JEHOVA ISTEN azt szeretné, ha a keresztények értékesnek tartanák a békét, és jó kapcsolatban lennének egymással. Ha törekszünk erre, a gyülekezetben békés légkör fog uralkodni. Ez az igaz imádathoz vonzza azokat, akik maguk is vágynak a békére.

Madagaszkáron például egy ismert kuruzsló megfigyelte, hogy milyen béke van Jehova Tanúi között, és megfogalmazódott benne, hogy ha egyszer csatlakozik valamelyik valláshoz, akkor az a Tanúké lesz. Idővel felhagyott az okkult szokásaival, néhány hónapon belül rendezte a családi helyzetét, és Jehovának, a béke Istenének az imádója lett.

Hozzá hasonlóan évről évre több ezren találják meg a keresztény gyülekezetben a békét, melyre annyira vágynak. Ámde a Biblia kertelés nélkül kijelenti, hogy a „keserű féltékenység és [a] perlekedésre való hajlam” tönkreteheti a testvérek közötti barátságokat, és sok-sok bajt okozhat (Jak 3:14–16). Azonban a Szentírásban olyan jó tanácsokat is olvashatunk, amelyek segíthetnek elkerülni a nézeteltéréseket, és megerősíteni a béke kötelékét. Mielőtt megnéznénk egy-két ilyen tanácsot, lássunk néhány megtörtént esetet.

„Nagyon nehezen jöttem ki egy testvérrel, aki a kollégám volt. Egyszer éppen akkor lépett be két férfi, amikor ordítoztunk egymással” (CHRIS).

„Egy testvérnő, akivel gyakran mentem a szolgálatba, egyszer csak már nem hívott prédikálni, aztán már egyáltalán nem is szólt hozzám. El sem tudtam képzelni, mi baja lehet” (JANET).

„Konferenciahívásban voltunk hárman. Az egyik testvér elköszönt, és azt hittem, hogy le is tette. Csak azután jöttem rá, hogy mégsem, miután mondtam róla néhány csúnya dolgot a másik testvérnek” (MICHAEL).

„A gyülekezetünkben két úttörő testvérnőnek megromlott a kapcsolata. Az egyikük nemegyszer csúnyán lehordta a másikat. A marakodásuk a testvérekre is rossz hatással volt” (GARY).

Talán nem érzed annyira aggasztónak ezeket a helyzeteket. Pedig gondolj csak bele, hogy az érintettek mindegyik esetben hosszú távú érzelmi vagy szellemi sérülést szenvedhettek volna. De mivel ezek a testvérek és testvérnők megszívlelték a Biblia útmutatását, sikerült kibékülniük. Milyen szentírási tanácsok voltak a segítségükre?

 „Ne bosszantsátok egymást az úton!” (1Móz 45:24). József ezekkel a szavakkal bocsátotta útjukra a testvéreit, amikor azok visszatértek az apjukhoz. Mennyire bölcs tanács! Ha valaki nem tud uralkodni az indulatain, és könnyen dühbe gurul, másokat is felidegesíthet. Chris rájött, hogy gondja van a büszkeséggel, és hogy nehezen fogadja el az irányítást. Elhatározta, hogy megváltozik, ezért bocsánatot kért a testvértől, akivel együtt dolgozott, és aztán már törekedett rá, hogy ne veszítse el olyan könnyen a türelmét. A kollégája észrevette ezt, így ő is változtatott a magatartásán. Most örömmel szolgálják együtt Jehovát.

„Meghiúsulnak a tervek, ahol nincs bizalmas megbeszélés” (Péld 15:22). Janet elgondolkodott, és arra jutott, hogy meg kell fogadnia ezt a bibliai tanácsot. Úgy döntött, hogy beszél a testvérnővel. Finoman megkérdezte, hogy mivel bántotta meg. Az elején persze egy kicsit kényelmetlenül érezték magukat, de aztán oldódott a feszültség, ahogy higgadtan megbeszélték a gondjukat. A testvérnő rádöbbent, hogy félreértett valamit, amihez egyébként Janetnek nem is volt köze. Bocsánatot kért, és most már újra rendszeresen prédikálnak együtt.

