2Sámuel 14:1-33
14 Joáb, Céruja+ fia pedig megtudta, hogy a király szíve vágyakozik Absolon után+.
2 Így aztán Joáb elküldött Tékoába+, és hozatott onnan egy okos asszonyt. Ezt mondta neki: „Tégy úgy, kérlek, mint aki gyászol, és vegyél fel gyászruhát. Ne dörzsöld be magad olajjal.+ Viselkedj úgy, mint egy olyan asszony, aki már hosszú ideje gyászol.
3 Aztán menj, és a következőt mondd a királynak.” Akkor Joáb elmondta neki, hogy mit mondjon*.
4 A tékoai asszony be is ment a királyhoz, arccal a földre borult, és így szólt: „Segíts nekem, ó, király!”
5 A király ezt mondta neki: „Mi a panaszod?” Erre ő így szólt: „Ó, jaj, özvegyasszony vagyok én, a férjem halott.
6 A te szolgálólányodnak két fia volt. Összeverekedtek a mezőn, de nem volt ott senki, hogy szétválassza őket. Az egyik aztán leütötte és megölte a másikat.
7 Aztán az egész család rátámadt a te szolgálólányodra, és ezt hajtogatja: »Add ki azt, aki leütötte a testvérét, hogy megöljük őt a testvéréért*,+ még ha ez azt jelenti is, hogy nem marad örökös!« Meg fogják ölni a fiamat, az utolsó reménységemet, aki megmaradt nekem, hogy ne maradjon fenn férjemnek a neve, és utódja* se legyen a földön.”
8 A király erre így szólt az asszonyhoz: „Menj haza, én pedig intézkedni fogok az ügyedben.”
9 A tékoai asszony akkor ezt mondta a királynak: „Ó, uram, királyom, a bűn terhe rám és apám háznépére nehezedjen, de a király és az ő trónja ártatlan.”
10 A király erre így szólt: „Ha valaki még ezek után is mond neked valamit, hozd csak elém, és soha többé nem fog bántani!”
11 De ő ezt mondta: „Kérem, ne feledkezzen meg a király Jehováról, a te Istenedről, hogy ne pusztítson a vérbosszuló+, és meg ne ölje a fiamat.” Erre a király így szólt: „A fiadnak egyetlen hajszála sem görbül meg. Olyan biztos ez, mint hogy Jehova él!+”
12 Az asszony akkor ezt mondta: „Hadd szóljon egy szót, kérlek, a te szolgálólányod az én uramhoz, a királyhoz.” Erre ő így szólt: „Beszélj!”
13 Az asszony ezt mondta: „Miért gondoltad, hogy valami ehhez hasonlót teszel Isten népe+ ellen? Amikor így szól a király, vétkessé teszi magát, hiszen a saját számkivetett fiát nem hozatja vissza+.
14 Biztosan meghalunk, és olyanok leszünk, mint a földre öntött víz, amelyet nem lehet összegyűjteni. De Isten nem vesz el életet*, inkább keresi a módját, hogy a számkivetett ne maradjon előtte mindig számkivetett.
15 Azért jöttem, hogy elmondjam ezt uramnak, a királynak, mert megfélemlített engem a nép. Ezért ezt mondta magában a te szolgálólányod: »Hadd beszéljek a királlyal! Talán teljesíteni fogja rabszolgájának kérését a király.
16 Bárcsak odafigyelne a király, és megszabadítaná rabszolgáját annak kezéből, aki teljesen meg akar fosztani engem és egyetlen fiamat az Istentől kapott örökségtől!+«
17 Aztán ezt mondta a te szolgálólányod: »Bárcsak megnyugtatna uram, királyom szava!« Mert olyan az én uram, a király, mint az igaz Isten angyala, hiszen meg tudja különböztetni, mi a jó, és mi a rossz. Legyen veled Jehova, a te Istened!”
18 A király ekkor ezt mondta az asszonynak: „Kérdezek tőled valamit, de kérlek, ne titkolj el semmit.” Az asszony így válaszolt: „Beszéljen, kérem, uram, a király!”
19 A király akkor ezt kérdezte: „Nem Joáb utasított téged erre?”+ Az asszony így válaszolt: „Ó, uram, királyom, olyan biztos, mint hogy élsz*, hogy pontosan úgy van*, ahogy uram, a király mondja. Mert Joáb, a te szolgád utasított engem, és ő mondta el, hogy mit mondjon a te szolgálólányod.
20 Azért tette ezt a szolgád, Joáb, hogy más fordulatot adjon a dolognak, de az én uram olyan bölcs, mint az igaz Isten angyala, és mindent tud, ami az országban történik.”
21 A király ezután így szólt Joábhoz: „Rendben, megteszem ezt.+ Menj, és hozd vissza az ifjú Absolont!”+
22 Joáb erre arccal a földre borult, és dicsérte a királyt. Ezt mondta: „Ma már tudja a te szolgád, hogy jóindulattal vagy irántam, ó, uram, királyom, mert teljesítette szolgája kérését a király.”
23 Joáb ezután fölkelt, elment Gesúrba+, és elhozta Absolont Jeruzsálembe.
24 A király azonban így szólt: „Térjen vissza a maga házába, de nem jöhet a színem elé.” Absolon tehát visszatért a házába, és nem ment a király színe elé.
25 Mármost egész Izraelben nem volt még egy olyan férfi, akit annyira jóképűnek tartottak volna, mint Absolont. Tetőtől talpig hibátlan volt.
26 Amikor levágatta a haját – márpedig minden év végén le kellett vágatnia, mivel olyan nehéz volt –, a haja 200 sekelt* nyomott a királyi kősúly* szerint.
27 Absolonnak három fia született,+ és egy lánya, akit Támárnak hívtak. Támár gyönyörű nő volt.
28 Absolon már két teljes éve lakott Jeruzsálemben, de nem ment a király színe elé.+
29 Absolon magához hívta hát Joábot, hogy elküldje a királyhoz, de Joáb nem akart eljönni. Majd másodszor is elküldött érte, de az továbbra sem akart eljönni.
30 Végül így szólt a szolgáihoz: „Joáb földje az enyém mellett van, és árpa van rajta. Menjetek, gyújtsátok fel!” Absolon szolgái tehát felgyújtották azt.
31 Joáb erre fogta magát, elment Absolon házába, és így szólt hozzá: „Miért gyújtották fel a szolgáid a földemet?”
32 Absolon ezt válaszolta Joábnak: „Ezt üzentem neked: »Gyere, hadd küldjelek el a királyhoz, hogy megkérdezd tőle, miért kellett eljönnöm Gesúrból.+ Jobb lett volna, ha ott maradok. Most azért hadd menjek a király színe elé, és ha van valami vétkem, hát öljön meg!«”
33 Joáb be is ment a királyhoz, és mindezeket elmondta neki. Erre ő hívatta Absolont, az pedig bement a királyhoz, és arccal a földre borult előtte. A király ezután megcsókolta Absolont.+
Lábjegyzetek
^ Vagy: „a szájába adta a szavakat”.
^ Vagy: „testvérének lelkéért”.
^ Szó szerint: „maradéka”.
^ Vagy: „lelket”.
^ Vagy: „a lelked él”.
^ Vagy: „senki sem térhet se jobbra, se balra mindattól”.
^ Kb. 2,3 kg. Lásd: B14-es függ.
^ Ez talán a királyi palotában lévő szabványsúly volt, vagy egy „királyi” sekel, mely különbözött a hagyományos sekeltől.
