Ugrás a tartalomra

2015. JANUÁR 21.
FÜLÖP-SZIGETEK

Egy évvel a Haiyan tájfun pusztítása után az érintettek beköltözhettek az új otthonaikba

Egy évvel a Haiyan tájfun pusztítása után az érintettek beköltözhettek az új otthonaikba

FÜLÖP-SZIGETEK, Manila: Jehova Tanúi rengeteget tettek azért, hogy a Haiyan szupertájfun után kevesebb mint egy év alatt rendbe hozzanak vagy újjáépítsenek közel 750 otthont.

Egy öt önkéntesből álló csapat átlagosan mindössze öt nap alatt épített újjá egy házat

Dean Jacek, Jehova Tanúi Fülöp-szigeteki szóvivője kijelentette: „Úgy terveztük, hogy 2014 szeptemberére teljesen befejezzük a munkát. Az év elején kezdtünk, és a sok önkéntes segítségével már augusztusban végeztünk.”

Helyi és nemzetközi önkéntesek dolgoztak együtt az építkezéseken

Jehova Tanúi vezetőtestülete gondoskodott róla, hogy az adományok, melyeket a Tanúk küldtek a világ számos pontjáról, eljussanak a megfelelő helyre. A manilai fiókhivatal katasztrófasegély-bizottságokat nevezett ki, melyek megszervezték az újjáépítési munkát az érintett területeken. Taclobanban 167, Ormocban 256, Cebuban 101, Roxasban pedig 218 otthont újítottak fel vagy építettek újjá. A Tanú-önkéntesek között 522 Fülöp-szigeteki volt, 90-en pedig más országokból érkeztek.

Ferdinand Martin G. Romualdez, Leyte sziget első kerületének a képviselője

Leyte sziget első kerületének a képviselője, Ferdinand Martin G. Romualdez ezt mondta: „Jehova Tanúi az elsők között voltak a nem állami szervezetek között, akik nekiláttak a házak újjáépítésének . . . A családom és az itt lakók nevében mondhatom, hogy nem tudjuk eléggé kifejezni a hálánkat a munkájukért.”

Sajtókapcsolat:

Nemzetközi: J. R. Brown, Office of Public Information, tel.: +1 718 560 5000

Fülöp-szigetek: Dean Jacek, tel.: +63 2 411 6090