Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

ÉLETTÖRTÉNET

„Itt vagyunk mi! Küldjetek minket!”

„Itt vagyunk mi! Küldjetek minket!”

SZÍVESEN szolgálnál szükségterületen, akár külföldön is? Ha igen, akkor biztosan sokat tanulsz majd a Bergame házaspár történetéből.

Jack és Marie-Line 1988 óta végzi közösen a teljes idejű szolgálatot. Rendkívül jól tudnak alkalmazkodni az új körülményekhez, és már számos helyen szolgáltak Guadeloupe-ban és Francia Guyanában. Most mindkét terület a francia fiókhivatal felvigyázása alá tartozik. Ismerjük meg közelebbről ezt a házaspárt!

Miért kezdtétek el a teljes idejű szolgálatot?

Marie-Line: Guadeloupe-ban nőttem fel, és gyerekként gyakran egész nap az anyukámmal prédikáltam, aki buzgó testvérnő volt. Szeretem az embereket, így hát 1985-ben, az iskola befejezése után belevágtam az úttörőzésbe.

Jack: Fiatalon sokat voltam együtt teljes idejű szolgákkal, akik nagyon szerettek prédikálni. Az iskolai szünidőben rendszeresen vállaltam kisegítőúttörő-szolgálatot. A hétvégéken néha buszra szálltunk, és elkísértük az úttörőket a területükre. Aztán az egész napos tanúskodómunka után lementünk a tengerpartra. Annyira élveztem azokat a napokat!

Nem sokkal azután, hogy 1988-ban feleségül vettem Marie-Line-t, elgondolkodtam: „Szabadok vagyunk, végül is miért ne tennénk többet a szolgálatban?” Én is úttörő lettem. Egy évvel később, miután elvégeztük az úttörőiskolát, kineveztek minket különleges úttörőnek. Guadeloupe-ban több helyen is szolgáltunk, és mindegyik megbízatásunkat nagyon szerettük. Aztán megkértek minket, hogy költözzünk Francia Guyanába.

Az évek során sokszor változott a megbízatásotok. Mi segített alkalmazkodni az új körülményekhez?

Marie-Line: A francia guyanai Bételben a testvérek tudták, hogy az Ézsaiás 6:8 a kedvenc bibliaversünk. Amikor felhívtak, gyakran ezt kérdezték viccesen: „Emlékeztek a kedvenc versetekre?” Ilyenkor már tudtuk, hogy új helyre küldenek minket, ezért mindig ezt válaszoltuk: „Itt vagyunk mi! Küldjetek minket!”

Soha nem hasonlítjuk az új helyünket a régiekhez, mert így talán nem tudnánk örülni annak, ami éppen van. Ezenkívül igyekszünk jól megismerni a testvéreket és testvérnőket.

Jack: Régebben néhány jó szándékú barátunk megpróbált lebeszélni minket a költözésről, mert azt szerették volna, hogy a közelükben maradjunk. De amikor elhagytuk Guadeloupe-ot, egy testvér Jézus szavaira emlékeztetett minket, amelyek a Máté 13:38-ban vannak leírva: „A szántóföld a világ.” Ezért amikor változik a megbízatásunk, arra gondolunk, hogy bárhol legyünk is, ugyanazon a szántóföldön szolgálunk. Elvégre a területen élő emberek a legfontosabbak.

Amikor egy új helyre költözünk, látjuk az embereken, hogy ott is lehet boldogan élni. Úgyhogy megpróbálunk mi is úgy élni, mint a helyiek. Azt esszük és isszuk, amit ők, még ha valami szokatlan is, de persze vigyázunk az egészségünkre. Törekszünk rá, hogy minden megbízatásunkról jókat mondjunk másoknak.

Marie-Line: A helyi testvérektől rengeteget tanulunk. Emlékszem egy esetre, ami nem sokkal azután történt, hogy Francia Guyanába költöztünk. Zuhogott az eső, és azt hittem, hogy megvárjuk, míg eláll, és csak utána indulunk a szolgálatba. De aztán a testvérnő odaszólt nekem: „Mehetünk?” „De hát hogyan?” – kérdeztem meglepetten. Ezt válaszolta: „Hozd az esernyődet, és szálljunk fel a biciklire!” Így tanultam meg esernyővel a kezemben biciklizni. Erre nagy szükségem volt, különben az esős évszakban soha nem mentem volna prédikálni!

