Beszámolók a világ minden tájáról

▪ AFRIKA

Országok száma: 56

Lakossága: 770 301 093

Hírnökök száma: 983 057

Bibliatanulmányozások száma: 1 769 182

Tudtad, hogy a jó hírt a Szaharában is hirdetik? A tizenhét éves Nafissatou Niger északi részén, egy bányavárosban lakik. Amikor az iskolatársai közötti beszélgetés témája a pornográfiára terelődött, Nafissatou otthagyta őket. Az egyik lány utánament, és megkérdezte, hogy mi baja. Nafissatou elmondta, hogy ő nem szeret ilyesmiről beszélgetni. A lány először kigúnyolta, bizonygatva, hogy a pornográf anyagok nézegetésének nem lehetnek káros következményei. Nafissatou erre azt válaszolta, hogy ez komoly kérdés, mert a Teremtőnek nem tetszenek az ilyen dolgok. Azután elővette az iskolatáskájából  a Fiatalok kérdései — Gyakorlatias válaszok című könyvet, és megmutatta a lánynak a pornográfia veszélyeivel foglalkozó részt. Utána a Bibliáját is elővette, és felolvasta a 2Korintusz 7:1-et. A lány beismerte, hogy amikor erkölcstelen videofilmeket néz, erős érzelmek törnek fel benne, amelyekre nem talál magyarázatot. Kért egy Fiatalok kérdései könyvet, amelyet meg is kapott. Később Nafissatou ezt mondta: „Amikor legközelebb találkoztam a lánnyal, már egyedül volt, így hát megkérdeztem tőle, hogy hol vannak a barátai. »Ez a könyv lett a barátom« — válaszolta. Tanulmányozást kezdtem vele, és eljött az Emlékünnepre is.”

Több mint 15 évvel ezelőtt Tanzániában egy hölgy tanulmányozni kezdte a Bibliát egy misszionárius testvérnővel. A tanulmányozás több éven keresztül folytatódott, de a hölgy vonakodott állást foglalni az igazság mellett a családjától jövő ellenállás miatt. Végül a tanulmányozás megszakadt. Két fiatal lánya azonban annak idején csendben figyelt, miközben az édesanyjuk tanulmányozott. Amikor az idősebbik lány 18 éves lett, és elhagyta a szülői házat, azonnal a Királyság-terembe ment, és tanulmányozást kért. Gyorsan haladt előre, és hamarosan megkeresztelkedett. A húga is bibliatanulmányozást kért, és ő is megkeresztelkedett. Az anya felbuzdult azon, hogy a lányai határozottan állást foglaltak az igazság mellett, és újra tanulmányozni kezdte a Bibliát. Ezúttal le tudta győzni az emberektől való félelmét, amely korábban visszatartotta, és 2004 májusában az egyik körzetkongresszuson ő is megkeresztelkedett.

Amikor egy gyülekezet engedelmeskedik annak a parancsnak, hogy ’viseljen gondot az árvákra és az özvegyekre nyomorúságukban’, Jehova áldása biztos nem marad el (Jak 1:27). Ez igaznak bizonyult egy lesothói gyülekezet esetében is. A gyülekezet egyik megkeresztelt tagja, Mapolo egyedül nevelte négy fiát. Tudta, hogy gyógyíthatatlan betegsége van, ezért felkészítette a gyermekeit, hogy tudjanak magukról gondoskodni.  Tanulmányozta velük a Bibliát, elvitte őket az összejövetelekre, és megtanította őket seprűt készíteni, amit aztán az út mentén árultak. Amikor 1998-ban Mapolo meghalt, árvaságra jutott fiairól a nagymamájuk gondoskodott. Egy misszionárius testvérnő, aki korábban segített Mapolónak megkeresztelt Tanúvá válni, felkeresett egy szociális ellátással foglalkozó intézményt, és sikerült anyagi támogatást szereznie az árvák iskoláztatásához. Más Tanúk ruhákat adtak a fiúknak. Azután a nagymama is meghalt. Az egyik testvér a gyülekezetből tanulmányozott a fiúkkal, és kifizette lakásuk bérleti díját. Mind a négy fiú rendszeresen ott van az összejöveteleken. Ketten kereszteletlen hírnökök, a legidősebb testvér pedig, a most 20 éves Rantso, 2004 márciusában keresztelkedett meg az egyik körzetkongresszuson. Bibliatanulmányozást vezetett az unokatestvérével, Retselisitsoe-vel, aki ugyanazon a napon keresztelkedett meg. Rantso nagyra értékeli, hogy a gyülekezet tagjai sok éven át szeretettel törődtek vele és a testvéreivel.

Egy Kamerunban szolgáló misszionárius erről számol be: „Miközben egy fiatalemberrel tanulmányoztam a Bibliát, hétről hétre hallottam valakit a házban vallásos dalokat énekelni. Végül megkérdeztem a tanulmányozómat, hogy ki ez a titokzatos énekes. Stephen, a vak öccse volt az. A Mit kíván meg tőlünk Isten? című füzet audiokazettán megjelent kiadását felhasználva bibliatanulmányozást kezdtem vele. A célunk az volt, hogy minden egyes tanulmányozáson sikerüljön megjegyeznie egy bibliaverset. Stephennek kitűnő a memóriája, így számos idézetet megtanult. Részt vesz és gyakran hozzá is szól az összejöveteleken. Nemrég megtartotta az első tanulóbeszédét a teokratikus szolgálati iskolán. Bibliaolvasás volt a feladata, de mivel nem ismeri a Braille-írást, kívülről meg kellett tanulnia az egészet. Már várom azt az időt, amikor kézen foghatom, és elvihetem őt a szolgálatba. Stephen egyik kedvenc bibliaverse az Ézsaiás 35:5, ahol ezt olvassuk: »a vakok szemei megnyílnak.« Stephen örül, hogy a szellemi szemei már megnyíltak,  és dicséreteket énekel Jehovának, megköszönve, hogy a jövőben a fizikai látása is helyreáll majd.”

