A B Cs D E F G Gy H I J K L M N O Ö P R S Sz T U Ü V Z Zs

A

• Áb:

  A babiloni száműzetés után így nevezték a zsidó szent naptár 5. hónapját, amely a mezőgazdasági naptár 11. hónapjának felelt meg. Július közepétől augusztus közepéig tartott. A Biblia nem említi név szerint, csak úgy hivatkozik rá, hogy „az 5. hónap” (4Mó 33:38; Ezs 7:9; lásd: B15-ös függ.).

• Abib:

  Eredetileg így hívták a zsidó szent naptár 1. hónapját, amely a mezőgazdasági naptár 7. hónapjának felelt meg. Március közepétől április közepéig tartott. A szó jelentése: ’zöld (gabona)kalászok’. Miután a zsidók visszatértek Babilonból, niszánnak nevezték (5Mó 16:1; lásd: B15-ös függ.).

• Adár:

  A babiloni száműzetés után így nevezték a zsidó szent naptár 12. hónapját, amely a mezőgazdasági naptár 6. hónapjának felelt meg. Február közepétől március közepéig tartott (Esz 3:7; lásd: B15-ös függ.).

• Akhája:

  A Keresztény görög iratok így nevezi azt a római provinciát, amely Görögország déli részén feküdt. A fővárosa Korintusz volt. Akhája az egész Peloponnészosz félszigetet és Görögország szárazföldi részének a közepét ölelte fel (Cs 18:12; lásd: B13-as függ.).

• Alabástrom:

  Kis illatszeres korsó, melyet eredetileg az egyiptomi Alabastron város közelében található kőből készítettek. Ezeknek az edényeknek általában szűk nyakuk volt, és le lehetett zárni őket, nehogy az értékes illatszer kifolyjon. A kő szintén alabástrom néven vált ismertté (Mr 14:3).

• Alamót:

  Zenei kifejezés, jelentése: ’hajadon’, ’lány’, ’fiatal nő’. Valószínűleg a fiatal nők szoprán hangjára utaltak vele. Feltehetően ezt a szót használták, ha egy zeneművet vagy zenei kíséretet magas hangfekvésben kellett játszani (1Kr 15:20; Zs 46:zsf).

• Áldozat:

  Istennek bemutatott ajándék, mely annak a jelképe volt, hogy az emberek kifejezik a hálájukat, elismerik a bűnüket, és szeretnének újra jó kapcsolatban lenni vele. Ábeltől kezdve sok ember mutatott be önként különféle áldozatokat, például állatáldozatot, majd a mózesi törvényszövetség ezt kötelezővé is tette. Miután Jézus felajánlotta az életét tökéletes áldozatként, már nem volt szükség állatáldozatokra, de jelképes áldozatokat a keresztények továbbra is felajánlanak Istennek (1Mó 4:4; Héb 13:15, 16; 1Jn 4:10).

• Alfa és ómega:

  A görög ábécé első és utolsó betűje. A Jelenések könyve háromszor használja ezt a kifejezést Istenre utaló címként. Ezeken a helyeken ugyanazt jelenti, mint „az első és az utolsó” vagy „a kezdet és a vég” (Jel 1:8; 21:6; 22:13).

• Ámen:

  Azt jelenti, hogy ’úgy legyen’ vagy ’biztosan’. A héber ʼá·manʹ alapszóból származik, melynek jelentése: ’hűséges’, ’megbízható’. Akkor mondtak áment, amikor egyetértettek azzal, ami elhangzott egy esküben, imában vagy kijelentésben. A Jelenések könyve Jézusra utaló címként használja (5Mó 27:26; 1Kr 16:36; Jel 3:14).

• Angyal:

  Héberül mal·ʼákhʹ és görögül anʹge·losz. Mindkét kifejezés szó szerint ’követ’-et jelent, de ha szellemi lényekről van szó, angyalnak fordítják (1Mó 16:7; 32:3; Jk 2:25; Jel 22:8). Az angyalok hatalmas szellemteremtmények, akiket Isten jóval az emberek teremtése előtt alkotott. A Biblia a következő kifejezéseket is használja rájuk: „szent sokaság”, „Isten fiai” és „hajnali csillagok” (5Mó 33:2; Jób 1:6; 38:7). Nem úgy lettek megalkotva, hogy képesek legyenek szaporodni, Isten külön-külön teremtette őket. Jóval több mint százmillióan vannak (Dá 7:10). A Biblia szerint van nevük, és a személyiségük is különböző. Alázatosak, és nem engedik, hogy imádják őket, sőt, a többségük még a nevét sem árulja el (1Mó 32:29; Lk 1:26; Jel 22:8, 9). Különböző rangúak, és sokféle feladatot látnak el: Jehova trónja előtt szolgálnak, átadják az üzeneteit, közbeavatkoznak az eseményekbe Jehova földön élő szolgái érdekében, végrehajtják Isten ítéleteit, és támogatják a jó hír hirdetését (2Ki 19:35; Zs 34:7; Lk 1:30, 31; Jel 5:11; 14:6). Armageddon csatájában Jézus oldalán harcolnak majd (Jel 19:14, 15).

• Antikrisztus:

  A görög szónak két jelentése is van. Egyrészt utalhat bárkire vagy bármire, aki vagy ami Krisztus ellen van. Másrészt egy hamis krisztusra is utalhat, aki Krisztus helyébe emeli magát. Jogosan nevezhető antikrisztusnak az a személy, szervezet vagy csoport, aki vagy ami Krisztus vagy a tanítványai ellen fordul, illetve hazug módon azt állítja, hogy Krisztust képviseli, vagy hogy ő maga a Messiás (1Jn 2:22).

• Apostol:

  A szó alapjelentése az, hogy ’küldött’, és a Biblia Jézusra és olyan személyekre is használja ezt a szót, akiket azért küldtek el, hogy másokat szolgáljanak. Leggyakrabban Jézusnak arra a 12 tanítványára utal, akiket ő maga választott ki, hogy képviseljék őt (Mr 3:14; Cs 14:14).

• Arám, arameus:

  Az arameusok Sém fiának, Arámnak a leszármazottai voltak. Legtöbbjük a Libanoni-hegységtől Mezopotámiáig, és az északon lévő Taurus-hegységtől Damaszkuszig, és még attól délre élt. Ezt a területet héberül Arámnak hívták, később Szíriának, a lakosait pedig szíreknek (1Mó 25:20; 5Mó 26:5; Hó 12:12).

• Arámi:

  Egy sémi nyelv, mely szoros rokonságban áll a héberrel, és ugyanazt az ábécét használja. Eredetileg az arameusok nyelve volt, de később a kereskedelem és a kommunikáció nemzetközi nyelve lett az Asszír és a Babilóniai Birodalomban. A Perzsa Birodalomban ez volt a közigazgatásban használt hivatalos nyelv (Ezs 4:7). Ezsdrás, Jeremiás és Dániel könyvének bizonyos részei arámi nyelven íródtak (Ezs 4:8–6:18; 7:12–26; Jr 10:11; Dá 2:4b–7:28).

• Arasz:

  Hosszmérték, mely nagyjából megegyezik az oldalra kinyújtott hüvelykujj és kisujj hegye közti távolsággal. Ha a 44,5 cm-es könyököt vesszük alapul, az arasz 22,2 cm (2Mó 28:16; 1Sá 17:4; lásd: B14-es függ.).

• Aratás ünnepe, hetek ünnepe:

  Lásd: PÜNKÖSD.

• Areopágusz:

  Egy magas domb Athénban, az Akropolisztól északnyugatra. Így nevezték az itt ülésező tanácsot vagy törvényszéket is. Sztoikus és epikureus filozófusok Pált az Areopáguszra vitték, hogy elmagyarázza nekik a hitnézeteit (Cs 17:19).

• Arkangyal:

  A jelentése ’főangyal’. Az „ark” előtag azt jelenti, hogy ’fő’ vagy ’legfőbb’. A jelentés alapján, illetve abból kiindulva, hogy a Biblia csak egyes számban használja az „arkangyal” szót, arra következtethetünk, hogy csak egy arkangyal van. A Bibliában a neve is szerepel: Mihály (Dá 12:1; Júd 9; Jel 12:7).

• Armageddon:

  A héber Har Meghid·dónʹ szóból származik, melynek a jelentése ’Megiddó hegye’. A szót a Szentírás a mindenható Isten nagy napjának háborújával hozza összefüggésbe, amikor a föld királyait egybegyűjtik, hogy háborút viseljenek Jehova ellen (Jel 16:14, 16; 19:11–21; lásd: NAGY NYOMORÚSÁG).

• Áron fiai:

  Lévi unokájának, Áronnak a leszármazottai. Áron volt az első főpap a mózesi törvény hatálya alatt, és a leszármazottai látták el a hajléknál és a templomnál a papi teendőket (1Kr 23:28).

• Astóret:

  Kánaáni istennő. Baál felesége, a háború és a termékenység istennője (1Sá 7:3).

• Aszelgeia:

  Lásd: GÁTLÁSTALAN VISELKEDÉS.

• Asztrológus:

  Az a személy, aki a nap, a hold és a csillagok mozgását tanulmányozza, hogy abból megjósolja a jövőt (Dá 2:27; Mt 2:1).

• Átok:

  Az, amikor valaki azt kívánja, hogy baj érjen valakit vagy valamit, illetve ezzel fenyegetőzik. Nem ugyanaz, mint a káromkodás vagy a dühkitörés. Az átok gyakran egy meghatározott keretek között mondott kijelentés vagy jövendölés arról, hogy valami rossz fog történni. Ha Isten mondta, vagy olyan valaki, akinek erre joga volt, prófétai jelentősége volt (1Mó 12:3; 4Mó 22:12; Ga 3:10).

• Azázel:

  Egy héber szó, mely valószínűleg azt jelenti, hogy ’kecske, amely eltűnik’. Az engesztelés napján az azázelnek való kecskét a pusztába küldték, hogy jelképesen magával vigye a nép előző évben elkövetett bűneit (3Mó 16:8, 10).

• Ázsia:

  A Keresztény görög iratokban egy római provinciára utal. A mai Törökország nyugati részét ölelte fel, és hozzá tartozott néhány part menti sziget is, mint például Számosz és Pátmosz. A fővárosa Efézus volt (Cs 20:16; Jel 1:4; lásd: B13-as függ.).

B

• Baál:

  Kánaáni isten. Őt tartották az ég urának, aki esőt ad, és termékennyé tesz. Baálnak hívtak helyi, alacsonyabb rangú isteneket is. A héber szó jelentése: ’tulajdonos’, ’úr’ (1Ki 18:21; Ró 11:4).

• Bálvány, bálványimádat:

  A bálvány valakinek vagy valaminek a mása, vagy egy valós vagy képzelt dologról készült ábrázolás, melyet az emberek imádnak. A bálványimádat egy bálvány iránt kifejezett hódolat, tisztelet, szeretet, imádat (Zs 115:4; Cs 17:16; 1Ko 10:14).

• Bát:

  Folyadékűrmérték, mely becslések szerint kb. 22 l-nek felel meg. A becslést azokra a régészeti feltárások során talált korsótöredékekre alapozzák, melyeken a bát szó szerepel. A Bibliában sok más száraz- és folyadékűrmérték a bát becsült értéke alapján számolható ki (1Ki 7:38; Ez 45:14; lásd: B14-es függ.).

• Békebíró:

  A békebíró olyan polgári tisztviselő volt Babilon tartományaiban, aki ismerte a törvényt, és korlátozott bírói hatalma volt (Dá 3:2).

• Belzebub:

  Sátánnak, a démonok urának vagy fejedelmének az egyik neve. Feltehetően a Baál-Zebub szó egyik változata. Ezt a Baált a filiszteusok imádták Ekronban (2Ki 1:3; Mt 12:24).

• Bírák:

  Jehova által kinevezett férfiak, akiket a népe megmentésével bízott meg azelőtt, hogy Izraelnek földi királyai lettek (Bí 2:16).

• Bírói szék:

  Általában egy szabadtéri emelvény, amelyre lépcső vezet fel. Az itt ülő hivatalnokok innen beszélhettek a tömeghez, és jelenthették be a döntéseiket. Az „Isten bírói széke” és „Krisztus bírói széke” kifejezések jelképesen arra utalnak, hogy Jehova hogyan ítéli meg az emberiséget (Ró 14:10; 2Ko 5:10; Jn 19:13).

• Bizonyság:

  Legtöbbször a két kőtáblára felírt tízparancsolatra utal, melyet Mózes kapott meg (2Mó 31:18).

• Bortömlő:

  Bor tárolására használt, bőrből készült tömlő, amelyet egy állatnak, például kecskének vagy juhnak a teljes bőréből készítettek. A bort új tömlőkbe tették, ugyanis az erjedés során a szén-dioxid miatt nyomás keletkezik. Az új bortömlő tágul, a régi viszont nem, és a nyomás hatására széthasad (Jzs 9:4; Mt 9:17).

• Böjt:

  Az, amikor valaki egy meghatározott ideig nem eszik semmit. Az izraeliták az engesztelés napján böjtöltek, akkor, amikor bajban voltak, illetve ha szükségük volt Isten vezetésére. A zsidók évenként négy böjtöt tartottak a történelmük gyászos eseményeinek az emlékére. A keresztényeknek nem kell böjtölniük (Ezs 8:21; Ézs 58:6; Lk 18:12).

• Bul:

  Így nevezték a zsidó szent naptár 8. hónapját, amely a mezőgazdasági naptár 2. hónapjának felelt meg. Október közepétől november közepéig tartott. Az elnevezés a ’termés’, ’gyümölcs’ jelentésű alapszóból származik (1Ki 6:38; lásd: B15-ös függ.).

• Bűnért való áldozat:

  Nem szándékosan elkövetett, a gyarló test gyengeségeiből fakadó bűnökért felajánlott áldozat. A galambtól a bikáig bármilyen állatáldozatot fel lehetett ajánlani, attól függően, hogy milyenek voltak a körülményei annak, akinek a bűnéért az engesztelést végezték (3Mó 4:27, 29; Héb 10:8).

