Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

3. TANULMÁNYOZÁSI CIKK

Jehova a próbák közepette is sikeressé tud tenni

Jehova a próbák közepette is sikeressé tud tenni

„Jehova Józseffel volt, és amihez csak hozzáfogott, azt Jehova sikeressé tette” (1MÓZ 39:23)

30. ÉNEK Atyám, Istenem és barátom

ÁTTEKINTÉS a

1–2. a) Miért kell próbákra számítanunk? b) Miről lesz szó ebben a cikkben?

 TUDJUK, hogy Jehova szolgáiként próbákra kell számítanunk. A Biblia kijelenti, hogy „sok nyomorúságot kell elszenvednünk, mielőtt bemegyünk Isten királyságába” (Csel 14:22). És azzal is tisztában vagyunk, hogy bizonyos problémák csak az új világban fognak végleg megoldódni, ahol „nem lesz többé halál, sem kesergés, sem kiáltás, sem fájdalom nem lesz többé” (Jel 21:4).

2 Jehova nem akadályozza meg, hogy próbák érjenek minket, de mindig segít, hogy kitartsunk bennük. Figyeljük meg, mit írt Pál a római keresztényeknek. Miután felsorolta, hogy milyen sokféle nehézséggel kell megküzdenie neki és a hittársainak, kijelentette: „mindezekből teljesen győztesen kerülünk ki az által, aki szeretett minket” (Róma 8:35–37). Tehát Jehova segítségével már akkor sikeresek lehetünk, amikor még tart egy próba. Nézzük meg, hogyan volt ez igaz Józsefre, és hogyan lehet rád is az.

AMIKOR HIRTELEN MEGVÁLTOZNAK A KÖRÜLMÉNYEK

3. Hogyan változott meg váratlanul József élete?

3 Jákob patriarcha a fiai közül Józsefet szerette a legjobban, és ezt ki is fejezte (1Móz 37:3, 4). Ám a többi fia irigy lett emiatt. Amikor lehetőségük adódott rá, eladták Józsefet midiánita kereskedőknek. Ők magukkal vitték Egyiptomba, több száz kilométerre az otthonától. Ott Potifár vásárolta meg, aki a fáraó tisztviselője volt, az őrök parancsnoka. Milyen megrázó fordulat! József az apja szeretett fiából egy megvetett rabszolga lett (1Móz 39:1).

4. Mikor érezhetjük magunkat úgy, mint József?

4 A Biblia elismeri, hogy bárkivel történhetnek rossz dolgok (Préd 9:11). Lehet, hogy egy olyan problémával kell megküzdenünk, amely általános az embereknél (1Kor 10:13). Az is előfordulhat, hogy azért élünk át nehézségeket, mert Jézus tanítványai vagyunk. Talán gúnyolódást, ellenségeskedést vagy akár üldözést kell elviselnünk a hitünk miatt (2Tim 3:12). De bármilyen próbateljes helyzetben vagyunk is, tapasztalhatjuk közben Jehova áldását. Nézzük meg, hogyan volt ez igaz József esetében.

Bár József Potifár rabszolgája lett, Jehova sikeressé tette őt (Lásd az 5. bekezdést.)

5. Mit ismert fel Potifár? (1Mózes 39:2–6)

5 (Olvassátok fel: 1Mózes 39:2–6.) Potifár látta, hogy József rátermett, szorgalmas férfi, aki minden feladatot nagyon ügyesen lát el. Azt is felismerte, hogy mi áll ennek a hátterében. Megértette, hogy Jehova teszi sikeressé Józsefet, bármihez fog is hozzá. b Ezért egy idő után a személyes szolgálatába állította, és az egész háza fölé kinevezte. Nem is kellett csalódnia: Józsefnek köszönhetően igen jól ment a sora.

