1–2. Miben különbözött Aháb és Manassé, és miről lesz szó ebben a cikkben?

IDÉZZÜK FEL most két ókori király történetét. Az egyikük Izraelben, a másikuk Júdában uralkodott. Bár eltérő időben éltek, sok mindenben hasonlítottak. Mindketten fellázadtak Jehova ellen, és a népet is eltérítették tőle. Bálványokat imádtak, és még a gyilkosságtól sem riadtak vissza. Ám volt köztük egy fontos különbség. Az egyikük az élete végéig bűnös úton járt, a másikuk viszont megbánta a gaztetteit, és Jehova megbocsátott neki. Melyik két királyról van szó?

² Ahábról, Izrael királyáról, és Manasséról, aki Júdában uralkodott. A történetükből láthatjuk, hogy mit jelent a valódi megbánás, és hogy miben nyilvánul meg (Csel 17:30; Róma 3:23). Ez egy nagyon fontos téma, hiszen szeretnénk, hogy Jehova megbocsásson nekünk, amikor vétkezünk. Most vizsgáljuk meg, hogy milyen tanulságokat vonhatunk le a két király történetéből. Utána pedig arról lesz szó, hogy mit tanított Jézus a megbánásról.

3. Milyen király volt Aháb?

³ Aháb Izrael, vagyis a tíztörzs-királyság hetedik királya volt. A szidóni király lányát, Jezabelt vette feleségül. Mivel ez az északi nemzet nagyon gazdag volt, a házasságuk nyilván gazdasági előnyökkel járt. Ám Jezabel Baált imádta, és Ahábot is rávette, hogy támogassa ezt a szörnyű vallást, amelyhez a templomi prostitúció és a gyermekáldozatok is hozzátartoztak. Ennek hatására a nép még jobban eltávolodott Jehovától. Jezabel gyűlölte Jehova prófétáit, és sokakat megölt közülük (1Kir 18:13). Ahábról pedig azt olvassuk, hogy „gonoszabb volt mindazoknál, akik előtte voltak” (1Kir 16:30). Jehova figyelmét egyáltalán nem kerülte el, hogy miket művel Aháb és Jezabel. Ám az irgalma arra indította őt, hogy a prófétáján, Illésen keresztül megpróbálja visszatéríteni a népet a helyes útra, amíg még lehet. De Aháb és Jezabel nem hallgattak a figyelmeztetésre.

4. Milyen ítéletet hozott Jehova Aháb ellen, és hogyan érintette ez őt?

⁴ Végül elfogyott Jehova türelme, és elküldte Illést, hogy közölje az ítéletét Ahábbal és Jezabellel. Jehova úgy döntött, hogy Aháb egész családját ki fogja irtani. Illés üzenete nagyon megrendítette Ahábot, és meglepő módon ez a büszke király „megalázta magát” Jehova előtt (1Kir 21:19–29).

5–6. Miből látszik, hogy Aháb bűnbánata nem volt őszinte?

⁵ Bár Aháb ez alkalommal megalázta magát, a későbbi viselkedése azt bizonyította, hogy igazából nem bánta meg a tetteit. Nem próbálta meg kiirtani a Baál-imádatot az országból, és azért sem tett erőfeszítést, hogy előmozdítsa Jehova imádatát. De még másból is látszott, hogy nem volt őszinte a bűnbánata.

⁶ Később, amikor Aháb háborúra készült a szírek ellen, elhívta maga mellé szövetségesnek Júda királyát, Josafátot, aki hűséges volt Jehovához. Josafát azt javasolta, hogy a csata előtt kérjenek útmutatást Jehovától az egyik prófétáján keresztül. Aháb először ellenkezett, és ezt mondta: „Van... egy ember, aki által meg lehet kérdezni Jehovát, de én gyűlölöm őt, mert jót sosem prófétál rólam, csak rosszat.” Végül mégis megkérdezték Jehovát Mikáján keresztül. És ő valóban rosszat prófétált Ahábról! Ám ez nem indította arra a gonosz királyt, hogy megbánja a bűneit, hanem börtönbe záratta Mikáját (1Kir 22:7–9, 23, 27). Jehova ítéletét azonban nem kerülhette el; a csatában életét vesztette (1Kir 22:34–38).

