DOMINIKAI KÖZTÁRSASÁG
Az első siket, aki megismeri Jehovát
José Pérez
-
SZÜLETETT: 1960
-
MEGKERESZTELKEDETT: 1982
-
ÉLETRAJZI RÉSZLETEK: A fiatal José számára a testvérektől kapott szeretet tette vonzóvá az igazságot, bár a gyülekezetből senki sem ismerte a jelnyelvet.
A HALLÁSOMAT még gyerekkoromban elveszítettem, ezért egy siketeknek fenntartott iskolában megtanultam a jelnyelvet. Tizenegy évesen hallottam először az igazságról, amikor egy szomszédunkban élő Tanú-család meghívott egy összejövetelre. Bár az előadásokból semmit sem értettem, a szeretetteljes fogadtatás miatt úgy döntöttem, hogy járni fogok az összejövetelekre. Sokan meghívtak, hogy náluk egyek, vagy hogy együtt töltsük a szabadidőnket.
1982-ben lettem hírnök, és még ugyanabban az évben megkeresztelkedtem. 1984-ben feleségül vettem Evát, aki szintén siket. Noha nem teljesen értettünk minden bibliai tanítást, felismertük, hogy ez Jehova szervezete, hiszen szeretet van a testvérek között, és nagyon élveztük, hogy együtt lehetünk velük (Ján 13:35).
1992-ben nyelvtanfolyamot szerveztek, hogy néhány hírnök megtanulhassa az amerikai jelnyelvet. Ezek a hírnökök rövid időn belül felkutatták a siketeket, és prédikáltak nekik. Majd a jelnyelvű prédikálómunka új lendületet kapott, amikor a fiókhivatal 1994-ben meghívott egy házaspárt Puerto Ricóból, hogy 25 testvérnek és testvérnőnek megtanítsa a jelnyelvet.
Még abban az évben csatlakoztunk Evával az újonnan alakult jelnyelvű csoporthoz. Jó néhány bibliai tanítást csak azután értettünk meg igazán, hogy elkezdtünk a jelnyelvű gyülekezetbe járni. Megértettük például, hogyan vonta Sátán kétségbe Jehova uralkodási jogát, illetve hogy milyen szerepe van a messiási Királyságnak Isten szándékában.
1995. december 1-jén amerikai jelnyelvű gyülekezet alakult Santo Domingóban és Santiagóban. 2014 augusztusára már 26 jelnyelvű gyülekezet és 18 csoport volt.
Evával három gyermekünk született, akiknek a jelnyelv lett az anyanyelvük. Az idősebb fiunk, Éber az Egyesült Államokban lévő fiókhivatalban segíti a jelnyelvi fordítói munkát. Jelenleg kisegítőszolgaként szolgálok, Eva pedig általános úttörő.