Cs

• Csapás:

  A Héber iratokban általában olyan betegségre vagy más szerencsétlenségre utal, mely Jehova büntetése volt (4Mó 16:49).

• Császár:

  A római uralkodók címe, mely egy római család nevéből származik. Augusztusz, Tibériusz és Klaudiusz császárról a Biblia név szerint is beszél. Néró császárt nem említi név szerint, de utal rá. A Keresztény görög iratokban ez a szó az államhatalmat is jelentheti (Mr 12:17; Cs 25:12).

• Cséplés:

  Az a folyamat, amikor a magot elválasztják a szártól és a polyvától. Vagy egy bottal csépeltek, vagy pedig, ha nagyobb mennyiségről volt szó, akkor egy olyan eszközzel, mint a cséplőszán vagy -henger, melyet állatok húztak. A cséplőszerszámmal végigmentek a szérűn kiterített magokon (3Mó 26:5; Ézs 41:15; lásd: SZÉRŰ).

• Csodák, hatalmas tettek:

  Olyan jelenségek vagy tettek, melyek nem magyarázhatóak emberek által ismert természeti törvényekkel, és természetfölötti lénynek vagy erőnek tulajdonítják őket. A Bibliában időnként a csoda szó szinonimáiként szerepel a jel és az előjel szó (2Mó 4:21; Cs 4:22; Héb 2:4).

D

• Dágon:

  A filiszteusok egyik istene. A szó ismeretlen eredetű, bár néhány tudós a héber dágh (hal) szóval hozza összefüggésbe (Bí 16:23; 1Sá 5:4).

• Dárik:

  Perzsa aranyérme, mely 8,4 g-ot nyomott (1Kr 29:7; lásd: B14-es függ.).

• Dávid fia:

  A kifejezés sokszor Jézusra utal. Azt emeli ki, hogy ő egy szövetségben megígért királyság örököse, akinek Dávid családjából kellett származnia (Mt 12:23; 21:9).

• Dávid városa:

  Jebusz városát hívták így, miután Dávid elfoglalta, és felépítette ott a palotáját. Egy másik neve Sion. Jeruzsálem legrégebbi, délkeleti része (2Sá 5:7; 1Kr 11:4, 5).

• Dekapolisz:

  Görög városok csoportja, eredetileg 10 város alkotta (a ’tíz’ jelentésű deʹka és a ’város’ jelentésű poʹlisz görög szavak összetétele). A Galileai-tengertől és a Jordántól keletre lévő területet is így nevezték, ugyanis itt feküdt ezeknek a városoknak a többsége. A hellenisztikus kultúra és kereskedelem központja volt. A Biblia nem ír róla, hogy Jézus járt volna ezekben a városokban, de a területen áthaladt (Mt 4:25; Mr 5:20; lásd: A7-es és B10-es függ.).

• Démonok:

  Láthatatlan és gonosz szellemteremtmények, akiknek emberfeletti képességeik vannak. Az 1Mózes 6:2 „az igaz Isten fiai” kifejezést használja rájuk, a Júdás 6 pedig angyaloknak nevezi őket. Amikor Isten megteremtette őket, még nem voltak gonoszak. Ők olyan angyalok voltak, akik Isten ellenségei lettek, amikor engedetlenné váltak Noé napjaiban, és csatlakoztak Sátánhoz a Jehova elleni lázadásban (5Mó 32:17; Lk 8:30; Cs 16:16; Jk 2:19).

• Dénár:

  Római ezüstérme, mely nagyjából 3,85 g-ot nyomott, és a császár arcképe volt az egyik oldalán. Egy munkás napi bérének felelt meg. A zsidóknak egy dénárt kellett fizetniük fejadóként a rómaiaknak (Mt 22:17; Lk 20:24; lásd: B14-es függ.).

• Domb:

  Héberül „Milló”, melynek jelentése ’megtölt’. A Septuaginta úgy fordítja, hogy „fellegvár”. Feltehetőleg egy természetes képződmény vagy egy építmény volt Dávid városában, de ma már nem tudni, hogy pontosan mi volt (2Sá 5:9; 1Ki 11:27).

• Drachma:

  A Keresztény görög iratokban ez a szó egy görög ezüstérmére utal, mely akkoriban 3,4 g-ot nyomott. A Héber iratok megemlíti az aranydrachmát, amelyet a perzsa uralom idején használtak, és egyenértékű volt a dárikkal (Ne 7:70; Mt 17:24; lásd: B14-es függ.).

E

• Edom:

  Izsák fiának, Ézsaunak egy másik neve. Ézsau (Edom) leszármazottai elfoglalták Szeir vidékét, mely egy hegyvidékes terület volt a Holt-tenger és az Akabai-öböl között. A terület is Edom néven vált ismertté (1Mó 25:30; 36:8; lásd: B3-as és B4-es függ.).

• Éfa:

  Szárazűrmérték, és maga az edény is, amelyet gabonamérésre használtak. Megegyezett a bát folyadékűrmértékkel, vagyis 22 l volt (2Mó 16:36; Ez 45:10; lásd: B14-es függ.).

• Efód:

  A papok kötényszerű ruhadarabja. A főpap egy különleges efódot viselt, melynek az elején volt a 12 drágakővel díszített melltáska (2Mó 28:4, 6; lásd: B5-ös függ.).

• Efraim:

  József második fia. Később Izrael egyik törzsét is így nevezték. Miután Izrael kettévált, az Efraim szóval a tíz törzs királyságára is utaltak, mivel ez volt a legkiemelkedőbb törzs (1Mó 41:52; Jr 7:15).

• Ég királynője:

  Annak az istennőnek a megnevezése, akit a hitehagyott izraeliták Jeremiás idejében imádtak. Néhányan úgy vélik, az egyik babilóniai istennőről, Istárról (Astarta) van szó. Ennek az istennőnek a korábbi, sumer megfelelője Inanna volt, akinek a neve azt jelenti, hogy ’az ég királynője’. Nemcsak az éggel hozták összefüggésbe, hanem a termékenység istennőjének is tartották. Egy egyiptomi feliraton Astartát úgy is nevezik, hogy az „ég úrnője” (Jr 44:19).

• Égőáldozat:

  Istennek bemutatott állatáldozat, amelyet teljes egészében elégettek az oltáron. Az állat (bika, kos, kecskebak, gerle vagy galamb) egyetlen része sem lett az áldozatot bemutatóé (2Mó 29:18; 3Mó 6:9).

• Élet fája:

  Egy fa az Éden-kertben. A Biblia nem utal arra, hogy a fa gyümölcse tényleg tudott volna életet adni. A fa inkább annak volt a jelképe, hogy Isten biztosan örök életet ad azoknak, akiknek megengedi, hogy egyenek belőle (1Mó 2:9; 3:22).

• Előkészületi nap:

  A sabbat előtti napot nevezték így, amikor is a zsidók megtették a szükséges előkészületeket a sabbatra. Egy zsidó nap estétől estéig tartott, így az előkészületi nap a mai péntek napnyugtájakor ért véget, és ekkor kezdődött a sabbat (Mr 15:42; Lk 23:54).

• Elsőszülött:

  A Szentírás legfőképpen az apa (nem az anya) legidősebb fiára utal vele. A bibliai időkben az elsőszülött fiúnak tiszteletre méltó helyzete volt a családban, és ha az apa meghalt, ő lett a családfő. A szó utalhat állatok hím elsőszülöttjére is, melyet időnként első ellésnek hívtak (2Mó 11:5; 1Mó 4:4; 25:33; Kol 1:15).

• Első termés, első rész:

  Aratás idején az első termés, vagyis zsenge; bármiből az első, bárminek az első eredménye. Jehova elvárta Izrael népétől, hogy felajánlja neki az emberek és az állatok elsőszülöttjét, illetve a föld első termését. A kovásztalan kenyerek ünnepén és pünkösdkor az izraeliták mint nép ajánlották fel az első termést Istennek. Az „első termés” kifejezést a Szentírás jelképes értelemben Krisztusra és a felkent követőire is használja (1Ko 15:23; 4Mó 15:21; Pl 3:9; Jel 14:4).

• Elul:

  A babiloni száműzetés után így nevezték a zsidó szent naptár 6. hónapját, amely a mezőgazdasági naptár 12. hónapjának felelt meg. Augusztus közepétől szeptember közepéig tartott (Ne 6:15; lásd: B15-ös függ.).

• Emberfia:

  Az Emberfia kifejezés kb. 80-szor fordul elő az evangéliumokban. Jézus Krisztusra utal, és azt hangsúlyozza, hogy azzal, hogy emberi testben megszületett, tényleg ember lett, és nem csak egy fizikai testet öltött szellemi lény volt. A kifejezés azért is találó, mert jelzi, hogy Jézus beteljesíti a Dániel 7:13, 14-ben feljegyzett próféciát. A Héber iratok „az embernek fia” kifejezéssel Ezékielre és Dánielre, Isten szószólóira utal, kiemelve a különbséget ezek között a halandó emberek és Isten között, akitől az üzenetük származott (Ez 3:17; Dá 8:17; Mt 19:28; 20:28).

• Emléksír:

  Sírhely, ahová egy elhunyt személy maradványait tették. Görögül mné·meiʹon, mely az ’emlékeztet’ jelentésű igéből származik. A szó arra utal, hogy az elhunyt emlékét megőrzik (Jn 5:28, 29).

• Engesztelés:

  A Héber iratokban ez a fogalom azokhoz az áldozatokhoz kötődik, melyeket azért mutattak be az emberek, hogy közeledhessenek Istenhez, és imádhassák őt. A mózesi törvény hatálya alatt áldozatokat ajánlottak fel – különösen az évenkénti engesztelés napján –, hogy az egész nép vagy az egyes emberek megbékélhessenek Istennel annak ellenére, hogy bűnösök. Ezek az áldozatok Jézus áldozatára mutattak előre, mely teljesen elfedezte az emberiség bűneit egyszer s mindenkorra, illetve lehetővé tette, hogy az emberek megbékéljenek Jehovával (3Mó 5:10; 23:28; Kol 1:20; Héb 9:12).

• Engesztelési fedél:

  A szövetségláda fedele; ez elé hintette a főpap a bűnért való áldozatok vérét az engesztelés napján. A héber kifejezés egy olyan alapigéből származik, melynek jelentése: ’elfedez (bűnt)’, vagy esetleg ’eltöröl (bűnt)’. Színaranyból készült, és mindkét végén volt egy-egy kerub. Néha egyszerűen csak úgy utaltak rá, hogy a „fedél” (2Mó 25:17–22; 1Kr 28:11; Héb 9:5; lásd: B5-ös függ.).

• Engesztelés napja:

  Az izraeliták legfontosabb szent napja, úgy is nevezik, hogy jom kippur (héb.: jóm hak·kip·pu·rímʹ; jel.: ’az elfedezés napja’). Etánim 10-én tartották. A főpap az évnek csak ezen a napján ment be a szentek szentjébe a hajlékban és később a templomban. Itt felajánlotta a saját, a többi lévita és a nép bűneiért bemutatott áldozatok vérét. Ezen a napon szent összejövetelt tartottak, és böjtöltek. Sabbatnak számított, nem dolgoztak ekkor (3Mó 23:27, 28).

• Epikureus filozófusok:

  A görög filozófus, Epikurosz (i. e. 341–270) követői. A filozófiájuk arra épült, hogy az ember életének legfőbb célját az élvezetek adják (Cs 17:18).

• Eskü:

  Ünnepélyes kijelentés annak megerősítésére, hogy valami igaz; ünnepélyes ígéret, hogy valaki meg fog tenni vagy éppen nem fog megtenni valamit. Gyakran valamilyen felsőbb hatalomnak, legfőképpen Istennek tett fogadalom. Jehova az Ábrahámmal kötött szövetségét esküvel erősítette meg (1Mó 14:22; Héb 6:16, 17).

• Etánim:

  Így nevezték a zsidó szent naptár 7. hónapját, amely a mezőgazdasági naptár 1. hónapjának felelt meg. Szeptember közepétől október közepéig tartott. Miután a zsidók visszatértek Babilonból, tisrinek nevezték (1Ki 8:2; lásd: B15-ös függ.).

• Etióp, Etiópia:

  Egyiptomtól délre élő ókori nép. A terület a mai Egyiptom legdélibb és a mai Szudán északi részét ölelte fel. Időnként ezt a kifejezést használja a Biblia a héber „Kús”-ra is (Esz 1:1).

• Eufrátesz:

  Délnyugat-Ázsia leghosszabb és legfontosabb folyója. Mezopotámia két fő folyójának az egyike. A Biblia először az 1Mózes 2:14-ben említi, amikor az Éden-kert négy folyójáról beszél. Sokszor úgy utal rá a Szentírás, hogy „a folyó” (1Mó 31:21). Izrael kijelölt területének az északi határa volt (1Mó 15:18; Jel 16:12; lásd: B2-es függ.).

• Eunuch:

  Szó szerinti értelemben kasztrált férfi. Sok ilyen férfi volt a királyi udvarokban, hogy a királyné és a másodfeleségek szolgái legyenek, illetve gondoskodjanak róluk. A királyi udvar egyik tisztviselőjére is utalhat ez a szó, noha nem volt kasztrált. Átvitt értelemben a Biblia beszél olyan személyekről, akik „az egek királysága miatt” tették magukat eunuchhá, vagyis akik önuralmat gyakorolnak, hogy még inkább Isten szolgálatának tudják szentelni az életüket (Mt 19:12; Esz 2:15; Cs 8:27).

F

• Fáraó:

  Egyiptom királyainak a címe. A Biblia öt fáraót is megnevez (Sisák, Szó, Tirháka, Nékó és Hofra), a többi megemlített fáraó nevét viszont nem mondja meg, így például azokét sem, akiknek Ábrahám, Mózes vagy József életében jelentős szerepük volt (2Mó 15:4; Ró 9:17).

