Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

34. TANULMÁNYOZÁSI CIKK

Őrizd meg az örömöd, ha változik a megbízatásod!

Őrizd meg az örömöd, ha változik a megbízatásod!

„Isten nem igazságtalan, hogy elfelejtkezzen a munkátokról és a szeretetről, amelyet a neve iránt tanúsítottatok” (HÉB 6:10)

38. ÉNEK Erőssé tesz téged

ÁTTEKINTÉS *

1–3. Milyen okokból változik a megbízatása néhány teljes idejű szolgának?

„MIUTÁN 21 évig szolgáltunk misszionáriusként, mindkettőnk szülei megbetegedtek – emlékszik vissza Robert és Mary Jo. – Szívesen gondoskodtunk róluk, de majd megszakadt a szívünk, hogy véget ért az a csodálatos időszak.”

2 „Sírtunk, amikor kiderült, hogy az egészségi állapotunk miatt nem tudunk visszatérni a megbízatásunkba – mondja William és Terrie. – Azzal, hogy külföldön szolgálhattuk Jehovát, az álmunk vált valóra. De ennek vége szakadt.”

3 „Tudtuk, hogy az üldözőink be akarják zárni a fiókhivatalunkat – meséli Alekszej –, mégis megrázó volt, amikor tényleg megtörtént, és el kellett hagynunk a Bételt.”

4. Milyen kérdésekkel foglalkozik ez a cikk?

4 Hasonló érzéseket élt át több ezer Bétel-család-tag és mások, akiknek változott a megbízatása. * Az ilyen hűséges testvéreknek és testvérnőknek nem lehet könnyű hátrahagyni azt a helyet, ahol annyira szerettek szolgálni. Mi segíthet nekik megbirkózni a változással? Hogyan támogathatjuk őket? A válaszok mindannyiunknak hasznosak lehetnek, ha a mi körülményeink is megváltoznak.

HOGYAN KÜZDJ MEG A VÁLTOZÁSSAL?

Miért lehet nehéz egy teljes idejű szolgának az, ha változik a megbízatása? (Lásd az 5. bekezdést.) *

5. Hogyan hathat valakire, ha megváltozik a megbízatása?

5 Akár a szántóföldön, akár a Bételben szolgálsz, nagyon megszeretheted az embereket, és a helyet is. Ha bármi miatt el kell menned, az igazán fájdalmas lehet. Hiányoznak, akiket otthagytál, és aggódhatsz is értük, különösen, ha üldözés miatt kellett elmenned (Máté 10:23; 2Kor 11:28, 29). Könnyen előfordulhat, hogy gondot jelent alkalmazkodni a kultúrához az új helyen, még akkor is, ha a szülőföldedre költöztél vissza. Robert és Mary Jo így fogalmaz: „Idegen lett nekünk a saját kultúránk, és furcsa volt az anyanyelvünkön prédikálni. Úgy éreztük, már nem tartozunk oda.” Néhányan, amikor új megbízatást kapnak, hirtelen anyagi gondokkal néznek szembe. Bizonytalanság és csüggedés lehet rajtuk úrrá. Mi segíthet ilyenkor?

Létfontosságú, hogy közel húzódjunk Jehovához, és bízzunk benne (Lásd a 6. és 7. bekezdést.) *

6. Hogyan maradhatunk közel Jehovához?

6 Maradj közel Jehovához (Jak 4:8). Ehhez fontos bíznod abban, hogy ő az „ima meghallgatója” (Zsolt 65:2). A Zsoltárok 62:8 arra ösztönöz, hogy öntsd ki előtte a szívedet. Jehova „sokkal, de sokkal többet tud megtenni annál, mint amit kérünk vagy elképzelünk” (Ef 3:20). Nem csak azt adja meg nekünk, amiért kifejezetten imádkozunk. Talán váratlan módon segít megoldani a gondjainkat, úgy, ahogy arról álmodni sem mertünk volna.

7. a) Mi segít még közel maradni Jehovához? b) A Héberek 6:10–12 szerint mire számíthat az, aki kitartóan szolgálja Jehovát?

