Ugrás a tartalomra

2019. OKTÓBER 29.
AZERBAJDZSÁN

Az Emberi Jogok Európai Bírósága öt azerbajdzsáni Jehova Tanúja javára döntött, akik lelkiismereti okból tagadták meg a katonai szolgálatot

Az Emberi Jogok Európai Bírósága öt azerbajdzsáni Jehova Tanúja javára döntött, akik lelkiismereti okból tagadták meg a katonai szolgálatot

2019. október 17-én az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) kimondta, hogy az Azerbajdzsánban élő Jehova Tanúi nem ítélhetők el azért, mert lelkiismereti okból nem vállalnak katonai szolgálatot. Ezzel megerősítette, hogy a lelkiismereti szolgálatmegtagadók elítélése sérti a gondolat-, vallás- és lelkiismereti szabadsághoz való jogot. Ez az első kedvező EJEB-döntés, mely az azerbajdzsáni Jehova Tanúit érinti.

A döntést négy kérelemmel kapcsolatban hozták, melyeket 2008 és 2015 között nyújtottak be a bírósághoz. Az érintett testvérek: Müşviq Memmedov, Samir Hüseynov, Ferid Memmedov, Fexreddin Mirzeyev és Kamran Mirzeyev. A katonai szolgálat megtagadásáért mindegyiküket elítélték és börtönbe zárták. A bíróság megállapította, hogy mivel a testvérek „őszinte vallási meggyőződésből” utasították el a katonai szolgálatot, Azerbajdzsán az elítélésükkel megsértette az Emberi Jogok Európai Egyezményét. Továbbá kimondta, hogy az alternatív szolgálatot nem csak a papoknak és a vallási intézmények tanulóinak kell biztosítani. Ezenkívül arra kötelezte Azerbajdzsánt, hogy fizessen kártérítést a testvéreknek.

A bíróság az ítéletében arra is kitért, hogy amikor Azerbajdzsán 2001-ben az Európa Tanács tagja lett, ígéretet tett, hogy törvényben fogja biztosítani az alternatív polgári szolgálatot. Emellett Azerbajdzsán alkotmánya is lehetővé teszi az alternatív polgári szolgálatot azoknak, akiknek a lelkiismerete nem engedi meg, hogy katonai szolgálatot vállaljanak. Ám az alternatív szolgálatot biztosító törvény még nem született meg, és a testvéreinket továbbra is elítélik.

Reméljük, hogy az EJEB döntésének a hatására Azerbajdzsán végül teljesíti az ígéretét. Addig is imádkozunk a testvéreinkért, hogy továbbra is bátran szolgálják Jehovát (Zsoltárok 27:14).