Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Hogyan kaphatnak segítséget a bevándorlók gyermekei?

Hogyan kaphatnak segítséget a bevándorlók gyermekei?

„Nincs nagyobb okom a hálára ezeknél, vagyis hogy azt halljam, hogy gyermekeim továbbra is az igazságban járnak” (3JÁN 4)

ÉNEKEK: 134., 133.

1–2. a) Milyen helyzetben van sok bevándorló szülő gyermeke? b) Milyen kérdésekre ad választ ez a cikk?

„A SZÜLEIM bevándorlók voltak. Kicsi koromban otthon és a gyülekezetben az ő nyelvükön beszéltem – meséli Joshua. – De miután iskolás lettem, már szívesebben használtam a helyi nyelvet. Néhány év alatt annyira átálltam erre az új nyelvre, hogy már nem értettem az összejövetelen a programokat, és nem éreztem magaménak a szüleim kultúráját.” Joshua egyáltalán nincs egyedül ezzel.

2 Jelenleg több mint 240 millió ember él másik országban, mint ahol született. Ha te is külföldre költöztél, mit tehetsz mint szülő azért, hogy a gyermekeid „továbbra is az igazságban [járjanak]”? (3Ján 4). És hogyan segíthetnek ebben mások?

NÉLKÜLÖZHETETLEN A JÓ SZÜLŐI PÉLDA

3–4. a) Hogyan mutathatnak jó példát a szülők a gyermekeiknek? b) Mit ne várjanak el a szülők?

3 Szülők, ha szeretnétek, hogy a gyermekeitek az örök élethez vezető útra lépjenek, nagyon fontos, hogy jó példát mutassatok nekik. Ha azt látják, hogy „először a királyságot” keresitek, ők is megtanulják Jehovára bízni magukat (Máté 6:33, 34). Ezért éljetek egyszerű életet. Inkább az anyagi előnyökről mondjatok le a szellemi kincsekért, ne pedig fordítva. Ha csak lehet, ne keveredjetek adósságba. Keressetek égi kincseket, vagyis igyekezzetek elnyerni Jehova helyeslését, és ne a vagyon vagy az emberek elismerése legyen a legfontosabb nektek (olvassátok fel: Márk 10:21, 22; Ján 12:43).

4 Soha ne legyetek annyira elfoglaltak, hogy ne tudjatok időt tölteni a gyermekeitekkel. Dicsérjétek meg őket, ha úgy döntenek, hogy Jehova lesz az első az életükben, nem pedig az, hogy vigyék valamire, vagy jólétet teremtsenek maguknak vagy nektek. A keresztények nem gondolkodnak úgy, hogy a gyermekek kötelesek kényelmes életet biztosítani a szüleiknek. Ne feledjétek, „nem a gyermekek tartoznak félretenni a szüleiknek, hanem a szülők a gyermekeiknek” (2Kor 12:14).

A NYELVI SZAKADÉK ÁTHIDALÁSA

5. Miért fontos, hogy a szülők beszélgessenek a gyermekeikkel Jehováról?

5 A jövendölésnek megfelelően „mindenféle nyelvű nemzetek közül” tömegek özönlenek Jehova szervezetébe (Zak 8:23). Ám ha nyelvi szakadék van közted és a gyermekeid között, talán nem könnyű az igazságra tanítanod őket. Ők a legfontosabb bibliatanulmányozóid, és ha megismerik Jehovát, az az örök életüket jelenti majd (Ján 17:3). Csak úgy érthetik meg, hogy mit tanít nekünk Jehova, ha minden adandó alkalmat kihasználsz, hogy beszélj velük erről. (Olvassátok fel: 5Mózes 6:6, 7.)

6. Hogyan válik a gyermekeid javára, ha megtanulják a nyelvedet? (Lásd a képet a cikk elején.)

6 A gyermeked valószínűleg könnyen elsajátítja a helyi nyelvet, mivel mindenki azt használja az iskolában és a környezetében. A te nyelvedet viszont elsősorban úgy tanulhatja meg, ha gyakran beszélgetsz vele. Ennek nem csak az az előnye, hogy őszintén el tudja mondani neked az érzéseit. Ha több nyelven is beszél, fejlődik a gondolkodóképessége, és ügyesebben tud kapcsolatokat ápolni. A szolgálatban is több lehetőség nyílik meg előtte. Carolina, akinek a szülei bevándorlók, ezt mondja: „Nagyon klassz, hogy idegen nyelvű gyülekezetbe járunk. És az is szuper, hogy segíthetünk ott, ahol nagyobb a szükség.”