• Farizeusok:

  A júdaizmus egyik fő vallási szektája az i. sz. I. században. Nem voltak papok leszármazottai, ám gondosan betartották a törvényt a legapróbb részletekig, a szóbeli hagyományt pedig a törvénnyel egyenértékűvé tették (Mt 23:23). Nem engedték, hogy a görög kultúra bármilyen hatással legyen rájuk, és mivel a törvény és a hagyományok tudósai voltak, nagy hatalmuk volt a nép felett (Mt 23:2–6). Néhány farizeus a szanhedrin tagja is volt. Ha a sabbatról, a hagyományokról vagy arról volt szó, hogy az emberek egy társaságban lehetnek-e a bűnösökkel és az adószedőkkel, gyakran szembeszegültek Jézussal. A farizeusok közül néhányan keresztények lettek, például a tárzuszi Saul is (Mt 9:11; 12:14; Mr 7:5; Lk 6:2; Cs 26:5).

• Fazekas:

  Az, aki agyagból fazekat, tálat vagy más edényt készít. A fazekasnak fordított héber kifejezés szó szerint azt jelenti, hogy ’formáló’. A fazekasnak hatalma van az agyag felett, és ez sokszor szemlélteti azt a Bibliában, hogy Jehova a legfőbb hatalom az egyének és a nemzetek felett (Ézs 64:8; Ró 9:21).

• Felavatás ünnepe:

  Évenkénti ünnep annak emlékére, hogy a templom meg lett tisztítva, miután Antiokhosz Epiphanész beszennyezte. Kiszlév 25-én kezdődött, és 8 napig tartott (Jn 10:22).

• Felken:

  A héber szó alapvetően azt jelenti, hogy ’folyadékkal megken’. Olajat kentek valakire vagy valamire annak jeleként, hogy egy különleges célra szánják. A Keresztény görög iratok arra is használja ezt a szót, hogy Isten kitölti a szent szellemét azokra, akiket kiválaszt, hogy az égben éljenek (2Mó 28:41; 1Sá 16:13; 2Ko 1:21).

• Feltámadás:

  Halálból való visszatérés. A görög a·naʹszta·szisz kifejezés szó szerinti jelentése az, hogy ’felkel’, ’feláll’. A Biblia kilenc feltámadást említ meg, beleértve azt is, amikor Jehova Isten feltámasztotta Jézust. Noha Illés, Elizeus, Jézus, Péter és Pál is támasztott fel embereket, egyértelmű, hogy ezeket a csodákat Isten erejének tulajdonították. A földön „lesz feltámadásuk mind az igazságosaknak, mind az igazságtalanoknak”, és ez igen fontos Isten szándékának a beteljesedéséhez (Cs 24:15). A Biblia beszél égi feltámadásról is, melyet „koraibb” vagy „első” feltámadásnak is neveznek, és ebben Jézus szellemmel felkent testvéreinek lesz részük (Flp 3:11; Jel 20:5, 6; Jn 5:28, 29; 11:25).

• Felügyelő:

  A babiloni kormányban a satrapánál alacsonyabb rangú tisztség. A Biblia szerint a babiloni udvar bölcsei fölé felügyelőket rendeltek. A méd Dáriusz király uralma idején is voltak felügyelők (Dá 2:48; 6:7).

• Felvigyázó:

  Egy férfi, akinek a legfőbb feladata, hogy vigyázzon a gyülekezetre, és pásztorkodjon felette. A görög e·piʹszko·posz szó alapvetően azt jelenti, hogy valaki védelmezően őrködik valaki vagy valami felett. A „felvigyázó” és a „vén” (pre·szbüʹte·rosz) szavak ugyanarra a tisztségre utalnak a keresztény gyülekezetben. A vén szó azt hangsúlyozza, hogy a kinevezett személynek érett emberekre jellemző tulajdonságai vannak, a felvigyázó szó pedig inkább a tisztséggel járó feladatokat emeli ki (Cs 20:28; 1Ti 3:2–7; 1Pt 5:2).

• Filisztea, filiszteusok:

  Az Izrael déli partvidékén fekvő területet nevezték idővel Filiszteának. Filiszteusoknak hívták a Kréta szigetéről itt letelepedő bevándorlókat. Dávid leigázta őket, de függetlenek maradtak, és állandó összetűzésben voltak Izraellel (2Mó 13:17; 1Sá 17:4; Ám 9:7; lásd: B4-es függ.).

• Fogadalmi áldozat:

  Olyan önkéntes áldozat, amelyet bizonyos fogadalmak mellett mutattak be (3Mó 23:38; 1Sá 1:21).

• Fogadalom:

  Istennek tett ünnepélyes ígéret, hogy valaki megtesz valamit, áldozatot mutat be, ajándékot ad, elkezd valamilyen szolgálatot, vagy tartózkodik valamitől, ami önmagában nem volt tilos a törvény szerint. Felért az esküvel (4Mó 6:2; Pr 5:4; Mt 5:33).

• Főközvetítő:

  A görög szó alapvetően azt jelenti, hogy ’fővezér’. Jézus Krisztusnak arra a nagyon fontos szerepére utal, hogy megszabadítja a hűséges embereket a bűn következményétől, a haláltól, és örök élethez vezeti őket (Cs 3:15; 5:31; Héb 2:10; 12:2).

• Fölmeneteli ének:

  A 120–134. zsoltár felirata. Sok elképzelés van arról, mi a jelentése ennek a kifejezésnek, ám sokak szerint ezt a 15 zsoltárt Isten imádói, az izraeliták énekelték jókedvűen, miközben fölmentek a Júda magas hegyein épült Jeruzsálembe, hogy évenként megünnepeljék a három ünnepüket.

• Főpap:

  A mózesi törvény hatálya alatt ő volt a legmagasabb rangú pap, aki Isten előtt képviselte a népet, és felügyelte a többi pap munkáját. „Magas rangú papnak” is nevezik (1Kr 27:5; 2Kr 19:11). Egyedül ő léphetett be a szentek szentjébe, mely a hajléknak, illetve később a templomnak a legbelső helyisége volt. Évente csak egyszer, az engesztelés napján ment be ide. A Szentírás Jézus Krisztust is főpapnak nevezi (3Mó 16:2, 17; 21:10; Mt 26:3; Héb 4:14).

• Függöny:

  Az a gyönyörű szövésű anyag, amely a hajlékban, majd a templomban elválasztotta a szenthelyet a szentek szentjétől. Kerubok voltak ráhímezve (2Mó 26:31; 2Kr 3:14; Mt 27:51; Héb 9:3; lásd: B5-ös függ.).

• Füstölőszer:

  Illatos gyanták és balzsamok keveréke, mely lassan ég, és kellemes illatot áraszt. A hajléknál és a templomnál egy különleges, négy összetevőből álló füstölőszert égettek reggel és este a szenthelyen lévő füstölőoltáron. Az engesztelés napján a szentek szentjében is égettek belőle. Jelképesen Isten hűséges szolgáinak az elfogadható imáit jelenti. Nem volt követelmény, hogy a keresztények füstölőszert égessenek (2Mó 30:34, 35; 3Mó 16:13; Jel 5:8).

G

• Gátlástalan viselkedés:

  Görögül a·szelʹgei·a. Aki így viselkedik, durván megszegi Isten törvényét, a tette gátlástalanságra vagy arcátlanságra vall, és arra, hogy nem tiszteli, sőt, megveti a hatalmat, a törvényt, a társadalmi normákat és az alapelveket. Ez a kifejezés nem a kisebb kihágásokra vonatkozik (Ga 5:19; 2Pt 2:7).

• Gera:

  Súlymérték, 0,57 g-nak felelt meg, és a sekel 1/20 része volt (3Mó 27:25; lásd: B14-es függ.).

• Gileád:

  Szűkebb értelemben a Jordán folyótól keletre és a Jabbók-völgytől északra és délre fekvő termékeny terület neve. A Biblia néha az egész Jordántól keletre fekvő területet érti alatta, amely Izraelhez tartozott. Itt élt Rúben, Gád és Manassé fél törzse (4Mó 32:1; Jzs 12:2; 2Ki 10:33; lásd: B4-es függ.).

• Gittit:

  Bizonytalan jelentésű zenei kifejezés. Úgy tűnik a héber gath szóból származik. Egyesek szerint borkészítéshez kapcsolódó énekek dallama lehetett, mivel a gath szó ’szőlőprés’-t jelent (Zs 81:zsf).

• Gonosz:

  Határozott névelővel Sátánra, az Ördögre utal, aki szembeszáll Istennel és az igazságos irányadó mértékeivel (Mt 6:13; 1Jn 5:19).

• Görög:

  Görögországban beszélt nyelv; valamint Görögország lakója vagy olyan valaki, akinek a családja innen származik. A Keresztény görög iratok tágabb értelemben is használja, amikor a nem zsidó népekre utal vele, illetve azokra, akikre hatással volt a görög nyelv és kultúra (Jóe 3:6; Jn 12:20).

• Gránátalma:

  Alma alakú gyümölcs, melynek az egyik vége rózsára vagy koronára emlékeztet. A kemény héjon belül sok-sok pici, lédús szem található, melyekben aprócska rózsaszín vagy piros mag van. A főpap kék színű ujjatlan köpenyének a felhajtására gránátalma alakú díszeket raktak, illetve a templom előtt álló Jákin és Boáz oszlopfőin is gránátalmadíszek voltak (2Mó 28:34; 4Mó 13:23; 1Ki 7:18).

Gy

• Gyászdal:

  Lírai vagy zenei mű, mely mély fájdalmat fejez ki, olyan fájdalmat, melyet például egy barát vagy egy szeretett személy halálakor éreznek. Siratóének (2Sá 1:17; Zs 7:zsf).

• Gyász, kesergés:

  Valakinek a halála vagy más szerencsétlenség miatt érzett fájdalom kimutatása. A bibliai időkben szokás volt gyászolni egy bizonyos ideig. A gyászolók hangosan sírtak, illetve különleges ruhát viseltek, hamut szórtak a fejükre, megszaggatták a ruhájukat, és verték a mellüket. Volt, hogy egy temetésre hivatásos siratókat hívtak (1Mó 23:2; Esz 4:3; Jel 21:4).

• Gyehenna:

  Az ókori Jeruzsálemtől dél-délnyugatra fekvő Hinnom-völgy görög neve (Jr 7:31). Próféciákban olyan helyre utalnak vele, ahova a holttesteket dobják (Jr 7:32; 19:6). Nincs bizonyíték arra, hogy embereket vagy állatokat azért dobtak volna a gyehennába, hogy élve elégessék vagy kínozzák őket. Emiatt nem jelképezhet olyan láthatatlan helyet, ahol örök, szó szerinti tűzben égetik az emberek lelkét. Jézus és a tanítványai jelképes értelemben inkább az örök érvényű büntetést, „a második halált” értették alatta, vagyis az örök pusztulást vagy megsemmisülést (Jel 20:14; Mt 5:22; 10:28).

• Gyülekezet:

  Emberek csoportja, akik valamilyen célból jönnek össze. A Héber iratok általában véve Izrael nemzetét érti alatta. A Keresztény görög iratokban utalhat az egyes keresztény gyülekezetekre, de gyakrabban a gyülekezeteket együttvéve jelenti (1Ki 8:22; Cs 9:31; Ró 16:5).

H

• Hádesz:

  A héber seol szó görög megfelelője, amely a sír szóval lett visszaadva. Azt a jelképes helyet vagy állapotot jelenti, ahova vagy amelybe a halottak kerülnek. (Lásd: SÍR.)

• Hajlék:

  Egy hordozható sátor, melyet az izraeliták az imádatban használtak azután, hogy kijöttek Egyiptomból. Imádati hely volt, ahol áldozatokat mutattak be Istennek. Ebben volt Jehova szövetségládája, mely Isten jelenlétének a jelképe volt. Időnként úgy is nevezték, hogy „a találkozás sátra”. A váza fából volt, és olyan lenvászonnal takarták be, melyre kerubokat hímeztek. Két helyiség volt benne, az elsőt szenthelynek, a másodikat szentek szentjének hívták (Jzs 18:1; 2Mó 25:9; lásd: B5-ös függ.).

• Hajnalcsillag:

  Hasonló a jelentése, mint a „hajnali csillag” kifejezésnek. Utolsóként jelenik meg a keleti égbolton, mielőtt felkel a nap, így egy új nap hajnalát hirdeti (Jel 22:16; 2Pt 1:19).

• Hajnali csillag:

  Lásd: HAJNALCSILLAG.

• Hálaáldozat:

  Olyan közösségi áldozat, melyet azért mutattak be, hogy dicsérjék Istent az odaadó szeretetéért és mindazért, amiről gondoskodik. A feláldozott állat húsát, valamint a kovászos vagy kovásztalan kenyeret is megették. A húst még aznap el kellett fogyasztani (2Kr 29:31).

• Harci szekér:

  Olyan kétkerekű jármű, melyet elsősorban háborúban használtak, és lovak húztak (2Mó 14:23; Bí 4:13; Cs 8:28).

• Házasságtörés:

  Az, amikor egy férfi vagy nő önként létesít szexuális kapcsolatot valakivel, aki nem a házastársa (2Mó 20:14; Mt 5:27; 19:9).

• Héber:

  Ezt a szót először Ábrámra (Ábrahámra) használták, így különböztették meg őt az amorita szomszédaitól. Később Ábrahámnak azokat a leszármazottait nevezték így, akik az unokájának, Jákobnak az utódai voltak. Az általuk beszélt nyelvnek is ez a neve. Jézus idejére a héber nyelvben sok arámi kifejezés is volt, illetve Jézus és a tanítványai is héberül beszéltek (1Mó 14:13; 2Mó 5:3; Cs 26:14).

• Hermész:

  Görög isten, Zeusz fia. Lisztrában Pált tévesen Hermésznek nevezték, mivel állítólag Hermész volt az istenek követe és az ékesszólás istene (Cs 14:12).