7. Mit mondott Jehova Ahábról a halála után?

⁷ Miután Aháb meghalt, Jehova egyértelművé tette, hogy mit gondolt róla. Amikor Josafát épségben hazaért a csatából, Jehova elküldte Jéhut, hogy megfeddje őt, amiért szövetkezett Ahábbal. Jéhu ezt mondta neki: „Hát a gonosznak kell segítséget nyújtanod? Hát Jehova gyűlölőit kell szeretned?” (2Krón 19:1, 2). Jehova biztosan nem nevezte volna gonosznak Ahábot, és nem utalt volna rá úgy, mint aki gyűlöli őt, ha valóban megbánta volna a bűneit. Ebből világosan láthatjuk, hogy bár Ahábban volt némi sajnálat, nem volt őszinte a bűnbánata.

8. Mit tanít nekünk Aháb története a megbánásról?

⁸ Mit tanulhatunk Aháb példájából? Amikor Aháb hallotta Illés szigorú ítéletüzenetét, hogy az egész családjára pusztulás vár, megalázta magát. Ez kezdetnek jó volt, de később a tettei azt bizonyították, hogy nem volt szívből jövő a bűnbánata. Tehát a valódi megbánás többet foglal magában átmeneti sajnálkozásnál. Hogy mire van még szükség, az jól látszik a következő bibliai történetből.

9. Milyen király volt Manassé?

⁹ Körülbelül két évszázaddal később Júdában Manassé lépett trónra. Ő még Ahábnál is gonoszabb volt. „Sok olyasmit művelt, amit Jehova rossznak tart, hogy bosszantsa őt” (2Krón 33:1–9). Oltárokat készített a pogány isteneknek, és még egy szent rudat is felállított Jehova templomában, amely valószínűleg egy termékenységi szimbólum volt. Mágiát űzött, illetve jóslással és varázslással foglalkozott. Ezenkívül „rengeteg ártatlan vért is ontott”, például „elégette a saját fiait” áldozatként a hamis isteneknek (2Kir 21:6, 7, 10, 11, 16).

10. Hogyan fegyelmezte meg Jehova Manassét, és hogyan reagált erre a király?

¹⁰ Akárcsak Aháb, Manassé sem hallgatott Jehova prófétáira. Végül „Jehova elküldte ellenük Asszíria királyának hadvezéreit, és elfogták Manassét horgokkal, rátettek két rézbilincset, és elvitték Babilonba”. Ott, a fogságban Manassé őszintén magába nézett. „Nagyon megalázta magát ősapái Istene előtt.” Mi több, „Istenének, Jehovának a jóindulatáért könyörgött”, és „kitartóan imádkozott hozzá”. Ez azt mutatta, hogy ez a gonosz király kezd megváltozni. Már úgy tekintett Jehovára, mint a saját Istenére, és igyekezett közeledni felé (2Krón 33:10–13).

11. A 2Krónikák 33:15, 16 szerint mivel bizonyította Manassé a bűnbánatát?

¹¹ Jehova látta Manassé imáiból, hogy mennyire megváltozott a gondolkodása. Meghallgatta a könyörgését, irgalmazott neki, és visszahelyezte őt a trónra. Manassé ezt a lehetőséget arra használta fel, hogy bizonyítsa, mennyire őszinte a megbánása. Megtette azt, amit Aháb meg sem próbált: határozottan fellépett a hamis imádattal szemben, és Jehova imádatára buzdította a népet. (Olvassátok fel: 2Krónikák 33:15, 16.) Ehhez biztosan nagy bátorságra volt szüksége, hiszen előtte évtizedekig romboló hatással volt a saját családjára, az előkelőkre és az egész népre. De most, az uralma vége felé megpróbálta valamelyest jóvátenni az általa okozott károkat. Az unokáját, Jósiást is biztosan jóra oktatta, hiszen később hűséges király lett belőle (2Kir 22:1, 2).

