Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

AZ ELMÚLT ÉV KIEMELKEDŐ ESEMÉNYEI

Lenyűgöző séta a múltba

Lenyűgöző séta a múltba

2012 októberében megnyílt egy kiállítás Jehova Tanúi történelméről Brooklynban (New York). Olyanoknak a küzdelmeit és hitpróbáit mutatja be, akik Jézust követve keresztényekként igyekeztek élni.

Az első héten már több mint 4200 vendég és Bétel-tag tett sétát a múltba. Naomi Tanú, és a környéken lakik. Ezt mondja: „Az idővonal segített megértenem, hogy mi mikor történt, és miért. Rengeteget tanultam a szervezetünkről, és a modern történelmünkről.”

A látogatók a keresztény kortól, i. sz. 33-tól egészen napjainkig kapnak betekintést a történelembe. A kiállítás négy fő szakaszra van felosztva. Mindegyik egy-egy bibliai gondolatra épül, és egy angol nyelvű rövidfilmmel kezdődik, melyhez hét nyelven lehet feliratot választani.

Az első szakasz témája Jézusnak a János 3:19-ben olvasható szavaira épül: „Az emberek a sötétséget szerették”. A Biblia megjövendölte, hogy az apostolok halála után lesznek gonosz emberek, „akik kiforgatott dolgokat fognak beszélni” (Csel 20:30). Kemény büntetést kapott, aki ellen mert állni.

Az ezzel szembetűnő második szakasz témája a 2Korintusz 4:6-on alapul: „Ragyogjon elő a világosság”. Ez a rész az 1800-as évek végéről szól, amikor őszinte emberek új megközelítésből igyekezték megvizsgálni a Szentírást. Elhagyták a régi, nem bibliai tanításokat, és lelkesen megosztották másokkal a ragyogó igazságokat. Ez a rész bemutatja, hogyan gyarapodott a tudásuk és a számuk az I. világháború előtt.

Ezután a következő teremben egy érdekfeszítő filmről kaphatnak tájékoztatást a látogatók, melyet a Bibliakutatók (Jehova Tanúi korábbi neve) 1914-ben kezdtek el bemutatni. A teremtés története képekben filmet milliók látták. Álló- és mozgóképeket is tartalmazott, hangfelvételekkel kombinálva. A kiállításon megtekinthető az eredeti képek közül néhány, egy rövid részlet a film bevezetőjéből és több mint 500 színes dia.

A harmadik szakasz témája a Jelenések 12:17-en alapul: „Haragra gerjedt a sárkány”. Azoknak a keresztényeknek állít emléket, akik a Sátántól jövő üldözés ellenére semlegesek maradtak a háborús időkben. A képek mellett a rövidfilmek még jobban kiemelik, hogyan próbálták megtörni a katonai szolgálatot megtagadó testvéreinket. Az egyik rövidfilm Remigio Cuminetti történetét mutatja be, aki az I. világháború idején nem volt hajlandó az olasz katonai egyenruhát viselni, és harcolni sem. Egy másik kisfilm az osztrák Alois Moserről szól, akit elbocsátottak a munkahelyéről, majd a dachaui koncentrációs táborba küldték, mivel nem használta a „Heil Hitler!” köszöntést. Kialakítottak egy helyiséget, amely úgy néz ki, mint egy rideg, sötét börtöncella, és olyan Tanúknak a képeit helyezték el benne, akiket a hitük miatt zártak börtönbe például Görögországban, Japánban, a korábbi Jugoszláviában és Lengyelországban.

Az utolsó szakasz témája a Jelenések 14:6-on alapul: „Jó hír minden nemzetnek”. A látogatók itt Jehova Tanúi tevékenységével ismerkedhetnek meg az elmúlt évtizedekből. A képek bemutatják a gyors növekedést, a kitartó prédikálást és a testvéri szeretetet. A kiállítás végén a látogatók interaktív terminálok segítségével felfedezhetik a Bible House és a Brooklyn Tabernacle nevű épületeket, melyeket Jehova Tanúi több mint 100 évvel ezelőtt használtak.

A kiállítás címe: 25 Columbia Heights, Brooklyn, New York. A kiállítás megtekinthető hétfőtől péntekig, 8 és 17 óra között. A belépés díjtalan. Ha New York városában laksz, miért ne tennél egy lenyűgöző sétát a múltba?