• Heródes:

  Egy uralkodódinasztia családneve. Róma nevezte ki őket a zsidók fölé. Nagy Heródes arról volt ismert, hogy újjáépíttette a jeruzsálemi templomot, és lemészároltatta a gyermekeket, amikor megpróbálta megölni Jézust (Mt 2:16; Lk 1:5). Nagy Heródes fiai, Heródes Arkelausz és Heródes Antipasz az apjuk fennhatósága alá tartozó terület egy-egy részét kapták meg (Mt 2:22). Jézus három és fél éves szolgálata alatt, valamint a Cselekedetek könyvének 12. fejezetéig felölelt események idején Antipasz volt az uralmon lévő tetrarcha, akire előszeretettel utaltak királyként is (Mr 6:14–17; Lk 3:1, 19, 20; 13:31, 32; 23:6–15; Cs 4:27; 13:1). Utána Nagy Heródes unokája, I. Heródes Agrippa került hatalomra, de csak egy rövid ideig, mert Isten angyala kivégezte (Cs 12:1–6, 18–23). A fia, II. Heródes Agrippa kezdett uralkodni utána, és egészen addig volt hatalmon, míg a zsidók fel nem lázadtak Róma ellen (Cs 23:35; 25:13, 22–27; 26:1, 2, 19–32).

• Heródes-pártiak:

  Nacionalista csoport, amely a Heródes-dinasztia politikai célkitűzéseit támogatta a római uralom idején. Valószínűleg néhány szadduceus is ebbe a csoportba tartozott. A Heródes-pártiak a farizeusokkal együtt Jézus ellen voltak (Mr 3:6).

• Higgajon:

  Zenei utasítás. Az alapján, ahogy a Zsoltárok 9:16 használja, valószínűleg melankolikus, mély hangszínű hárfazene közjátékára, vagy pedig egy ünnepélyes, elmélkedést elősegítő szünetre utal.

• Hin:

  Folyadékűrmérték, és maga az edény is, amellyel ezt a mennyiséget kimérték. A történetíró, Josephus szerint a hin két athéni choénak felelt meg. Ez alapján 3,67 l-re becsülik (2Mó 29:40; lásd: B14-es függ.).

• Hitehagyás:

  A görög megfelelője (a·po·szta·sziʹa) egy olyan igéből származik, melynek jelentése szó szerint: ’eltávolodik’. A főnév az ’elpártolás’, ’elhagyás’ vagy ’lázadás’ gondolatát hordozza. A Keresztény görög iratok elsősorban azokkal kapcsolatban használja a hitehagyás szót, akik elhagyták az igaz imádatot (Pl 11:9; Cs 21:21; 2Te 2:3).

• Hómer:

  Szárazűrmérték, mely megegyezik a kórral. A bát becsült értéke alapján 220 l (3Mó 27:16; lásd: B14-es függ.).

• Hóreb, Hóreb-hegy:

  A Sínai-hegy körüli hegyvidékes terület. A Sínai-hegy másik neve (2Mó 3:1; 5Mó 5:2; lásd: B3-as függ.).

I

• Iga:

  Egy rúd, amelyet valaki a vállán hordott, és amelynek mindkét végéről teher lógott; illetve egy olyan farúd vagy fakeret, amelyet két igavonó állat (általában marha) nyakába tettek, amikor azok valamilyen földművelő eszközt vagy szekeret húztak. Mivel a rabszolgák sokszor igát viseltek, amikor nehéz terhet cipeltek, ezért a rabszolgaság, alárendeltség, elnyomás és szenvedés jelképévé vált. Az iga eltávolítása vagy széttörése azt jelképezte, hogy valaki felszabadul a rabság vagy elnyomás alól, és már nem zsákmányolják ki (3Mó 26:13; Mt 11:29, 30).

• Igaz Isten:

  Annak a héber kifejezésnek a fordítása, mely azt jelenti, hogy ’az Isten’. A héber nyelv sokszor azért használja az Isten szó előtt a határozott névelőt, hogy megkülönböztesse Jehovát, az egyedüli igaz Istent, a hamis istenektől. „Az igaz Isten” kifejezés pontosan adja vissza ezekben a szövegkörnyezetekben az eredeti héber kifejezésben rejlő jelentést (1Mó 5:22, 24; 46:3; 5Mó 4:39).

• Igazságosság:

  A Szentírásban az, ami Isten jóra és rosszra vonatkozó irányadó mértékei szerint helyes (1Mó 15:6; 5Mó 6:25; Pl 11:4; So 2:3; Mt 6:33).

• Illíria:

  Római provincia Görögországtól északnyugatra. Pál egészen eddig a provinciáig jutott a szolgálata során, de arról nem beszél a Biblia, hogy Illíriában is prédikált-e, vagy csak odáig ment (Ró 15:19; lásd: B13-as függ.).

• Írás(ok):

  Isten Szavának szent iratai. Csak a Keresztény görög iratokban fordul elő ez a kifejezés (Lk 24:27; 2Ti 3:16).

• Irgalmas adomány:

  Olyan adomány, amelyet a szükségben levőknek adnak. A Héber iratok nem említi az irgalmas adományt, de a törvény konkrétan meghatározta, hogy az izraelitáknak hogyan kell bánniuk a szegényekkel (Mt 6:2).

• Írnok, írástudó:

  Az írnokok a Héber iratok másolói voltak. Amikor Jézus a földön élt, az írástudó szó olyan emberekre utalt, akik jártasak voltak a törvényben. Szembehelyezkedtek Jézussal (Ezs 7:6, lábj.; Mr 12:38, 39; 14:1).

• Isten iránti odaadás:

  Jehova Isten tisztelete, imádata és szolgálata, mely a legfőbb uralmához való feltétlen ragaszkodással párosul (1Ti 4:8; 2Ti 3:12).

• Isten királysága:

  Ez a kifejezés elsősorban Isten uralmára utal, melyet a Fiának, Krisztus Jézusnak a királysága képvisel (Mt 12:28; Lk 4:43; 1Ko 15:50).

• Istennek bemutatott kenyerek:

  Lásd: JELENLÉT KENYERE.

• Italáldozat:

  Bor, melyet az oltárra öntöttek, és szinte az összes áldozat mellé felajánlottak. Pál jelképesen arra használta ezt a szót, hogy kész mindent megtenni a hittársaiért (4Mó 15:5, 7; Flp 2:17).

• Ítéletnap:

  Egy konkrét nap vagy időszak, amikor Isten számadásra von bizonyos csoportokat, nemzeteket vagy az egész emberiséget. Utalhat egy olyan időszakra is, amikor végrehajtják az ítéletet azokon, akik halált érdemelnek, de ez néhányaknak azt jelentheti, hogy megmenekülhetnek, és örök életet kaphatnak. Jézus Krisztus és az apostolai beszéltek egy jövőben bekövetkező ítéletnapról, amely nemcsak az élőket érinti, hanem azokat is, akik már meghaltak (Mt 12:36).

• Izrael:

  Isten ezt a nevet adta Jákobnak. Később ezzel a névvel utaltak az egy adott időben élő leszármazottaira együttvéve. Jákob 12 fiának leszármazottait gyakran így nevezték: Izrael fiai, Izrael háza, Izrael népe (férfiai) vagy izraeliták. Izraelnek hívták az északon élő tíz törzs királyságát is, amely elszakadt a déli királyságtól. Később a felkent keresztényekre az Isten Izraele kifejezéssel utaltak (Ga 6:16; 1Mó 32:28; 2Sá 7:23; Ró 9:6).

• Izsóp:

  Növény, melynek lágy szára és levele van. Vér vagy víz hintésére használták a tisztulási szertartásokon. Valószínűleg a szír szurokfű lehetett (Origanum maru; Origanum syriacum). A János 19:29-ben vagy egy botra rögzített izsópról, vagy pedig a durráról, vagyis a buzogánycirokról van szó, amely a ciroknak (Sorghum vulgare) egy fajtája, mert ennek a növénynek olyan hosszú a szára, hogy Jézus szájához tudták emelni vele a savanyú borral átitatott szivacsot (2Mó 12:22; Zs 51:7).

J

• Jákob:

  Izsák és Rebeka egyik fia. Később az Izrael nevet kapta Istentől, és Izrael népének (akiket izraelitáknak, majd később zsidóknak is neveztek) a patriarchája lett. Jákobnak 12 fia volt, ők és a leszármazottaik alkották Izrael népének a 12 törzsét. Izrael népét vagy nemzetét később is nevezték Jákobnak (1Mó 32:28; Mt 22:32).

• Járványos betegség:

  Minden olyan gyorsan terjedő fertőző betegség, mely halálos lehet, és a lakosság nagy része elkaphatja. A Biblia sokszor együtt említi Isten ítéletének a végrehajtásával (4Mó 14:12; Ez 38:22, 23; Ám 4:10).

• Jedutun:

  Bizonytalan jelentésű kifejezés, mely a 39., 62. és 77. zsoltár feliratában szerepel. Úgy tűnik, ezek a feliratok a zsoltár előadásának módjára adtak utasítást, talán egy hangszerre vagy zenei stílusra utaltak. Volt egy lévita zenész, akit Jedutunnak hívtak, és lehet, hogy hozzá vagy a fiaihoz köthető ez az előadásmód vagy hangszer.

• Jehova:

  A tetragram (Isten tulajdonneve négy héber betűvel) legelterjedtebb magyar megfelelője. Több mint 7000-szer szerepel ebben a fordításban. (Lásd: A4-es és A5-ös függ.)

• Jel:

  Egy tárgy, tett, helyzet vagy szokatlan jelenség, amely valami más, jelenbeli vagy jövőbeli dolgot jelzett (1Mó 9:12, 13; 2Ki 20:9; Mt 24:3; Jel 1:1).

• Jelenlét:

  A Keresztény görög iratokban bizonyos szövegkörnyezetekben ez a szó arra utal, hogy Jézus Krisztus királyként jelen van attól kezdve, hogy láthatatlanul a messiási királyság királya lett, és ez folyamatosan tart ennek a világrendszernek az utolsó napjaiban. Krisztus jelenléte nem egy egyszerű eljövetel, melyet gyors távozás követ, hanem egy meghatározott időszakra vonatkozik (Mt 24:3).

• Jelenlét kenyere:

  A hajlékban és a templomban a szenthelyen lévő asztalra helyezett 12 kenyér. Hatot-hatot raktak a kenyérből két oszlopba. Úgy is nevezték őket, hogy „egymásra rakott kenyerek” vagy „Istennek bemutatott kenyerek”. A kenyereket minden sabbaton frissekre cserélték. Az asztalról levett kenyereket általában csak a papok ehették meg (2Kr 2:4; Mt 12:4; 2Mó 25:30; 3Mó 24:5–9; Héb 9:2; lásd: B5-ös függ.).

• Jó és rossz tudásának a fája:

  Egy fa az Éden-kertben. Annak a jelképe volt, hogy Istennek jogában áll megmondani az embereknek, hogy mi a „jó”, és mi a „rossz” (1Mó 2:9, 17).

• Jogar:

  Királyi hatalmat jelképező bot vagy pálca, melyet az uralkodó magánál tartott (1Mó 49:10; Héb 1:8).

• Jó hír:

  A Keresztény görög iratokban az Isten királyságáról szóló jó hír, valamint az a jó hír, hogy a Jézus Krisztusba vetett hit megmentést eredményez (Lk 4:18, 43; Cs 5:42; Jel 14:6).

• Jós:

  Az a személy, aki azt állítja, hogy képes megmondani, mi fog történni a jövőben. A Biblia közéjük sorolja a mágiát űző papokat, az asztrológusokat és másokat (3Mó 19:31; 5Mó 18:11; Cs 16:16).

• Jubileumi év:

  Minden 50. év attól számítva, hogy Izrael bement az ígéret földjére. A földet parlagon kellett hagyni a jubileumi év alatt, és a héber rabszolgákat fel kellett szabadítani. Minden örökségül kapott föld, amelyet eladtak, visszakerült az eredeti tulajdonoshoz. A jubileumi év bizonyos értelemben az ünnep és a szabadulás éve volt, amikor a nemzet újra ugyanolyan helyzetbe került, mint amikor Isten megalapította (3Mó 25:10).

• Júda:

  Jákob negyedik fia, akit Lea, az egyik felesége szült neki. Jákob a halálos ágyán mondott próféciájában megjövendölte, hogy Júda családjából egy nagy uralkodó fog származni, akinek az uralma hosszan tartó lesz. Jézus emberként Júda leszármazottja volt. A Júda név a törzsre, és később a róla elnevezett királyságra is utalt. Júda volt a déli királyság, mely Júda és Benjámin törzséből állt, és idetartoztak még a papok és a léviták is. Júda az ország déli részén helyezkedett el, ahol Jeruzsálem és a templom is volt (1Mó 29:35; 49:10; 1Ki 4:20; Héb 7:14).

K

• Kab:

  Szárazűrmérték. A bát becsült értéke alapján 1,22 l (2Ki 6:25; lásd: B14-es függ.).

• Káldea, káldeusok:

  Káldea eredetileg a Tigris és az Eufrátesz deltavidéke volt, és az itt élő népet hívták káldeusoknak. Idővel egész Babilónia területére és népére használták ezeket a szavakat. A káldeusok szóval azokra a művelt emberekre is utaltak, akik természettudományt, történelmet, nyelveket vagy csillagászatot tanultak, és jártasak voltak a mágiában és az asztrológiában (Ezs 5:12; Dá 4:7; Cs 7:4).

• Kaloda:

  Fogva tartásra használt büntetőeszköz. Néhány csak a lábat fogta közre, de volt olyan kaloda is, melyben kicsavarodott testhelyzetben lehetett csak lenni, és talán a lábat, a kezet és a nyakat is lefogta (Jr 20:2; Cs 16:24).

• Kámos:

  A moábiták főistene (1Ki 11:33).

