„HISSZÜK, hogy az 1914-es évben több lehetőségünk lesz tanúskodni az igazságról, mint eddig bármelyik évben az aratás idejéből” – írta Az Őrtorony 1914. január 1-jei angol száma. Végre beköszöntött az az év, melyet a Bibliakutatók már évtizedek óta vártak, ezért fokozták az erőfeszítéseiket a szolgálatban. Ennek eredményeként több millióan ismerték meg a Biblia ígéreteit ebben az évben. Ezzel szemben a világ körülöttük egészen mással volt elfoglalva.

Az Egyesült Államokban 1914 elején az egyik legerőszakosabb munkássztrájk sok férfi, nő és gyermek életét követelte. A sztrájkoló bányászokat a családjaikkal együtt kitoloncolták a munkásszállóból, emiatt sátortáborban kellett élniük. Április 20-án lövöldözés tört ki a Ludlow melletti sátortáborban, Coloradóban. A bányászok sátrait felgyújtották. Ezután a feldühödött bányászok bosszúból a vállalat sok őrét megölték. A hadseregnek kellett közbelépnie, hogy rendet tegyen.

Európában még rosszabb volt a helyzet. Június 28-án egy 19 éves boszniai szerb, Gavrilo Princip lelőtte az osztrák főherceget, Ferenc Ferdinándot. És ezzel kirobbant a nagy háborúként is ismert I. világháború, mely az év végére egész Európára kiterjedt.

Az egyre nagyobb zűrzavarban a Bibliakutatók lelkesen bátorították egymást a prédikálómunka fokozására. Isten népének első kongresszusa április 10-én volt Dél-Afrikában. A csúcslétszám 34 fő volt. „Bár csak egy nagyon »kis nyájat« alkottunk, a kongresszuson részt vevőknek majdnem a fele megkeresztelkedett. Nyolc testvér és nyolc testvérnő jelképezte így az önátadását, Krisztus parancsának eleget téve” – írta William W. Johnston. A kongresszus végén mindenki arról beszélt, hogyan lendíthetnék fel a prédikálómunkát Dél-Afrikában. Ennek a kis nyájnak köszönhetően ma már 90 000 hűséges Tanú él itt.

Ferdinánd főherceg meggyilkolása napján, 1914. június 28-án a Bibliakutatók az iowai Clintonban (USA) gyűltek össze. Június 30-án A. H. MacMillan ezen a  kongresszuson ezt mondta: „Ha szeretnénk megkapni a jutalmunkat, legyünk tevékenyek Isten akaratának végzésében, és amikor csak lehet, prédikáljuk a jó hírt.”

„A teremtés története képekben” film egy előre felvett bibliai előadásokból és zenéből álló mozgóképes előadás volt, melyet színes üvegdiákkal és mozgóképekkel kombináltak. Először 1914. január 11-én mutatták be New York Cityben. Ötezren látták az első vetítést, de sokaknak haza kellett menni, mert már nem maradt hely.

A „Fotodráma” előkészületei két évig tartottak, így „az első vetítésre csak januárban kerülhetett sor” – jegyzi meg Az Őrtorony. 1914 első felében sokat fejlesztettek a filmen. Például egy bevezető filmet készítettek, melyet Charles Taze Russell beszédével szinkronizáltak, és ismertették a film készítőit is.

A „Fotodráma” vetítésének csúcspontja az volt, amikor 80 városban mutatták be egyszerre. 1914 júliusára Nagy-Britannia is telt házzal fogadta a filmet Glasgow-ban és Londonban. Szeptemberre elért Dániába, Finnországba, Németországba, Svájcba és Svédországba is. Októberre pedig Ausztráliába és Új-Zélandra. Az első évben több mint kilencmillióan látták a filmet.