7. Mit tehetsz, ha nyelvi szakadék alakult ki a családodban?

7 Előfordul, hogy miközben a bevándorlók gyermekei beilleszkednek a helyi kultúrába, és elsajátítják a nyelvet, már nincs kedvük a szüleik nyelvén beszélni, vagy nem is igen megy nekik. Ha a te gyermekeiddel is ez a helyzet, megtanulhatnád valamennyire a helyi nyelvet. Sokkal könnyebb lesz a bibliai alapelvek szerint nevelned őket, ha megérted, miről beszélgetnek másokkal, nyomon követed a kikapcsolódásukat és az iskolai feladataikat, és tudsz beszélni a tanáraikkal. Kétségtelen, hogy a nyelvtanuláshoz időre, szorgalomra és alázatra van szükség. De gondolj bele, ha a gyermeked elveszítené a hallását, nem tanulnád meg a jelnyelvet, hogy tudj vele kommunikálni? Ugyanilyen fontos áldozatot hoznod, ha a gyermeked egy másik nyelvet használ szívesebben. *

8. Hogyan segíthetsz a gyermekeidnek, ha nem beszéled jól a helyi nyelvet?

8 Be kell vallani, hogy nem mindegyik bevándorló szülő képes eljutni odáig, hogy folyékonyan beszélje a helyi nyelvet, amelyet a gyermekei használnak. Az így kialakuló szakadék miatt a szülőknek nem könnyű mélyebben megismertetni „a szent írásokat” a gyermekeikkel (2Tim 3:15). Ha ez nálatok is így van, az még nem zárja ki, hogy megszerettesd a gyermekeiddel Jehovát. Shan, aki vénként szolgál, így emlékszik vissza a gyerekkorára: „Anya egyedül nevelt engem és a két lánytestvéremet. Nemigen beszélte azt a nyelvet, amelyet mi legjobban értettünk, mi pedig az ő anyanyelvén nem tudtunk valami jól. De mivel láttuk, hogy tanulmányozza a Bibliát, imádkozik, és hétről hétre a legjobb tudása szerint levezeti a családi imádatot, megértettük, hogy mennyire fontos megismerni Jehovát.”

9. Hogyan segíthetnek a szülők a gyermeküknek, ha az két nyelvet is használ?

9 Némelyik gyermeknek szüksége lehet arra, hogy két nyelven tanuljon Jehováról, mivel más nyelvi környezetben van az iskolában, mint otthon. Ezért sok szülő mindkét nyelven felhasználja a nyomtatott kiadványokat, a hangfelvételeket és a videókat. Tagadhatatlan, hogy a bevándorló szülőknek több időbe és erőfeszítésbe kerül, hogy segítsenek a gyermekeiknek szoros kapcsolatot kialakítani Jehovával.

MILYEN NYELVŰ GYÜLEKEZETBE JÁRJON A CSALÁD?

10. a) Ki döntse el, hogy milyen nyelvű gyülekezetbe járjon a család? b) Mi segíthet bölcs döntést hozni?

10 Ha a bevándorlók távol élnek más Tanúktól, akik beszélik a nyelvüket, természetes, hogy a helyi gyülekezettel ápolnak kapcsolatot (Zsolt 146:9). Ha viszont van a közelben egy olyan gyülekezet, amely a szülők anyanyelvén tartja az összejöveteleket, a családfőnek kell eldöntenie, hogy milyen nyelvű gyülekezetbe járjon a család. Mielőtt döntene, alaposan gondolja át, hogy mi lenne a legjobb a családnak, imádkozzon, és beszélje meg ezt a dolgot a feleségével és a gyermekeivel (1Kor 11:3). Milyen szempontokat és alapelveket vegyen figyelembe?

11–12. a) Hogyan befolyásolja a nyelv, hogy mennyi hasznot merítenek a gyermekek az összejövetelekből? b) Miért van az, hogy némelyik gyermek nem szívesen tanulja meg a szülei nyelvét?