• Kánaán:

  Noé unokája és Hám negyedik fia. Kánaántól 11 törzs származott, melyek a Földközi-tenger keleti vidékén, az Egyiptom és Szíria közötti területen laktak. Ezt a területet nevezték Kánaán földjének (3Mó 18:3; 1Mó 9:18; Cs 13:19; lásd: B4-es függ.).

• Karmester:

  A Zsoltárok könyvéből az derül ki, hogy a héber kifejezés olyasvalakire utalhatott, aki valamilyen módon dalokat válogatott össze, vezényelte az éneklésüket, próbált a lévita énekesekkel, és képezte őket, valamint a hivatalos előadások során is vezényelt. Más fordítások a „karvezető” és a „zenészek vezetője” kifejezéseket használják (Zs 4:zsf; 5:zsf).

• Kasszia:

  A fahéjfával azonos családból származó kassziafahéjból (Cinnamomum cassia) készített termék. A kassziát parfümként használták, illetve a szent felkenetési olaj egyik összetevője volt (2Mó 30:24; Zs 45:8; Ez 27:19).

• Kemence:

  Egy építmény, amelyben ércet vagy fémet olvasztanak. Agyagedényeket is égetnek benne. A bibliai időkben a kemence téglából vagy kőből készült. Az agyagedények kiégetésére és a mész égetésére használatos kemencét égetőkemencének is nevezték (1Mó 15:17; Dá 3:17; Jel 9:2).

• Keresztel, keresztség:

  Az ige azt jelenti, hogy ’bemerít’ vagy ’víz alá merít’. Jézus azt mondta, hogy a követőinek meg kell keresztelkedniük. A Szentírás beszél például János keresztségéről, továbbá a szent szellemmel és a tűzzel való keresztelésről is (Mt 3:11, 16; 28:19; Jn 3:23; 1Pt 3:21).

• Keresztény:

  Jézus Krisztus követőinek a neve, melyet Isten adott nekik (Cs 11:26; 26:28).

• Kerubok:

  Magas rangú angyalok, akiknek különleges feladataik vannak. A kerubok nem szeráfok (1Mó 3:24; 2Mó 25:20; Ézs 37:16; Héb 9:5).

• Kézrátétel:

  Ezzel a mozdulattal jelezték, hogy valakit megbíznak egy különleges munkával, illetve hogy áldást kaphat, meggyógyulhat, vagy megkaphatja a szent szellem ajándékát. Időnként az állatokra is rátették a kezüket, mielőtt feláldozták őket (2Mó 29:15; 4Mó 27:18; Cs 19:6; 1Ti 5:22).

• Ki nem érdemelt kedvesség:

  Egy olyan görög szó fordítása, amelynek az alapvető jelentése: ’kedves’, ’megnyerő’. A Biblia gyakran egy kedves ajándékot ért alatta, illetve azt, amikor valaki kedvesen ad valamit. Ha Isten ki nem érdemelt kedvességéről van szó, akkor arra utal, hogy Isten nagylelkűen ad valamit, és nem vár érte semmit fizetségül. Ez a kifejezés tehát azt foglalja magában, hogy Isten nagylelkűen ad, nagyon szereti az embereket, és kedves velük. Ezt a görög szót még a „kegy” vagy a „kedves ajándék” kifejezésekkel is vissza szokták adni. Az ilyen ajándékot úgy adják, hogy a másik fél nem érdemli ki, vagyis kizárólag az adakozó nagylelkűségén múlik (2Ko 6:1; Ef 1:7).

• Kínoszlop:

  A görög sztau·roszʹ szó fordítása, mely egy egyenesen álló oszlopot jelent. Ilyen oszlopon végezték ki Jézust. Semmilyen bizonyíték nincs arra, hogy keresztet értettek volna ez alatt a görög szó alatt, olyat, amilyet a pogányok használtak vallási jelképként sok évszázaddal Krisztus előtt. A kínoszlop szó az eredeti kifejezés minden árnyalatát magában hordozza, hiszen a sztau·roszʹ szó utalhat arra a kínra, szenvedésre és szégyenre is, melyet Jézus követőinek kellett elviselniük (Mt 16:24; Héb 12:2; lásd: OSZLOPRA FESZÍTÉS).

• Kisegítőszolga:

  A görög di·aʹko·nosz szót, melyet gyakran a szolga szóval adnak vissza, úgy is lehet fordítani, hogy kisegítőszolga. A kisegítőszolga a vének munkáját segíti a gyülekezetben. Ahhoz, hogy valaki kisegítőszolga lehessen, meg kell felelnie a Bibliában leírt követelményeknek (1Ti 3:8–10, 12).

• Kiszlév:

  Miután a zsidók visszatértek Babilonból, így nevezték a zsidó szent naptár 9. hónapját, amely a mezőgazdasági naptár 3. hónapjának felelt meg. November közepétől december közepéig tartott (Ne 1:1; Za 7:1; lásd: B15-ös függ.).

• Koppantó:

  A hajlékban és a templomban használt arany- vagy rézeszköz. Feltehetően ollóhoz hasonló eszköz volt, mellyel lecsippentették a kanócot (2Ki 25:14).

• Kór:

  Száraz- és folyadékűrmérték. A bát becsült értéke alapján 220 l (1Ki 5:11; lásd: B14-es függ.).

• Korall:

  Kőszerű kemény anyag, apró tengeri állatok vázai alkotják. Az óceánban különböző színekben található meg, van belőle piros, fehér és fekete. A Vörös-tengerben különösen sok korall volt. A bibliai időkben a piros korall nagyon értékes volt, és gyöngyöt meg egyéb díszeket készítettek belőle (Pl 8:11).

• Korbácsolás:

  A Keresztény görög iratokban az, amikor csomókban és horgokban végződő korbáccsal megvernek valakit (Jn 19:1).

• Kovász:

  Ezt az anyagot adják a tésztához, hogy megkeljen; általában egy korábbi kelesztésből félretett erjedt tészta. A Biblia gyakran a bűn és a romlottság jelképeként használja, de utalhat rejtve végbemenő, mindent átható növekedésre is (2Mó 12:20; Mt 13:33; Ga 5:9).

• Kovásztalan:

  Olyan kenyérre utal, amelyben nincs kovász (5Mó 16:3; Mr 14:12; 1Ko 5:8).

• Kovásztalan kenyerek ünnepe:

  Az izraeliták három, évenként megtartott nagyobb ünnepe közül az első. Niszán 15-én kezdődött, a pászkát követő napon, és 7 napig tartott. Ekkor csak kovásztalan kenyeret ehettek annak emlékére, hogy kivonultak Egyiptomból (2Mó 23:15; Mr 14:1).

• Könyök:

  Hosszmérték, amely hozzávetőlegesen a könyök és a középső ujj hegye közti távolságnak felel meg. Az izraeliták általában azt a könyököt használták, amely 44,5 cm-nek felelt meg, de használtak hosszabb könyököt is, amely egytenyérnyivel hosszabb, úgy 51,8 cm volt (1Mó 6:15; Lk 12:25; lásd: B14-es függ.).

• Körülmetélés:

  A férfi nemi szerv fitymájának, azaz előbőrének az eltávolítása. Ábrahámnak és az utódainak kötelező volt körülmetélkedniük, a keresztényeknek viszont nem. Sok szövegkörnyezetben átvitt értelme van (1Mó 17:10; 1Ko 7:19; Flp 3:3).

• Közösségi áldozat:

  Olyan áldozat, amelyet azért ajánlottak fel Jehovának, hogy megbékéljenek vele. Az, aki az áldozatot bemutatta, a háznépe, valamint a szertartást végző pap és a szolgálatban lévő papok is fogyasztottak belőle. Jelképes értelemben Jehova része az elégő zsíros rész kellemes illata volt. Az életet jelképező vért is ő kapta. Olyan volt, mintha a papok és azok, akik az áldozatot vitték, együtt ettek volna Jehovával, ami a békés kapcsolat jele volt (3Mó 7:29, 32; 5Mó 27:7).

• Közvetítő:

  Az a személy, aki kibékít két felet. A Szentírásban Mózes a törvényszövetség közvetítője, Jézus pedig az új szövetségé (Ga 3:19; 1Ti 2:5).

• Krisztus:

  A görög Khri·sztoszʹ szóból származik, és Jézus egyik címe. Annak a héber szónak a megfelelője, melynek a jelentése ’Messiás’, ’Felkent’ (Mt 1:16; Jn 1:41).

L

• Lámpabélcsipesz:

  Aranyból készült eszköz, mely valószínűleg egy fogóhoz hasonlított. A hajlékban és a templomban ezzel oltották el a lámpákat (2Mó 37:23).

• Láncfonal:

  Szövésben a hosszirányú fonalak. Az erre merőlegesen fölülről, majd alulról átbújtatott fonalakat hívják vetüléknek (Bí 16:13).

• Látó:

  Olyan személy, akit Isten képessé tett arra, hogy tisztán lássa az akaratát, akinek felnyitotta a szemét, hogy olyasmit értsen meg, ami nem egyértelmű a legtöbb embernek. A héber megfelelője egy olyan alapszóból származik, melynek jelentése jelképesen és szó szerint: ’lát’. Amikor valamilyen probléma merült fel, hozzá fordultak bölcs tanácsért (1Sá 9:9).

• Lélek:

  A héber neʹfes és a görög pszü·khéʹ szavak elterjedt fordítása. Megvizsgálva, hogy a Biblia hogyan használja ezeket a szavakat, arra a következtetésre lehet jutni, hogy alapvetően 1. emberekre, 2. állatokra vagy 3. ezeknek az életére utalnak (1Mó 1:20; 2:7; 4Mó 31:28; 1Pt 3:20; lábj.-ek is). Szemben azzal, hogy sok vallásos szövegkörnyezetben hogyan értelmezik a „lélek” szót, a Bibliából kiderül, hogy amikor földi teremtményekről van szó, mind a neʹfes, mind a pszü·khéʹ szavak olyasmit takarnak, ami anyagi, megfogható, látható és halandó. Ez a bibliafordítás a legtöbbször a szövegkörnyezethez illő szóval adja vissza ezeket a héber és görög szavakat, például úgy, hogy „élet”, „élőlény”, „ember”, „valaki”, valakinek az „egész lénye” vagy egyszerűen személyes névmással (például a „lelkem” kifejezésre az „én” szót használja). A legtöbb esetben a lábjegyzetben szerepel a lélek szó egy másik lehetséges fordításként. Amikor a főszövegben vagy a lábjegyzetben a „lélek” szó szerepel, a fentiek szerint kell érteni. Ha arról van szó, hogy valaki egész lélekkel tesz valamit, akkor az azt jelenti, hogy az egész lényével, életével, tiszta szívből teszi azt (5Mó 6:5; Mt 22:37). Bizonyos szövegkörnyezetekben az eredeti nyelvben ezek a szavak egy élőlény vágyaira vagy étvágyára utalnak, de vonatkozhatnak halottra vagy holttestre is (4Mó 6:6; Pl 23:2; Ézs 56:11; Ag 2:13).

• Lepra:

  Súlyos bőrbetegség. A Szentírás nem csak arra utal lepraként, amit ma ezen a néven ismernek, hiszen nemcsak embereket boríthatott lepra, hanem ruhákat és házakat is (3Mó 14:54; Lk 5:12).

• Lepton:

  A Keresztény görög iratokban felölelt események idején a legkisebb zsidó pénzérme, rézből vagy bronzból verték. Néhány bibliafordítás a „fillér” szóval adja vissza (Mr 12:42; Lk 21:2; lábj.-ek; lásd: B14-es függ.).

• Leviatán:

  Azokon a helyeken, ahol ez a szó előfordul, általában vízről van szó, ezért úgy tűnik, valamilyen víziállat lehet. A Jób 3:8-ban és 41:1-ben valószínűleg a krokodilról van szó, vagy más nagy és erős víziállatról. A Zsoltárok 104:26 talán valamilyen cetre utal. Máshol jelképes értelemben szerepel, és nem azonosítható egyetlen állattal sem (Zs 74:14; Ézs 27:1).

• Lévi, lévita:

  Jákob harmadik fia, akit Lea, az egyik felesége szült neki; illetve a róla elnevezett törzs. Három fiának a leszármazottai alkották a léviták három fő osztályát. Időnként a léviták kifejezés alatt az egész törzset értették, de általában inkább csak azokat a lévitákat, akik nem tartoztak Áron papi családjához. Lévi törzse nem kapott földterületet az ígéret földjén, kapott viszont 48 várost a többi törzs területén (5Mó 10:8; 1Kr 6:1; Héb 7:11).

• Libanoni-hegység:

  A Libanon területén fekvő hegyvidék két hegylánca közül az egyik. A Libanoni-hegység van nyugatra, az Antilibanon pedig keletre. A két hegylánc között hosszú, termékeny völgy terül el. A Libanoni-hegység szinte közvetlenül a Földközi-tenger partjából emelkedik ki, és a csúcsai többnyire 1800–2100 m magasak. Az ókorban a Libanont fenséges cédrusok borították, melyeket a környező nemzetek nagyon értékesnek tartottak (5Mó 1:7; Zs 29:6; 92:12; lásd: B7-es függ.).

• Log:

  A Bibliában említett legkisebb folyadékűrmérték. A zsidó Talmud szerint a hin 1/12 része, ez alapján a log 0,31 l lehetett (3Mó 14:10; lásd: B14-es függ.).

• Lombsátorünnep:

  Sátoros ünnepnek vagy a betakarítás ünnepének is hívták. Etánim 15–21-ig tartották, és a betakarítást ünnepelték a mezőgazdasági év végén. Az öröm időszaka volt ez Izraelben, amikor hálát adtak Jehovának, amiért megáldotta a termést. Az ünnep alatt az emberek lombsátrakban, vagyis nyitott oldalú építményekben laktak annak emlékére, hogy kivonultak Egyiptomból. Egyike volt annak a három ünnepnek, melyre a férfiaknak fel kellett menniük Jeruzsálembe (3Mó 23:34; Ezs 3:4).