7 Az is segít közel maradni Jehovához, ha naponta olvasod a Szentírást, és elmélkedsz rajta. Egy testvér, aki misszionárius volt, ezt tanácsolja: „Továbbra is rendszeresen tartsd meg a családi imádatot, és készülj fel az összejövetelekre, csakúgy, mint ahogyan a korábbi megbízatásodban tetted.” Amennyire csak tudod, az új gyülekezeteddel is vedd ki a részed a prédikálómunkából. Jehova nem felejtkezik el azokról, akik hűségesen szolgálják őt, még ha nem is tudnak annyit tenni, mint régebben. (Olvassátok fel: Héberek 6:10–12.)

8. Hogyan ösztönözhetnek az 1János 2:15–17 szavai arra, hogy egyszerűen élj?

8 Továbbra is élj egyszerűen. Ne engedd, hogy Sátán világának az aggodalmai megfojtsák a buzgalmadat Jehova szolgálatában (Máté 13:22). Ne hallgass világiak vagy jó szándékú barátok és rokonok ösztönzésére, hogy teremts anyagi biztonságot Sátán rendszerében. (Olvassátok fel: 1János 2:15–17.) Bízz Jehovában, hiszen ő megígérte, hogy a megfelelő időben mindent megad, amire szellemileg, érzelmileg és anyagilag szükségünk van (Héb 4:16; 13:5, 6).

9. A Példabeszédek 22:3, 7 szerint miért fontos elkerülni a felesleges adósságot, és mi segíthet bölcsen dönteni?

9 Kerüld el a szükségtelen adósságot. (Olvassátok fel: Példabeszédek 22:3, 7.) A költözés meglepően sok költséggel járhat, és könnyen adósságba keveredhetsz. Azért, hogy ezt megelőzd, ne vásárolj hitelre olyasmit, amire nincs is igazán szükséged. Amikor érzelmi nyomás alatt vagyunk, például egy beteg családtagunkról kell gondoskodnunk, nehéz lehet eldönteni, mennyi kölcsönt vegyünk fel. Ha ilyen helyzetben vagy, ne feledd, hogy az ima és a könyörgés segíthet bölcsen döntened. Válaszként az imádra Jehova békét ad neked, amely „meg fogja őrizni” a szívedet és a gondolkodóképességedet, így nyugodtan tudsz majd mérlegelni (Flp 4:6, 7; 1Pét 5:7).

10. Hogyan tehetünk szert új barátokra?

10 Ápolj szoros kapcsolatokat. Beszélj az érzéseidről a barátaidnak, különösen azoknak, akik éltek már át hasonló örömöket és nehézségeket. Ez hozzájárul ahhoz, hogy érzelmileg feldolgozd a változást (Préd 4:9, 10). Azokra a barátaidra, akiket az előző megbízatásodban ismertél meg, ezután is számíthatsz. De az új helyen is szükséged van barátokra. Ehhez neked is jó barátnak kell lenned. Hogyan alakíthatsz ki új kapcsolatokat? Oszd meg másokkal az élményeidet, amelyekkel Jehova megáldott. Lássák rajtad, hogy mennyi örömöt ad neked a szolgálat. Még ha néhányan a gyülekezetben nem is értik, miért lelkesedsz annyira a teljes idejű szolgálatért, másoknak tetszeni fog a példád, és szívesen barátkoznak majd veled. De vigyázz, nehogy túlzottan felhívd a figyelmet arra, hogy mi mindent valósítottál meg, és ne hangoztasd a rossz érzéseidet se.

11. Mit tehetsz azért, hogy boldog maradjon a házasságotok?

11 Ha a házastársad egészségi gondjai miatt kellett befejeznetek a szolgálatotokat, ne hibáztasd ezért. Ha pedig a te állapotod tette indokolttá a váltást, ne legyen bűntudatod azt gondolva, hogy cserbenhagytad a házastársad. Emlékezzetek rá, hogy „egy test” vagytok, és azt ígértétek Jehova előtt, hogy minden körülmények között törődni fogtok egymással (Máté 19:5, 6). Ha váratlanul babátok lesz, és ezért ér véget a megbízatásotok, biztosítsátok a gyermeketeket arról, hogy ő fontosabb nektek, mint a hátrahagyott szolgálat. Éreztessétek vele, hogy Istentől kapott jutalomnak tekintitek őt (Zsolt 127:3–5). Meséljetek neki arról, hogy milyen csodás élményeitek voltak. Ez arra ösztönözheti, hogy a példátokat követve ő is Jehova örömteli szolgálatának szentelje az életét.