A háború sújtotta Libériában egy Nancy nevű hölgy megszólított egy Tanút, és bibliatanulmányozást kért tőle. Egyházának lelkipásztora azt mondta neki, hogy Jehova Tanúit Isten pokolra fogja küldeni, mert hamis keresztények. Ő azonban nem messze lakott néhány Tanútól, és megfigyelte, hogy amint alábbhagy a lövöldözés, a helyi gyülekezet vénei azonnal meglátogatják a testvéreiket, hogy megtudják, jól vannak-e. Azt is észrevette, hogy a Tanúk minden egyes nyugodtabb pillanatot kihasználnak, hogy prédikáljanak másoknak. Nancy, és sok más ember is a városban, el volt ragadtatva, amikor a fiókhivatalból érkező teherautó elsőként gördült át a tűzvonalon az olyannyira várt segélyszállítmánnyal, melyet a Franciaországban és Belgiumban élő Tanúk küldtek. „Azt hiszem, nálatok van az igazság” — mondta. A Nancyvel folytatott tanulmányozás jól halad.

Ugandában az egyik faluba érkezett egy fiatalember, hogy elvégezzen néhány kőművesmunkát azon a házon, ahol a testvérek az összejöveteleket tartják. Az egyik úttörő megragadta az alkalmat, hogy tanúskodjon a kőművesnek, akinek megtetszett, amit hallott. Hamarosan azonban vissza kellett térnie a saját falujába, amely a hegység magasabb részén fekszik. Mivel ott nincsenek Tanúk, az úttörő elmagyarázta neki, hogy hol találhatja meg a legközelebbi Királyság-termet. A fiatalember mintegy 30 kilométert kerékpározott a hegyről lefelé vezető keskeny földutakon, hogy találkozzon a testvérekkel. Miután senkit nem talált a Királyság-teremben, hagyott egy üzenetet az ajtó alatt, melyben bibliatanulmányozást kért. Az úttörő, aki végül meglátogatta őt a falujában, nagyon elcsodálkozott, amikor azt látta, hogy mintegy 200 ember várakozik, hogy hallhassa a Biblia üzenetét. Sokan közülük őszinte érdeklődést mutattak a bibliatanulmányozás iránt. Most már rendszeresen tartanak összejöveteleket ezen a távoli területen.

 Egy 600 lakosú kis faluban, Nigéria délkeleti részén a falusiak egyszer kora este fényes égi jelenséget láttak visszatükröződni a folyó vizén. Úgy tűnt, hogy a fény feléjük tart, ezért elkezdtek futni, hogy biztonságra leljenek. Sokan azt gondolták, hogy elérkezett a pusztulás, amiről Jehova Tanúi prédikáltak, így hát a Királyság-teremhez szaladtak, ezt mondogatva magukban: „Ez az épület biztos nem pusztul el Armageddonkor.” Végül aztán, úgy este tíz óra felé a falusiak rájöttek, hogy a fényesség oka egy hatalmas bozóttűz volt. Amikor a testvérek feltették nekik a kérdést, hogy miért nem a közeli templomokba menekültek, az egyik férfi így válaszolt: „A többi vallás badarság! A maguk Armageddonja minden templomot el fog pusztítani, kivéve a Királyság-termet.”

Egy testvérnő, aki általános úttörő az egyik guineai menekülttáborban, erről számol be: „A házról házra végzett szolgálat közben találkoztam egy 8 éves kislánnyal az otthonában. A kislány mozgássérült, és elmondása szerint a szülei legtöbbször egész napra otthon hagyják őt, és rázárják az ajtót. Mondtam neki, hogy szeretném, ha barátok lennénk. Azután megkérdeztem, hogy mi lenne az, amit szeretne kérni Istentől. Azt válaszolta, hogy szeretné, ha Isten segítene neki járni. Kikerestem a Bibliából az Ézsaiás 35:5, 6-ot, és beszéltem Jehova azon ígéretéről, hogy a sánták járni fognak. Majd rámutattam a Mindörökké örvendj az életnek a földön! című füzet egyik képére, ahol Jézus betegeket gyógyít. Azt is elmondtam neki, hogy akkor lehet része ezekben az áldásokban, ha tanulmányozza a Bibliát, és azt teszi, amit Jehova megkíván tőle. Beleegyezett, hogy elkezdjük a házi bibliatanulmányozást. Már átvettük a Mindörökké örvendj füzetet, és jelenleg az Isten barátja lehetsz! című füzet végénél járunk. Háromheti tanulmányozás után azt mondta, hogy szeretne részt venni az összejöveteleken. Mivel nem tud járni, elmegyek érte a házukhoz, és a hátamon viszem őt az összejövetelekre. Annyira szeret ott lenni, hogy ha nem megyek érte, mindjárt elkeseredik, és elkezd sírni.”

