Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

37. TANULMÁNYOZÁSI CIKK

Bízz a testvéreidben!

Bízz a testvéreidben!

„A szeretet ... mindent elhisz, mindent remél” (1KOR 13:4, 7)

124. ÉNEK Őrizzük meg a lojalitásunkat!

ÁTTEKINTÉS *

1. Miért nem kell meglepődnünk azon, hogy az emberek ma nem bíznak másokban?

 A MAI világban az emberek nehezen tudnak megbízni másokban. Gyakran becsapják őket az üzletemberek, a politikusok és a vallási vezetők. Emellett sokszor csalódnak a szomszédaikban, a barátaikban, sőt még a családtagjaikban is. Nem kell csodálkoznunk ezen, hiszen a Biblia megjövendölte, hogy az utolsó napokban az emberek hűtlenek, rágalmazók és árulók lesznek. Pont úgy viselkednek, mint ennek a világrendszernek az istene, aki a legkevésbé sem nevezhető megbízhatónak (2Kor 4:4; 2Tim 3:1–4).

2. a) Kiben, illetve miben bízhatunk meg teljes mértékben? b) Miben bizonytalanok néhányan?

2 Mi azonban keresztényekként más helyzetben vagyunk. Teljes mértékben megbízunk Jehovában (Jer 17:7, 8). Tudjuk, hogy ő szeret minket, és soha nem hagyja el a barátait (Zsolt 9:10). Jézus is méltó a bizalmunkra, hiszen az életét adta értünk (1Pét 3:18). Továbbá a Bibliában is megbízunk, hiszen még sosem kellett csalódnunk a tanácsaiban (2Tim 3:16, 17). Egyesek azonban bizonytalanok abban, hogy megbízhatnak-e a hittársaikban. Nézzük meg, mi segíthet tisztán látnunk ebben a kérdésben.

SZÜKSÉGÜNK VAN A TESTVÉREINKRE

Bármerre is járjunk, mindenhol megbízhatunk a testvéreinkben, mivel mindannyian szeretjük Jehovát (Lásd a 3. bekezdést.)

3. Milyen óriási megtiszteltetésben van részünk? (Márk 10:29, 30)

3 Óriási megtiszteltetés, hogy Jehova imádóinak világméretű családjához tartozhatunk! (Olvassátok fel: Márk 10:29, 30.) Nagyon szeretjük Jehovát, és mindent megteszünk azért, hogy az ő alapelvei szerint éljünk. Bár eltérő lehet a nyelvünk, a kultúránk és az öltözködésünk, mégis közel érezzük magunkat egymáshoz, már akkor is, amikor először találkozunk. Különösen boldoggá tesz minket, amikor együtt dicsérhetjük és imádhatjuk szerető égi Atyánkat (Zsolt 133:1).

4. Miért van szükségünk a hittársainkra?

4 Minden eddiginél fontosabb, hogy szoros kapcsolatban maradjunk a testvéreinkkel. Például, amikor nehézségekkel küzdünk, segíthetnek hordozni a terheinket (Róma 15:1; Gal 6:2). Ezenkívül arra ösztönözhetnek minket, hogy maradjunk közel Jehovához, és továbbra is lelkesen szolgáljuk őt (1Tessz 5:11; Héb 10:23–25). Vagy gondoljunk csak bele, hogy mekkora védelmet jelent a gyülekezet a közös ellenségünkkel, Sátánnal és a világával szemben! Az Ördög és a befolyása alatt álló emberek hamarosan meg fognak támadni minket. Mennyire sokat jelent majd, hogy mellettünk lesznek a testvéreink!

5. Miért lehet nehéz egyeseknek megbízni a hittársaikban?

5 De vannak a gyülekezetben olyanok, akik nehezen tudnak megbízni a hittársaikban. Talán amiatt éreznek így, mert valaki visszaélt a bizalmukkal, megszegte az ígéretét, vagy nagyon megbántotta őket. Ha veled is történt már ilyesmi, mi segíthet, hogy bízni tudj a testvéreidben?