Körülbelül 15-ször kerültetek új helyre. Van valami jó tanácsotok a költözéssel kapcsolatban?

Marie-Line: Nem mindig könnyű költözni. De fontos, hogy találj egy olyan helyet, ahol otthon érzed magad, amikor hazaérsz a szolgálatból.

Jack: Általában kifestem az új lakásunkat. Amikor a fiókhivatalban a testvérek már tudják, hogy nem maradunk sokáig egy helyen, néha így tréfálkoznak velem: „Jack, most ne bajlódj a festéssel!”

Marie-Line igazi szakértő a csomagolásban! Mindent dobozokba rak, és felcímkézi őket: „fürdőszoba”, „háló”, „konyha”, és a többi. Így az új lakásban már mindegyik dobozt a megfelelő helyiségben tudjuk letenni. Marie-Line listát is ír a dobozok tartalmáról, hogy gyorsan megtaláljuk, amit keresünk.

Marie-Line: Mivel megtanultunk rendet tartani a dolgaink között, azonnal bele tudjuk vetni magunkat a szolgálatba.

Hogyan osztjátok be az időtöket, hogy teljesen el tudjátok látni a szolgálatotokat? (2Tim 4:5).

Marie-Line: Hétfőnként pihenünk és felkészülünk az összejövetelekre. A többi napon pedig megyünk a szolgálatba.

Jack: Bár van órakövetelmény, nem erre koncentrálunk. A szolgálat van az életünk középpontjában. Attól a perctől, hogy elindulunk otthonról, egészen addig, amíg haza nem érünk, igyekszünk mindenkit megszólítani, akivel találkozunk.

Marie-Line: Például amikor piknikezni megyünk, mindig viszek magammal tájékoztatókat. Néha odajönnek hozzánk az emberek kiadványokért, pedig nem is mondtuk nekik, hogy Jehova Tanúi vagyunk. Éppen ezért odafigyelünk az öltözetünkre és a viselkedésünkre. Megfigyelik az ilyesmit.

Jack: Úgy is tudunk tanúskodni, hogy figyelmesek vagyunk a szomszédainkkal. Fel szoktam szedni az eldobott papírokat, és összegereblyézem a leveleket. A szomszédaink ezt észreveszik, és volt már, hogy megkérdezték: „Tudna esetleg adni nekem egy Bibliát?”

Gyakran prédikáltok távoli területeken. Volt olyan emlékezetes utazásotok, amit kiemelnétek?

Jack: Guyanában vannak nehezen megközelíthető területek. Gyakran előfordult, hogy egy hét alatt 600 kilométert tettünk meg rossz utakon. Mély nyomot hagyott bennünk az, amikor St. Élie-be mentünk, az Amazonas-esőerdőben. Órákig tartott, mire odaértünk egy terepjáróval és egy kis motorcsónakkal. Az ott élők többsége aranybányász volt. Néhányan annyira értékelték a kiadványainkat, hogy kis aranyrögöket adtak értük adományként! Este levetítettük a szervezet egyik filmjét. Sokan eljöttek, hogy megnézzék.

Marie-Line: Jacket néhány éve megkérték, hogy tartsa meg az emlékünnepi előadást Camopiban. Négy órába tellett odaérni motorcsónakkal az Oyapock-folyón. Nagyon izgalmas volt!

Jack: A sekélyebb folyószakaszoknál a zúgók nagyon veszélyesek lehetnek. Mondhatom, elég félelmetes látvány, amikor felbukkannak előtted! A csónak kormányosának bizony értenie kell a dolgát. De ezzel együtt nagy élmény volt. Az emlékünnepen csak hatan voltunk Tanúk, de összesen mintegy 50 résztvevő volt, köztük néhány indián is.

Marie-Line: Ehhez hasonló élményekkel gazdagodhatnak azok a fiatalok, akik szeretnének többet adni Jehovának. Ilyen körülmények között bíznod kell Jehovában, és ez megerősíti a hitedet. Mi gyakran tapasztaljuk, hogy segít nekünk.

Több nyelvet is elsajátítottatok. Könnyen megy a nyelvtanulás?