 ▪ AMERIKA

Országok száma: 56

Lakossága: 868 871 739

Hírnökök száma: 3 165 925

Bibliatanulmányozások száma: 3 089 453

A Guadeloupe szigetén élő Marie erről számol be: „Néhány vendég felhívta a figyelmemet, hogy a szálloda előtt, ahol dolgozom, a tengerpart egyik szikláján már két napja hever néhány ruhadarab és egy pár cipő. Lementem összeszedni a holmikat, arra gondolva, hogy hátha lesz ott valami, ami alapján azonosítani lehet a tulajdonost. De csak egy tömött pénztárcát találtam, amiben 1067 euró volt. A körülöttem álló emberek közül többen arra buzdítottak, hogy a pénz egy részét tegyem el magamnak, a többit pedig osszam szét köztük. Azonnal közöltem velük, hogy én Jehova Tanúja vagyok, és a lelkiismeretem arra indít, hogy becsületes  legyek. Így hát bevittem mindent a szálloda recepciójára. Az ott dolgozók szintén meg voltak rökönyödve rajta, hogy nem tartottam meg a pénzt. Nekik is kifejtettem az álláspontomat. Amikor visszamentem a partra, néhányan elkezdtek kérdezősködni, hogy többet megtudjanak a hitünkről. A Bibliából érvelve beszéltem nekik az igazságról. Erre az egyik hölgy így szólt: »Ezentúl csak Jehova Tanúit fogom alkalmazni.«” Azóta megkerült a holmik tulajdonosa, a testvérnőt pedig a rendőrség dicséretben részesítette a becsületességéért.

Antonio a mexikói Bétel tagja, és minden adandó alkalmat kihasznál, hogy beszélhessen az embereknek az igazságról. Nemrég, miközben az összejövetelre ment, adott a buszon egy traktátust egy jól öltözött férfinak és nőnek. Ezután kellemes beszélgetés következett. Antonio így mesél erről: „Elbúcsúztam tőlük, mert az a megálló következett, ahol le kellett szállnom, de meglepetésemre ők is le akartak szállni velem, hogy folytatni tudjuk a beszélgetést, pedig ez nem az ő megállójuk volt. Leszállás után még beszélgettünk egy kicsit, majd újból elköszöntem tőlük. Amikor megkérdezték, hogy merre megyek tovább, elmondtam, hogy a gyülekezetünknek lesz összejövetele. Egymásra néztek, és ezt kérdezték:

— Magával mehetnénk?

— Persze, jöjjenek csak! — válaszoltam boldogan.”

A fiatal hölgy egyébként ügyvéd, az unokaöccse pedig egyetemre jár. Már mindketten hallották az igazság üzenetét néhány évvel korábban, de nem mélyedtek el benne a családtól jövő ellenállás miatt. Miközben Antonióval az összejövetelre mentek, megemlítették, hogy örülnének, ha újra láthatnák azt a személyt, aki először beszélt nekik a Bibliáról. Milyen kellemes meglepetés volt nekik, amikor találkozhattak a testvérnővel! Nagyon boldogok voltak, hogy eljöttek, és örömmel beleegyeztek a Biblia tanulmányozásába. „Jehova irányított minket ide, és mostantól rendszeresen járni fogunk” — mondta a fiatal hölgy.  A testvérek megszervezték nekik a tanulmányozást, ami jelenleg is tart, heti két alkalommal.

A Haitin szolgáló Jacqueline, az egyik körzetfelvigyázó felesége, egy úttörő testvérnővel prédikált, amikor észrevettek egy fiatalasszonyt, aki az út szélén ülve zokogott. A testvérnők odamentek hozzá, és megkérdezték tőle, hogy mi zaklatta fel ennyire. Először nem válaszolt, de némi kedves noszogatás után ezt mondta: „Azt tettem, amit tenni akartam!” Jacqueline azonnal felismerte, hogy a fiatalasszony mérget vett be, de a biztonság kedvéért rákérdezett, hogy valóban így van-e, amire fejbólintás volt a válasz. A testvérnők gyorsan kórházba vitték a hölgyet. A következő héten az úttörő testvérnő visszatért, hogy meglátogassa és buzdítsa őt, aminek eredményeképpen bibliatanulmányozás kezdődött.

Paraguayban az egyik bevásárlóközpont pénztáránál Lourdes teljesen elképedt, amikor közölték vele, hogy hamis pénzzel próbált fizetni. A pénztáros azonnal hívta a biztonsági szolgálatot. Lourdest és ötéves kislányát, Ingridet bevitték egy szűk szobába, hogy ott várjanak, amíg a rendőrség megérkezik. Az áruház vezetője és a biztonsági őr azt követelte a testvérnőtől, hogy mondja el, honnan van a hamis bankjegy. Lourdes nem emlékezett rá, hogy hol kapta a pénzt, és próbálta megmagyarázni nekik, hogy nem is tudta, hogy hamis. Ingrid feldúltan a főnök és a biztonsági őr szemébe nézett, majd ezt mondta: „Úgy bánnak velünk, mintha tolvajok lennénk. Az én anyukám nem tolvaj. Mi Jehova Tanúi vagyunk, és nem szoktunk hazudni.” Az igazgató megkérdezte Lourdest, hogy valóban Tanú-e, amire igen volt a felelet. Egy telefonhívás Jehova Tanúi fiókhivatalába végül meggyőzte a két férfit, hogy Lourdes valóban Tanú. Elnézést kértek Lourdestől és Ingridtől a kellemetlenségért, és elengedték őket. A kis Ingrid később elmondta, hogy az egész dologban a legrosszabb az volt, hogy nem tudták megvenni azt a csomag pattogatott kukoricát, amelyre annyira vágyott.