6. Milyen érzései lehettek Józsefnek?

6 Most képzeljük bele magunkat József helyébe. Milyen érzései lehettek? Vajon az volt minden vágya, hogy Potifár felfigyeljen rá, és kiemelje őt? Aligha. Sokkal inkább azt szerette volna, hogy visszamehessen az édesapjához. Hiába volt megtisztelő, hogy nagy felelősséget bíztak rá, azért ő továbbra is csak egy rabszolga volt egy pogány egyiptomi házában. Ám Jehova nem vetett véget a próbájának. Sőt, rövidesen sokkal rosszabbra fordult a helyzete.

HA MÉG ROSSZABBRA FORDUL A HELYZET

7. Hogyan lett rosszabb József helyzete? (1Mózes 39:14, 15)

7 A gondok amiatt fokozódtak, hogy Potifár felesége szemet vetett Józsefre, és újra meg újra megpróbálta elcsábítani. Ám József ellenállt neki, ezért az asszony bosszúból azt hazudta, hogy József meg akarta erőszakolni őt. (Olvassátok fel: 1Mózes 39:14, 15.) Potifár erre börtönbe vetette Józsefet, ahol éveket kellett eltöltenie (1Móz 39:19, 20). Hogy milyen lehetett a börtön, arról sokat elmond az, hogy József egy olyan héber szót használt rá, amely azt is jelentheti, hogy ’víztároló’ vagy ’verem’. Szóval biztosan egy sötét hely volt, ahol reményvesztettnek érezte magát (1Móz 40:15, lábj.). A Bibliából azt is megtudjuk, hogy egy időre „bilincsbe verték a lábát, nyaka pedig vasban volt” (Zsolt 105:17, 18). Tehát József ezúttal egy nagyra becsült szolgából egyszer csak megvetett rab lett.

8. Miben lehetünk biztosak még akkor is, ha súlyosbodik egy próbánk?

8 Veled volt már olyan, hogy könyörögtél Jehovához egy súlyos helyzetben, de a dolgok csak még rosszabbra fordultak? Sátán kegyetlen világában megtörténhet ilyesmi, hiszen Jehova most nem véd meg minket a próbáktól (1Ján 5:19). De abban biztos lehetsz, hogy mindig pontosan tudja, min mész keresztül, és őszintén törődik veled (Máté 10:29–31; 1Pét 5:6, 7). A Szavában erről biztosít: „Soha nem hagylak cserben, és soha nem hagylak magadra” (Héb 13:5). Igen, Jehova még a legreménytelenebbnek tűnő helyzetben is erőt tud adni a kitartáshoz. Józseffel is így tett.

Jehova a börtönben is Józseffel volt, és ezért a börtönparancsnok rábízta a rabokat (Lásd a 9. bekezdést.)

9. Miből látszik, hogy Jehova a börtönben is támogatta Józsefet? (1Mózes 39:21–23)

9 (Olvassátok fel: 1Mózes 39:21–23.) Bár József látszólag kilátástalan helyzetben volt, Jehova még ekkor is megáldotta őt. Idővel József kivívta a börtönparancsnok tiszteletét és bizalmát, ahogy korábban Potifárét is. Így aztán a börtönparancsnok Józsefre bízta a rabokat. Annyira megbízott benne, hogy „semminek, de semminek nem nézett utána, ami Józsefre volt bízva”. Józsefnek végre volt értelmes munkája, amivel elfoglalhatta magát. De gondoljunk bele: Hogyan fordulhatott elő, hogy egy ilyen bizalmi feladatot kapott egy olyan rab, akit azzal vádoltak, hogy megpróbálta megerőszakolni egy udvari tisztviselő feleségét? A válasz egyértelmű: „Jehova Józseffel volt, és amihez csak hozzáfogott, azt Jehova sikeressé tette.”