11 A szülők reálisan mérjék fel a gyermekeik szükségleteit. Ahhoz, hogy egy gyermek jól megértse a bibliai igazságot, nyilvánvalóan sokkal többre van szüksége, mint a heti néhány órás oktatásra, mely a gyülekezetben folyik, bármilyen nyelvről legyen is szó. De az biztos, hogy ha az összejöveteli programot azon a nyelven hallják, amelyet a legjobban értenek, már akkor is hasznot tudnak meríteni belőle, ha egyszerűen jelen vannak, és talán többet tanulnak, mint azt a szülők gondolnák. Ha viszont nem értik jól a nyelvet, egészen más a helyzet. (Olvassátok fel: 1Korintusz 14:9, 11.) Az otthon megtanult nyelv nem feltétlenül marad az a nyelv, amelyet egy gyermek a legjobban ért, vagy amely a legközelebb áll a szívéhez. Előfordulhat, hogy a gyerekek az összejöveteleken képesek hozzászólni, illetve bemutatókat vagy előadásokat tartani a szüleik nyelvén, de nem szívből teszik ezt.

12 Ezenkívül egy gyermek szívére nem csupán a nyelv van hatással. Ez a bevezetőben említett Joshuáról is elmondható volt. A nővére, Esther megjegyzi: „A gyerekek fejében a szüleik nyelve, kultúrája és vallása szorosan összetartozik.” Ebből következik, hogy ha egy gyermek idegennek érzi a szülei kultúráját, talán a nyelvüket sem szívesen tanulja meg, és a hitüket sem követi. Mit tehetnek hát a bevándorló szülők?

13–14. a) Miért ment át egy bevándorló család a helyi nyelvű gyülekezetbe? b) Mit tettek a szülők, hogy erős maradjon a hitük?

13 A keresztény szülőknek fontosabb a saját érdekeiknél az, hogy mi tesz jót a gyermekeiknek (1Kor 10:24). Joshua és Esther apukája, Samuel ezt meséli: „A feleségemmel megfigyeltük, hogy a gyerekeink melyik nyelven tudnak igazán fejlődni szellemileg, és bölcsességért imádkoztunk. A megoldás a mi szempontunkból nem volt túl kényelmes. De mivel láttuk, hogy a mi nyelvünkön folyó összejövetelen nem sokat tanulnak, úgy döntöttünk, hogy átmegyünk a helyi nyelvű gyülekezetbe. Rendszeresen elmentünk velük az összejövetelekre és a szolgálatba, és sokszor meghívtunk testvéreket egy étkezésre vagy kirándulásra. Így a gyerekek jobban megismerték őket, és Jehovát is, mégpedig nemcsak Istenként, hanem az atyjukként és a barátjukként is. Ezt sokkal fontosabbnak tartottuk, mint azt, hogy jól megtanulják a nyelvünket.”

14 Samuel még hozzáteszi: „A feleségemmel a mi nyelvünkön megtartott összejövetelekre is eljártunk, hogy erős maradjon a hitünk. Nagyon szoros volt az időbeosztásunk, és gyakran fáradtak voltunk. De hálát adunk Jehovának, hogy megáldotta az igyekezetünket és az áldozatainkat. Most mindhárom gyermekünk a teljes idejű szolgálatban van.”

MIT TEHETNEK A FIATALOK?

15. Miért érezte úgy egy fiatal testvérnő, hogy jobb lenne, ha egy helyi nyelvű gyülekezethez tartozna?

15 Amikor a gyerekek felnőnek, talán úgy látják, hogy hatékonyabban tudnák szolgálni Jehovát egy olyan gyülekezetben, amely az általuk legjobban értett nyelvet használja. A szülőknek ebben az esetben nem szabad úgy érezniük, hogy a gyerekek hátat fordítanak nekik. „Nagyjából beszéltem a szüleim nyelvét, de amit az összejövetelen hallottam, az magas volt nekem – emlékszik vissza Kristina. – Tizenkét éves koromban elmentem egy olyan kongresszusra, amelyet az iskolámban használt nyelven tartottak. Életemben először rádöbbentem, hogy ez az igazság! Az is egy fordulópont volt, amikor ezen a nyelven kezdtem imádkozni. Végre igazán szívből tudtam beszélni Jehovához!” (Csel 2:11, 41). Amikor Kristina nagykorú lett, megbeszélte a dolgot a szüleivel, és átment egy helyi nyelvű gyülekezetbe. Ezt mondja: „Ott már a hozzám legközelebb álló nyelven tanultam Jehováról, és ez nagy lendületet adott.” Kristina hamarosan általános úttörő lett, és örömmel végzi a szolgálatát.