Costa Ricában az egyik testvér prédikálás közben elhatározta, hogy tanúskodni fog katolikus szomszédjának. A testvér  egy kicsit félt a találkozástól, mivel a férfi nem szerette a Tanúkat, néhányszor még meg is fenyegette őket. A testvér legnagyobb meglepetésére a férfi most behívta őt a lakásába, és kifejtette, hogy mitől változott meg a véleménye. Az egyik barátja korábban meghívta, hogy látogassanak el egy távoli településre abból a célból, hogy ott részt vegyenek az evangélikus egyház egyik szertartásán. A templomban aztán felkérték, hogy mondja el a „bizonyságát”. Erre szabadkozni kezdett, hogy ő katolikus. A híveknek ez persze nem tetszett, és kizavarták őt a templomból. A barátjának pedig azt mondták, hogy ha így folytatja, ítéletben részesül, amiért katolikusokkal barátkozik. A férfi eljött a templomból, de mivel messze volt az otthonától egy ismeretlen vidéken, egyáltalán nem tudta, hol fogja tölteni az éjszakát. Bekopogott hát egy ajtón, és elmondta, hogy mi történt vele. A háziak behívták, étellel kínálták, és helyet készítettek neki éjszakára. Ezenkívül prédikáltak is neki. Igen, a házigazdák Jehova Tanúi voltak. Micsoda hatást gyakorolt erre a férfira, amikor felismerte, hogy a Tanúk valóban szeretik az embertársaikat! Most tanulmányozza a Bibliát a Tanúkkal.

Egy trinidadi testvérnő ezt írja: „Utcai tanúskodás közben egy hölgy odajött hozzám, és kérte a legújabb folyóiratokat. Miután jó párat kiválogattam neki, felajánlottam az ingyenes házi bibliatanulmányozást. A hölgy azt válaszolta, hogy korábban már tanulmányozott, de elköltözött, és itt még új a környéken. El akartam kérni a nevét és a címét, de ő nem volt hajlandó elárulni. Azt mondta, hogy ha mi valóban az igaz Istent szolgáljuk, Ő majd megmutatja nekem, hogy hol lakik. Másnap az ajtóról ajtóra végzett szolgálat közben bekopogtam egy helyre, és ugyanez a hölgy jött ki. Amikor meglátott engem a társammal, ámulatában csak nevetni tudott, és ezt mondta: »Hogy találtak meg ilyen hamar?« Megkérdeztem, hogy emlékszik-e még arra, amit egy nappal korábban mondott. Erre behívott minket, és megkezdődött a tanulmányozás. Jelenleg kereszteletlen hírnökként szolgál.”

 ▪ ÁZSIA ÉS A KÖZEL-KELET

Országok száma: 47

Lakossága: 3 971 703 969

Hírnökök száma: 574 927

Bibliatanulmányozások száma: 444 717

Ghanshyam általános úttörő Nepálban, és taxizással tartja el magát. Munkája közben sokféle emberrel találkozik, akiknek a többsége nagyon siet valahova, még éjszaka is. Így aztán nem sok idejük van beszélgetni. Testvérünk mégis lelkiismeretesen igyekszik beszélgetéseket kezdeményezni. Amikor csak lehetséges, ad az utasainak egy traktátust, és felírja nekik a legközelebbi Királyság-terem címét. Sok utas kifejezte már ezért az értékelését, öten közülük pedig tanulmányozzák a Bibliát Ghanshyammal.

Tajvanon az egyik testvérnő férje gyakran arra használta erős hangját, hogy jól lehordja a feleségét, különösen olyankor,  amikor a testvérnő épp indulni készült a keresztény összejövetelekre. Azután egy napon agyvérzést kapott, amitől lebénult, és hosszú időre kórházba került. A testvérnő türelmesen gondozta, miközben arra használta fel a lábadozás idejét, hogy segítsen neki megérteni a Biblia igazságait. Így érvelt a férjének: „Tudod, hogy dolgoztatnod kell az agyadat, úgyhogy én mondok neked valamit, te pedig próbáld azt megjegyezni, jó?” A férfi tudta, hogy edzenie kell az elméjét, ezért hát beleegyezett. A testvérnő különböző füzetekből idézett, hogy megtanítson neki néhány alapigazságot, mint például Isten nevét és tulajdonságait, vagy a Biblia fő témáját. A testvérek közül is sokan meglátogatták, és kedvesen bántak vele. Ez annyira meghatotta, hogy miután hazamehetett a kórházból, beleegyezett a bibliatanulmányozásba. Azóta a kerekes székében ülve részt vesz az összejöveteleken, és arra használja erős hangját, hogy hozzászóljon.

Rohana, aki különleges úttörő Srí Lanka vidéki területén, ellenállást tapasztalt az egyik férfi részéről, aki riksával, egy háromkerekű, kétüléses járművel szállítja az embereket. Minden alkalommal, amikor a férfi meglátta Rohanát a szolgálat végzése közben, gyalázkodó szavakat kiabált felé. Egyszer még azzal is fenyegetőzött, hogy ha Rohana nem hagyja abba a prédikálást a környéken, meg fogja őt késelni. Rohana szelíden válaszolt. Később a férfit baleset érte, és súlyos sérülésekkel kórházba került. Rohana meglátogatta őt a kórházban, sőt, még ajándékot is vitt neki. Amikor az ember meglátta, hogy ki jött el hozzá, sírva fakadt, és kérlelni kezdte Rohanát, hogy bocsássa meg neki bántó viselkedését. Még hozzátette: „Uram, az alapján, ahogy én magával bántam, azt érdemelném, hogy egy husánggal jól elverjen, nem azt, hogy ilyen hosszú utat megtéve vigasztaljon engem.” Mára már kiengedték a kórházból, és folytatja a riksázást. A folyóiratainkat rendszeresen olvassa.