„Ha tehát ajándékodat az oltárhoz viszed, és ott eszedbe jut, hogy a testvérednek valami panasza van ellened, hagyd ott az ajándékodat az oltár előtt, és menj el; előbb békülj ki a testvéreddel” (Máté 5:23, 24). Jézus a hegyi beszédében adta ezt a tanácsot. Amikor Michael tudatára ébredt, hogy mennyire meggondolatlan és durva volt, nagyon elkeseredett. Minden erejével azon volt, hogy kibéküljön a testvérrel. Alázatosan odament hozzá, és bocsánatot kért. Mi lett ennek az eredménye? „A testvérem szívből megbocsátott” – meséli Michael. Így sikerült megmenteni a barátságukat.

„Továbbra is viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak készséggel, ha valakinek panaszra van oka a másik ellen” (Kol 3:12–14). Egy kedves vén testvér azt javasolta a két tapasztalt úttörő testvérnőnek, hogy gondolkodjanak el a következő kérdéseken: „Van-e jogunk rossz érzéseket kelteni másokban csak azért, mert mi ketten nem vagyunk jóban? Van rá valami nyomós okunk, hogy ne viseljük el egymást, és ne szolgáljuk békésen Jehovát?” A testvérnők elfogadták a segítséget, és most már szívesen mennek együtt a szolgálatba.

Ha valaki megbánt, jó lenne, ha megszívlelnéd az imént idézett tanácsot, mely a  Kolosszé 3:12–14-ben található. Ez azt jelenti, hogy alázatosan megbocsátasz, és elfelejted a történteket. Ha egy idő után mégis úgy érzed, hogy nem sikerül túllépned a dolgon, gondolj arra, hogy mit mondott Jézus a Máté 18:15 szerint. A szavai olyan helyzetekre vonatkoznak, amikor valaki súlyos bűnt követ el egy másik személy ellen, de magát az alapelvet te is alkalmazhatod. Menj oda a testvéredhez, és kedvesen, alázatosan próbáld megbeszélni vele az ügyet.

A Bibliában természetesen más hasznos javaslatokat is olvashatunk. Ahhoz, hogy ezek működjenek a gyakorlatban, meg kell teremned a szellem gyümölcsét, mely a következőket foglalja magában: „szeretet, öröm, béke, hosszútűrés, kedvesség, jóság, hit, szelídség, önuralom” (Gal 5:22, 23). Ahogy a kenőolajtól simábban működik egy gép, úgy ezek az Istennek tetsző tulajdonságok is zökkenőmentesebbé teszik a kibékülést.

Az egyéniségünk, vagyis a tulajdonságaink összessége mindenki mástól megkülönböztet minket. Az egyéniségek sokfélesége érdekesebbé teheti a barátságokat, de ellentéteket is szülhet. Egy tapasztalt vén a következő példát hozza fel erre: „Egy visszahúzódó ember kényelmetlenül érezheti magát egy közvetlen, nyitott egyéniség társaságában. Elsőre úgy tűnhet, hogy nincs jelentősége a köztük lévő különbségnek, mégis komoly nehézségeket idézhet elő.” De mit gondolsz, ha két ember szemmel láthatóan nagyon eltérő típus, akkor biztosra vehető, hogy lesznek nézeteltéréseik? Vegyünk egy bibliai példát. Hogyan jellemeznéd Péter apostolt? Talán így: ami a szívén, az a száján. És Jánosról mi jut eszedbe? Alighanem olyan keresztényként gondolsz rá, aki szeretettel bánt másokkal, és általában  gondolkodott, mielőtt mondott vagy tett valamit. Igen, a beszámolók alapján úgy tűnik, hogy ennek a két apostolnak eléggé más volt az egyénisége. Ennek ellenére remekül együtt tudtak működni (Csel 8:14; Gal 2:9). Ma sem lehetetlen, hogy teljesen különböző egyéniségű keresztények jól kijöjjenek egymással.