M

• Magaslat:

  Imádati hely általában egy domb vagy hegy tetején, illetve emelvényen. Időnként ezeken a helyeken Istent imádták, de legtöbbször hamis istenek pogány imádatához kötődtek (4Mó 33:52; 1Ki 3:2; Jr 19:5).

• Magas rangú pap:

  A Héber iratok ezt a kifejezést is használja a főpapra. A Keresztény görög iratokban a „magas rangú papok” kifejezés nyilvánvalóan a papság főembereire utal, többek közt a leváltott főpapokra és a 24 papi osztály főire (1Kr 27:5; 2Kr 19:11; Mt 2:4; Mr 8:31).

• Mahalát:

  Minden bizonnyal egy zenei kifejezés, mely az 53. és a 88. zsoltár feliratában szerepel. Egy olyan héber alapigével állhat rokonságban, melynek a jelentése ’legyengül’, ’megbetegszik’, ami melankolikus, szomorú hangvételre utal. Ez összhangban van ennek a két éneknek a komor tartalmával.

• Makedónia:

  Görögországtól északra fekvő terület. Nagy Sándor uralma alatt vált jelentőssé, és független maradt egészen addig, míg a rómaiak el nem foglalták. Amikor Pál apostol először látogatott Európába, Makedónia római provincia volt. Pál háromszor járt itt (Cs 16:9; lásd: B13-as függ.).

• Malkám:

  Valószínűleg Molok, az ammoniták főistene (So 1:5; lásd: MOLOK).

• Malomkő:

  Egy kerek kő, melyet egy hasonló kő tetejére tettek. Gabonát őröltek vele lisztté. Az alsó kő közepébe illesztett csapszeg volt a felső kő tengelye. A bibliai időkben a legtöbb otthonban használtak kézimalmot, és a nők őröltek vele. Mivel kézimalomra volt szükség ahhoz, hogy egy családnak legyen kenyere, ezért a mózesi törvény megtiltotta, hogy zálogba vegyenek egy malmot vagy a felső malomkövét. A nagyobb malmokat, melyek hasonló elven működtek, állatok hajtották (5Mó 24:6; Mr 9:42).

• Manna:

  Az izraeliták fő tápláléka a 40 évig tartó pusztai vándorlásuk alatt. Jehovától kapták csoda útján. Sabbat kivételével minden reggel megjelent a földön a harmat alatt. Amikor az izraeliták először meglátták, ezt kérdezték: „Mi ez?”, vagy héberül: „mán húʼ?” (2Mó 16:13–15, 35). Más bibliaversek úgy utalnak rá, mint égi gabona (Zs 78:24), égi kenyér (Zs 105:40) vagy a hatalmasok kenyere (Zs 78:25). Jézus is beszélt a mannáról, jelképes értelemben (Jn 6:49, 50).

• Másodfeleség:

  Poligám házasságban a másodfeleség vagy ágyas olyan nő volt, akit egy férfi a főfelesége (vagy főfeleségei) mellé vett. Kevesebb joga volt, mint a főfeleségnek. Gyakran rabszolga volt (2Mó 21:8; 2Sá 5:13; 1Ki 11:3).

• Maszkil:

  Héber kifejezés, mely 13 zsoltár feliratában jelenik meg. Nem tudni biztosan, de valószínűleg azt jelenti, hogy ’elmélkedős költemény’. Egyesek szerint az értelme közel lehet egy hasonló alakú szó jelentéséhez, melyet úgy fordítanak, hogy értelemmel szolgál (2Kr 30:22; Zs 32:zsf).

• Médek, Média:

  A médek Jáfet fiától, Madaitól származó nép. Ők a hegyek által közrefogott Iráni-felföldön telepedtek le. A területet Médiának nevezték el. A médek Babilonnal együtt legyőzték Asszíriát. Ekkor Perzsia Média egyik tartománya volt. Círusz azonban fellázadt, és Média egyesült Perzsiával, létrehozva a méd–perzsa birodalmat, mely i. e. 539-ben leigázta az Újbabilóniai Birodalmat. I. sz. 33 pünkösdjén médek is voltak Jeruzsálemben (Dá 5:28, 31; Cs 2:9; lásd: B9-es függ.).

• Megbánás:

  Bibliai szóhasználatban az, amikor valaki már másképp gondolkodik a korábbi életviteléről, helytelen tetteiről vagy arról, amit nem tett meg, és mindezt szívből sajnálja. Az őszinte megbánás gyümölcsöt terem, vagyis az ember megváltoztatja a viselkedését (Mt 3:8; Cs 3:19; 2Pt 3:9).

• Meglengetett áldozat:

  Olyan áldozat, amelynek a bemutatásakor a pap minden bizonnyal az áldozatot tartó ember keze alá tette a kezét, és meglengette azt. Az is lehetséges, hogy a pap a saját kezében lengette meg az áldozatot. A meglengetés azt jelképezte, hogy bemutatják Jehovának az áldozatot (3Mó 7:30).

• Melltáska:

  Drágakövekkel kirakott táska, melyet Izrael főpapjai hordtak a szívük felett, amikor beléptek a szenthelyre. Az ítélet melltáskájának nevezték, mivel ebben volt az urim és a tummim, melyek segítségével megtudták Jehova ítéleteit (2Mó 28:15–30; lásd: B5-ös függ.).

• Mélység:

  Görögül aʹbüsz·szosz, mely azt jelenti, hogy ’mérhetetlen mélység’ vagy ’felmérhetetlen’, ’határtalan’. A Keresztény görög iratokban olyan helyre utal, ahol valakit fogva tartanak, illetve jelentheti magát a fogva tartást is. A sírt is magában foglalja, de mást is (Lk 8:31; Ró 10:7; Jel 20:3).

• Menedékvárosok:

  Aki nem szándékosan ölt embert, ezekbe a lévita városokba menekülhetett, hogy ne kerüljön a vérbosszuló kezébe. Jehova utasítására 6 ilyen várost jelölt ki Mózes, illetve később Józsué, az ígéret földjén szétszórtan. Amikor a menekülő a menedékvárosba ért, el kellett mondania a történteket a városkapuban a véneknek, akiknek szívélyesen kellett őt fogadniuk. Hogy ne élhessenek vissza ezzel a lehetőséggel azok, akik szándékosan öltek embert, a menedékjogért folyamodó személynek bíróság elé kellett állnia abban a városban, melynek a területén a haláleset történt, és bizonyítania kellett az ártatlanságát. Ha ártatlannak találták, vissza kellett térnie a menedékvárosba. Az élete végéig vagy a főpap haláláig nem hagyhatta el a város területét (4Mó 35:6, 11–15, 22–29; Jzs 20:2–8).

• Mérföld:

  Hosszmérték, mely a Keresztény görög iratok kéziratában csak egyszer szerepel, méghozzá a Máté 5:41-ben. Valószínűleg a római mérföldre utal, mely 1479,5 m-nek felelt meg. (Lásd: B14-es függ.)

• Merodák:

  Babilon városának a főistene. Miután Hammurápi, babilóniai király és törvényhozó Babilont tette meg a birodalma fővárosává, Merodák (vagy más néven Marduk) nagyobb szerepet kapott. Idővel sok más isten helyébe lépett, és a babiloni istenségek főistene lett. Később a Merodák (Marduk) nevet a bélu (tulajdonos) címre változtatták, és Merodákra csak úgy utaltak, hogy Bél (Jr 50:2).

• Mérőnád:

  A mérőnád 6 könyök hosszú volt. A legtöbbször használt könyök hosszát alapul véve, ez 2,67 m volt, a hosszú könyök hosszából számolva pedig 3,11 m (Ez 40:3, 5; Jel 11:1; lásd: B14-es függ.).

• Messiás:

  A szó abból a héber kifejezésből származik, melynek a jelentése ’felkent (személy)’. Ugyanazt jelenti, mint a görög eredetű „Krisztus” szó (Dá 9:25; Jn 1:41).

• Miktám:

  Hat zsoltár feliratában szereplő héber szó (Zs 16.; 56–60.). Technikai kifejezés, melynek a jelentése nem egyértelmű, talán a „felirat” szóval rokon.

• Milkom:

  Az ammoniták istene, valószínűleg ugyanaz, mint Molok (1Ki 11:5, 7). Salamon az uralkodásának a vége felé magaslatot épített ennek a hamis istennek. (Lásd: MOLOK.)

• Mina:

  Az Ezékiel könyve úgy is nevezi, hogy máné. Súlymérték és pénzegység. A régészeti leletekből kiderül, hogy egy mina 50 sekel volt, egy sekel pedig 11,4 g, tehát a Héber iratokban említett mina 570 g volt. Lehet, hogy volt királyi mina is, mint ahogy volt királyi könyök. A Keresztény görög iratokban a mina 100 drachmának felelt meg, és 340 g volt. Egy talentum 60 mina volt (Ezs 2:69; Lk 19:13; lásd: B14-es függ.).

• Mirha:

  A mirha a Commiphora nemzetség különféle tövises cserjéinek vagy kis fáinak az illatos mézgás gyantája. A szent felkenetési olaj egyik összetevője volt. Ruhákat és ágyakat illatosítottak vele, valamint masszázsolajokba és testápolókba tettek belőle. Mirhát is használtak, amikor a holttesteket előkészítették a temetésre (2Mó 30:23; Pl 7:17; Jn 19:39).

• Molok:

  Az ammoniták egyik istene, valószínűleg ugyanaz, mint Malkám vagy Milkom. Inkább egy cím lehetett, semmint egy konkrét isten neve. A mózesi törvény értelmében halálbüntetés járt annak, aki a gyermekeit feláldozta Moloknak (3Mó 20:2; Jr 32:35; Cs 7:43).

• Mózesi törvény:

  Az a törvény, melyet Jehova Mózes közvetítésével adott az izraelitáknak a Sínai-pusztában i. e. 1513-ban. A Biblia első öt könyvére gyakran úgy utalnak, hogy a Törvény (Jzs 23:6; Mt 7:12).

• Mút-labben:

  A 9. zsoltár feliratában szereplő kifejezés. A hagyomány szerint a jelentése: ’a fiú halálára’. Néhányak szerint egy olyan ismert dal címe vagy első néhány szava volt, amelynek a dallamára kellett énekelni ezt a zsoltárt.

N

• Nád:

  Többféle növény neve, melyek általában nedves helyeken nőnek. A Szentírásban sok helyen az Arundo donaxról van szó (Jób 8:11; Ézs 42:3; Mt 27:29; Jel 11:1; lásd: MÉRŐNÁD).

• Nagy nyomorúság:

  A görög „nyomorúság” szó a körülményekből fakadó gyötrelemre vagy szenvedésre utal. Jézus egy olyan nagy nyomorúságról beszélt, amilyen még nem volt soha. Ez a nyomorúság Jeruzsálemet sújtotta, valamint később az egész emberiséget sújtja majd, és összefügg azzal az eseménnyel, hogy Jézus a jövőben eljön „nagy dicsőséggel” (Mt 24:21, 29–31). Pál azt mondta erről az eseményről, hogy ez Isten igazságos ítélete lesz azok ellen, „akik nem ismerik Istent”, és azok ellen, „akik nem engedelmeskednek a Jézusról, a mi Urunkról szóló jó hírnek”. A Jelenések könyvének a 19. fejezete Jézust az égi seregek vezéreként ábrázolja, aki hadat visel „a vadállat, a föld királyai és a seregeik” ellen (2Te 1:6–8; Jel 19:11–21). A Szentírás „egy nagy sokaságot” is megemlít, amely túl fogja élni ezt a nyomorúságot (Jel 7:9, 14; lásd: ARMAGEDDON).

• Nárdusolaj:

  Egy halványpiros, értékes illatos olaj, melyet nárdusból (Nardostachys jatamansi) készítettek. Mivel drága volt, általában olcsóbb olajokkal hígították, és időnként hamisították is. Érdekes, hogy Márk és János is azt írta, hogy Jézusra „igazi nárdusolajat” öntöttek (Mr 14:3; Jn 12:3).

• Názáreti:

  Így is hívták Jézust, mivel Názáret városából való volt. Valószínűleg rokonságban áll azzal a héber szóval, mely az Ézsaiás 11:1-ben úgy lett visszaadva, hogy „sarj”. Idővel Jézus követőit is nevezték így (Mt 2:23; Cs 24:5).

• Nazireus:

  A héber ’kiválasztott’, ’odaszentelt’, ’elkülönített’ jelentésű szóból származó kifejezés. Kétféle nazireus volt: az, aki önként lett nazireus, és az, akit Isten jelölt ki erre. Egy férfi vagy egy nő különleges fogadalmat tehetett Jehovának arra, hogy egy ideig nazireusként fog élni. Ez esetben három követelménynek kellett eleget tennie: nem ihatott alkoholt, illetve nem ehetett semmit, ami szőlőtőről származott; nem vághatta le a haját; és nem érhetett holttesthez. Akit Isten nevezett ki, hogy nazireus legyen, az az élete végéig az volt, és Jehova szabta meg, hogy milyen követelményeknek kell eleget tennie (4Mó 6:2–7; Bí 13:5).

• Nefilek:

  Emberek lányainak és testet öltött angyaloknak a hibrid, erőszakos fiai, akik az özönvíz előtt éltek (1Mó 6:4).

• Nehilót:

  Bizonytalan jelentésű szó, mely az 5. zsoltár feliratában jelenik meg. Néhányak szerint valamilyen fúvós hangszerre utalhat, és egy olyan héber alapszóval hozzák összefüggésbe, amely a chá·lílʹ (fuvola) szóval rokon. Ám utalhat egy dallamra is.

• Nétineusok:

  Nem izraelita templomi szolgák. A héber kifejezés szó szerint azt jelenti, hogy ’odaadottak’, arra utalva, hogy templomi szolgálatra adták őket. Valószínű, hogy sok nétineus a gibeoniak leszármazottja volt, akiket Józsué azzal bízott meg, „hogy fahordással és vízhúzással szolgálják a közösséget és Jehova oltárát” (Jzs 9:23, 27; 1Kr 9:2; Ezs 8:17).