A BIZALOM ALAPJA A SZERETET

6. Hogyan segíthet a szeretet, hogy bízni tudjunk másokban? (1Korintusz 13:4–8)

6 A szeretet sokat segít abban, hogy bízni tudjunk a testvéreinkben, vagy hogy újra megtanuljunk bízni bennük, ha csalódást okoztak nekünk. Most nézzük meg a korintusziaknak írt első levél 13. fejezetéből a szeretet néhány vonását. (Olvassátok fel: 1Korintusz 13:4–8.) Például a 4. és az 5. vers részben ezt írja: „A szeretet türelmes és kedves ...nem válik ingerültté.” Jehova türelmes velünk annak ellenére, hogy sokszor vétkezünk ellene. Épp ezért nekünk is türelmesnek kell lennünk a hittársainkkal, még akkor is, ha felbosszantanak vagy megbántanak minket. Az 5. vers még hozzáteszi, hogy a szeretet „nem tartja számon a sérelmet”. Ez azt jelenti, hogy nem vezetünk egy képzeletbeli listát arról, hogy mikor bántottak meg minket a testvéreink, hogy később hivatkozhassunk erre. A Prédikátor 7:9 is erre ösztönöz: „Ne legyél sértődékeny”. És jó, ha megfogadjuk az Efézus 4:26-ban lévő tanácsot is: „Ne menjen le úgy a nap, hogy dühösek vagytok.”

7. Hogyan segít a Máté 7:1–5 abban, hogy bízni tudjunk a testvéreinkben?

7 Az is segít, hogy bízni tudjunk a hittársainkban, ha igyekszünk úgy látni őket, ahogy Jehova. Jehova minden testvérünket nagyon szereti, és nem tartja számon a bűneiket (Zsolt 130:3). Épp ezért mi is a testvéreink jó tulajdonságaira összpontosítsunk, ne pedig a hibáikra, és bízzunk abban, hogy képesek fejlődni. (Olvassátok fel: Máté 7:1–5.) Mindig a jót feltételezzük róluk, mivel a szeretet „mindent elhisz” (1Kor 13:7). De vajon Jehova azt várja el, hogy vakon bízzunk bennük? Egyáltalán nem! Azért kell bíznunk bennük, mert már bizonyították, hogy méltóak rá. *

8. Mit tehetünk annak érdekében, hogy meg tudjunk bízni a testvéreinkben?

8 Ahhoz, hogy bízni tudjunk a testvéreinkben, jobban meg kell ismernünk őket, ez pedig időbe telik. Beszélgessünk velük az összejövetelek előtt és után, és hívjuk el őket a szolgálatba. Adjunk időt nekik, hogy legyen lehetőségük bizonyítani, hogy megbízhatóak. Kezdetben talán megválogatjuk, hogy milyen dolgokat mondunk el nekik. Aztán ahogy egyre inkább megismerjük őket, egyre jobban meg tudunk nyílni előttük (Luk 16:10). De mit tegyünk, ha valaki visszaél a bizalmunkkal? Ne mondjunk le rögtön róla, hanem legyünk türelmesek vele. És ne váljunk bizalmatlanná mindenkivel szemben, pusztán azért, mert egyvalakiben csalódtunk. Most nézzük meg Jehova néhány hűséges szolgájának a példáját, akik nem engedték, hogy a rossz tapasztalataik lerombolják bennük a mások iránti bizalmat.

JÓ PÉLDÁK A BIBLIÁBÓL

Éli tapintatlansága ellenére Anna továbbra is részt vett Jehova szervezett imádatában (Lásd a 9. bekezdést.)

9. a) Hogyan viszonyult Anna Jehova imádatához Élinek és a fiainak a hibái ellenére? b) Mit tanultál a történetéből? (Lásd a képet.)

9 Volt már, hogy csalódtál egy olyan testvérben, aki fontos feladatokat lát el a gyülekezetben? Ha igen, akkor biztosan hasznosnak találod majd Anna történetét. Abban az időben Éli szolgált főpapként, vagyis ő állt Jehova szervezett imádatának az élén Izraelben. A családja azonban egyáltalán nem volt példamutató. Bár a fiai fontos feladatokat láttak el az imádatban, erkölcstelenül éltek, és szégyenteljesen viselkedtek. Éli mégsem fegyelmezte meg őket kellőképpen. Jehova nem távolította el Élit rögtön a pozíciójából. Ennek ellenére Anna továbbra is részt vett Jehova imádatában a hajléknál. Amikor elmondta imában a fájdalmát Jehovának, Éli tévesen arra következtetett, hogy részeg. Anélkül, hogy megbizonyosodott volna róla, hogy tényleg így van-e, leszidta őt (1Sám 1:12–16). Bár ez Annának biztosan rosszulesett, nem vonta vissza a Jehovának tett fogadalmát, hogy ha fia lesz, elhozza a hajlékhoz, hogy ott szolgáljon. Ezt annak tudatában tette, hogy majd Éli fog vigyázni a gyermekére (1Sám 1:11). Jehova megjutalmazta Annát a hűségéért egy fiúval, Sámuellel (1Sám 1:17–20). Természetesen Jehova tisztában volt azzal, hogy Éli fiai büntetést érdemelnek, és meg is kapták azt a kellő időben (1Sám 4:17).

