Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Mikor jön el a vég Jézus szavai szerint?

Mikor jön el a vég Jézus szavai szerint?

Ahogy az előző cikkből láthattuk, a Biblia a világvége alatt nem a földünknek, és nem is az emberiségnek a pusztulását érti. Ehelyett a jelenlegi, korrupt rendszernek, illetve a támogatóinak a pusztulására utal. De vajon a Biblia arról is beszél, hogy mikor fog erre sor kerülni?

FIGYELD MEG JÉZUS KÉT KIJELENTÉSÉT A VÉGRŐL:

„Kitartóan virrasszatok hát, mert nem tudjátok, melyik az a nap, és melyik az az óra” (MÁTÉ 25:13).

„Állandóan figyeljetek, maradjatok ébren, mert nem tudjátok, mikor jön el a meghatározott idő” (MÁRK 13:33).

Tehát a földön senki sem tudja pontosan, hogy mikor jön el a vég. Isten azonban meghatározta ennek az idejét, vagyis kijelölt egy napot és egy órát erre (Máté 24:36). De vajon ez azt jelenti, hogy semmilyen támpontunk sincs azt illetően, hogy mikor jön el a vég? Egyáltalán nem. Jézus több olyan eseményt is felsorolt a tanítványainak, melyek azt jelzik, hogy közel a vég.

A JEL

Ezek az események alkotják „a világrendszer befejezésének” a jelét. Jézus ezt mondta: „nemzet támad nemzet ellen, és királyság királyság ellen, és lesznek élelmiszerhiányok meg földrengések egyik hely után a másikon” (Máté 24:3, 7). Továbbá megemlítette, hogy lesznek „járványos betegségek” (Lukács 21:11). Te látod magad körül Jézus szavainak a beteljesedését?

Napjainkban az egész világon pusztító háborúk, éhínségek, földrengések és könyörtelen betegségek sújtják az emberiséget. 2004-ben például az Indiai-óceánban egy erőteljes földrengés akkora cunamit idézett elő, hogy mintegy 225 000 ember halálát okozta. Három év alatt pedig körülbelül 6,9 millió ember halt meg világszerte a Covid19-járvány következtében. Jézus rámutatott, hogy az ehhez hasonló események azt jelzik, hogy közel a világrendszer vége.

AZ UTOLSÓ NAPOK

A Biblia utolsó napoknak nevezi azt az időszakot, mely közvetlenül megelőzi a véget (2Péter 3:3, 4). A 2Timóteusz 3:1–5 szerint az utolsó napokban az erkölcsi értékek drámai hanyatlása lesz megfigyelhető. (Lásd a „ Közvetlenül a világvége előtt” című kiemelt részt.) Te is tapasztalod, hogy napjainkban sok ember önző, kapzsi, vad, és nem szeret másokat? Ez egy további bizonyítéka annak, hogy nagyon közel van már a világvége.

Milyen hosszú időszakot jelöl „az utolsó napok” kifejezés? A Biblia szerint csak egy rövid időre utal. Utána Isten meg fogja semmisíteni azokat, „akik pusztítják a földet” (Jelenések 11:15–18; 12:12).

NEMSOKÁRA PARADICSOM LESZ A FÖLD!

Isten már kitűzte a napot és az órát, amikor véget vet a jelenlegi, gonosz világrendszernek (Máté 24:36). Ugyanakkor „nem szeretné, hogy bárki is elpusztuljon” (2Péter 3:9). Lehetőséget ad az embereknek arra, hogy összhangba hozzák az életüket az alapelveivel. Ezt azért teszi, mert azt szeretné, hogy túléljük a világvégét, és az ő új világában éljünk, amikor a föld paradicsom lesz.

Isten gondoskodik róla, hogy egy egész világra kiterjedő oktatóprogram által az emberek megtudhassák, mit kell tenniük ahhoz, hogy az új világban élhessenek a királyságának az uralma alatt. Jézus azt mondta, hogy „a királyságról szóló jó hírt hirdetni fogják az egész lakott földön” (Máté 24:14). Jehova Tanúi minden évben világszerte több mint egymilliárd órát töltenek azzal, hogy megosszák az emberekkel a Biblia reményteli üzenetét. Jézus szavaival összhangban tehát ez az oktatómunka az egész világon folyik majd, mielőtt eljön a vég.

Az emberi uralmak ideje hamarosan véget ér. De biztosan te is örülsz annak, hogy túlélheted ennek a világnak a végét, és ott lehetsz a paradicsomi földön, melyet Isten megígért. A következő cikkből megtudhatod, hogy mit kell tenned ehhez.

Jézusnak az utolsó napokról szóló próféciája okot ad a reményre