• Niszán:

  A babiloni száműzetés után így nevezték az abib hónapot, a zsidó szent naptár 1. hónapját, amely a mezőgazdasági naptár 7. hónapjának felelt meg. Március közepétől április közepéig tartott (Ne 2:1; lásd: B15-ös függ.).

O

• Odaadó szeretet:

  A Bibliában legtöbbször a héber chéʹszédh szót fordítják odaadó szeretetnek. Olyan szeretetet jelent, melyhez elkötelezettség, hűség és erős ragaszkodás társul. Gyakran arra utal, hogy Isten hogyan szereti az embereket, de emberek is érezhetnek egymás iránt odaadó szeretetet (2Mó 34:6; Ru 3:10).

• Odaszenteltség szent jele:

  Fényes, színarany lemez, melyre héberül a következő szavakat vésték: „A szentség Jehováé.” A főpap turbánjának elejére rögzítették (2Mó 39:30; lásd: B5-ös függ.).

• Oltár:

  Földből, kőből vagy fémmel bevont fából emelt építmény, melyen áldozatokat vagy füstölőszert ajánlottak fel imádati célból. A hajlék és a templom első helyiségében volt egy kisebb aranyoltár, amelyen füstölőszert égettek. Ez fából készült, és arannyal volt bevonva. Az udvarban pedig volt egy nagyobb rézoltár az égőáldozatokhoz (2Mó 27:1; 39:38, 39; 1Mó 8:20; 1Ki 6:20; 2Kr 4:1; Lk 1:11; lásd: B5-ös és B8-as függ.).

• Oltár szarvai:

  Szarvhoz hasonló kiálló rész némelyik oltár négy sarkán (3Mó 8:15; 1Ki 2:28; lásd: B5-ös és B8-as függ.).

• Ómer:

  Szárazűrmérték, mely 2,2 l-nek, vagyis az éfa tizedrészének felel meg (2Mó 16:16, 18; lásd: B14-es függ.).

• Ónix:

  Egy kevésbé értékes drágakő, az achát kemény változata vagy a kalcedon szalagos módosulata. Az ónixban fehér rétegek váltakoznak a feketével, barnával, pirossal, szürkével vagy a zölddel. A főpapi ruhán is volt (2Mó 28:9, 12; 1Kr 29:2; Jób 28:16).

• Oszlop:

  Függőleges építészeti elem vagy pillér, illetve bármi, ami hasonlít egy oszlopra. Néhány oszlopot történelmi események emlékére állítottak. A templomban is, és Salamon királyi épületeiben is voltak tartóoszlopok. Pogány népek hamis valláshoz kötődő szent oszlopokat állítottak, és időnként az izraeliták is átvették ezt a szokást (Bí 16:29; 1Ki 7:21; 14:23; lásd: OSZLOPFŐ).

• Oszlopfő:

  Egy oszlop díszes teteje. Hatalmas oszlopfők díszítették a Salamon temploma előtt álló két oszlopot, Jákint és Boázt (1Ki 7:16; lásd: B8-as függ.).

• Oszlopra feszítés:

  Az az eljárás, amikor valakit egy egyenesen álló oszlophoz rögzítenek. Néhány nemzetnél kivégzési mód volt, illetve az oszlopra feszített holttest elrettentő példaként szolgált, vagy a nyilvános megszégyenítés eszköze volt. Az asszírok, akik a kegyetlen hadviselésükről voltak ismertek, a foglyaikat karóba húzták úgy, hogy a hegyes végű karót a hasuknál szúrták beléjük, és az valahol a mellkas tájékán állt meg bennük. A zsidó törvény értelmében azonban azokat, akik olyan szörnyű bűnöket követtek el, mint az istengyalázás vagy a bálványimádás, először halálra kövezték, vagy más módon megölték, és a holttestüket csak utána akasztották fel egy oszlopra vagy fára, figyelmeztető példaként (5Mó 21:22, 23; 2Sá 21:6, 9). A rómaiak időnként egyszerűen csak odakötötték az oszlophoz a halálraítélteket, ami azt jelentette, hogy néhány napig még éltek, mielőtt a fájdalomtól, a szomjúságtól, az éhségtől és a tűző naptól meghaltak volna. Máskor viszont – így például Jézus esetében is – odaszegezték az oszlophoz az elítélt kezét és lábát (Lk 24:20; Jn 19:14–16; 20:25; Cs 2:23, 36; lásd: KÍNOSZLOP).

Ö

• Öl:

  Hosszmérték, 1,8 m. A víz mélységét mérték vele (Cs 27:28; lásd: B14-es függ.).

• Őr:

  Olyan személy, aki vigyáz – gyakran éjszaka –, nehogy valakit baj érjen, vagy valamiben kárt tegyenek, és talán riadót fúj veszély esetén. Az őröket sok esetben a városfalakra vagy tornyokba állították, hogy már messziről lássák a városhoz közeledőket. A próféták jelképes értelemben Izrael nemzetének az őrállói voltak, mert figyelmeztettek a közelgő pusztulásra (2Ki 9:20; Ez 3:17).

• Ördög:

  A Keresztény görög iratok így nevezi Sátánt, ami jól illik rá, hiszen ez a szó azt jelenti, hogy ’rágalmazó’. Azért kapta Sátán ezt a nevet, mert ő az első és legfőbb rágalmazó, aki hamis vádakkal illette Jehovát, a szavát és a szent nevét (Mt 4:1; Jn 8:44; Jel 12:9).

• Ösztöke:

  Hosszú bot, éles fémheggyel a végén. A földművesek ezzel bökdösték az állatokat, hogy nógassák őket. A Biblia az ösztökéhez hasonlítja a bölcs ember szavait, melyek arra indítják azt, aki hallja, hogy megfogadja azokat. Az a kifejezés, hogy valaki az ösztöke ellen rugdalózik, abból ered, hogy a makacs bika, amikor ellenáll az ösztöke nógatásának, rugdosni kezd, és sérülést okoz magának (Cs 26:14; Bí 3:31).

P

• Pap:

  Olyan férfi, aki a népe előtt hivatalosan Istent képviselte, Istenről és a törvényeiről tanította őket. Továbbá ő képviselte a népet Isten előtt, áldozatokat ajánlott fel, illetve közbenjárt és könyörgött a népért. A mózesi törvény előtt a családfő töltötte be a pap szerepét a családjában. A mózesi törvény hatálya alatt a lévita Áron családjának a férfi tagjai voltak a papok. A többi lévita férfi segített nekik a feladataik ellátásban. Az új szövetség életbelépésével a szellemi Izrael papok nemzetévé vált, a főpap pedig Jézus Krisztus lett (2Mó 28:41; Héb 9:24; Jel 5:10).

• Papirusz:

  Nádhoz hasonló vízinövény, melyből kosarakat, edényeket és hajókat készítettek. Papírhoz hasonló, írásra alkalmas anyagot is készítettek belőle. Sok tekercs papiruszból volt (2Mó 2:3).

• Paradicsom:

  Egy szép park vagy parkhoz hasonló kert. Éden volt az első ilyen hely, melyet Jehova készített az első emberpárnak. Azzal, amit Jézus a kínoszlopon mondott a mellette lévő bűnözőnek, arra utalt, hogy a föld paradicsom lesz. A 2Korintusz 12:4-ben szereplő paradicsom szó nyilvánvalóan egy jövőbeni paradicsomra utal, míg a Jelenések 2:7-ben lévő egy égi paradicsomra (Én 4:13; Lk 23:43).

• Paráznaság:

  Lásd: SZEXUÁLIS ERKÖLCSTELENSÉG.

• Parittya:

  Bőrszíj vagy állati inakból, kákából, szőrből vagy hasonló anyagokból szőtt szalag. A közepe szélesebb volt, ide tették a lövedéket, ami legtöbbször egy kő volt. A parittya egyik végét a kézhez vagy a csuklóhoz erősítették, a másik végét pedig kézben fogták, és a parittya meglendítése után elengedték. Ókori nemzetek hadseregeiben parittyások is voltak (Bí 20:16; 1Sá 17:50).

• Pászka:

  Évenként megtartott ünnep abib (későbbi nevén niszán) 14-én annak emlékére, hogy az izraeliták kiszabadultak Egyiptomból. Ilyenkor levágtak és megsütöttek egy bárányt (vagy kecskét), majd keserű füvekkel és kovásztalan kenyérrel megették (2Mó 12:27; Jn 6:4; 1Ko 5:7).

• Pecsét:

  Egy eszköz, melyet lenyomat (általában agyag- vagy viaszlenyomat) készítésére használtak. Azt jelölte, hogy megállapodás történt, illetve valami hiteles, vagy valakinek a tulajdona. Az ókori pecsétek valamilyen kemény anyagból (kő, elefántcsont vagy fa) készültek, melyre negatív betűt vagy ábrát véstek. A pecsét szót jelképesen olyasmire használták, amit hitelesnek ítéltek, valamire, ami titokban vagy rejtve volt, vagy valakinek a tulajdona volt (2Mó 28:11; Ne 9:38; Jel 5:1; 9:4).

• Pecsétgyűrű:

  Olyan pecsét, melyet az emberek az ujjukon vagy egy zsineghez erősítve hordtak, valószínűleg a nyakukban. Egy uralkodó vagy tisztviselő hatalmát jelképezte (1Mó 41:42; lásd: PECSÉT).

• Példabeszéd:

  Bölcs mondás vagy rövid történet, amelynek valamilyen tanulsága van, vagy egy alapvető igazságot fejez ki néhány szóval. Egy bibliai példabeszéd lehet fejtörő vagy rejtvény is. A példabeszéd kifejező nyelven, gyakran metaforikusan ír le egy igazságot. Némelyiket akkor mondták, ha gúnyolni akartak valakit, vagy a megvetésüket akarták kifejezni (Pr 12:9; 2Pt 2:22).

• Pergamen:

  Juh, kecske vagy borjú bőre, melyből írásra alkalmas anyagot készítettek. Tartósabb volt, mint a papirusz. Bibliai tekercsekhez is használták. A pergamenek, melyeket Pál Timóteusztól kért, hogy vigyen el neki, valószínűleg a Héber iratok egyes részeit tartalmazták. A holt-tengeri tekercsek némelyike pergamenből készült (2Ti 4:13).

• Perzsia, perzsák:

  Az az ország, illetve nép, melyet a Szentírás rendszerint együtt említ a médekkel. A két nép feltehetőleg rokonságban állt egymással. A történelmük kezdetén az Iráni-felföldnek csak a délnyugati része volt a perzsáké. Nagy Círusz (akinek néhány ókori történész szerint perzsa apja és méd anyja volt) uralma alatt a perzsák a médek fölé kerültek, bár a birodalom továbbra is kettős hatalom volt. Círusz i. e. 539-ben leigázta a Babilóniai Birodalmat, és megengedte az ott fogságban lévő zsidóknak, hogy hazatérjenek. A Perzsa Birodalom határa keleten az Indus, nyugaton pedig az Égei-tenger volt. A zsidók perzsa uralom alatt éltek egészen addig, míg i. e. 331-ben Nagy Sándor le nem győzte a perzsákat. A Perzsa Birodalom megjelenik Dániel egyik látomásában, valamint szerepel Ezsdrás, Nehémiás és Eszter könyvében is (Ezs 1:1; Dá 5:28; lásd: B9-es függ.).

• Pim:

  Súlymérték, illetve az az ár, amit a filiszteusok kértek azért, hogy megélesítették Izrael különböző fémeszközeit. Izraelben a régészeti ásatások során sok olyan kősúlyt találtak, melyen ókori héber mássalhangzókkal szerepel a „pim”-nek fordított szó. A súlyuk átlagosan 7,8 g, mely megközelítőleg kétharmad sekel (1Sá 13:20, 21).

• Polgári főtisztviselő:

  Egy kormányhivatalnok a római kolóniákban. Feladatuk volt a rendfenntartás, a pénzügyek felügyelete, a törvényszegők elítélése, illetve a büntetés-végrehajtás elrendelése (Cs 16:20).

• Polyva:

  Az a héj, melyet a cséplés és a szórás során elkülönítenek a gabona ehető részétől. A Biblia a polyva szóval jelképesen olyasmire utal, ami értéktelen vagy nemkívánatos (Zs 1:4; Mt 3:12).

• Porneia:

  Lásd: SZEXUÁLIS ERKÖLCSTELENSÉG.

• Pretoriánus Gárda:

  Római katonák egy csoportja, mely a római uralkodó testőrsége volt. A gárda befolyásos politikai erő lett, támogatta vagy éppen megbuktatta az uralkodót (Flp 1:13).

• Prófécia:

  Ihletett üzenet, legyen szó akár Isten akaratának kinyilatkoztatásáról, akár annak kihirdetéséről. Prófécia lehet egy ihletett erkölcsi tanítás, Isten parancsának vagy ítéletének kihirdetése, vagy valamilyen jövőben bekövetkező esemény bejelentése (Ez 37:9, 10; Dá 9:24; Mt 13:14; 2Pt 1:20, 21).

• Próféta:

  Olyan személy, aki által Isten közli a szándékát. A próféták Isten szószólói voltak, és nemcsak jövendöléseket mondtak, hanem Jehova tanításait, parancsait és ítéleteit is feltárták (Ám 3:7; 2Pt 1:21).

• Prokonzul:

  Egy római szenátus fennhatósága alá tartozó provincia helytartója. Bírói és katonai jogkörrel rendelkezett, és noha számadással tartozott a szenátusnak, neki volt a legnagyobb hatalma a provinciában (Cs 13:7; 18:12).

