Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Olvasók kérdései

Olvasók kérdései

Az, amit Pál az 1Korintusz 15:29-ben írt, azt jelenti, hogy voltak keresztények, akik halottakért keresztelkedtek meg?

Nem. Erre sem bibliai, sem történelmi utalás nincsen.

Abból, ahogyan sok Biblia visszaadja ezt a részt, úgy lehet érteni, hogy Pál napjaiban voltak, akik halottakért keresztelkedtek meg vízben. Például a Károli-fordítás így fogalmaz: „Különben mit cselekesznek azok, a kik a halottakért keresztelkednek meg, ha halottak teljességgel nem támadnak fel?”

De figyeljük meg, hogy mit ír erről két bibliatudós. Dr. Gregory Lockwood szerint az az elmélet, hogy némelyek „olyanokért keresztelkedtek meg, akik már meghaltak”, azt feltételezi, hogy létezett „egy olyanfajta keresztelkedés, amelynek – amennyire megállapítható – nincs történelmi vagy bibliai megfelelője.” Gordon D. Fee professzor egyetért ezzel. Azt írja, hogy nincs példa ilyenfajta keresztelkedésre a Bibliában vagy a történelemben. Azt is kijelenti, hogy az Újszövetség sehol sem utal ilyesmire, és arra sincs bizonyíték, hogy bármikor is tettek volna ilyet az első keresztények vagy azok a keresztény csoportok, amelyek nem sokkal az apostolok halála után alakultak.

A Biblia szerint Jézus erre utasította a követőit: „tegyetek tanítvánnyá minden nemzetből való embereket, kereszteljétek meg őket. . ., és tanítsátok meg őket arra, hogy megtartsák mindazt, amit parancsoltam nektek” (Máté 28:19, 20). Valaki csak azután válhatott megkeresztelt tanítvánnyá, hogy ismeretet szerzett Jehováról és a Fiáról, hinni kezdett bennük, és engedelmeskedett nekik. Erre egy halott személy képtelen volt, és egy élő sem tehette meg helyette (Préd 9:5, 10; Ján 4:1; 1Kor 1:14–16).

De vajon akkor mire gondolt Pál?

Korintuszban néhányan tagadták a feltámadást (1Kor 15:12). Pál cáfolta ezt a nézetet. Kijelentette, hogy „naponta [szembenéz] a halállal”. Bár az élete gyakran veszélyben forgott, biztos volt benne, hogy a halála után feltámad majd hatalmas szellemként, akárcsak Jézus (1Kor 15:30–32, 42–44).

A korintusziaknak meg kellett érteniük, hogy felkent keresztényekként mindennap számíthatnak próbákra, és meg kell halniuk ahhoz, hogy feltámadhassanak. Az, hogy megkeresztelkedtek „Krisztus Jézusba”, azt is magában foglalta, hogy megkeresztelkedtek „a halálába” (Róma 6:3). Ezzel a jelképes keresztelkedéssel olyan életútra léptek, amely a halálukhoz és az égi feltámadásukhoz vezet.

Több mint két évvel azután, hogy Jézus megkeresztelkedett vízben, ezt mondta két apostolának: „a keresztséggel, amellyel megkeresztelkedem, [ti is] megkeresztelkedtek” (Márk 10:38, 39). Jézus ezzel nem a vízben való keresztelkedésére utalt, hanem arra, hogy a feddhetetlenségének a megőrzése végül az életébe fog kerülni. Pál pedig azt írta, hogy a felkentek Krisztussal együtt szenvednek, hogy vele együtt magasztalják is fel őket (Róma 8:16, 17; 2Kor 4:17). Tehát nekik is meg kell halniuk ahhoz, hogy égi életre támadhassanak fel.

Mindezek fényében Pál szavait így lehet helyesen visszaadni: „Különben mit tesznek majd azok, akik abból a célból keresztelkednek meg, hogy halottak legyenek? Ha a halottak egyáltalán nem támadnak fel, akkor ők miért keresztelkednek meg abból a célból, hogy halottak legyenek?”