Sok külföldi megy Hongkongba, hogy háztartási alkalmazottként dolgozzon valamelyik családnál. Egy ilyen hölgy, aki  a Fülöp-szigeteken már elkezdte tanulmányozni a Mit kíván meg tőlünk Isten? című füzetet, folytatni akarta a bibliatanulmányozást. Nem tudta, hol keresse a Tanúkat, így hát segítségért imádkozott, hogy megtalálja őket. A szabadnapján ellátogatott a kikötővel szemben levő üzleti negyedbe és a városi park területére is, mert ezeken a helyeken hétvégén általában sok filippínó gyűlik össze. Nézelődött, de senkit sem látott, aki úgy nézett volna ki, mint Jehova Tanúi, habár ők rendszeresen tanúskodnak a parkban a hétvégéken. Észrevett viszont egy Mit kíván meg füzetet az egyik szemeteskosárban. Kivette, és látta, hogy rá van írva egy telefonszám. A szám azé a testvérnőé volt, aki eredetileg odaadta valakinek a füzetet. A hölgy nagyon elcsodálkozott, de egyben örült is, amikor megtudta, hogy a testvérnő ugyanabban az épülettömbben dolgozik, ahol ő. Most megint tanulmányozza a Bibliát, és eljár az összejövetelekre.

A Koreai Köztársaságban egy körzetfelvigyázó és egy vén pont jókor végzett pásztori látogatást. Egy tíz éve tétlen testvérnőhöz mentek, akinek a férje ateista volt, de a műtétje után úgy döntött, hogy el fog járni a templomba. Látogatás közben a testvérek a férjjel is megismerkedtek, aki egy barátságos beszélgetés után elfogadta a Mit kíván meg füzetet. A vén tanulmányozni kezdett a férfival, miközben a testvérnőt is buzdította. A férj elfogadta a meghívást, hogy vegyen részt a kerületkongresszuson, és ettől kezdve már nem a templomba járt, hanem az összejövetelekre. A testvérnő is előrehaladt szellemileg, és kérte, hogy valaki látogassa meg a négy fiukat és lányukat, akik egy másik városban laknak. Az eredmény az lett, hogy a testvérnő férje, a legidősebb lánya és annak a férje, valamint a legfiatalabb lánya megkeresztelkedett. Később még a legidősebb fia és annak a felesége is megkeresztelkedett, így összesen hat új Tanúval gyarapodtunk.

A Japánban élő Juki középiskolai tanuló, és nehezére esett elmondania az osztálytársainak, hogy Jehova Tanúja. Érezte, hogy tanúskodnia kellene, de rájött, hogy ez csak úgy fog sikerülni,  ha ő kezdeményez, hiszen az osztálytársai sohasem hozták szóba a vallást. Elhatározta, hogy úgy fog imádkozni az ebédnél, hogy ezt a barátai is lássák. Egész délelőtt buzgón imádkozott bátorságért. Aztán amikor eljött az ebéd ideje, ahelyett, hogy sebtében imádkozott volna, hogy senki se vegye észre, lehajtotta a fejét, és egy kicsit hosszabb imát mondott. Amikor befejezte, az egyik osztálytársa megkérdezte tőle, hogy jól érzi-e magát. Juki azonban képtelen volt tanúskodni. Bántotta a dolog, ezért később bocsánatot kért Jehovától imában, és újra könyörgött hozzá, hogy adjon neki bátorságot. Másnap, miután Juki imádkozott, az osztálytársa újra megkérdezte őt, hogy minden rendben van-e. Juki ezt mondta magában: »Most meg kell tenned!« Amikor feltárta, hogy Jehova Tanúja, az osztálytársa először meglepődött, de aztán elkezdte kérdésekkel bombázni őt: Mit kérsz az imában? Mi Isten neve? Ki volt Jézus? A kérdések sora tovább folytatódott, és Juki nagyon boldog volt.

Indonéziában, Kupang városában Glennt mindenki részegesként és kábítószerfüggőként ismerte. Az emberek felbérelték, hogy megfélemlítsen és megverjen másokat. Éppen a szüleinél volt, amikor jött két Jehova Tanúja, és elbeszélgettek a Bibliáról. Glenn hamarosan elfogadott egy bibliatanulmányozást, és nagy erőfeszítések árán kezdett megszabadulni a rossz szokásaitól. Egy napon az egyik boltos nagy összegű előleget adott neki, hogy verjen meg egy bizonyos embert. Glenn gondolkodott az ajánlaton, de aztán elhatározta, hogy nem fogad el többé ilyen megbízásokat. Visszavitte a pénzt, és megmondta, hogy nem vállalja a munkát. Egyszer, amikor Glenn bement az egyik üzletbe, a tulajdonos remegni kezdett félelmében, hogy most jól össze lesz verve. Glennek végül sikerült meggyőznie a boltost, hogy jelenleg tanulmányozza a Bibliát, és már békés életet él. A tulajdonos elfogadta a bibliatanulmányozást, sőt még munkát is adott neki az üzletben. A tavalyi kerületkongresszuson Glenn megkeresztelkedett, és erre az alkalomra az üzlet tulajdonosa is eljött.

 ▪ EURÓPA

Országok száma: 46

Lakossága: 728 373 014

Hírnökök száma: 1 490 345

Bibliatanulmányozások száma: 733 728

Miután Jacoba, egy 88 éves hollandiai testvérnő meghalt, a rokonai kaptak egy hivatalos levelet a helyi rendőrőrstől. A testvérnő sok éven át hűségesen vitte nekik a folyóiratokat. A levélben többek között ez állt: „Jacoba sokat jelentett nekünk. Rendszeresen ellátogatott az őrszobára, és jó volt vele meginni egy bögre teát. Csodáltuk a bátorságát, hogy egy ilyen idős asszony, ha esett, ha fújt, felült a kerékpárjára, és elment az emberekhez, hogy beszéljen nekik a hitéről. Nagyon fog hiányozni.”