10. Vajon József a börtönben úgy érezhette, hogy mindenben sikeres? Fejtsd ki!

10 Próbáljuk meg ismét elképzelni, hogy mit érezhetett József. Vajon úgy érezte, hogy mindenben sikeres? Talán az volt minden vágya, hogy a börtönparancsnok jobbkeze legyen? Biztosan nem. Mivel hamis vád alapján be volt börtönözve, nyilván azt szerette volna, hogy felmentsék és szabadon engedjék. Még beszélt is az egyik rabtársával, akinek közeledett a szabadulása, hogy járjon közben az érdekében a fáraónál (1Móz 40:14). Ám ez a férfi megfeledkezett róla, így József még két évet töltött a börtönben (1Móz 40:23; 41:1, 14). De Jehova továbbra is vele volt, és megáldotta. Miből látszott ez?

11. Milyen különleges képességet adott Jehova Józsefnek, és milyen szerepe volt ennek Jehova szándékában?

11 Miközben József a börtönben volt, Jehova két különleges álmot láttatott a fáraóval, amelyek nagyon felzaklatták. Amikor megtudta, hogy József képes megfejteni az álmokat, azonnal érte küldetett. József pedig Jehova segítségével valóban meg tudta magyarázni az álmok jelentését. Ezenkívül lenyűgözte a fáraót azzal, hogy milyen gyakorlatias tanácsot adott neki. A fáraó felismerte, hogy Jehova támogatja ezt a fiatal férfit, és ezért kinevezte egész Egyiptom élelmezési főtisztviselőjévé (1Móz 41:38, 41–44). Később éhínség sújtotta Egyiptomot, és Kánaánt is, ahol József családja élt. Ekkor József a hatalmánál fogva meg tudta menteni a családját. Ennek köszönhetően a Messiáshoz vezető leszármazási vonal is fennmaradhatott.

12. Mi mindenből látszik, hogy Jehova tette sikeressé Józsefet?

12 Most gondoljuk végig a következőket: Miért lehetett az, hogy Potifár felfigyelt egy egyszerű rabszolgára? Aztán hogy lehetett az, hogy a börtönparancsnok jóindulattal bánt egy rabbal? Ki idézte elő, hogy a fáraó különleges álmokat lásson? Ki tette Józsefet képessé ezeknek a megfejtésére? És ki indította a fáraót arra, hogy Józsefet élelmezési főtisztviselővé tegye? (1Móz 45:5). Egyértelmű, hogy Jehova volt a meglepő fordulatok hátterében. Ő tette sikeressé mindenben Józsefet. Bár Józseffel a testvérei nagyon aljasul bántak, Jehova úgy irányította az eseményeket, hogy végül megvalósuljon a szándéka.

JEHOVA TÉGED IS SIKERESSÉ TESZ

13. Vajon Jehova mindenbe beavatkozik, ami velünk történik? Magyarázd meg!

13 Milyen következtetést vonhatunk le József történetéből? Vajon Jehova mindenbe beavatkozik, ami az életünkben történik, és ezért bármilyen rossz dolog ér is minket, az jó okkal van? Nem, ez nincs összhangban a Biblia tanításával (Préd 8:9; 9:11). Az viszont biztos, hogy Jehova teljesen tisztában van vele, hogy milyen dolgokon megyünk keresztül, és odafigyel, amikor a segítségéért könyörgünk (Zsolt 34:15; 55:22; Ézs 59:1). Sőt, miközben egy próbateljes helyzetben vagyunk, tapasztalhatjuk az áldását. De hogyan?

14. Hogyan segít nekünk Jehova a nehézségek közepette?

14 Jehova például úgy támogat minket a próbáinkban, hogy vigaszról és bátorításról gondoskodik, sokszor pont akkor, amikor a leginkább szükségünk van rá (2Kor 1:3, 4). Ezt tapasztalta egy türkmenisztáni testvér is, Eziz, akit két évre börtönbe zártak a hitéért. Ezt meséli: „A tárgyalásom napján egy testvér felolvasta nekem az Ézsaiás 30:15-öt, mely így szól: »Erőtök abban mutatkozik meg, hogy nyugodtak maradtok, és bíztok bennem.« Ez a vers segített, hogy bízzak Jehovában, és nyugodt tudjak maradni. Sokat elmélkedtem rajta a börtönben, és mindig erőt adott.” Te fel tudsz idézni olyan esetet, amikor Jehova erőt öntött beléd, pont, amikor a leginkább szükséged volt rá?