12. Mit tanít Manassé története a megbánásról?

¹² Mit tanulhatunk Manassé példájából? Manassé megalázta magát Jehova előtt, de ennél többet is tett. Könyörgött az irgalmáért, és változtatott a viselkedésén. Megpróbálta helyrehozni a hibáit, erőfeszítéseket tett Jehova imádatában, és másokat is erre ösztönzött. Manassé története még azoknak is reményt adhat, akik nagyon súlyos bűnöket követtek el. Azt bizonyítja, hogy Jehova jó, és kész megbocsátani, ha valaki valóban megbánja a vétkeit (Zsolt 86:5).

13. Hogyan szemléltethetnénk, hogy a megbánáshoz nem elég az, ha valaki sajnálja, amit tett?

¹³ Manassé történetéből láthatjuk, hogy a megbánás többet foglal magában a sajnálatnál. Ezt így szemléltethetnénk: Tegyük fel, hogy bemész egy pékségbe, és kérsz az eladótól egy süteményt. Elégedett lennél, ha ő erre egy tojást adna neked? És az javítana a helyzeten, ha elmagyarázná, hogy a tojás egy fontos összetevője a süteménynek? Hát persze, hogy nem! Ehhez hasonlóan Jehova arra kéri a bűnösöket, hogy tanúsítsanak megbánást. Ha valaki sajnálja, amit tett, az nagyon jó, mert ez fontos része a megbánásnak. De ez önmagában még nem elég. Ez a tanulság domborodik ki Jézusnak a tékozló fiúról szóló példázatából is.

14. Mi volt az első jele annak, hogy a tékozló fiú megbánta a vétkét?

¹⁴ Jézus elmondott egy megható példázatot, amely a Lukács 15:11–32-ben lett feljegyezve. Egy fiú fellázadt az apja ellen, elment otthonról, és „egy távoli vidékre” utazott. Ott erkölcstelen, kicsapongó életet élt. De amikor rosszra fordult a sora, eszébe jutott, hogy mennyivel jobb volt az élete az apja házában. Jézus úgy fogalmazott, hogy a fiú „észhez tért”. Elhatározta, hogy hazamegy, és könyörög az apjának, hogy bocsásson meg neki. Ebben a folyamatban fontos pont volt az, hogy a fiú felismerte, hogy nagy hibát követett el. De ennél többet kellett tennie.

15. Mi mindenből látszott, hogy a tékozló fiú igazán megbánta a bűnét?

¹⁵ Ez a fiú bizonyította azt, hogy valóban megbánta a vétkét. Hazatért, pedig ehhez hosszú utat kellett megtennie. Aztán töredelmesen ezt mondta az apjának: „vétkeztem Isten ellen és teellened. Nem vagyok már méltó arra, hogy a fiadnak hívjanak” (Luk 15:21). A fiú őszinte szavaiból látszott, hogy szeretné helyrehozni a kapcsolatát Jehovával, és hogy felfogta, hogy mennyire megbántotta az édesapját. Nagyon szerette volna kiengesztelni őt, ezért arra is kész lett volna, hogy béresként éljen a házában (Luk 15:19). Ez a példázat nem csupán egy szívet melengető történet. Sokat tanít a véneknek arról, hogy mit figyeljenek, amikor próbálják megállapítani, hogy egy keresztény valóban megbánta-e a súlyos bűnét.

16. Miért lehet nehéz megállapítaniuk a véneknek, hogy egy testvérnek mennyire őszinte a bűnbánata?

¹⁶ A véneknek igazán nehéz megállapítaniuk, hogy valaki teljesen megbánta-e a bűnét. Mivel nem látnak bele a testvérük szívébe, bizonyítékokat kell találniuk arra, hogy valóban meggyűlölte a tettét. Előfordul, hogy valaki annyira felháborító módon vétkezik, hogy a vének a bírói tárgyalás során nem tudnak meggyőződni arról, hogy őszintén megbánta-e, amit tett.

17. a) Milyen példa mutatja, hogy ha valaki azt mondja, hogy sajnálja a bűnét, az még önmagában nem bizonyítja azt, hogy őszinte a megbánása? b) A 2Korintusz 7:11 szerint mivel bizonyíthatja valaki, hogy valóban megbánta a bűnét?