Tegyük fel, hogy idegesít az, ahogyan a gyülekezetedben az egyik testvér beszél vagy viselkedik. De persze tudod, hogy Krisztus érte is meghalt, így őt is szeretned kell (Ján 13:34, 35; Róma 5:6–8). Ezért ahelyett, hogy elkönyvelnéd, hogy soha nem lesztek barátok, és kerülnéd őt, kérdezd meg magadtól: „Tesz valami olyasmit, ami egyértelműen ütközik a bibliai alapelvekkel? Szándékosan bosszant engem, vagy egyszerűen csak nem vagyunk egyformák? Van olyan jó tulajdonsága, amelyet én is utánozhatnék?”

Ez az utolsó kérdés különösen fontos. Ha ez a testvér vagy testvérnő szeret beszélni, te viszont csendesebb típus vagy, gondolj arra, hogy biztosan könnyen kezd beszélgetéseket a szolgálatban. Meghívhatnád prédikálni, hátha tanulhatsz tőle. Vagy ha rá jobban jellemző a nagylelkűség, mint rád, figyeld meg, hogy milyen örömet szerez neki, ha adhat az időseknek, a betegeknek vagy a rászorulóknak. A lényeg az, hogy bár talán nem lesztek a legjobb barátok, a különbségek ellenére közelebb kerülhettek egymáshoz, ha a másik erősségeire koncentrálsz. Így könnyebb lesz megőrizned a belső békédet, és a gyülekezet barátságos légköréhez is hozzájárulhatsz.

Evódia és Szintike is nagyon különböző egyéniség lehetett. Pál apostol arra buzdította őket, hogy ennek ellenére „ugyanazon értelemmel legyenek az Úrban” (Fil 4:2). Te is tudnál ugyanígy az egységre és a békére törekedni?

A neheztelés olyan, mint a gyom. Ha nem irtjuk ki, elburjánzik. És ha valakin eluralkodnak a keserű érzések egy testvérével szemben, az a gyülekezet hangulatára is rányomhatja a bélyegét. Mivel szeretjük Jehovát és a testvéreinket, minden igyekezetünkkel azon vagyunk, hogy a személyes nézeteltéréseink ne zavarják meg Isten népének a békéjét.

Talán nem is gondolnánk, milyen sok jó származik abból, ha törekszünk békésen rendezni egy vitás helyzetet. Egy testvérnő például ezt meséli: „Az egyik testvérnő úgy bánt velem, mint egy gyerekkel. Ez annyira bosszantott, hogy egy idő után kezdtem udvariatlanul viselkedni vele. Úgy gondoltam, hogy amíg nem adja meg nekem a tiszteletet, én sem leszek kedves vele.”

De aztán a testvérnő magába nézett. Ezt mondja: „Rájöttem, hogy mennyi hibám van, és ez nagyon letört. Tudtam, hogy változtatnom kell a szemléletmódomon. Imádkoztam Jehovához, aztán vettem egy kis ajándékot a testvérnőnek, és írtam egy bocsánatkérő levélkét. Megöleltük egymást, és megbeszéltük, hogy elfelejtjük az egészet. Azóta nincs is semmi gondunk egymással.”

Minden ember vágyik a békére. De sokan ellenségesen viselkednek, ha veszélyben érzik a pozíciójukat, vagy ha megsértik az önérzetüket. A világban ez nem szokatlan, de Jehova elvárja, hogy az imádói között béke és egység legyen. Pált a következők megírására ihlette: „Kérlellek tehát benneteket. . ., hogy méltón járjatok ahhoz az elhíváshoz, amellyel elhívtak titeket, teljes alázatossággal és szelídséggel, hosszútűréssel, elviselve egymást szeretetben, komolyan igyekezve azon, hogy megtartsátok a szellem egységét a béke egyesítő kötelékében” (Ef 4:1–3). A békénk páratlan kincs. Óvjuk hát nagy gonddal, és határozzuk el, hogy minden nézeteltérést el fogunk simítani.