EZEKET a dicsérő szavakat az izraelita Dávid mondta Abigailnak. Mi indította erre, és mit tanulhatunk Abigail példájából?

Dávid akkor találkozott ezzel az asszonnyal, amikor Saul király elől menekült. Abigail egy gazdag embernek, Nábálnak volt a felesége, akinek hatalmas nyájai voltak Júda déli hegyvidékén. Dávid és az emberei „fal gyanánt” védték Nábál pásztorait és juhait. Később Dávid elküldött néhány férfit, hogy élelmet kérjenek Nábáltól, „valamit, amit előtalál” a keze (1Sám 25:8, 15, 16). Ez egyáltalán nem volt nagy kérés, főleg ha arra gondolunk, hogy Nábál biztonságban tudhatta a javait Dávidnak köszönhetően.

De Nábál a nevéhez méltón – hiszen az esztelent vagy ostobát jelent – durva szavakkal elutasította a kérést. Erre Dávid elhatározta, hogy megbünteti Nábált és a háznépét ezért az indokolatlanul sértő válaszért. Drágán megfizetnek! (1Sám 25:2–13, 21, 22).

Abigail felmérte, hogy milyen súlyos következményei lehetnek Dávid elhamarkodott tervének, ezért bátran közbelépett. Tisztelettel beszélt a jövőbeli királlyal, és Dávid Jehovával ápolt kapcsolatára hivatkozott. Továbbá bőséges élelemről gondoskodott neki és az embereinek. Dávid elismerte, hogy Jehova Abigail által visszatartotta őt attól, hogy bűnt kövessen el. Ezt mondta az asszonynak: „Áldott legyen értelmességed, és áldott legyél magad is, aki visszatartottál a mai napon attól, hogy vérbűnt vonjak magamra” (1Sám 25:18, 19, 23–35).

Sosem szeretnénk Nábálra hasonlítani azáltal, hogy nem értékeljük, ha valami jót tesznek értünk. Abigail példájából pedig láthatjuk, milyen fontos, hogy ha veszély közeleg, tegyük meg, ami tőlünk telik, hogy ne történjen baj. Igen, mi is arra vágyunk, amire a zsoltáríró, aki ezt mondta Istennek: „Taníts engem jóságra, értelmességre és ismeretre” (Zsolt 119:66).

Ha értelmesen cselekszünk, azt mások is észrevehetik. Akár megdicsérnek minket ezért, akár nem, talán bennük is megfogalmazódik, amit Dávid mondott: „Áldott legyen értelmességed”.