ám addig éveken át szerencsejátékozott, dohányzott, ivott és kábítószerezett. Ahhoz, hogy elnyerje Isten helyeslését, fel kellett hagynia ezekkel a Szentírással ellentétes szokásokkal. Ebben az segített neki, hogy Jehovára támaszkodott, valamint engedte, hogy formálja őt Isten írott Szava (Héb 4:12).

2 Vajon a keresztelkedése után Kevin már semmi máson sem változtatott az életében? De igen, hiszen még mindig dolgoznia kellett azon, hogy egyre inkább jellemezzék őt a keresztényi tulajdonságok (Ef 4:31, 32). Például meglepődve tapasztalta, hogy mennyire nehéz felülkerekednie a heves természetén. Elismerte: „Tulajdonképp nagyobb kihívás volt megtanulni, hogyan uralkodjak magamon, mint felhagyni a kicsapongó szokásaimmal.” Kevin buzgón imádkozott, és szorgalmasan tanulmányozta a Bibliát, így sikerült megváltoznia.

3 Mielőtt megkeresztelkedtünk, sokan Kevinhez hasonlóan jelentős változtatásokat tettünk, hogy megfeleljünk a Bibliában található alapvető követelményeknek. És azt is felismertük, hogy a keresztelkedésünk után további finomításokra van szükség a jellemünkben, mert akkor tudjuk igazán Isten és Krisztus példáját követni (Ef 5:1, 2; 1Pét 2:21). Lehet például, hogy észrevesszük magunkon, hogy kritikusan gondolkodunk másokról, félünk az emberektől, hajlamosak vagyunk pletykálkodni, vagy valamilyen más hiányosságunk van. Nehezebb levetkőznöd ezeket, mint gondoltad? Ha igen, talán felmerül benned: „Miért olyan nehéz csiszolni az egyéniségemen, ha már sokkal nagyobb dolgokon is sikerült változtatnom? Mit tehetek, hogy a Biblia jellemformáló hatása továbbra is megnyilvánuljon az életemben?”

VALÓS ELVÁRÁSAID LEGYENEK

4. Miért vagyunk képtelenek rá, hogy mindig Istennek tetszően cselekedjünk?

4 Mivel megismertük és megszerettük Jehovát, őszintén vágyunk rá, hogy neki tetszően éljünk. Bármennyire eltökéltek legyünk is ebben, a bűnös természetünk miatt képtelenek vagyunk mindig azt tenni, ami örömet szerez Istennek. Olyan helyzetben vagyunk, mint Pál apostol, aki ezt írta: „az akarat megvan bennem, de hogy véghezvigyem, ami jó, nincs meg” (Róma 7:18; Jak 3:2).

5. Mi mindenen változtattunk a keresztelkedésünk előtt, de milyen hiányosságaink okozhatnak gondot továbbra is?

5 Felhagytunk az olyan bűnös szokásokkal, amelyeket a keresztény gyülekezet tagjai nem gyakorolhatnak (1Kor 6:9, 10). De ezzel együtt még mindig vannak hiányosságaink (Kol 3:9, 10). Ezért alaptalan lenne elvárnunk, hogy a keresztelkedésünk után, vagy akár sokévnyi hűséges szolgálat után már ne vétsünk többet, ne kövessük el újra ugyanazt a hibát, vagy ne tegyenek próbára minket a helytelen vágyaink és hajlamaink. Évekig is eltarthat, mire változtatni tudunk ezeken.

6–7. a) Mi teszi lehetővé, hogy a bűnös mivoltunk ellenére Jehova barátai legyünk? b) Miért kérhetjük bátran Jehovát, hogy bocsásson meg nekünk?

6 Az, hogy bűnt örököltünk, nem feltétlenül akadályoz meg minket abban, hogy Jehova barátai legyünk, és hogy szolgáljuk őt. Ne feledjük, hogy amikor Jehova magához vonzott minket, tudta, hogy időnként hibázni fogunk (Ján 6:44). Mivel jól ismeri a jellemünket, és belelát a szívünkbe, kétségtelenül tisztában volt azzal is, hogy milyen hiányosságok okoznak majd leginkább gondot nekünk. Tudta, hogy néha súlyosabb vétkeket is elkövetünk majd. Ennek ellenére azt szerette volna, hogy legyünk a barátai.

7 Istent arra indította a szeretete, hogy egy értékes ajándékot adjon nekünk: drága Fia életét mint váltságot (Ján 3:16). Ez a felbecsülhetetlen értékű áldozat alapot ad arra, hogy Jehova megbocsásson nekünk, ha őszinte bűnbánatot tanúsítunk. Így biztosak lehetünk benne, hogy megőrizhetjük a vele ápolt szoros barátságunkat (Róma 7:24, 25; 1Ján 2:1, 2). De ha úgy érezzük, hogy beszennyeznek a bűneink, vajon vonakodnunk kellene attól, hogy a javunkra fordítsuk ezt az áldozatot? Természetesen nem. Ez olyan lenne, mintha nem akarnánk kezet mosni, amikor piszkos a kezünk. Végtére is a váltságáldozat pont a bűnbánó vétkesekért van. Tehát a váltságnak köszönhetően a tökéletlenségünk ellenére is lehetünk Jehova barátai. (Olvassátok fel: 1Timóteusz 1:15.)