16. Miért örül egy testvérnő, hogy a szülei gyülekezetében maradt?

16 Ha te is szívesebben járnál egy helyi nyelvű gyülekezetbe, gondold át, hogy mi ennek az oka. Így könnyebb lenne közeledned Jehovához? (Jak 4:8). Vagy azért szeretnél váltani, hogy ne legyél a szüleid felügyelete alatt, vagy esetleg mert kevesebb erőfeszítéssel járna? „Amikor a testvéreim és én tizenévesek lettünk, át akartunk menni a helyi nyelvű gyülekezetbe” – meséli Nadia, aki most a Bételben szolgál. Ám a szüleik tudták, hogy ez nem segítené elő a fejlődésüket. Nadia ezt mondja: „Most már hálásak vagyunk, hogy a szüleink kitartóan tanítottak minket a saját nyelvükre, és rábeszéltek, hogy maradjunk az ő gyülekezetükben. Ezzel csak gazdagabbak lettünk, és így többet tudtunk segíteni másoknak, hogy megismerjék Jehovát.”

HOGYAN SEGÍTHETNEK MÁSOK?

17. a) Kire bízta Jehova a gyereknevelést? b) Milyen segítséget kérhetnek a szülők, hogy az igazságban tudják felnevelni a gyermekeiket?

17 Jehova a szülőknek, nem pedig a nagyszülőknek vagy másoknak adta azt a feladatot, hogy az igazságban neveljék fel a gyermekeiket. (Olvassátok fel: Példabeszédek 1:8; 31:10, 27, 28.) Mindamellett azoknak a szülőknek, akik nem beszélik a helyi nyelvet, szükségük lehet némi segítségre, hogy a gyermekeik szívére tudjanak hatni. Persze ha támogatást kapnak másoktól, az nem jelenti azt, hogy lemondanak a szülői felelősségükről. Sőt, hozzájárulhat ahhoz, hogy „Jehova fegyelmezésében és az ő gondolkodásának zsinórmértéke szerint” tudják nevelni a gyermekeiket (Ef 6:4). A szülők megkérhetik a véneket, hogy adjanak javaslatokat a családi imádattal kapcsolatban, és segítsenek jó társaságot találni a gyermekeiknek.

A testvérek társasága jó hatással van a gyerekekre is, és a szülőkre is (Lásd a 18. és 19. bekezdést.)

18–19. a) Hogyan lehetnek jó hatással a fiatalokra az érett keresztények? b) Mivel ne hagyjanak fel a szülők?

18 A szülők időnként meghívhatnak más családokat, hogy együtt tartsák meg a családi imádatot. A fiatalokra az is jó hatással lehet, ha érett testvérek és testvérnők elkísérik őket a szolgálatba, és közösen szerveznek valamilyen szabadidős programot (Péld 27:17). „Jól emlékszem azokra a testvérekre, akik a szárnyaik alá vettek – mondja Shan, akit már idéztünk. – Sokkal több mindent megértettem, amikor segítettek felkészülni az összejöveteli feladataimra. És kikapcsolódni is nagyon szerettem velük.”

19 Azok a testvérek, akiktől a szülők segítséget kérnek, igyekezzenek erősíteni a gyerekekben a szüleik iránti tiszteletet, és ne vegyék át a nevelésüket. Az sem lenne jó, ha bármi olyasmit tennének, amit a gyülekezet tagjai vagy a kívülállók félreértenének, és erkölcsileg vitathatónak éreznének (1Pét 2:12). A szülők pedig ne adják át másnak a gyermekeik bibliai oktatását. Mindig kövessék nyomon, hogy milyen segítséget kapnak a gyerekek, és ők maguk se hagyjanak fel a tanításukkal.

20. Mit tehetnek a szülők, hogy a gyermekeik Jehova szolgálatát válasszák?

20 Szülők, kérjétek Jehova segítségét, és tegyetek meg minden tőletek telhetőt. (Olvassátok fel: 2Krónikák 15:7.) Ha kell, hozzatok áldozatot azért, hogy a gyermekeitek Jehova barátaivá válhassanak, és minden erőtökkel fáradozzatok azon, hogy a Szava eljusson a szívükig. Soha ne mondjatok le róla, hogy egyszer Jehova hűséges szolgái lesznek. Ha majd azt látjátok, hogy megfogadják a Biblia tanácsait, és követik a jó példátokat, ti is úgy érezhettek, mint János apostol, aki ezt írta a szellemi gyermekeiről: „Nincs nagyobb okom a hálára ezeknél, vagyis hogy azt halljam, hogy gyermekeim továbbra is az igazságban járnak” (3Ján 4).

^ 7. bek. Lásd a „Te is megtanulhatsz egy idegen nyelvet!” című cikket az Ébredjetek! 2007. márciusi számának a 10–12. oldalán.