Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Olvasók kérdései

Olvasók kérdései

Mit tudhatunk meg a Bibliából Jehovának arról a képességéről, hogy meg tudja mondani a jövőt?

A Bibliából egyértelműen kiderül, hogy Jehova képes megjövendölni, mi fog történni (Ézs 45:21). Azonban sok részletet nem tár fel a Szava arról, hogy hogyan és mikor teszi ezt, vagy hogy mennyit akar előre tudni. Éppen ezért nem lehetünk dogmatikusak. Viszont van néhány alapigazság, amely segít tisztábban látni ebben a kérdésben.

Jehovának nincsenek korlátai, csak azok, amelyeket ő állít fel saját magának. Végtelenül bölcs, ezért bármit képes előre tudni (Róma 11:33). Ugyanakkor tökéletes az önuralma, ezért dönthet úgy, hogy nem akar megtudni valamit a jövővel kapcsolatban. (Vesd össze: Ézsaiás 42:14.)

Jehova mindenképp megvalósítja, amit elhatároz. Figyeljük meg, mit ír az Ézsaiás 46:10: „Kezdettől fogva előre megmondom, mi lesz valaminek a kimenetele, és régtől fogva azokat, amiket még nem vittek véghez. Azt mondom: »Minden úgy lesz, ahogy eldöntöttem, és megteszem mindazt, amit szeretnék.«”

Tehát az egyik ok, amiért Jehova meg tudja mondani a jövőt, az az, hogy ő bármit meg tud valósítani, amit elhatároz. Nem arról van szó, hogy jelképesen szólva előreteker valamiféle filmet, mintha már minden jövőbeli esemény fel lenne véve, ő pedig csak megnézné azokat. Inkább arról van szó, hogy ha valamiről elhatározza, hogy egy időpontban meg fogja valósítani, akkor az a meghatározott időben biztosan úgy is lesz (2Móz 9:5, 6; Máté 24:36; Csel 17:31).

Nem véletlen, hogy amikor a Biblia arról beszél, hogy Jehova megtesz valamit a jövőben, olyan szavakat használ, mint „előkészít”, „megformál” vagy „elhatároz” (2Kir 19:25, lábj.; Ézs 46:11). Ezek a kifejezések egy olyan szóból származnak, amely a Biblia eredeti nyelvén azt jelenti, hogy ’fazekas’ (Jer 18:3, 4). Egy tapasztalt fazekas egy agyagdarabot úgy tud formálni, hogy a végén egy gyönyörű váza legyen belőle. Ehhez hasonlóan Jehova is úgy tudja formálni, alakítani, befolyásolni az eseményeket, hogy mindenképp megvalósuljon a szándéka (Ef 1:11).

Jehova tiszteletben tartja az emberek szabad akaratát. Senkinek sem határozza meg előre a sorsát, és nem is késztet jóindulatú embereket arra, hogy megtegyenek valamit, ami aztán a vesztüket okozná. Mindannyiunknak lehetőséget ad, hogy eldöntse, milyen életet él, és arra ösztönöz minket, hogy válasszuk a helyes utat.

Nézzünk két példát. Gondoljunk először Ninive lakóira. Jehova megjövendölte, hogy a város el fog pusztulni a gonoszsága miatt. De mint mindenkinek, a niniveieknek is szabad akaratuk volt, így eldönthették, hogyan reagálnak Jehova figyelmeztetésére. Megbánták a bűneiket, ezért Jehova „átgondolta a döntését, és nem sújtotta csapással őket, pedig korábban azt mondta” (Jón 3:1–10).

A második példa az, hogy Jehova megjövendölte, hogy egy Círusz nevű hadvezér szabadon fogja engedni a zsidókat a babiloni fogságból, és elrendeli a jeruzsálemi templom újjáépítését (Ézs 44:26–45:4). Ezt a próféciát a perzsa király, Círusz valóra is váltotta (Ezsd 1:1–4). Azonban nem lett Jehova imádója. Ebből látjuk, hogy Jehova – bár felhasználta arra, hogy beteljesítsen egy bibliai próféciát – tiszteletben tartotta a szabad akaratát, és nem kényszerítette arra, hogy imádja őt (Péld 21:1).

Természetesen most csak néhány szempontot vizsgáltunk meg. Igazából nem tudjuk teljesen megérteni Jehova képességeit (Ézs 55:8, 9). Azonban az alapján, amit már Jehova feltárt magáról, biztosak lehetünk benne, hogy mindig helyesen jár el, akkor is, amikor megjövendöl valamit.