8. Miért nem szabad szemet hunynunk a gyengeségeink felett?

8 Persze nem arról van szó, hogy egyszerűen szemet hunyunk a gyengeségeink felett. Csak úgy lehetünk Jehova barátai, ha törekszünk rá, hogy szorosabban kövessük Isten és Krisztus példáját, és ha nekik tetsző egyéniséget alakítunk ki (Zsolt 15:1–5). Továbbá minden erőnkkel azon kell lennünk, hogy uralkodjunk a bűnös hajlamainkon, sőt, meg is szabaduljunk tőlük, ha lehetséges. Akár nemrégen keresztelkedtünk meg, akár évek óta szolgáljuk Jehovát, „továbbra is [engednünk kell magunkat] helyreigazítani” (2Kor 13:11).

9. Miből tudhatjuk, hogy az új egyéniség kifejlesztése egy állandó folyamat?

9 Folyamatos erőfeszítésre van szükség ahhoz, hogy engedjük magunkat helyreigazítani, és kifejlesszük „az új egyéniséget”. Pál erre emlékeztette a hittársait: „le kell vetnetek a régi egyéniséget, amely korábbi viselkedésmódotokhoz igazodik, és amely megromlik megtévesztő kívánságai szerint; meg kell pedig újulnotok az elméteket mozgató erőben, és fel kell öltenetek az új egyéniséget, amely Isten akarata szerint teremtetett igazi igazságosságban és lojalitásban” (Ef 4:22–24). Az itt „megújul” igével fordított kifejezés az eredeti nyelven arra utal, hogy az új egyéniség kifejlesztése egy állandó folyamat. Ez igazán bátorító, hiszen arról biztosít minket, hogy akármennyi ideje szolgáljuk is Jehovát, mindig csiszolhatunk a keresztényi tulajdonságainkon, amelyek az új egyéniséget jellemzik. Nem kérdéses, hogy a Biblia továbbra is formálhat minket.

MIÉRT OLYAN NEHÉZ?

10. Mit kell tennünk, ha szeretnénk, hogy a Biblia továbbra is formáljon minket, és milyen kérdések merülhetnek fel?

10 Keményen kell dolgoznunk, ha szeretnénk engedni, hogy Isten Szava továbbra is formáljon minket. De miért van szükség ilyen komoly erőfeszítésre? Vajon nem kellene, hogy könnyebben menjen a fejlődés, ha egyszer Jehova megáldja az igyekezetünket? Nem tudná Jehova annyira megkönnyíteni a bűnös hajlamaink elleni küzdelmet, hogy csak minimális erőfeszítésbe kerüljön neki tetszően élni?

11–13. Miért várja el Isten, hogy keményen dolgozzunk azon, hogy leküzdjük a gyengeségeinket?

11 A világegyetem egyértelműen tanúskodik Jehova hatalmas erejéről. Például a Napunk a saját anyagából minden másodpercben ötmillió tonnányit alakít át energiává. Noha ennek csupán egy kis töredéke jut keresztül a bolygónk légkörén, mégis elegendő meleget és fényt ad ahhoz, hogy fennmaradjon az élet (Zsolt 74:16; Ézs 40:26). Jehova készségesen ad megfelelő mértékben az erejéből, amikor a szolgáinak szükségük van rá (Ézs 40:29). Tehát Isten ahhoz is elég erőt tudna adni, hogy könnyedén legyőzzük a gyengeségeinket, anélkül hogy tanulnunk kellene a hibáinkból. De akkor miért nem teszi?

12 Jehova a szabad akarat páratlan ajándékát adta nekünk. Az iránta érzett szeretetünket és az eltökéltségünket mutathatjuk ki azzal, hogy önként választjuk az akarata cselekvését, és keményen dolgozunk azon, hogy ez sikerüljön. És azt is bizonyíthatjuk, hogy elismerjük az uralma jogosságát. Sátán kétségbe vonta, hogy Jehova jogosan uralkodik. Ezért jóságos égi Atyánk nagyra értékeli, ha szabad akaratunkból, erőnket megfeszítve kiállunk mellette (Jób 2:3–5; Péld 27:11). Ha viszont Jehova teljesen megszabadítana minket a gyengeségeink elleni küzdelemtől, nem lenne értelme azt állítanunk, hogy hűségesek vagyunk hozzá, és az uralma mellett foglalunk állást.

13 Ezért Jehova arra kér, hogy „komoly igyekezet” árán fejlesszünk ki neki tetsző tulajdonságokat (olvassátok fel: 2Péter 1:5–7; Kol 3:12). Elvárja tőlünk, hogy keményen dolgozzunk azon, hogy uralni tudjuk a gondolatainkat és az érzéseinket (Róma 8:5; 12:9). Ha őszinte erőfeszítéseket teszünk ennek érdekében, megelégedettséget érezhetünk, amint látjuk, hogyan formál minket továbbra is a Biblia.