HOGYAN SEGÍTHETNEK MÁSOK?

12. a) Hogyan támogathatjuk a teljes idejű szolgákat, hogy a megbízatásukban tudjanak maradni? b) Hogyan segíthetünk nekik alkalmazkodni a változáshoz?

12 Dicséretes, hogy sok testvér, illetve gyülekezet támogatja a teljes idejű szolgákat, hogy a megbízatásukban tudjanak maradni. Buzdítják őket, hogy tartsanak ki, anyagi támogatást nyújtanak nekik, vagy segítenek gondoskodni az otthon maradt családtagjaikról (Gal 6:2). Ha egy teljes idejű szolga a te gyülekezetedbe kapja az új megbízatását, ne gondold, hogy ez azért van, mert nem végezte elég jól a feladatát, vagy mert fegyelmezésre szorult. * Inkább segíts neki, hogy könnyebben menjen a váltás. Fogadd szeretettel, és dicsérd meg a munkájáért, még akkor is, ha a rossz egészségi állapota miatt jelenleg nem sokat tud tenni. Ismerd meg jobban. Meríts hasznot a tudásából, a tapasztalatából és a képzésből, amelyet korábban kapott.

13. Hogyan támogathatjuk azokat, akiknek változott a megbízatása?

13 Akiknek nemrég változott a megbízatása, biztosan örülnek, ha segítesz nekik olyan alapvető dolgokban, mint lakást és munkát találni, vagy kiigazodni a közlekedésben. Talán arra is szükségük van, hogy elmondd nekik az aktuális információkat például az adózásról vagy a biztosításokról. És ami a legfontosabb, ne sajnáld, hanem értsd meg őket. Küzdelmet jelenthet nekik az, hogy ők maguk vagy egy családtagjuk beteg. Lehet, hogy egy szeretett hozzátartozójukat gyászolják. * És még ha nem is mutatják ki, talán amiatt is lesújtottak, hogy hiányzik nekik a szellemi családjuk, akikkel korábban együtt szolgáltak. Időbe telik, mire fel tudnak dolgozni ilyen mély és gyakran vegyes érzéseket.

14. Milyen segítséget kapott egy testvérnő, hogy alkalmazkodni tudjon az új területhez?

14 A támogatásod és a példád segíthet nekik az alkalmazkodásban. Egy testvérnő, aki sok évig külföldön szolgált, ezt mondja: „Az előző helyen mindennap bibliatanulmányozásokat vezettem. Az új területen viszont odáig is nehéz volt eljutni, hogy megmutassak egy bibliaverset, vagy lejátsszak egy videót. De a helyi testvérek elhívtak magukkal az újralátogatásaikra és a tanulmányozásaikra. Nagyon jó hatással volt rám, hogy láttam ezeket a buzgó és bátor hírnököket előrehaladó bibliatanulmányozásokat vezetni. Megtanultam, hogyan lehet beszélgetést kezdeni ezen a területen. Mindez segített visszanyerni az örömömet.”

TOVÁBBRA IS HALADJ ELŐRE!

Hogyan terjesztheted ki a szolgálatodat az új területen? (Lásd a 15. és 16. bekezdést.) *

15. Hogyan lehetsz eredményes az új megbízatásodban?

15 Az új megbízatásodban is sikeres lehetsz! Ne érezd kudarcnak vagy visszalépésnek a váltást. Ismerd fel Jehova támogatását az életedben, és tarts ki a prédikálómunkában. Kövesd az első századi hűséges keresztények példáját. Ők bárhol voltak is, „bejárták a vidéket, hirdetve Isten szavának a jó hírét” (Csel 8:1, 4). Jó eredményekre számíthatsz, ha nem hagysz fel a prédikálással. Például néhány úttörőt kitiltottak egy országból, ezért egy szomszédos országba költöztek, ahol szintén sok tennivalójuk volt a szolgálatban egy általuk beszélt nyelven. Pár hónapon belül dinamikusan növekvő csoportok alakultak.