A következő tapasztalat Svájcból érkezett. Egy Jehova Tanúiból álló család, mielőtt elindult nyaralni, rábízta a lakása  kulcsát egy másik Tanú-család fiára, hogy adjon enni a halaknak, amíg ők távol lesznek. Amikor a fiú először próbált bemenni a lakásba, nehezen tudta kinyitni az ajtót. A szemben lakó hölgy valami zajt hallott, és kikukucskált. Amikor látta, hogy a fiú próbálja kinyitni a lakás ajtaját, arra a következtetésre jutott, hogy biztos betörő, ezért kihívta a rendőrséget. Miután a fiú végzett a feladatával, kijött a lakásból, ám ekkor két felfegyverzett rendőrrel találta szembe magát.

— Mit csinálsz itt? — kérdezték tőle.

— Csak megetettem a halakat, amire megkértek — válaszolta.

A rendőrök nem hittek neki. Erre ezt mondta: „Jehova Tanúja vagyok, ahogy az a család is, amelyik itt lakik. Megkértek, hogy segítsek nekik, amíg nincsenek itthon, ezért adták ide a kulcsukat.” A rendőröket még ez sem győzte meg, és be akarták vinni a fiút a rendőrőrsre. „Várjunk csak! Fel van írva a barátaim mobilszáma erre a papírra, hívják fel őket, és kérdezzék meg, hogy igazat mondok-e” — javasolta a fiú. A rendőrök így is tettek, és megbizonyosodtak róla, hogy a történet valóban igaz. Ezután elnézést kértek, és távoztak. Amikor a család hazajött a nyaralásból, beszéltek a szemben lakó hölggyel, aki nemrég költözött oda. Megköszönték a figyelmességét, majd elmagyarázták, hogy a fiú hozzájuk hasonlóan Jehova Tanúja, és teljesen megbízható. Mivel az asszony nem sokat tudott Jehova Tanúiról, ebből jó beszélgetés kerekedett, aminek végül az lett az eredménye, hogy elfogadott egy bibliatanulmányozást.

Olaszországban egy testvérnő házról házra tanúskodott, és beszélt egy fiatal hölggyel, aki anya és elfoglalt üzletasszony is egyben. Miután többször próbálta újra felkeresni, ám sohasem járt sikerrel, úgy döntött, hogy felhívja telefonon. A telefonban a fiatalasszony elmagyarázta, hogy igazán nincs ideje a Bibliáról beszélgetni.

 — 10-15 percben valami újat tanulhat, akár telefonon keresztül is — érvelt a testvérnő.

— Nos, ha így is lehetséges, akkor nem bánom — válaszolta a hölgy.

Nemrégiben a testvérnő el tudta juttatni hozzá az Ismeret, amely örök élethez vezet című könyvet, és megkezdték a telefonos tanulmányozást. Általában szombat reggel tanulmányoznak, és a 10-15 percből mostanra már 30 perc lett.

Angela egyike azoknak az egyre gyarapodó létszámú angliai hírnököknek, akik vállalták a kihívást, hogy a rengeteg ott lakó külföldinek tanúskodjanak. Amikor felkeresett egy kínai büfét, az egyik alkalmazott intett neki, hogy menjen el. De amint Angela indulni készült, egy kínai hölgy szaladt ki az üzlet hátsó részéből, Isten nevét kiabálva kínaiul. Az ekkor folytatott első beszélgetés után Angela rendszeresen vitte neki a folyóiratokat. Bár a hölgynek tetszettek a kiadványok, elmondása szerint nehezen tudta elhinni, hogy Isten teremtette a világegyetemet. Azt gondolta, hogy minden a véletlen műve.

A hölgy munkája a büfében az volt, hogy tojástekercseket készítsen. Angela megkérdezte tőle, hogy hányféle alapanyagot használ a tojástekercsek készítéséhez. „Ötöt” — jött a válasz. Ekkor Angela azt javasolta a hölgynek, hogy legközelebb, amikor tojástekercset készít,  dobja fel az öt összetevőt a levegőbe, és nézze meg, hogy hány tojástekercs keletkezik. A következő héten, amikor Angela megint az üzletben járt, a kínai hölgy kijött hozzá, megkínálta egy frissen készült tojástekerccsel, és elmondta neki, hogy most már elfogadja, hogy Isten teremtette a világegyetemet. Rendszeres bibliatanulmányozás kezdődött, és a hölgy nagyszerűen halad előre az Isten Szavában található igazságok megismerésében.

A környezetvédők aktivistái gyakran tiltakoznak Németországban, amikor atomerőművekből származó radioaktív hulladékot szállítanak keresztül az országon vonattal. Ezért a vasúti közlekedést ilyenkor a rendőrség nagy erőkkel biztosítja, hogy minden el legyen távolítva a sínekről a szerelvény előtt. 2003 novemberében pont egy ilyen akcióra került sor ahhoz a helyhez közel, ahol Gudrun úttörőként szolgált. A testvérnő így emlékszik vissza: „Elképzeltem magamban, ahogy a rendőrök ülnek, és órákon keresztül csak várnak. Úgy döntöttem hát, hogy beszélek velük, és felkínálok nekik valami kis olvasnivalót.” A rendőrök egész barátságosak voltak Gudrunnal. Az Őrtorony és Ébredjetek! folyóiratokkal megrakott vesszőkosarával a kezében egyáltalán nem okozott nehézséget, hogy bejusson a rendőrök által őrzött területre. Az egyik Bajorországból érkezett csoport még le is fényképezte őt, amint felkínálja nekik az Ébredjetek!-et az autójuknál. Két nap alatt több mint 120 kilométert tett meg, és több mint 100 rendőrrel tudott beszélni útközben. 184 folyóiratot terjesztett el. „Ezt az élményt sohasem fogom elfelejteni!” — mondja lelkesedéssel.