10. Mit tett Dávid annak ellenére, hogy csalódások érték?

10 Csalódnod kellett egy barátodban? Akkor biztosan bátorító lesz számodra Dávid története. Amikor a fia, Absolon megpróbálta magához ragadni a királyi hatalmat, Dávid egyik jóbarátja, Ahitófel mellé állt a lázadásban. Nagyon megrázó lehetett Dávidnak, hogy két hozzá közel álló személy is ellene fordult. Ennek ellenére nem vált bizalmatlanná másokkal szemben. Továbbra is bízott például egy másik barátjában, Húsaiban, és nem is kellett csalódnia benne. Húsai még az életét is kész volt kockáztatni Dávidért (2Sám 17:1–16).

11. Mit tett Nábál egyik szolgája egy nehéz helyzetben?

11 Most nézzük, mi történt egy másik bibliai szereplővel, Nábál egyik szolgájával. Sokat köszönhetett Dávidnak és az embereinek, mivel azok kedvesen megvédték Nábál szolgáit és nyájait. Dávid később arra kérte Nábált, hogy adjon valamennyi ennivalót az embereinek. Bár Nábál vagyonos ember volt, megtagadta ezt a kérést, és ez nagyon felbosszantotta Dávidot. Annyira dühös lett, hogy meg akart ölni minden férfit Nábál háznépében. Nábál egyik szolgája megtudta ezt, és tájékoztatta róla az ura feleségét, Abigailt. Azt is megtehette volna, hogy elmenekül, de ehelyett Abigailra bízta az életét. Jó oka volt rá, hogy bízzon benne, hiszen bölcs asszonynak ismerték. És nem is kellett csalódnia. Abigail pedig bízott Dávid észszerűségében, bátran cselekedett, és lebeszélte őt a bosszúállásról (1Sám 25:2–35).

12. Mi bizonyítja azt, hogy Jézus megbízott az apostolaiban a hibáik ellenére?

12 Jézus is jó példa számunkra, hiszen ő megbízott a tanítványaiban a hibáik ellenére (Ján 15:15, 16). Amikor Jakab és János különleges rangot szeretett volna kapni a királyságban, Jézus nem tulajdonított rossz indítékot nekik, és nem is döntött úgy, hogy nem maradhatnak apostolok (Márk 10:35–40). Később, a letartóztatásának az éjszakáján az összes tanítványa elhagyta őt (Máté 26:56). Ennek ellenére továbbra is bízott bennük, és „mindvégig szerette őket” (Ján 13:1). A feltámadása után komoly feladatot bízott rájuk: azt, hogy álljanak a prédikálómunka élére, és törődjenek a juhaival (Máté 28:19, 20; Ján 21:15–17). És nem kellett csalódnia bennük, hiszen a földi életük végéig hűségesen ellátták a feladataikat. Tehát láthattuk, hogy Anna, Dávid, Nábál egyik szolgája, Abigail és Jézus is mind jó példát mutattak nekünk azzal, hogy megbíztak tökéletlen emberekben.

HOGYAN LEHET HELYREÁLLÍTANI A BIZALMAT?

13. Mi miatt rendülhet meg valakinek a bizalma másokban?

13 Előfordult már veled, hogy elmondtál valami bizalmas dolgot egy testvérnek, de aztán ő továbbadta azt? Ez biztosan borzasztóan rosszulesett. Hasonló történt egy testvérnővel is, aki bizalmasan elmondott valamit egy vénnek. Másnap a felvigyázó felesége felhívta őt, hogy bátorítsa, amiből nyilvánvaló volt, hogy a férje elmondta neki a dolgokat. A testvérnő bizalma érthető módon megrendült a vénben. De bölcsen segítséget kért egy másik véntől. Ez a felvigyázó segített neki, hogy újra bízni tudjon a vénekben.

14. Mi segített egy testvérnek, hogy újra bízni tudjon a hittársaiban?

14 Egy testvér már hosszú ideje neheztelt két vénre, és úgy érezte, hogy nem tud bennük bízni. De aztán elgondolkodott azon, amit egy általa nagyra becsült testvér mondott. Ő a következő egyszerű, de hatásos kijelentést tette: „Az ellenségünk Sátán, nem pedig a testvéreink.” A testvér imában Jehova elé tárta az érzéseit, utána pedig sikerült helyreállítania a kapcsolatát a két vénnel.