Jack: Egyáltalán nem. Azért tanultam meg ezeket a nyelveket, mert szükség volt rá. Például sranan * nyelven még egy bibliaolvasási feladatom sem volt, amikor már le kellett vezetnem az Őrtorony-tanulmányozást! Utána megkérdeztem egy testvért, hogy milyen volt. Ezt mondta: „Néhány szót nem értettünk, de azért nagyon jó volt.” A gyerekek sokat segítettek, mert a felnőttekkel ellentétben ők szóltak, amikor hibáztam. Rengeteget tanultam tőlük.

Marie-Line: Az egyik helyen voltak francia, portugál és sranan tanulmányozásaim is. Egy testvérnőtől azt a javaslatot kaptam, hogy amikor beosztom az aznapi szolgálatot, azzal a nyelvvel kezdjek, amelyik a legnehezebben megy, vagyis a portugállal, és azzal fejezzem be, amelyiket a legjobban beszélem. Hamar kiderült, hogy mennyire igaza volt.

Egy nap levezettem egy sranan bibliatanulmányozást, aztán egy portugál következett. Alighogy elkezdtem ez utóbbit, a testvérnő, aki elkísért, szólt, hogy van egy kis probléma. Akkor jöttem rá, hogy a brazil érdeklődő hölgyhöz nem portugálul beszélek, hanem sranan nyelven!

A testvérek, akikkel együtt szolgáltatok, nagyon szeretnek titeket. Hogyan alakítottatok ki ilyen szoros kapcsolatot velük?

Jack: Példabeszédek 11:25 ezt írja: „Jól fog élni a bőkezű ember”. Szívesen adunk magunkból másoknak. A királyságterem karbantartásával kapcsolatban néha kapok ilyen megjegyzést: „Majd a hírnökök megcsinálják!” De ilyenkor ezt szoktam mondani: „Én is hírnök vagyok. Szóval ha van valami munka, ott a helyem.” Igaz, szükség van valamennyi magánéletre, de gyakran megbeszéljük a feleségemmel, hogy nem szeretnénk, ha emiatt nem tudnánk törődni másokkal.

Marie-Line: Igyekszünk érdeklődni a testvérek és a testvérnők iránt. Így szívesen elmondják, ha vigyázni kell a gyerekeikre, vagy el kell őket hozni az iskolából. Ilyenkor átszervezzük a napunkat, hogy tudjunk segíteni. Mindig számíthatnak ránk, és ez közelebb hoz minket egymáshoz.

Milyen áldásokban van részetek annak köszönhetően, hogy szükségterületen szolgáltok?

Jack: A teljes idejű szolgálat gazdagabbá tette az életünket. Gyakran egészen közel lehetünk a természethez, és élvezhetjük Jehova változatos teremtésművét. És bár vannak nehézségek, megnyugtató tudni, hogy Isten népe támogat minket, bárhol éljünk is.

Fiatal koromban börtönben voltam Francia Guyanában a keresztényi semlegességem miatt. Soha nem gondoltam volna, hogy egy nap misszionáriusként engedélyt kapok rá, hogy prédikáljak az ottani börtönökben. Jehova igazán bőkezűen megáldott!

Marie-Line: Számomra az a legnagyobb öröm, ha adhatok másoknak. Boldogok vagyunk, hogy Jehovát szolgálhatjuk. Ez a házasságunkat is megerősítette. Előfordul, hogy Jack felveti, hogy meghívhatnánk egy étkezésre egy házaspárt, akikre ráférne a buzdítás. Gyakran ez a válaszom: „Én is pont erre gondoltam!” Hát így megy ez nálunk.

Jack: Nemrég prosztatarákot állapítottak meg nálam. Bár Marie-Line nem akarta hallani, ezt mondtam neki: „Szívem, ha holnap meghalok, nem »jó vénségben« halok meg. De elégedett leszek, mert tudom, hogy az életem a szolgálatról szólt, és igazán volt értelme” (1Móz 25:8).

Marie-Line: Jehova sok váratlan lehetőséggel ajándékozott meg minket, és így olyasmikben lehetett részünk, amikről nem is álmodtunk. Az életünk telis-tele van jó dolgokkal! Ahová csak küld minket Isten szervezete, mi oda megyünk, mert biztosak vagyunk benne, hogy Jehova velünk lesz.

^ 32. bek. A sranan az angol, a holland, a portugál és különböző afrikai nyelvek keveréke, melyet rabszolgák alakítottak ki.