1Mózes 13:1-18

  • Ábrám visszatér Kánaánba (1–4.)

  • Ábrám és Lót szétválnak (5–13.)

  • Isten megismétli az ígéretét Ábrámnak (14–18.)

13  Ábrám ezután felment Egyiptomból a Negebbe+ a feleségével és mindenével együtt, amije csak volt. Lót is vele ment.  Ábrám nagyon gazdag volt. Sok állata, ezüstje és aranya volt.+  Miközben a Negebből Bételig ment, többször is letáborozott útközben, mígnem eljutott arra a helyre, ahol korábban sátrat vert Bétel és Ai között,+  oda, ahol oltárt épített. Ott Ábrám dicsőítette Jehova nevét.  Lótnak is, aki Ábrámmal együtt ment, voltak juhai, marhái és sátrai.  Így hát nem volt elég legelő, hogy mind együtt maradjanak. Olyan sok mindenük lett, hogy már nem lakhattak együtt.  Össze is vesztek Ábrám állatainak a pásztorai és Lót állatainak a pásztorai. (Akkoriban kánaániták és periziták laktak azon a földön.)+  Ábrám ezért ezt mondta Lótnak:+ „Kérlek, ne veszekedjünk, se mi, se a pásztoraink, hiszen testvérek vagyunk.  Bármelyik területet választhatod. Kérlek, váljunk szét! Ha te balra mész, én jobbra, s ha te jobbra mész, én balra.” 10  Lót pedig szétnézett, és látta, hogy az egész Jordán-környék+ vízben gazdag terület. Olyan volt az (mielőtt Jehova elpusztította Szodomát és Gomorrát), mint Jehova kertje,+ mint Egyiptom földje Coárig+. 11  Lót ekkor a Jordán-környéket választotta, és kelet felé vonult a táborával. Így hát szétváltak. 12  Ábrám Kánaán földjén lakott, Lót pedig a Jordán-környék városaihoz közel.+ Végül Szodoma közelében vert sátrat. 13  Szodomában pedig a férfiak gonoszak voltak, és súlyos bűnöket követtek el Jehova ellen.+ 14  Jehova ezt mondta Ábrámnak, miután Lót elvált tőle: „Tekints fel, kérlek, és nézz szét arról a helyről, ahol vagy, észak, dél, kelet és nyugat felé, 15  mert az egész földet, amelyet látsz, végleg neked és az utódodnak* adom.+ 16  Olyan sok utódot* adok neked, ahány porszem van a földön. Ha valaki megszámolhatja a föld porszemeit, akkor a te utódaidat* is meg lehet számolni.+ 17  Kelj fel, járd be széltében és hosszában ezt a földet, mert neked adom.” 18  Ábrám pedig továbbra is sátorban élt. Később elment, és Mamré+ nagy fái között lakott, amelyek Hebronban+ vannak, és ott oltárt épített Jehovának.+

Lábjegyzetek

Szó szerint: „magodnak”.
Szó szerint: „magot”.
Szó szerint: „magodat”.