Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

25. TANULMÁNYOZÁSI CIKK

Támaszkodj Jehovára, amikor elárasztanak a gondok

Támaszkodj Jehovára, amikor elárasztanak a gondok

„Bánatos vagyok, és nagyon csüggedt” (ZSOLT 38:6)

30. ÉNEK Atyám, Istenem és barátom

ÁTTEKINTÉS *

1. Miért kell odafigyelnünk Jézus figyelmeztetésére?

JÉZUS az utolsó napokra vonatkozó próféciájában ezt mondta: „Vigyázzatok magatokra, nehogy. . . az élet aggodalmai lefoglaljanak benneteket” (Luk 21:34). Miért fontos odafigyelnünk erre a figyelmeztetésre? Azért, mert az utolsó napokban nekünk, keresztényeknek is szembe kell néznünk azokkal a megpróbáltatásokkal, amelyekkel a legtöbb embernek.

2. Milyen nehézségekkel küzdenek a hittársaink?

2 Időnként előfordul, hogy egyszerre több nyomasztó nehézség is ér minket. A következő példák is ezt mutatják: Egy testvért, Johnt *, aki szklerózis multiplexben szenved, teljesen lesújtotta, amikor a felesége 19 évnyi házasság után otthagyta. Aztán a két lánya felhagyott Jehova szolgálatával. Bob és Linda másfajta próbákkal küzdött. Ez a házaspár elveszítette a munkáját, majd az otthonát is. Ha ez nem lett volna elég, Lindánál egy életveszélyes szívbetegséget állapítottak meg, egy másik betegség pedig megtámadta az immunrendszerét.

3. Miről biztosít minket a Filippi 4:6, 7?

3 Biztosak lehetünk benne, hogy a Teremtőnk és szerető Atyánk, Jehova tudja, milyen hatással van ránk a stressz. Szeretne segíteni nekünk, hogy meg tudjunk birkózni a gondjainkkal. (Olvassátok fel: Filippi 4:6, 7.) A Szavában sok olyan beszámolót találunk, amelyekből megismerhetjük régi hűségesek nehézségeit, és azt is láthatjuk, hogyan támogatta őket Jehova. Most vegyünk szemügyre néhány ilyen történetet.

ILLÉSNEK „A MIEINKHEZ HASONLÓ ÉRZÉSEI VOLTAK”

4. Milyen nehézségei voltak Illésnek, de miről volt meggyőződve?

4 Illés egy borús időszakban szolgálta Jehovát, és komoly próbái voltak. Izrael hűtlen királya, Aháb egy gonosz Baál-imádót vett feleségül, Jezabelt. Ők ketten az egész országban elterjesztették Baál imádatát, és Jehova sok prófétáját megölték. De Illésnek sikerült megmenekülnie. Jehova segítségével egy súlyos éhínséget is átvészelt (1Kir 17:2–4, 14–16). Illés akkor is Jehovára támaszkodott, amikor szembeszállt Baál prófétáival és imádóival. Felszólította az izraelitákat, hogy Jehovát szolgálják (1Kir 18:21–24, 36–38). A megpróbáltatások alatt Illés sok mindenben láthatta Jehova támogatásának a bizonyítékát.

Jehova elküldött egy angyalt, hogy segítsen Illésnek visszanyerni az erejét (Lásd az 5. és 6. bekezdést.) *

5–6. a) Az 1Királyok 19:1–4 szerint milyen érzései voltak Illésnek? b) Hogyan fejezte ki Jehova a szeretetét Illés iránt?

5 (Olvassátok fel: 1Királyok 19:1–4.) Illés azonban megrémült, amikor Jezabel királyné azzal fenyegette, hogy megöli. Ezért a próféta Beér-Seba környékére menekült. Annyira elkeseredett, hogy azt kérte Jehovától, „hadd haljon meg”. Miért érzett így? Illésnek tökéletlen emberként „a mieinkhez hasonló érzései voltak” (Jak 5:17). Talán erőt vett rajta az aggódás és a kimerültség. Úgy tűnik, azt gondolta, hogy hiába fáradozott az igaz imádatért, hogy Izraelben semmi sem változik, és hogy ő az egyetlen, aki még mindig Jehovát szolgálja (1Kir 18:3, 4, 13; 19:10, 14). Lehet, hogy meglepődünk ennek a hűséges prófétának az érzésein, de Jehova megértette őt.

6 Nem szidta le Illést, amiért feltárta az érzéseit, hanem segített neki visszanyerni az erejét (1Kir 19:5–7). Később kedvesen kiigazította a gondolkodását azáltal, hogy megmutatta neki a bámulatos erejét. Ezután elmondta Illésnek, hogy még 7000 ember él Izraelben, akik nem imádják Baált (1Kir 19:11–18). Jehova mindezzel arról biztosította Illést, hogy szereti őt.

HOGYAN SEGÍT NEKÜNK JEHOVA?