Mindegyik példány több száz üvegdiából, rengeteg tekercs mozgóképből és hangfelvételből állt. Költséges volt másolatokat készíteni a filmről, a vetítéshez pedig hozzáértő testvérekre és testvérnőkre volt szükség. Ezért elsősorban nagyvárosokban mutatták be. S hogy a vidéki városokat is elérjék, a Bibliakutatók készítettek három rövidebb változatot a filmből. A „Heuréka dráma” egyik változatában színes üvegdiákat vetítettek le  előre felvett bibliai előadásokkal és zenével kísérve. A második változat, valamint a sokkal rövidebb „Heuréka családi dráma” változat csak hangfelvételt tartalmazott, diák és mozgóképek nélkül. 1914 végére az Egyesült Államokban alig 4 hónap alatt több mint 70 000-en látták vagy hallották a „Heuréka drámát”.

A „Fotodráma” új és izgalmas volt, de a Bibliakutatók felismerték, hogy elsősorban más módszerekkel kell prédikálniuk. Charles Taze Russell írt egy levelet az akkori kolportőröknek, vagyis úttörőknek, melyben ez állt: „Most, az aratási időszakban nincs ennél eredményesebb szolgálati ág. Ezért szeretnénk, ha a kolportőrök nem a »Fotodráma« munkáiban tevékenykednének. Az Úrhoz hűséges más testvérek és testvérnők is . . . segíthetnek a film vetítésekor.”

 A kolportőrök száma 1914 januárjában 850 volt. Ebben az évben ezek a lelkes hírnökök 700 000 példányt terjesztettek el a Bibliai tanulmányokból. Az Őrtorony kedves hangnemben írt a kolportőrökről, és arra ösztönözte az olvasóit, hogy bátorítsák őket, hiszen a megbízatásuk nem mindig volt felhőtlen.

Más Bibliakutatók több nyelven is kínáltak fel tájékoztatókat. 1914-ben 47 millió példányt terjesztettek el A bibliai tanulók vallásos naplójából és más tájékoztatókból.

Az önkéntesek munkája nem maradt észrevétlen. Nyilvánosan prédikáltak, és az összejöveteleik ingyenesek voltak. Az egyik pap így kesergett: „Az emberek a végén még azt fogják gondolni, hogy bűncselekmény pénzt beszedni. Mi lesz így velünk? Russell pásztor tönkreteszi a hírnevünket.”

A Lukács 21:24-ben (Károli) olvasható pogányok idejéről a Bibliakutatók azt gondolták, hogy körülbelül 1914. október 1-jén ér véget. Október közeledtével egyre fokozódott a várakozásuk. Néhányan még kis kártyákon is jelölték az eltelt napokat. Úgy érezték, hogy ezen a napon kapják meg égi elhívásukat.

1914. október 2-án reggel Russell testvér belépett a Bétel ebédlőjébe, és egy bejelentést tett: „A pogányok ideje véget ért; királyaik ideje lejárt.” A jelenlevők ismerhették ezeket a szavakat a Millenniumi hajnal himnuszai című énekeskönyv 171. énekéből. 1879-től a Bibliakutatók azt énekelték, hogy „a pogányok ideje közeledik”, de innentől kezdve ez már nem volt igaz, hiszen a pogányok ideje, vagyis a „nemzetek meghatározott  ideje” tényleg véget ért (Luk 21:24). Idővel az énekeskönyveinkbe már bekerült ez a fontos kiigazítás.

Az év végére a messiási Királyság létrejött az égben, és sok Bibliakutató azt hitte, hogy a munkájuk befejeződött. Aligha sejthették, hogy egy olyan időszakba léptek, amikor kipróbálják és megrostálják őket. Az 1915-ös éviszöveg a Máté 20:22-n alapult: „Megihatjátok-é a pohárt, a melyet én megiszom?” (Kár.). A pohárral Jézus azokra a próbákra is utalt, melyekkel még szembe kellett néznie a halála előtt. A Bibliakutatók hasonló próbák előtt álltak, melyek a szervezeten belülről és kívülről is érték őket. Azzal, ahogyan a próbáikra reagáltak, bizonyíthatták a hűségüket Jehova iránt.