¹⁷ Vegyünk egy példát. Tegyük fel, hogy egy testvér éveken keresztül csalja a feleségét. Nem kér segítséget ahhoz, hogy felhagyjon a bűnével, hanem eltitkolja azt a felesége, a barátai és a vének elől. Végül, amikor lelepleződik, beismeri a vétkét, és úgy tűnik, hogy nagyon sajnálja, amit tett. Vajon ez már önmagában elegendő bizonyíték arra, hogy valóban megbánta a bűnét? Gondoljunk bele: Nem pusztán egy pillanatnyi gyengeségről van szó, hanem arról, hogy a testvér éveken át bűnben élt. Ezenkívül nem saját maga vallotta be a vétkét, hanem valahogyan kitudódott. Ezért a bánkódáson túl a véneknek további bizonyítékokat kell látniuk arra, hogy a testvérüknek teljesen megváltozott a gondolkodása, az érzései és a viselkedése. (Olvassátok fel: 2Korintusz 7:11.) Ahhoz, hogy meg tudja tenni a szükséges változtatásokat, feltehetően hosszabb időnek kell eltelnie. Emiatt nagyon valószínű, hogy ki fogják közösíteni a gyülekezetből (1Kor 5:11–13; 6:9, 10).

18. Mivel mutathatja ki egy kiközösített személy az őszinte bűnbánatát, és mire számíthat, ha így tesz?

¹⁸ Egy kiközösített személy úgy fejezheti ki az őszinte megbánását, hogy a vének tanácsát megfogadva mindig ott van az összejöveteleken, rendszeresen imádkozik, és tanulmányozza a Bibliát. Emellett arra is őszintén törekszik, hogy kerüljön minden olyan dolgot, amely újra bűnbe sodorhatná. Ha elszántan fáradozik azon, hogy helyreállítsa a Jehovával ápolt kapcsolatát, akkor biztos lehet benne, hogy ő teljesen megbocsát neki, és a vének is úgy döntenek majd, hogy vissza lehet fogadni a gyülekezetbe. Természetesen a vének tudják, hogy minden eset más, ezért figyelembe veszik a sajátos körülményeket, és nem támasztanak észszerűtlen elvárásokat a vétkessel szemben.

19. Mit foglal magában a valódi megbánás? (Ezékiel 33:14–16)

¹⁹ Tehát ahogy láttuk, az őszinte bűnbánat többet foglal magában annál, mint hogy valaki azt mondja, hogy sajnálja, hogy vétkezett. Arra is szükség van, hogy teljesen megváltoztassa a gondolkodását és az érzéseit, és hogy ez tettekre indítsa őt. Fel kell hagynia a bűnös életmódjával, és Jehova elvárásai szerint kell élnie. (Olvassátok fel: Ezékiel 33:14–16.) Aki valóban megbánta a bűnét, annak az a legfontosabb, hogy újra jó kapcsolatban legyen Jehovával.

20–21. Hogyan segíthetünk egy barátunknak, ha súlyos bűnt követett el?

²⁰ Jézus azt mondta, hogy az az egyik célja a szolgálatának, hogy megbánásra ösztönözze a bűnösöket (Luk 5:32). Mi is ugyanerre szeretnénk törekedni. Mit tegyünk hát, ha megtudjuk, hogy az egyik barátunk súlyos bűnt követett el?

²¹ Ne segítsünk neki eltitkolni a bűnét, mert azzal csak rontanánk a helyzeten. Az ilyen próbálkozások egyébként is kudarcra vannak ítélve, hiszen Jehova mindent lát (Péld 5:21, 22; 28:13). Inkább emlékeztessük a barátunkat arra, hogy a véneknek az a céljuk, hogy segítsenek neki. Ha nem hajlandó beszélni a vénekkel, akkor nekünk kell tájékoztatnunk őket az ügyről. Ha ezt megtesszük, azzal azt bizonyítjuk, hogy őszintén törődünk a barátunkkal, mert tudjuk, hogy a Jehovával ápolt kapcsolata forog kockán.

22. Mi lesz a következő cikk témája?

²² Tegyük fel, hogy valaki hosszú időn át nagyon súlyos bűnöket követ el, és ezért a vének úgy döntenek, hogy ki kell őt közösíteni. Vajon ez azt jelenti, hogy irgalmatlanok voltak? A következő cikkben megvizsgáljuk, hogy Jehova mennyire irgalmasan fegyelmezi a bűnösöket, és hogy mi hogyan követhetjük a példáját.