7. Hogyan bátorít minket Illés története?

7 Rád is nagy nyomás nehezedik? Vigaszt meríthetsz abból, hogy Jehova megértette Illés érzéseit. Ebből a történetből láthatjuk, hogy Jehova a mi érzelmi kínjainkat is megérti. Ismeri a korlátainkat, és pontosan tudja, mit gondolunk és érzünk (Zsolt 103:14; 139:3, 4). Ha Illéshez hasonlóan mi is Jehovára támaszkodunk, ő segíteni fog megbirkózni az olyan helyzetekkel, amelyek stresszt okoznak (Zsolt 55:22).

8. Hogyan segít neked Jehova megküzdeni a stresszel?

8 A stressz miatt talán nem látsz kiutat a helyzetedből, és ez elcsüggeszthet. Ha így érzel, gondolj arra, hogy Jehova segíteni fog neked megbirkózni a nehézségekkel. Hogyan teszi ezt? Arra kér, hogy oszd meg vele az aggodalmaidat, és ő válaszolni fog a segélykiáltásodra (Zsolt 5:3; 1Pét 5:7). Ezért gyakran foglald imába a gondjaidat. Jehova nem fog közvetlenül válaszolni neked, mint ahogy Illésnek felelt, de a Biblián és a szervezetén keresztül szól hozzád. A bibliai történetek megvigasztalnak és reményt adnak. Ezenkívül a testvérek és testvérnők is bátoríthatnak téged (Róma 15:4; Héb 10:24, 25).

9. Hogyan segíthet egy megbízható barát?

9 Jehova azt mondta Illésnek, hogy egyes feladatokat bízzon Elizeusra. Így valójában egy társat adott mellé, aki biztosan segített neki elviselni az érzelmi terheit. Ehhez hasonlóan, amikor a bizalmunkba avatjuk az egyik barátunkat, ő segíthet nekünk kibírni a nehézségeket (2Kir 2:2; Péld 17:17). Ha úgy érzed, hogy nincs olyan, akivel meg tudnád osztani a gondjaidat, imádkozz Jehovához, hogy segítsen találni egy érett keresztényt, aki érzelmi támogatást tud nyújtani neked.

10. Hogyan ad reményt nekünk Illés története, és miben segíthet az Ézsaiás 40:28, 29-ben olvasható ígéret?

10 Jehova támogatta Illést, hogy meg tudjon birkózni a stresszel, és sok éven át hűségesen szolgálja őt. Illés tapasztalata reménnyel tölt el bennünket. A mi életünkben is lehetnek olyan időszakok, amikor a gondjaink testileg-lelkileg kimerítenek minket. De ha Jehovára támaszkodunk, ő megadja a szükséges erőt, hogy kitartsunk a szolgálatában. (Olvassátok fel: Ézsaiás 40:28, 29.)

ANNA, DÁVID ÉS EGY ZSOLTÁRÍRÓ JEHOVÁRA TÁMASZKODOTT

11–13. Hogyan hatott a stressz Isten három ókori szolgájára?

11 Más bibliai szereplők is küzdöttek nagyfokú stresszel. Például Anna szégyellte, hogy nincs gyermeke, és a vetélytársnője kíméletlenül gúnyolta őt (1Sám 1:2, 6). Anna a gondjai miatt annyira megkeseredett, hogy sírt, és enni sem volt kedve (1Sám 1:7, 10).

12 Időnként Dávid királyt is elárasztották a rossz érzések. Volt, amikor bűntudat gyötörte a sok vétke miatt (Zsolt 40:12). A szeretett fia, Absolon fellázadt ellene, és később emiatt meg kellett halnia (2Sám 15:13, 14; 18:33). Ezenkívül Dávidot elárulta az egyik közeli barátja (2Sám 16:23–17:2; Zsolt 55:12–14). Dávid sok olyan zsoltárt írt, amelyben kifejezte a csüggedtségét, de egyben azt is, hogy szilárdan bízik Jehovában (Zsolt 38:5–10; 94:17–19).

Mi segített a zsoltárírónak, hogy újra örömmel szolgálja Jehovát? (Lásd a 13–15. bekezdést.) *

13 Egy zsoltáríró elkezdett irigykedni a gonoszokra. Talán a lévita Asáf egyik leszármazottja volt, és „Isten dicső [szentélyében]” szolgált. Ez a zsoltáríró a rá nehezedő érzelmi nyomás miatt már nem volt boldog és megelégedett. Még abban is kételkedni kezdett, hogy érdemes hűségesen szolgálni Istent (Zsolt 73:2–5, 7, 12–14, 16, 17, 21).

14–15. Mit tanulhatunk a három bibliai szereplő példájából?

