Az „ámen” szó jelentése ’úgy legyen’ vagy ’biztosan’. A héber alapszó, melyből ez a kifejezés származik, azt jelenti, hogy ’hűséges’ vagy ’megbízható’. Időnként jogi ügyekkel kapcsolatban hangzott el. Miután valaki esküt tett, áment mondott, hogy megerősítse a fogadalmát, és hogy kifejezze, hogy elfogadta az esküvel járó következményeket (4Móz 5:22). Ha mások előtt mondott áment, akkor még nagyobb ösztönzést érzett, hogy állja a szavát (Neh 5:13).

Az egyik legemlékezetesebb alkalom, amikor használták az „ámen” szót, az 5Mózes 27. fejezetben van feljegyezve. Miután az izraeliták bementek az ígéret földjére, össze kellett gyűlniük az Ebál-hegy és a Gerizim-hegy között, hogy meghallgassák a törvényt. Nemcsak azért voltak ott, hogy figyeljenek, hanem ki is jelentették, hogy elfogadják a törvényt. Ezt azzal fejezték ki, hogy áment mondtak, miután elhangzottak az engedetlenség következményei (5Móz 27:15–26). Képzeljük el, milyen lehetett, amikor több ezer férfi, nő és gyermek egyszerre harsogta, hogy „ámen”! (Józs 8:30–35). Biztosan soha nem felejtették el, amit aznap kijelentettek. És állták is a szavukat, hiszen ezt olvashatjuk róluk: „Izrael Jehovát szolgálta Józsué egész életében, és azoknak a véneknek a napjaiban is, akik tovább éltek, mint Józsué, és akik tudtak mindarról, amit Jehova tett Izraelért” (Józs 24:31).

Jézus különleges módon használta az „ámen” szót. Nem válaszként mondta egy kijelentés után, hanem hogy bevezessen egy igaz gondolatot (ilyenkor az „ámen” helyén a magyar fordításban a „biztosak lehettek  benne” vagy a „higgyétek el” kifejezés áll). Időnként kétszer is mondta, hogy „ámen” (ennek a magyar megfelelője: „teljesen biztosak lehettek benne”) (Máté 5:18; Ján 1:51). Így biztosította a hallgatóit arról, hogy amit mond, az tökéletesen igaz. Azért beszélhetett ilyen határozottsággal, mert hatalmat kapott rá, hogy Isten minden ígéretét valóra váltsa (2Kor 1:20; Jel 3:14).

Az izraeliták akkor is használták az „ámen” szót, amikor dicsőítették Jehovát, és imádkoztak hozzá (Neh 8:6; Zsolt 41:13). A közös imák után azt fejezték ki vele, hogy egyetértenek az elhangzottakkal. Így minden jelenlevő részt vehetett az imádatban, és ez még élvezetesebbé tette az alkalmat. Erre jó példa az, amikor Dávid király elhozta Jehova ládáját Jeruzsálembe. Az ünnep keretében egy hálaéneket ajánlott Jehovának, egy buzgó imát, amelyet most az 1Krónikák 16:8–36-ban olvashatunk el. „Az egész nép” annyira fellelkesedett, hogy „ezt mondta: »Ámen!«, és dicsérték Jehovát”. Igazán örömtelivé tette azt a napot, hogy ilyen egységesek voltak az imádatban.

Az első századi keresztények is áment mondtak, amikor dicsőítették Jehovát. A bibliaírók gyakran ezzel a kifejezéssel zárták a leveleiket (Róma 1:25; 16:27; 1Pét 4:11). A Jelenések könyve még a szellemteremtményekről is azt írja, hogy így dicsérik Jehovát az égben: „Ámen! Dicsérjétek Jahot!” (Jel 19:1, 4). Az első században szokás volt áment mondani az olyan imák után, amelyek az összejöveteleken hangzottak el (1Kor 14:16). De a keresztények ezt nem gépiesen tették.

Most, hogy megvizsgáltuk az „ámen” szó jelentését és történetét, láthatjuk, hogy van jelentősége a használatának. A személyes imáink végén azt fejezzük ki vele, hogy komolyan gondoltuk, amit mondtunk. Amikor pedig  egy közös imára mondunk áment akár magunkban, akár hangosan, azzal kimutatjuk, hogy mi is sajátunknak érezzük az elhangzott gondolatokat. De vajon miért fontos még, hogy áment mondjunk?

Kifejezzük, hogy teljes figyelemmel veszünk részt az imádatban. Nemcsak azzal mutatunk be imádatot Jehovának, hogy egyetértünk az elhangzottakkal, hanem azzal is, ahogyan az ima alatt viselkedünk. Ha vágyunk rá, hogy őszintén tudjunk áment mondani az ima végén, az segíthet, hogy végig odafigyeljünk.

Egységessé tesz minket a testvéreinkkel. A nyilvános imák az egész gyülekezet figyelmét egy adott dologra irányítják (Csel 1:14; 12:5). És amikor mindannyian ugyanúgy reagálunk egy-egy ima végén, az is erősíti az egységünket. Akár hangosan mondunk áment, akár csak a szívünkben, arra indíthatjuk Jehovát, hogy megtegye azt, amit együttesen kérünk tőle.

Dicsőítjük Jehovát. Jehova az ő imádatában tett minden erőfeszítésünket észreveszi (Luk 21:2, 3). Látja az indítékainkat és a szívünket. Még ha csak telefonon tudjuk is követni az összejövetelt, biztosak lehetünk benne, hogy Jehova értékeli, amikor mi is áment mondunk, mert így mi is dicsőítjük őt a gyülekezettel együtt.

Egy „ámen” talán apróságnak tűnik, de egyáltalán nem jelentéktelen. Egy bibliai enciklopédia azt mondja, hogy Isten szolgái ezzel az egy szóval „a szívből fakadó bizalmukat, teljes egyetértésüket és őszinte reményüket fejezik ki”. Bárcsak minden egyes ámenünkkel örömet szereznénk Jehovának! (Zsolt 19:14).