16. Hogyan találhatsz örömet az új megbízatásodban?

16 „Jehova öröme a ti erőtök” (Neh 8:10, lábj.). Az örömünk fő forrása a Jehovával ápolt kapcsolatunk legyen, és ne a megbízatásunk, bármennyire szeretjük is azt. Ezért járj továbbra is Jehovával, és kérj tőle bölcsességet, vezetést és támogatást. Gondolj vissza arra, hogy az előző megbízatásodat azért szeretted meg, mert szívvel-lélekkel igyekeztél segíteni az ottani embereknek. Most is add a tőled telhető legjobbat, és meglátod, Jehova segíteni fog, hogy az új feladatodat is megszeresd (Préd 7:10).

17. Mit ne felejtsünk el a jelenlegi megbízatásunkat illetően?

17 Tartsuk észben, hogy bár örökké szolgálni fogjuk Jehovát, a mostani megbízatásunk csak átmeneti. Az új világban valószínűleg mindenkinek változni fog a feladata! Alekszej, akit a cikk elején idéztünk, úgy érzi, hogy a vele történtek pontosan erre készítették fel őt. Ezt mondja: „Mindig tudtam, hogy Jehova és az új világ valóságos, de valamiért egy kicsit távolinak tűntek. Most viszont olyan, mintha Jehova itt lenne a szemem előtt, és az új világ már a következő állomás lenne az utamon” (Csel 2:25). A megbízatásunktól függetlenül kitartóan járjunk Jehovával! Ő sosem hagy el minket, hanem mindenhol segít boldogan szolgálnunk őt, bármit tudunk is tenni érte (Ézs 41:13).

90. ÉNEK Bátorítsuk egymást!

^ 5. bek. Előfordul, hogy a teljes idejű szolgáknak abba kell hagyniuk a szolgálatukat, vagy más megbízatást kapnak. Ebben a cikkben megvizsgáljuk, milyen nehézségekkel jár egy ilyen helyzet, és hogyan birkózhatnak meg a változással. Arról is szó lesz, hogy hogyan támogathatják őket mások, és hogy milyen alapelvek segíthetnek mindannyiunknak feldolgozni egy változást.

^ 4. bek. Gondolhatunk még azokra a testvérekre is, akiknek egy adott életkort elérve át kellett adniuk bizonyos feladatokat fiatalabbaknak. Lásd a „Drága idősek, Jehova kincsnek tartja a hűségeteket!” című cikket az Őrtorony 2018. szeptemberi számában, és az „Őrizd meg a belső békéd a változó körülmények között” című cikket az Őrtorony 2018. októberi számában.

^ 12. bek. Annak a gyülekezetnek a vénei, ahol eddig szolgált, minél hamarabb küldjenek egy átjelentőlevelet, hogy továbbra is úttörő, vén vagy kisegítőszolga lehessen.

^ 13. bek. Lásd a „Mi enyhítheti a gyászt?” témájú cikksorozatot az Ébredjetek! 2018/3. számában.

^ 57. bek. KÉPLEÍRÁS: Egy házaspár könnyes búcsút vesz a gyülekezetétől, mivel kénytelenek befejezni a misszionáriusi szolgálatukat.

^ 59. bek. KÉPLEÍRÁS: Ugyanez a házaspár abban az országban, ahonnan származik, buzgón imádkozik Jehovához, hogy segítsen nekik megküzdeni a nehézségekkel.

^ 61. bek. KÉPLEÍRÁS: Jehova segítségével a házaspár újrakezdte a teljes idejű szolgálatot. A misszionáriusként szerzett nyelvtudásukat felhasználják az új területen, hogy megosszák a jó hírt a bevándorlókkal.