Ugrás a tartalomra

FIATALOK KÉRDEZIK

Mit tegyek, ha utálom az iskolát?

Mit tegyek, ha utálom az iskolát?

 Túl szigorúak a tanárok, nehéz beilleszkedni az osztályba, idegtépők a dolgozatok, és még ott tornyosul a sok házi feladat is. Ha már eleged van az egészből, az teljesen érthető. a Egy tinédzser, Rachel b ezt mondja:

 „A suli helyett inkább mennék a tengerpartra, vagy lennék a barátaimmal, vagy segítenék a szüleimnek főzni és takarítani. Igazából bárhol szívesebben lennék!”

 Ha Rachelhöz hasonlóan érzel, úgy tűnhet, mintha évekre börtönbe zártak volna, és csak a ballagáskor szabadulsz. De lehet másként is tekinteni az iskolaévekre?

 Tudtad? Ha másként tekintesz az iskolára, a te kezedben lesz az irányítás, és már nem fogod úgy érezni, hogy az iskola csak egy türelemjáték. Valójában az iskola egy eszköz is lehet, amellyel fejlődni tudsz olyan területeken, amelyekre nagy szükséged lesz felnőttként.

 Ha szeretnél másképp tekinteni az iskolára, összpontosíts a következőkre:

 Tudásra tehetsz szert. Minél többet tanulsz, annál ügyesebben fogod majd megoldani a problémáidat a munkahelyeden vagy az élet más területein, és így nem kell mindig másokra támaszkodnod. Gondold át: „Még ha van is olyan része az iskolának, amit nem szeretsz, milyen előnyöd származik az ott szerzett oktatásból?”

 A Biblia ezt írja: „Óvd a gyakorlati bölcsességet és a gondolkodóképességet!” (Példabeszédek 3:21).

 Ha szeretnél többet megtudni, olvasd el a „Mit tegyek, ha nagyon rosszak a jegyeim?” című cikket.

 Jó szokásokat alakíthatsz ki. Az iskola megtanít arra, hogyan oszd be az idődet, hogyan legyen több önfegyelmed, és hogyan legyél szorgalmasabb a feladataid elvégzésében. Ezekre mind szükséged lesz felnőttként. Kérdezd meg magadtól: „Hogyan segít az iskola, hogy szorgalmasabb legyek, és több önfegyelmem legyen? Hogyan fejlődhetnék még ezeken a területeken?”

 A Biblia ezt írja: „Haszna van mindenféle kemény munkának” (Példabeszédek 14:23).

 Ha szeretnél többet megtudni, olvasd el a „Hogyan tudnám ügyesebben beosztani az időmet?” című cikket.

 Megtanulhatod, hogyan kell bánnod másokkal. Az, ahogyan az osztálytársaiddal bánsz, segít, hogy együttérzőbb legyél, és jobban tisztelj másokat. „Éppen olyan fontos megtanulni jól kommunikálni, mint ismerni a történelmet és a fizikát – mondja egy fiatal, Joshua. – Ez egy olyan dolog, amire egész életedben szükséged lesz.” Gondold át: „Mit tanított az iskola arról, hogy hogyan tudnék jobban kijönni másokkal – még olyanokkal is, akiknek más a háttere, vagy nem ugyanabban hisznek, mint én?”

 A Biblia ezt írja: „Törekedjetek arra, hogy mindenkivel békében legyetek” (Héberek 12:14).

 Ha szeretnél többet megtudni, olvasd el a „Hogyan tudnék ügyesebben beszélgetni?” című cikket.

 Megalapozhatod a jövődet. Az iskola segíthet felismerni, hogy miben vagy jó, és ezzel összhangban célokat kitűzni. Egy fiatal, Brooke ezt mondja: „Lehet, hogy beletanulsz egy szakmába, ahogy én is, így a suli után el tudsz majd helyezkedni.” Gondold át: „Hogyan fogom eltartani magam az iskola után? Hogyan alakíthatnám úgy a körülményeimet, hogy megtanuljam azt, ami egy ilyen típusú munkához szükséges?”

 A Biblia ezt írja: „Jól fontold meg az ösvényt lábad előtt” (Példabeszédek 4:26, lábj.).

a Ebben a cikkben sok tanács azoknak a fiataloknak is segít, akik magántanulók.

b Néhány nevet megváltoztattunk.