1998 februárjában a kormány katonái és a Nyugat-Afrikai Államok Gazdasági Közösségének (ECOMOG) csapatai totális támadást indítottak a lázadók ellen, hogy kiűzzék őket Freetownból. A vérengzés közepette az egyik testvérünket eltalálta egy lövedék, és az életét vesztette.

Körülbelül 150 hírnök Kissybe és Cockerillbe menekült a misszionáriusotthonokba. Laddie Sandy, a Bétel egyik éjjeliőre így mesél erről: „Philip Turay-val őrködtünk, amikor késő este két fegyveres RUF-lázadó jelent meg a bejárati üvegajtónál, és követelték, hogy nyissuk ki. Philippel gyorsan elbújtunk, közben a fegyveresek többször is belelőttek a zárba. Meglepő, de a zár tartott, az pedig nem jutott eszükbe, hogy átlőjék az üvegajtót. Mérgesen távoztak.

Két nap múlva éjszaka a lázadók visszajöttek 20 elszánt, jól felfegyverzett társukkal. Gyorsan riasztottuk a Bétel-családot, és leszaladtunk az óvóhelyre, a pincébe. Mind a heten félelemtől remegve elbújtunk a sötétben két nagy hordó mögött. A lázadók addig lőtték a zárat, mígnem bejutottak az épületbe. »Keressétek meg azokat a Jehova Tanúit, és vágjátok el a torkukat!« – ordította az egyikük. – Hét órán át fosztogattak az épületben, mialatt mi csendben kuporogtunk. Végül, elégedetten az éjszakai teljesítményükkel, elmentek.

Összeszedtük a személyes holminkat, és a régi Bételbe, a cockerilli misszionáriusotthonba rohantunk. Útközben egy másik lázadó csoport kirabolt minket.  Reszkettünk a félelemtől, mire végre megérkeztünk a misszionáriusotthonba, de hálásak voltunk, hogy életben vagyunk. Néhány napig ott maradtunk, aztán visszamentünk a Bételbe, hogy helyrehozzuk a károkat.”

Két hónappal azután, hogy az ECOMOG csapatai kezébe került a város irányítása, a misszionáriusok visszajöhettek Guineából. Akkor még nem sejtették, hogy az ittlétük nagyon rövid lesz.

Nyolc hónap múlva, 1998 decemberében több száz küldött vett részt a freetowni National Stadiumban az „Isten szerinti életút” kerületkongresszuson. Hirtelen egy nagy robbanást hallottak a távolból, és füstcsóva szállt fel a hegyek mögül. Visszatért a lázadók serege!

A rá következő napokban egyre rosszabb lett a helyzet Freetownban. A fiókbizottság bérelt egy kisrepülőgépet, amivel 12 misszionárius, 8 külföldi Bétel-tag és 5 önkéntes építőmunkás Conakryba menekült. Három nap múlva, 1999. január 6-án a lázadók az „egyetlen élő sem maradhat” névre keresztelt hadműveletükben brutális mészárlásba kezdtek. Kegyetlen erőszakkal feldúlták Freetownt, és legyilkoltak mintegy 6000 polgárt. Kényük-kedvük szerint megcsonkították az emberek végtagjait, gyerekek százait rabolták el, és több ezer épületet tettek tönkre.

Edward Toby testvért, akit mindenki nagyon szeretett, brutálisan meggyilkolták. Több mint 200 meggyötört hírnök a Bételbe vagy a cockerilli misszionáriusotthonba menekült. Mások a saját otthonaikban rejtőzködtek. Kissyben a misszionáriusotthon a város keleti végében volt. Az ott lévő Tanúknak nagyon nagy szükségük volt gyógyszerre. Viszont keresztülmenni a  városon életveszélyes volt. Ki merné megtenni? Laddie Sandy és Philip Turay, a Bétel két félelmet nem ismerő éjjeliőre, azonnal vállalkozott rá.

Philip így idézi fel a történteket: „A városban teljes káosz volt. A lázadó katonák uraltak sok ellenőrzési pontot, és kedvük szerint gyötörték az embereket. Szigorú kijárási tilalom volt délutántól másnap délelőttig, így korlátozva voltunk. Két napig tartott, míg odaértünk Kissybe, a misszionáriusotthonba. De elkéstünk, az épületet addigra már kifosztották és felégették.

Körülnéztünk a környéken, és rátaláltunk az egyik testvérünkre, Andrew Caulkerre, akinek iszonyú fejsérülései voltak. A lázadók megkötözték, és baltával ütötték. Csodával határos módon túlélte, és el tudott  menekülni. Azonnal kórházba vittük, ahol lassan felépült. Később általános úttörő lett.”

Más Tanúk azért menekültek meg a haláltól vagy a sebesülésektől, mert keresztény semlegességükről voltak ismertek. Az egyik testvér ezt mondja: „A lázadók azt követelték, hogy kössünk a fejünkre fehér kendőt, és táncoljunk az utcán, így dicsőítve őket. »Ha nem teszitek, levágjuk a kezeteket vagy a lábatokat, vagy megölünk« – mondták. – Feleségemmel megrémültünk, és csendesen Jehovához imádkoztunk. Az egyik szomszédfiú – aki a lázadók oldalán állt – látva nehéz helyzetünket, ezt mondta a parancsnoknak: »Ő nem veszélyes ránk, mert nem politizál. Majd mi táncolunk helyette.« A parancsnok elégedetten elment, mi pedig hazasiettünk.”

Miután a városban enyhült a helyzet, a testvérek elkezdtek óvatosan összejövetelekre járni és prédikálni. A hírnökök a kongresszusi kitűzőjüket viselték, hogy ezzel azonosítsák magukat az ellenőrző pontokon. Itt sokszor kellett sorba állni, ezért a testvérek megtanultak bibliai beszélgetéseket kezdeményezni.

A városban szinte mindenből hiány volt, ezért a brit fiókhivatal 200 segélycsomagot küldött repülővel. Billie Cowan és Alan Jones Conakryból Freetownba repült, hogy kísérje a szállítmányt a sok ellenőrző ponton keresztül. A szállítmány éppen az esti kijárási tilalom előtt ért a Bételbe. James Koroma futárként többször is Conakryba utazott, ahonnan kiadványokkal és életmentő csomagokkal tért vissza. A kiadványokból küldtek Bóba és Kenemába is az elszigetelt helyen élő hírnököknek.

1999. augusztus 9-én a misszionáriusok Conakryból visszamentek Freetownba. A következő évben az ott állomásozó brit fegyveresek elűzték a lázadókat. Helyenként  még előfordultak harcok, de 2002 januárjában már kihirdették, hogy vége a háborúnak. A 11 év alatt 50 000 embert gyilkoltak meg, 20 000-ret megcsonkítottak, 300 000 épületet romba döntöttek, és 1,2 millió személy kényszerült rá, hogy elhagyja az otthonát.

Hogyan boldogult Jehova népe ebben az időszakban? Jehova egyértelműen megvédte és megáldotta őket. A háború alatt 700-an keresztelkedtek meg. Több száz Tanú menekült el a háborús övezetből, mégis Sierra Leonéban 50 százalékkal nőtt a hírnökök száma, Guineában pedig 300 százalékkal! Ami még ennél is fontosabb, Isten népe megőrizte a feddhetetlenségét. „A nyomorúság olvasztókemencéjében” töretlen egységet és szeretetet mutattak, és „szakadatlanul folytatták a tanítást és a jó hír hirdetését” (Ézs 48:10; Csel 5:42).