Szorosan ragaszkodunk a Bibliában lefektetett mintához, amikor megtartjuk az Úr vacsoráját. Sokan úgy ismerik ezt az eseményt, mint úrvacsora, utolsó vacsora vagy Jézus halálának az emlékünnepe (1Korintusz 11:20). Ezzel szemben más felekezeteknek az Úr vacsorájával kapcsolatos hitnézetei és gyakorlatai nem a Biblián alapulnak.

 Az Úr vacsoráját azért tartjuk meg, hogy megemlékezzünk Jézusról, és kifejezzük a hálánkat azért, mert feláldozta magát értünk (Máté 20:28; 1Korintusz 11:24). Ennek az ünnepnek a megtartása nem egy olyan szentség, vagyis vallásos gyakorlat, mely után azonnal megbocsátja Isten a bűneinket vagy a kegyében részesít. A Biblia azt tanítja, hogy a bűneink nem egy vallásos szertartás során lesznek megbocsátva, hanem kizárólag a Jézusba vetett hit által (Róma 3:25; 1János 2:1, 2).

 Jézus megparancsolta a követőinek, hogy emlékezzenek meg az Úr vacsorájáról, de konkrétan nem mondta, hogy milyen gyakran tegyék (Lukács 22:19). Vannak, akik szerint havonta, míg mások szerint hetente, naponta, akár többször is egy nap, vagy olyan gyakran, ahogy azt valaki szükségesnek érzi. Azonban van néhány tényező, melyet érdemes figyelembe venni.

 Jézus az Úr vacsoráját a zsidó pászka napján vezette be, és még aznap meg is halt (Máté 26:1, 2). Ez nem volt véletlen. A Szentírás Jézus áldozatát a pászkabárány feláldozásához hasonlítja (1Korintusz 5:7, 8). A pászkát évente egyszer tartották meg (2Mózes 12:1–6; 3Mózes 23:5). Az első századi keresztények egy évben egyszer emlékeztek meg Jézus haláláról, a és Jehova Tanúi is ezt a bibliai mintát követik.

 A minta, melyet Jézus lefektetett, segít, hogy ne csak azt tudjuk, milyen gyakran tartsuk meg az emlékünnepet, hanem azt is, hogy mikor. A bibliai holdnaptár szerint i. sz. 33. niszán 14-én, naplemente után vezette be (Máté 26:18–20, 26). Az emlékünnepet mi is ezen a napon tartjuk minden évben, ahogy azt a korai keresztények tették. b

 Noha i. sz. 33. niszán 14-e péntekre esett, lehetséges, hogy az évfordulója a hét egy másik napján lesz. Azt, hogy melyik napra esik niszán hó 14-e, úgy határozzuk meg, hogy a Jézus idejében használt módszert követjük, és nem a napjainkban használt modern zsidó naptárat. c

 Ezen az új ünnepen Jézus kovásztalan kenyeret és vörösbort használt, mely a pászkavacsoráról maradt (Máté 26:26–28). Mivel az ő példáját követjük, adalékmentes kovásztalan kenyeret és egyszerű vörösbort használunk, nem szőlőlét, és nem is olyan bort, melyet édesítettek, fűszereztek, vagy aminek égetett szesszel növelték az alkoholtartalmát.

 Néhány egyház olyan kenyeret használ, melyben van kovász vagy élesztő, ám a Bibliában a kovász gyakran a bűn és a romlottság jelképe (Lukács 12:1; 1Korintusz 5:6–8; Galácia 5:7–9). Ezért Jézus bűntelen testét csakis olyan kenyér jelképezheti, melyben nincs sem kovász, sem más adalékanyag (1Péter 2:22). A Biblia azt a gyakorlatot sem támogatja, hogy erjesztés nélküli szőlőlét használjunk bor helyett. Néhány egyház azért használ mégis szőlőlét, mert a Szentírással ellentétben tiltja az alkoholfogyasztást (1Timóteusz 5:23).

 Az emlékünnepen felszolgált kovásztalan kenyér és vörösbor jelképek, Krisztus testét és vérét jelképezik. Nem változnak át, és nem is egyesülnek csoda útján Jézus szó szerinti testével és vérével, ahogy azt némelyek hiszik. Vizsgáljunk meg erre szentírási bizonyítékokat.

•   Ha Jézus azt parancsolja a tanítványainak, hogy igyák meg a vérét, azzal azt mondta volna nekik, hogy szegjék meg Isten törvényét, mely tiltotta a vér fogyasztását (1Mózes 9:4; Cselekedetek 15:28, 29). De Jézus soha senkit nem utasított volna arra, hogy szegje meg Isten törvényét a vér szentségére vonatkozóan (János 8:28, 29).

•   Az apostolok nem ihatták szó szerint Jézus vérét, mikor még élt, mivel a vérét akkor még nem ontották ki (Máté 26:28).

•   Jézus egyszer s mindenkorra feláldozta magát (Héberek 9:25, 26). Ha viszont az Úr vacsoráján a kenyér és a bor átalakulna Jézus testévé és vérévé, akkor azok, akik fogyasztanak belőle, újra és újra megismételnék ezt az áldozatot.

•   Jézus ezt mondta: „Ezentúl ezt cselekedjétek a rólam való megemlékezésül”, nem pedig azt, hogy „a feláldozásomra” (1Korintusz 11:24).

 Akik hisznek az átlényegülésben, vagyis hogy a kenyér és a bor szó szerint Jézus testévé és vérévé válik, azok a hitnézetüket néhány bibliavers szóhasználatára alapozzák. Sok bibliafordításban például az áll, hogy Jézus ezt mondta a borról: „ez az én vérem” (Máté 26:28). Ám sok elismert bibliatudós egyetért abban, hogy ez a fordítás nem pontosan adja vissza azt, amit Jézus mondott. Például Jacques Dupont szerint a vers „legtermészetesebb” fordítása így hangzana: „ez jelenti a testemet”, vagy „ez jelképezi a testemet”. Ahogy Jézus oly sokszor, ebben az esetben is szóképet használt (Máté 13:34, 35).

 Amikor Jehova Tanúi részt vesznek az Úr vacsoráján, csak nagyon kis százalékuk fogyaszt a kenyérből és a borból. Miért?

 Jézus kiontott vére „az új szövetség” alapja, mely felváltotta azt a szövetséget, melyet Jehova Isten korábban kötött az izraelitákkal (Héberek 8:10–13). Azok, akik tagjai ennek az új szövetségnek, fogyasztanak az emlékünnepen használt jelképekből. De nem fogyaszt belőle minden keresztény, csak azok, akiket Isten különleges módon hívott el (Héberek 9:15; Lukács 22:20). Ők együtt fognak uralkodni Krisztussal az égben, ám a Biblia szerint mindössze 144 000-en kapják meg ezt a kiváltságot (Lukács 22:28–30; Jelenések 5:9, 10; 14:1, 3).

 Akiket elhívtak, hogy együtt uralkodjanak Krisztussal, csak egy „kicsiny nyáj”. Jehova Tanúi többsége azonban abban reménykedik, hogy egy „nagy sokaság” tagjaként örökké élhet majd a földön (Lukács 12:32; Jelenések 7:9, 10). Azok, akik földi reménységűek, nem vesznek magukhoz a kenyérből és a borból, de ők is kifejezik a hálájukat azért, hogy Jézus értük adta az életét (1János 2:2).