15. Miért lehet szükség időre ahhoz, hogy újra bízni tudjunk a testvéreinkben? Mondj egy példát!

15 Volt már, hogy elvettek tőled egy különleges gyülekezeti feladatot? Ha igen, akkor kétségkívül fájdalmasan érintett. Gretével is hasonló történt. Az édesanyjával hűségesen szolgálták Jehovát a náci Németországban az 1930-as években, amikor a munkánk be volt tiltva. Grete nagyon boldog volt, hogy részt vehetett az Őrtorony folyóiratok írógépes sokszorosításában. De amikor a testvérek megtudták, hogy az édesapja ellenséges, elvették tőle ezt a feladatot. Attól féltek, hogy az édesapja elárulná a testvéreket az üldözőiknek. Ám ezzel még nem értek véget Grete megpróbáltatásai. Végig a II. világháború alatt a testvérek nem adtak Gretének és az édesanyjának az Őrtorony másolataiból, sőt szóba sem álltak velük, ha összefutottak az utcán. Ez igen mély sebet ejtett Gretén, ezért hosszú időbe telt, mire meg tudott bocsátani, és újra bízni tudott a testvérekben. Az segített neki, hogy felismerte, hogy Jehova megbocsátott a testvéreknek, és ezért neki is meg kell.

„Az ellenségünk Sátán, nem pedig a testvéreink”

16. Miért fontos erőfeszítést tennünk, hogy bízni tudjunk másokban?

16 Ha téged is ért már hasonló csalódás, dolgozz rajta, hogy újra meg tudj bízni a testvérekben. Ehhez időre lehet szükség, de mindenképp megéri az erőfeszítést. Nézzünk egy szemléltetést. Ha volt már ételmérgezésed, akkor azóta biztosan jobban ügyelsz rá, hogy mit eszel meg. De ettől még nem hagytál fel az evéssel. Ehhez hasonlóan, ha a testvéreid már okoztak neked csalódást, az nem ok arra, hogy utána már senkiben se tudj megbízni. Ne feledd, hogy egyikünk sem tökéletes. Ha sikerül fejlődnöd ezen a téren, akkor boldogabb leszel, és arra tudsz összpontosítani, hogy te mivel járulhatsz hozzá ahhoz, hogy a gyülekezet légkörét bizalom jellemezze.

17. Miért fontos a bizalom, és miről lesz szó a következő cikkben?

17 Sátán világában az emberek egyre kevésbé bíznak meg másokban. Mi viszont bízhatunk a testvéreinkben, mivel szeretjük egymást. Ez hozzájárul az örömünkhöz és az egységünkhöz, a jövőbeli próbák során pedig a védelmünket szolgálja majd. Mit tehetsz, ha valamelyik testvéred csalódást okozott neked? Próbáld meg Jehova szemszögéből látni a dolgokat. Alkalmazd a Biblia alapelveit, törekedj rá, hogy szívből szeresd a testvéreidet, és vegyél példát Jehova hűséges szolgáiról. Így felül tudsz kerekedni a negatív érzéseiden, és újra meg tudsz bízni a testvéreidben. Ennek köszönhetően rengeteg jóbarátod lehet, akik ragaszkodóbbak a testvérnél (Péld 18:24). De nemcsak az fontos, hogy te megtanulj bízni másokban, hanem az is, hogy saját magad megbízható legyél. A következő cikkben megvizsgáljuk, hogy mit tehetsz azért, hogy méltó legyél a testvéreid bizalmára.

99. ÉNEK Testvéreink nagy sokasága

^ Fontos, hogy megbízzunk a testvéreinkben. Ám ez nem mindig könnyű. Ebben a cikkben megnézünk olyan bibliai alapelveket és példákat, melyek segíthetnek abban, hogy bízni tudjunk a testvéreinkben, illetve ha csalódást okoztak nekünk, akkor újra megtanuljunk bízni bennük.

^ A Biblia figyelmeztet rá, hogy a gyülekezetben lehetnek olyanok, akik nem méltók a bizalmunkra (Júd 4). Ritkán, de előfordulhat, hogy hamis testvérek „kiforgatott dolgokat” beszélnek, hogy félrevezessenek másokat (Csel 20:30). Bennük természetesen nem bízunk, és nem is hallgatjuk meg őket.