Egy nap a Spanyolországban élő Ana María hazafelé indult a munkából, és miközben a buszmegállóban várakozott, elkezdte olvasni a kiragasztott hirdetéseket. Az egyik azonnal megragadta a figyelmét, mivel ez állt rajta: „Sürgősen találkoznom kell Jehova Tanúival, hogy folytatni tudjam  a bibliatanulmányozást.” Ana María azonnal felhívta a megadott számot, és megbeszélt egy találkozót a hölggyel, akit Felicitasnak hívnak. A hölgy nemrég érkezett Ecuadorból, ahol már két éve tanulmányozta a Bibliát. A tanulmányozás hamarosan folytatódott, és Felicitas a fiával együtt azóta is részt vesz minden összejövetelen. Hálásak, hogy szellemi előrehaladásuk nem szakadt meg hosszú időre.

Bulgáriában egy asszony csatlakozott az unokájához, aki tanulmányozta a Bibliát a Tanúkkal. El volt ragadtatva, amikor megtudta, hogy Isten neve Jehova. Mivel az ő Bibliája nem tartalmazta Isten nevét, elhatározta, hogy elmegy a könyvesboltba, és vesz egy olyat, amelyben benne van. Az eladó megkérdezte tőle, hogy mit keres. Amikor elmondta, a férfi kiabálni kezdett: „Szóval maga is annak a szektának a tagja!” Egy pap épp abban a pillanatban lépett be az üzletbe. Amikor megkérdezték tőle, hogy mi Isten neve, ezt válaszolta: „Természetesen Jehova. Most pedig hagyja békén ezt az asszonyt, és ne kiabáljon!” A boltos teljesen elképedt. Az asszony és családjának három tagja kitűnően halad előre szellemileg.

Oroszországban egy családnak szörnyű tragédiával kellett szembenéznie: a szülők elvesztették szeretett fiukat. A temetés előtti napon az anya felhívta a fia összes barátját, akiknek a telefonszámát megtalálta a fiú noteszában. Ebben szerepelt egy olyan szám is, amely egy Jehova Tanúiból álló családé volt. Így hát az anya őket is meghívta a temetésre. A Tanú-család nem ismerte a szülőket, de úgy döntöttek, hogy kihasználják az alkalmat, hogy megvigasztalják a családot. A testvér beszélt az apának a feltámadás reménységéről, és odaadta neki a Ha meghal valakid, akit szeretsz című füzetet. Két nap múlva meglátogatta. Az apa ekkor ezt mondta: „A füzet nagy hatást gyakorolt ránk. Elhatároztuk, hogy időt fogunk szakítani a Biblia tanulmányozására.” A feleség azóta beíratkozott a teokratikus szolgálati iskolára, és szeretne kereszteletlen hírnök lenni.

 ▪ ÓCEÁNIA

Országok száma: 30

Lakossága: 34 820 382

Hírnökök száma: 94 087

Bibliatanulmányozások száma: 48 307

A Hawaii szigetén élő Olena még csak 12 éves volt, amikor 2003 decemberében megkeresztelkedett. Azokkal a fiatalokkal ellentétben, akiket csak a kikapcsolódás érdekel, Olenának komoly szellemi céljai vannak. Így beszél erről: „Örömmel végeztem kisegítőúttörő-szolgálatot márciusban és májusban, és nagyon élveztem, hogy úttörőkkel és idősebbekkel is munkálkodhattam. Szombat délutánonként például abban a kiváltságban volt részem, hogy egy korábbi misszionáriust elkísérve megfigyelhettem, amint meglátogatja a kínai embereket, és tanulmányozza velük a Bibliát. Szerintem a kínai igen érdekes  nyelv. Nagy célom az, hogy általános úttörő lehessek egy idegen nyelvű gyülekezetben. E cél elérésén úgy dolgozom, hogy szerdán, iskola után, valamint szombaton és vasárnap is elmegyek prédikálni. Amilyen gyakran csak tudok, kisegítőúttörő-szolgálatot szeretnék végezni.” Olena szerint mi segíthet még neki, hogy elérje a céljait? Ezt mondja: „Megóvni a szívemet azt jelenti, hogy meg kell mutatnom a cselekedeteim által, hogy Jehova kedvében járni fontos nekem. Ha olyanok társaságában vagyok, akikben ugyanez az érzés van Jehova iránt, az segíteni fog nekem, hogy az igazságosság ösvényén maradjak. Ha több időt töltök Jehova szolgálatában, akkor kevesebb időm marad arra, hogy olyan emberekkel legyek együtt, akik világias gondolkodásúak. Ez megvéd attól a gondolattól, hogy az anyagi javak vagy az erkölcstelen szórakozás boldoggá tud tenni.”

A Salamon-szigeteken elterjedt szokás, hogy a szülők a gyermekeik közül egyet vagy kettőt átadnak a rokonoknak nevelésre. Egy házaspár, miután megtanulta, hogy mit vár el Jehova a szülőktől, elrendezte, hogy az ekkorra már tizenévessé cseperedett lánya visszakerüljön hozzá. Hogyan alakulnak majd a dolgok, amikor hirtelen egy Tanú-családban találja magát, amelynek szoros időterve van az összejövetelek látogatására, a tanúskodásra és a családi bibliatanulmányozásra? Deborah így emlékszik vissza: „Már az első összejövetelen, amelyre elmentem, azt éreztem, hogy a résztvevők tényleg örülnek neki, hogy jelen vagyok. Azt vártam, hogy majd papokat látok különleges ruhákba öltözve, de semmi ilyesmi nem volt. Úgy tűnt, hogy mindenki közreműködik az összejöveteleken, még a kisgyermekek is.” Nem telt bele sok idő, és Deborah is ugyanígy tett. Az a módszer is nagy hatással van rá, ahogy az édesapja oktatja őt és a testvéreit. Ezt mondja: „Apa segít nekünk elgondolkodni a Bibliában szereplő emberek példáján. Ez óriási segítség, amikor valamit le kell küzdenem magamban.” Deborah, aki jelenleg kereszteletlen hírnök, nagyon boldog, hogy az Isten Szavában található igazság arra  indította a szüleit, hogy visszahozzák őt a családba, és lábait az élethez vezető útra helyezzék.