15–16. Mit tanultál Tori történetéből?

15 Gyakran előfordul, hogy csak utólag ismerjük fel, hogyan segített át minket Jehova egy próbán. Így volt ez Torival is, akinek a fia, Mason hat éven keresztül küzdött a rákkal, mielőtt elhunyt. Torinak ez óriási szívfájdalom volt. Ezt mondja: „Anyaként el sem tudok képzelni ennél nagyobb megrázkódtatást.” Hozzáteszi: „Biztos más szülők is úgy érzik, hogy ha a gyerekedet látod szenvedni, az még annál is rosszabb, mint ha te magad szenvednél.”

16 Bár Tori szörnyű megpróbáltatáson ment keresztül, utólag felismerte Jehova kezét az életükben. Ezt meséli: „Jehova igazából végig ott volt velünk a fiam betegsége alatt. Például, amikor Masonnek nem volt ereje látogatókat fogadni, a testvérek még olyankor is készek voltak két órát utazni, hogy meglátogassanak minket a kórházban. Mindig ült valaki a váróban, hogy segíteni tudjon nekünk, ha kell. A testvérek anyagilag is támogattak minket. Még a legnehezebb időszakban sem kellett nélkülöznünk.” Igen, Jehova mindent megadott Torinak, amire szüksége volt a kitartáshoz, és ugyanígy tett Masonnel is. (Lásd a „ Jehova pont azt adta, amire szükségünk volt” című részt.)

VEDD ÉSZRE AZ ÁLDÁSOKAT!

17–18. Mi segít, hogy felismerjük Jehova támogatását a próbák idején? (Zsoltárok 40:5)

17 (Olvassátok fel: Zsoltárok 40:5.) Egy hegymászónak az a célja, hogy felérjen a hegycsúcsra. De útközben is megáll időnként, hogy gyönyörködjön a tájban. Ehhez hasonlóan jó, ha te is rendszeresen átgondolod, hogy hogyan tapasztalod Jehova támogatását, miközben épp küzdesz egy próbával. Minden nap végén feltehetnéd magadnak a kérdést: „Hogyan tapasztaltam ma Jehova áldását? Hogyan segít kitartanom?” Próbálj találni legalább egy dolgot, amiért hálás lehetsz Jehovának, és amiből láthatod, hogy bizonyos értelemben téged is sikeressé tesz.

18 Teljesen természetes és helyénvaló, ha egy próba közben azért imádkozol, hogy Jehova vessen véget a nehézségeknek (Flp 4:6). De fontos, hogy közben vedd észre, hogyan tapasztalod már a próba alatt is Jehova áldását, és legyél érte hálás. Ne feledd, ő megígérte, hogy megerősít téged, és segít kitartani. Józsefhez hasonlóan te is átélheted, hogy Jehova már a próbák közepette is sikeressé tesz (1Móz 41:51, 52).

32. ÉNEK Állj Jehova mellé!

a Amikor egy nehéz, próbateljes helyzetet élünk át, talán nem jutna eszünkbe úgy jellemezni magunkat, hogy sikeresek vagyunk. Azt gondolhatjuk, hogy ez csak akkor lesz igaz ránk, ha túl vagyunk a próbán. De ha megvizsgáljuk József életét, láthatjuk belőle, hogy Jehova már a próbák közben is segíteni tud, hogy sikeresek legyünk.

b A Biblia csupán néhány versben foglalja össze József életének ezt a szakaszát, de az események valószínűleg több évet öleltek fel.