14 Ez a három hűséges személy Jehovához fordult segítségért. Buzgón imádkoztak hozzá, és elmondták neki az aggodalmaikat. Nyíltan beszéltek vele arról, ami nyomasztotta őket. És továbbra is eljártak oda, ahol imádhatták Jehovát (1Sám 1:9, 10; Zsolt 55:22; 73:17; 122:1).

15 Jehova mindegyiküknek könyörületesen válaszolt. Anna belső békére lelt (1Sám 1:18). Dávid ezt írta: „Sok baj éri az igazságost, de Jehova mindegyikből kiszabadítja” (Zsolt 34:19). A zsoltáríró pedig azt érezte, hogy Jehova megfogja a jobb kezét, és szeretettel vezeti a tanácsával. Ezt énekelte: „olyan jó közelednem Istenhez! A legfőbb Urat, Jehovát tettem menedékemmé” (Zsolt 73:23, 24, 28). Mit tanulhatunk ezekből a példákból? Időnként súlyos gondjaink lehetnek, amelyek komoly stresszt okoznak. De meg tudunk birkózni ezekkel, ha elmélkedünk rajta, hogyan segített már Jehova másoknak, rá támaszkodunk imában, és engedelmesen azt tesszük, amit kér tőlünk (Zsolt 143:1, 4–8).

JEHOVÁVAL FELÜLKEREKEDHETSZ A GONDOKON

Egy testvérnő eleinte elszigeteli magát, de jobban lesz, amikor igyekszik segíteni másoknak (Lásd a 16. és 17. bekezdést.)

16–17. a) Miért ne szigeteljük el magunkat? b) Honnan kaphatunk erőt?

16 Az előbb megvizsgált bibliai példákból még egy fontos tanulságot leszűrhetünk: nem szabad elszigetelni magunkat Jehovától és a népétől (Péld 18:1). Nancy, aki nagyon el volt keseredve, amikor a férje elhagyta, ezt mondja: „Sokszor éreztem úgy, hogy senkit sem akarok látni, és beszélgetni sincs kedvem. De minél inkább elszigeteltem magam, annál szomorúbb lettem.” A dolgok jobbra fordultak, amikor Nancy törekedett rá, hogy törődjön másokkal. Ezt meséli: „Figyelmesen meghallgattam azokat, akik a gondjaikról beszéltek nekem. Azt vettem észre, hogy az együttérzés segít, hogy kevésbé sajnáljam magamat.”

17 A gyülekezeti összejöveteleken feltöltődhetünk. Ha ott vagyunk, több lehetőséget adunk Jehovának, hogy a segítőnk és vigasztalónk legyen (Zsolt 86:17). Az összejöveteleken Jehova megerősít minket a szent szelleme, a Szava és a szolgái által. Az is örömet ad, hogy kölcsönösen bátoríthatjuk egymást (Róma 1:11, 12). Sophia ezt mondja: „Jehova és a testvérek társasága segített kitartanom. A gyülekezeti összejövetelek nagyon sokat jelentettek. Rájöttem, hogy minél aktívabb vagyok a szolgálatban és a gyülekezeti életben, annál jobban meg tudok küzdeni a stresszel és az aggodalmakkal.”

18. Mit ad nekünk Jehova, ha elcsüggedünk?

18 Amikor elcsüggedünk, gondoljunk arra, hogy Jehova nemcsak azt ígérte meg, hogy a jövőben végleg megszünteti a gondokat, hanem már most is segít megbirkózni a stresszel. Megadja nekünk „a vágyat is, és az erőt is”, hogy leküzdjük az elkeseredettséget és a reménytelenséget (Flp 2:13).

19. Miről biztosít minket a Róma 8:37–39?

19 (Olvassátok fel: Róma 8:37–39.) Pál apostol arról biztosít minket, hogy semmi sem választhat el Isten szeretetétől. De vajon mi hogyan segíthetünk a hittársainknak megküzdeni a stresszel? A következő cikk azt elemzi, hogy Jehova példáját követve hogyan bánhatunk velük könyörületesen, és hogyan támogathatjuk őket a bajban.

44. ÉNEK A kétségbeesett szív imája

^ 5. bek. Ha összecsapnak a hullámok a fejünk fölött, vagy tartós stressz ér minket, az testileg és lelkileg is megviselhet. Hogyan segít nekünk Jehova? Vizsgáljuk meg, hogyan támogatta Illést, hogy meg tudjon küzdeni a nyomasztó érzéseivel. Három másik bibliai szereplőtől pedig megtanuljuk, hogyan támaszkodhatunk Jehovára, amikor gondok nehezednek ránk.

^ 2. bek. A cikkben megváltoztattuk a neveket.

^ 53. bek. KÉPLEÍRÁS: Jehova angyala gyengéden felébreszti Illést, és kenyeret meg vizet ad neki.

^ 55. bek. KÉPLEÍRÁS: Egy zsoltáríró, aki talán Asáf leszármazottja, örömmel ír és énekel zsoltárokat a lévita társaival.