William Nushy a szolgálata közben figyelt fel rá, hogy néhány helyi hírnök nem követi Jehova alapelveit a házasságában. Sok pár élettársi kapcsolatban élt, és nem volt törvényesen bejegyezve a házasságuk. Voltak, akik követték a helyi szokást, és csak akkor házasodtak össze, ha az asszony már terhes lett, mivel így biztos volt a gyermekáldás.

A fiókhivatal ezért 1953 májusában minden gyülekezetnek írt, és világosan kifejtette a Biblia nézőpontját a házasságról (1Móz 2:24; Róma 13:1; Héb 13:4). A párok időt kaptak, hogy törvényesen bejegyezzék a házasságukat, különben nem maradhattak a gyülekezet tagjai (1Kor 5:11, 13).

A legtöbb hírnök örült a kiigazításnak. Ám sokan szükségtelennek és túl szigorúnak tartották. Két gyülekezetből a testvéreknek több mint a fele hátat fordított Jehova szervezetének. De akik hűségesek maradtak, azok még jobban fokozták a szolgálatukat. Ebből látszott, hogy Jehova helyesli őket.

 A testvérek sok erőfeszítést tettek azért, hogy elismert házasságkötő terem lehessen a freetowni Királyság-terem. Itt ünnepélyes keretek között tarthatták meg 1954. szeptember 3-án az első hivatalos esküvőt. Később a kormány lehetővé tette hét helyen az országban, hogy képzett testvérek hivatalosan is összeadhassák  a házasodókat. Ezután még több érdeklődő törvényesíthette a házasságát, és válhatott alkalmassá a jó hír prédikálására.

Sok érdeklődő, akinek több felesége volt, lépéseket tett, hogy kövesse Jehova alapelveit. Samuel Cooper, aki Bonthe-ban él, ezt mondja: „1957-ben elkezdtem járni az összejövetelekre a két feleségemmel, és a teokratikus szolgálati iskolára is beiratkoztam. Egyszer a tanulóbeszédem témája a házasság volt. Kutatás közben felismertem, hogy meg kell válnom a fiatalabb feleségemtől. Amikor elmondtam a rokonaimnak, ellenem fordultak. A fiatalabb feleségemtől már volt egy gyermekem, de az első feleségem meddő volt. Ám elhatároztam, hogy ragaszkodok a Biblia alapelveihez. Meglepetésemre, miután a feleségem visszatért a családjához, az első házastársam várandós lett. Most öt gyermekem van a korábban meddő feleségemtől.”

A guineai határ közelében élő érdeklődő, Honoré Kamano elküldte a két fiatalabb feleségét a három közül. Ez a tette értékelést és tiszteletet ébresztett az első feleségében az igazság iránt. Bár az egyik fiatal felesége csalódott volt, szintén csodálta, mennyire ragaszkodik a férje a Biblia alapelveihez. Bibliatanulmányozást kért, és később átadta az életét Jehovának.

Ma már Jehova Tanúit úgy ismerik Sierra Leonéban és Guineában, mint akik tisztelik a házasságot. A házastársi hűségük jó fényt vet Jehova tanításaira, és dicsőséget ad neki, mint a házasság létrehozójának (Máté 19:4–6; Tit 2:10).

Charles és Reva Chappell 1956-ban érkezett a Gileádról Freetownba. A misszionáriusotthon felé tartva egy nagy plakátot vettek észre. Megdöbbentek, mert egy meghívás volt rajta a Wilberforce Memorial Hallba egy bibliai előadásra. Charles ezt mondja: „Az előadó C. N. D. Jones volt, »Jehova Tanúi gyűlésének« képviselője.”

Évekkel korábban egy maroknyi csoport kivált a freetowni gyülekezetből. Jones volt a vezetőjük, aki felkentnek vallotta magát. Azt állították, hogy ők az „igaz” Jehova Tanúi. „Szélhámosoknak” és „kontár gileádistáknak” hívták a misszionáriusokat és a szervezethez hűséges Tanúkat.