Pápua Új-Guinea némelyik része hegyvidékes terület, és sok faluba nem is vezet út. Némelyik falut még egyáltalán nem érte el a modern civilizáció. A Királyság jó híre azonban megtalálja az utat, hogy még az ilyen helyekre is eljusson. Egy Leanna nevű férfi eljött az egyik gyülekezeti összejövetelre a fővárosba, Port Moresbybe. A testvérek meglepődtek, amikor megtudták, hogy ő egy magasan a hegyekben fekvő, elszigetelt falu törzsfőnöke, ahol az embereknek nincs hozzáférésük a modern technikai eszközökhöz. Öt napba telt, mire Leanna gyalog lejött a bozótoson keresztül, és elérte az autóutat. Onnan egy teherautón utazott a fővárosba. Azt mondta, hogy úgy négy évvel ezelőtt lejött a városba, és az utcán találkozott egy testvérrel, aki adott neki egy példányt Az Őrtorony folyóiratból. Leanna visszavitte a folyóiratot a falujába, és miután elolvasta, abból kezdte tanítani az embereket. Műanyag borítóban tartotta, hogy megvédje a sérülésektől, és éveken keresztül minden vasárnap tanított belőle. Végül a falu lakói rábeszélték, hogy keresse meg a folyóirat kiadóit. Visszament a városba, és felkereste a testvéreket, akik tanulmányozni kezdtek vele. Leanna körülbelül két hétig maradt egy Tanú-családnál, és ezalatt áttanulmányozta a Mit kíván meg füzetet. Amikor elmondták neki, hogy van egy gyülekezet egy olyan városban, amelyik nincs túl messze a falujától, igen izgatott lett, és így kiáltott fel: „Az jó lesz! Az csak két nap gyalogút a falumtól!” Felszerelkezve egy teli táska irodalommal és Isten Szavának mélyebb ismeretével, elindult hosszú útján vissza a falujába. A testvérek intézkedtek afelől, hogy valamikor a közeljövőben a falut meglátogassák, és az ott lakó emberek pontos ismerethez juthassanak a Bibliából.

Egy testvérnő, aki Jehova Tanúi fordítói irodájában dolgozik a Kiribati szigetcsoporton, a következő tapasztalatot meséli:  „Egyik reggel beraktam a táskámba Az Őrtorony folyóirat egy olyan példányát, amely a pokol témájával foglalkozott, és elhatároztam, hogy azt fogom felkínálni, annak ellenére, hogy egy régebbi szám volt. A társammal megszólítottunk egy embert. Bemutatkoztunk, és miután röviden elmondtuk, hogy mi a Biblia nézőpontja a pokolról, megmutattuk neki a folyóiratot. Ő lehajtotta a fejét, és hosszú ideig szótlanul állt. Megkérdeztem tőle, hogy mi a gond. Amikor felemelte a fejét, észrevettem, hogy sír. Elmondta, hogy a folyóirat témája szíven ütötte. A fia alig néhány héttel azelőtt halt meg, és a feleségével együtt még mindig gyászolnak. Mindketten folyton imádkoztak, hogy Isten vigasztalja meg a szívüket, mert azt hitték, hogy a fiuk a tüzes pokolban van. Annak hallatán, amit a Biblia igazából mond a halottak állapotáról, a férfi meglepődött, és nagyon örült. Az újralátogatás alkalmával tanulmányozás kezdődött. Gyakran mondja, hogy azért imádkozott Istenhez, hogy mutassa meg neki az igazságot, valamint hogy mennyire meg akarta találni azt a vallást, amelyik valóban a Bibliát tanítja. Elkezdte látogatni az összejöveteleket, és jól felkészül, hogy szívből jövő válaszokat tudjon adni az Őrtorony-tanulmányozáson.”

2003 decemberében több mint 60 000 küldött vett részt a Jehova Tanúi által Ausztráliában eddig megtartott legnagyobb kongresszuson. Hazatérve a Sydneyben rendezett kongresszusról, a hatéves Alyscea lelkesen mutatta meg az iskolatársainak a Tanulj a nagy Tanítótól! című új könyvet. Amikor Alysceáért eljött az édesanyja, hogy hazavigye, csodálkozva látta az „Adjunk dicsőséget Istennek!” jeligét nagy betűkkel felírva a táblára. Aznap délelőtt Alyscea beszámolt a kongresszusról 3 tanárának és 24 osztálytársának. Mindannyiukat lenyűgözte az új könyv és Alyscea lelkes beszámolója a program néhány kiemelkedő részéről. Az „Adjunk dicsőséget Istennek!” felirat egész nap a táblán maradt.

[Kép a 43. oldalon]

Nafissatou, Niger

[Kép a 43. oldalon]

Rantso (jobbról a második) az unokatestvérével és a testvéreivel, Lesotho

[Kép a 48. oldalon]

Marie, Guadeloupe

[Kép a 48. oldalon]

Antonio, Mexikó

[Kép az 52. oldalon]

Ghanshyam, Nepál

[Kép az 56. oldalon]

Jacoba, Hollandia

[Kép az 58. oldalon]

Angela, Nagy-Britannia

[Kép a 61. oldalon]

Olena, Hawaii