ENGEDD, HOGY ISTEN SZAVA TOVÁBBRA IS FORMÁLJON

14–15. Hogyan tudunk Jehovának tetsző tulajdonságokat kifejleszteni? (Lásd „ A Biblia és az ima segített nekik megváltozni” című részt.)

14 Mit tegyünk hát, hogy Istennek tetsző tulajdonságok jellemezzenek minket? Nem elég csupán elhatároznunk, hogy fejleszteni fogjuk a személyiségünket. Komoly erőfeszítésre van szükség, és meg kell fogadnunk Jehova tanácsait, hiszen a Róma 12:2-ben ezt olvashatjuk: „ne szabjátok magatokat többé ehhez a világrendszerhez, hanem változzatok át elmétek újjáalakítása által, hogy próbatétellel megállapíthassátok, mi az Isten jó, elfogadható és tökéletes akarata.” Jehova a Szava és a szent szelleme által segít nekünk, hogy megértsük az akaratát, és hogy annak megfelelően változtassunk az életünkön. Az, hogy mindezért erőfeszítést teszünk, magában foglalja, hogy naponta olvassuk a Bibliát és elmélkedünk rajta, valamint imádkozunk a szent szellemért (Luk 11:13; Gal 5:22, 23). Ha engedjük, hogy Isten szent szelleme vezessen minket, és elsajátítjuk a Szavából megismert gondolkodásmódját, egyre inkább úgy fogunk beszélni és cselekedni, ahogy az neki tetszik. Ennek ellenére továbbra is ébernek kell lennünk, hogy ne adjunk teret a bűnös hajlamainknak (Péld 4:23).

Hasznos lehet olyan írásszövegeket és cikkeket gyűjteni, amelyek a gyengeségeink elleni küzdelemmel foglalkoznak (Lásd a 15. bekezdést.)

15 A napi bibliaolvasás mellett tanulmányoznunk is kell Isten Szavát, felhasználva a kiadványainkat. Az legyen a célunk, hogy utánozni tudjuk Jehova nagyszerű tulajdonságait. Sokan összegyűjtenek olyan bibliaverseket, valamint Őrtorony- és Ébredjetek!-cikkeket, amelyek kifejezetten a keresztényi tulajdonságok kifejlesztésével és a gyengeségek leküzdésével foglalkoznak. Időnként újra előveszik ezeket, és elmélkednek rajtuk.

16. Miért ne csüggedjünk el, ha lassúnak tűnik a fejlődésünk?

16 Ha úgy érzed, hogy csak lassacskán sikerül csiszolnod néhány jellemvonásodon, ne feledd, hogy ehhez időre van szükség. A keresztényi tulajdonságok kifejlesztése egy állandó folyamat. Türelmesnek kell lennünk, miközben arra törekszünk, hogy a Biblia jellemformáló hatása meglátsszon az életünkön. Eleinte talán minden akaraterőnkre szükség van, hogy a Szentírással összhangban azt tegyük, ami helyes. Ám ahogy a gondolkodásmódunk idővel egyre jobban igazodik Jehováéhoz, egyre könnyebbnek találjuk majd, hogy Istennek tetszően cselekedjünk, sőt ez lesz a természetes (Zsolt 37:31; Péld 23:12; Gal 5:16, 17).

NAGYSZERŰ JÖVŐ VÁR RÁNK

17. Milyen csodálatos jövő vár ránk, ha hűségesek maradunk Jehovához?

17 Ha hűségesek maradunk, végül az lesz a kiváltságunk, hogy tökéletes emberekként szolgálhatjuk Jehovát egy örökkévalóságon keresztül. Akkor majd nem kell küzdenünk azért, hogy neki tetsző tulajdonságok jellemezzenek minket. Mindig öröm lesz az akaratával összhangban élni. De a váltságáldozat már most lehetővé teszi, hogy a gyengeségeink ellenére is imádjuk szerető Istenünket. Ehhez engednünk kell, hogy a Szava formáljon minket.

18–19. Miért lehetünk biztosak abban, hogy a Biblia képes formálni bennünket?

18 Kevin, akit korábban említettünk, keményen dolgozott azon, hogy uralkodni tudjon a heves természetén. Bibliai alapelveken elmélkedett, és alkalmazta is őket, illetve megfogadta a hittársaitól kapott tanácsokat. Néhány év alatt nagyon sokat fejlődött. Végül alkalmassá vált arra, hogy kisegítőszolga legyen, és most már 20 éve felvigyázó a gyülekezetben. Mindezek ellenére továbbra is résen kell lennie, nehogy erőt vegyen rajta valamilyen hiányosság.

19 Kevin esetéből láthatjuk, hogy a Biblia segít Isten szolgáinak folyamatosan előrehaladni. Engedjük hát továbbra is, hogy Isten Szava formáljon minket, mert így közelebb kerülhetünk Jehovához (Zsolt 25:14). Az áldása egyértelműen bizonyítani fogja, hogy a Biblia továbbra is képes formálni minket (Zsolt 34:8).

^ 1 1. bekezdés: A nevet megváltoztattuk.