A helyzet rosszabbra fordult, amikor Jonest és támogatóit kiközösítették. „Ez a bejelentés teljesen megrázott néhány testvért, akik elnézőek voltak az elégedetlenkedőkkel – mondja Charles. – Néhányan nyíltan bírálták ezt a döntést. Sokan a kiközösítettek oldalára álltak, és próbálták megzavarni a gyülekezeti és szántóföldi összejöveteleket. Az elégedetlenkedők együtt ültek a kiközösítettekkel az összejöveteleken. A legtöbben közülük elhagyták az igazságot. Viszont sokan megerősítették a hitüket, és buzgón prédikáltak.”

Jehova szolgáinak többsége hűséges maradt, és engedték, hogy Isten szelleme szabadon áramolhasson. A zónafelvigyázó, Harry Arnott egy évvel később látogatott el Freetownba. Erről számolt be: „Soha nem látott növekedésnek lehetünk tanúi Sierra Leonéban. Sok év után most bizalommal tekinthetünk a jövőbe.”

Nem sokkal Arnott testvér látogatása után Charles Chappell kapott egy levelet a szomszédos Libériából. Egy testvér küldte, aki szeretett volna prédikálni a Sierra Leone-i rokonainak. A kiszi törzshöz tartozott, akik a Sierra Leone, Libéria és Guinea határánál fekvő erdős területeken és völgyekben éltek. Úgy tűnt, hogy sok kiszi nyelven beszélő szeretné megismerni a Biblia üzenetét.

Mivel a legtöbb kiszi nem tudott írni vagy olvasni, tanfolyamokat szerveztek nekik Koinduban, hogy megismerhessék a Biblia alaptanításait. Több száz tanuló járt ezekbe az osztályokba. Charles így emlékszik vissza: „Rövid idő elteltével 5, majd 10, 15 és végül 20 személy keresztelkedett meg ezekből a csoportokból. Olyan gyorsan történt, hogy nem hittem, hogy őszintén gondolják. De tévedtem. A legtöbbjük nemcsak, hogy ragaszkodott Jehovához, hanem buzgó is volt.”

Az új hírnökök szorgalmasan prédikálták a jó hírt Koinduban, és végül eljutottak a szomszédos Guineába is. Órákig gyalogoltak a dimbes-dombos tájakon, és prédikáltak farmokon és falvakban. „Hetekig, de volt, hogy hónapokig nem hallottuk autók hangját” – mondja Eleazar Onwudiwe, az akkori körzetfelvigyázó.

A kiszi Tanúk lelkesen vetették és öntözték a „magokat”, és Isten megadta a növekedést (1Kor 3:7). Egy fiatal vak férfi, miután hallott az igazságról, kívülről megtanulta ,A Királyságnak ez a jó híre’ című 32 oldalas füzetet. Sokan ámultak rajta, mert bármelyik  bekezdésre vissza tudott emlékezni, amikor egyedül prédikált vagy bibliatanulmányozásokat vezetett. Egy siket nő annyira megváltozott az igazság hatására, hogy a sógornője elkezdett járni az összejövetelekre, pedig 10 kilométert kellett gyalogolnia.

A kiszik nagyon gyorsan haladtak előre, és további két gyülekezet alakult. Majdnem 30-an vállalták az úttörőszolgálatot. Koindu város vezetője érdeklődött az igazság iránt, és földterületet adományozott a Tanúknak Királyság-terem építésére. Kailahunban több mint 500-an jöttek el a körzetkongresszusra, majd ott is alakult egy gyülekezet. A Sierra Leone-i Tanúk fele kiszi volt, pedig ők a népességnek még a két százalékát sem tették ki.

A növekedésnek nem mindenki örült, főleg a kiszi vallásvezetők nem. Annyira féltékenyek lettek, hogy elhatározták, eltörlik a Tanúkat. Hogyan és mikor akarták ezt megtenni?