• Prostituált:

  Olyan személy, aki a házasság kötelékén kívül szexuális kapcsolatot létesít, különösen, ha ezt pénzért teszi. (A görög megfelelője, a porʹné kifejezés az ’elad’ jelentésű alapszóból származik.) A Biblia általában nőkre használja ezt a szót, bár férfi prostituáltakról is említést tesz. A mózesi törvény elítélte a prostitúciót, és egy prostituált fizetségét nem lehetett adományként adni Jehova szentélyének. Ez éles ellentétben állt azzal a pogány szokással, hogy a templomi prostituáltakat bevételi forrásként használták (5Mó 23:17, 18; 1Ki 14:24). A Biblia jelképes értelemben olyan emberekre, nemzetekre vagy szervezetekre utal ezzel a szóval, amelyek valamilyen módon bálványimádatban vesznek részt, noha állításuk szerint Istent imádják. Például a Nagy Babilonnak nevezett vallási szervezetet a Jelenések könyve prostituáltnak nevezi, mert szövetkezett ennek a világnak az uralkodóival, csak hogy hatalomra és vagyonra tegyen szert (Jel 17:1–5; 18:3; 1Kr 5:25).

• Prozelita:

  Egy megtért személy. A Szentírásban olyan valakire utal, aki áttért a judaizmusra. Ez férfiak esetében azt jelentette, hogy körül kellett metélkedniük (Mt 23:15; Cs 13:43).

• Púrim:

  Évenként, adár 14–15-ig megtartott ünnep. Arról emlékeznek meg ilyenkor, hogy Eszter királyné idejében a zsidók megmenekültek attól, hogy kiirtsák őket. A pú·rímʹ szó, mely nem héber eredetű, azt jelenti, hogy ’sors’. A púrim ünnepe, vagyis a sorsvetés ünnepe azért kapta ezt a nevet, mert Hámán púrt (sorsot) vetett, hogy kitűzze azt a napot, amikor a terve szerint kiirtják a zsidókat (Esz 3:7; 9:26).

• Pünkösd:

  Ez a második a közül a három nagyobb ünnep közül, melyre a zsidó férfiaknak fel kellett menniük Jeruzsálembe. A Keresztény görög iratok pünkösdnek nevezi (jel.: ’ötvenedik [nap]’) azt az ünnepet, melyre a Héber iratok aratás ünnepeként vagy hetek ünnepeként utal. A niszán 16-ától számított 50. napon ünnepelték (2Mó 23:16; 34:22; Cs 2:1).

R

• Ráháb:

  A Jób, Zsoltárok és Ézsaiás könyvében jelképes értelemben használt szó (nem tévesztendő össze a Józsué könyvében szereplő asszonnyal, akit Ráhábnak hívtak). A Jób könyvében a szövegkörnyezet segít azonosítani, hogy egy tengeri szörnyről van szó, máshol a tengeri szörny Egyiptom szimbólumaként szerepel (Jób 9:13; Zs 87:4; Ézs 30:7; 51:9, 10).

S

• Sabbat:

  Ez az elnevezés a ’megpihen’, ’megszűnik’ jelentésű héber szóból származik. A sabbat a zsidó hét 7. napja (péntek naplementétől szombat naplementéig). Év közben más ünnepnapokat is neveztek sabbatnak, ahogy minden 7. és 50. évet is. Sabbatnapon nem volt szabad dolgozni, csak a papok végezhették a szolgálatukat a szentélyben. Sabbatévben műveletlenül kellett hagyni a földet, és az izraeliták nem követelhették vissza a héber testvéreiktől a tartozásukat. A mózesi törvény észszerű szabályokat állított fel a sabbatra vonatkozóan, a vallásvezetők azonban fokozatosan újabb és újabb megkötéseket tettek hozzá, és így Jézus napjaiban már nehéz volt megtartani ezt a napot (2Mó 20:8; 3Mó 25:4; Lk 13:14–16; Kol 2:16).

• Salamon oszlopcsarnoka:

  Jézus idejében egy fedett átjáró a templom területén, a külső udvar keleti oldalán. Úgy tartották, hogy Salamon templomából maradt meg. Jézus járt itt, amikor „tél volt”, a keresztények pedig sokszor itt gyűltek össze az I. században (Jn 10:22, 23; Cs 5:12; lásd: B11-es függ.).

• Sarc:

  Az, amit egy állam vagy uralkodó fizet egy másiknak. Ezzel védelmet kér tőle, fenntartja vele a békét, illetve elismeri, hogy az alárendeltje (2Ki 3:4; 18:14–16; 2Kr 17:11). A sarc szót egyénekre kivetett adóként is lehet érteni a Bibliában (Ezs 7:24; Ne 5:4).

• Sáska:

  Nagy rajokban vándorló rovar. A mózesi törvény szerint tiszta állat volt, meg lehetett enni. Nagy csapásnak tartották a hatalmas rajokat, amelyek mindent megettek, ami az útjukba került, és óriási pusztítást okoztak (2Mó 10:14; Mt 3:4).

• Sátán:

  Héber eredetű szó, mely azt jelenti, hogy ’ellenálló’. Amikor az eredeti nyelven határozott névelő áll előtte, az Ördögre, Isten fő ellenségére utal (Jób 1:6; Mt 4:10; Jel 12:9).

• Satrapa:

  A Babilóniai és a Perzsa Birodalomban egy tartomány helytartója vagy kormányzója. A satrapákat a király nevezte ki, és ők voltak a tartomány legfőbb urai (Ezs 8:36; Dá 6:1).

• Sebát:

  A babiloni száműzetés után így nevezték a zsidó szent naptár 11. hónapját, amely a mezőgazdasági naptár 5. hónapjának felelt meg. Január közepétől február közepéig tartott (Za 1:7; lásd: B15-ös függ.).

• Sekel:

  Alapvető héber súlymérték és pénzegység. A súlymérték 11,4 g-nak felelt meg. „A szent helyen tartott szabványsekel szerint” kifejezés talán azt hangsúlyozta, hogy a súlynak pontosnak kellett lennie, vagy arra is utalhatott, hogy meg kellett egyeznie a hajlékban tartott szabványsúllyal. Lehet, hogy volt egy királyi sekel is (nem ugyanaz, mint a hagyományos sekel), vagy egy szabványsúly a királyi palotában (2Mó 30:13).

• Seminit:

  Zenei kifejezés, mely szó szerint azt jelenti, hogy ’a nyolcadik’, ami mélyebb hangfekvésre vagy hangnemre utalhat. Hangszereknél valószínűleg olyanokról lehet szó, amelyekkel a skála basszus hangjait játszották. Énekeknél pedig feltehetően mélyebb hangfekvésű kíséretre és énekre utal (1Kr 15:21; Zs 6:zsf; 12:zsf).

• Seol:

  A görög hádesz szó héber megfelelője, amely a sír szóval lett visszaadva. Azt a jelképes helyet vagy állapotot jelenti, ahova vagy amelybe a halottak kerülnek (1Mó 37:35; Zs 16:10; Cs 2:31; lábj.-ek).

• Sion, Sion-hegy:

  Így is nevezték a Jebusz nevű erődített várost, amely Jeruzsálem délkeleti dombján feküdt. Miután Dávid elfoglalta, itt építette fel a királyi rezidenciáját, és „Dávid városa” lett a neve (2Sá 5:7, 9). Attól fogva, hogy Dávid a szövetségládát odaszállította, Jehova különösen szent hegynek tekintette Siont. Ez a név később magában foglalta a templom területét Mórija hegyén, és időnként Jeruzsálem egész városát is. A Keresztény görög iratok sokszor jelképes értelemben használja (Zs 2:6; 1Pt 2:6; Jel 14:1).

• Sír:

  Utalhat valakinek a sírjára, de jelentheti azt a jelképes helyet vagy állapotot is, ahova vagy amelybe a halottak kerülnek (héb.: „seol”, gör.: „hádesz”). A Biblia szerint az itt lévők nem tudnak semmit sem tenni, és öntudatlanok (1Mó 47:30; Pr 9:10; Cs 2:31).

• Sógorházasság:

  Az a házasság, amikor egy férfi feleségül veszi elhunyt testvérének az özvegyét, aki fiúgyermek nélkül maradt, hogy a házasságból gyermek szülessen, és ne haljon ki a testvére családja. Ezt a szokást idővel a mózesi törvénybe is belefoglalták. Levirátusnak is nevezik (1Mó 38:8; 5Mó 25:5).

• Sorsvetés:

  Az a szokás, amikor kavicsokat vagy fadarabkákat arra használnak, hogy döntéseket hozzanak. Ezeket egy ruha redőjébe vagy egy edénybe tették, és megrázták. Az döntött egy adott kérdésben, hogy melyik kavics vagy fadarab esett ki vagy lett kihúzva. Sokszor imával kísérve vetettek sorsot (Jzs 14:2; Pl 16:33; Mt 27:35).

• Spiritizmus:

  Az a nézet, hogy a test halála után a halott ember szelleme tovább él, és kommunikálhat, illetve kommunikál az élőkkel, leginkább egy olyan személy (médium) közvetítésével, aki nagyon fogékony ennek a szellemnek a befolyására. A „spiritizmussal foglalkozik” kifejezés görögül phar·ma·kiʹa, mely szó eredetileg gyógyszer vagy kábítószer használatára utalt. Idővel azért hozták kapcsolatba ezt a kifejezést a spiritizmussal, mert az ókorban gyógyszert vagy kábítószert használtak, amikor varázsláshoz segítségül hívták a démonok erejét (Ga 5:20; Jel 21:8).

Sz

• Szabad ember, felszabadított:

  A római uralom idején a szabad ember olyan valaki volt, aki szabadnak született, és teljes jogú állampolgárnak számított. Ezzel szemben a felszabadított személy korábbi rabszolga volt. A hivatalos felszabadítással együtt járt a római állampolgárság, de az ilyen személy nem tölthetett be politikai tisztséget. Ha valakit nem hivatalosan szabadítottak fel, akkor többé már nem volt rabszolga, de nem kapott meg minden polgárjogot (1Ko 7:22).

• Szadduceusok:

  A judaizmus egyik jelentős szektája volt, melyhez jómódú előkelők tartoztak, és olyan papok, akik nagy befolyással voltak a templomnál végzett tevékenységekre. Nem követték a farizeusok által megtartott számtalan szájhagyományt, és nem fogadták el a farizeusok más hitnézeteit sem. Nem hittek a feltámadásban és az angyalok létezésében. Szembehelyezkedtek Jézussal (Mt 16:1; Cs 23:8).

• Szamária:

  Izraelnek, vagyis az északon élő tíz törzs királyságának a fővárosa volt mintegy 200 évig. A királyság egész területét is így nevezték. A város az azonos nevű hegyen épült. Jézus idejében Szamáriának hívták azt a tartományt, amelyet északról Galilea, délről pedig Júdea határolt. Jézus az utazásai során általában nem prédikált ezen a területen, de néha, amikor áthaladt rajta, beszélt az itt lakókkal. Péter a királyság második jelképes kulcsát akkor használta, amikor a szamáriaiak megkapták a szent szellemet (1Ki 16:24; Jn 4:7; Cs 8:14; lásd: B10-es függ.).

• Szamáriaiak:

  Eredetileg az északon, a tíz törzs királyságában lakó izraeliták, de miután i. e. 740-ben az asszírok legyőzték Szamáriát, az általuk betelepített idegeneket is így nevezték. Jézus idejében nem faji vagy politikai szempontból volt megkülönböztető szerepe a kifejezésnek, hanem általában olyan személyekre utaltak vele, akik ahhoz a vallási szektához tartoztak, amely az ókori Sikem és Szamária közelében volt elterjedt. A szekta követőinek bizonyos hitnézetei teljesen eltértek attól, amit a judaizmus tanított (Jn 8:48).

• Száműzetés:

  Az, amikor valakit kiutasítanak a hazájából vagy az otthonából. Legtöbbször az országot meghódító nemzet rendeli el. A héber szó jelentése ’távozás’. Az izraeliták történetében két jelentős száműzetés volt. Északon a tíz törzs királyságának a lakóit az asszírok vitték száműzetésbe, később délen a két törzs királyságának a lakóit pedig a babilóniaiak. A perzsa Círusz uralma alatt mindkét száműzetésből hazatérhettek az izraeliták (2Ki 17:6; 24:16; Ezs 6:21).

• Szanhedrin:

  Jeruzsálemben a zsidók legfelsőbb bírósága. Jézus idejében 71 tagja volt: a főpap és korábbi főpapok, a főpap családjának a tagjai, vének, törzsfők, családfők és írástudók (Mr 15:1; Cs 5:34; 23:1, 6).

• Szaru, szarv:

  Állatok szarvára utal, melyet többféleképpen használtak: ittak belőle, olajat, tintát és kozmetikumokat tároltak benne, illetve hangszert vagy jelzőhangszert készítettek belőle (1Sá 16:1, 13; 1Ki 1:39; Ez 9:2). A „szarv” gyakran az erő, a hódítás vagy a győzelem jelképe volt (5Mó 33:17; Mi 4:13; Za 1:19).

• Szea:

  Szárazűrmérték. A bát folyadékűrmértéket alapul véve 7,33 l (2Ki 7:1; lásd: B14-es függ.).

• Szegletkő:

  Az a kő, amelyet egy épület sarkára helyeznek, ahol két fal találkozik, és fontos szerepe van abban, hogy összetartsa őket. A legfontosabb szegletkő az alapszegletkő volt. A középületekhez vagy városfalakhoz különösen erős alapszegletkövet használtak. A Biblia jelképes értelemben ezzel a szóval utal a föld alapjára, Jézusról pedig azt mondja, hogy ő az alapszegletköve a keresztény gyülekezetnek, amelyet egy házhoz hasonlít (Ef 2:20; Jób 38:6).

• Szekta:

  Egy csoport, mely ragaszkodik egy tanításhoz vagy vezetőhöz, és a saját hitnézeteit követi. A Szentírás beszél a farizeusok szektájáról és a szadduceusok szektájáról is, amelyek a judaizmus két fő ága voltak. Olyan személyek, akik nem voltak keresztények, Krisztus követőit is nevezték szektának vagy „a názáretiek szektájának”, talán azért, mert úgy gondolták, hogy a judaizmusból szakadtak ki. Idővel a keresztény gyülekezetben is kialakultak szekták, a Jelenések könyve név szerint megemlíti Nikolausz szektáját (Cs 5:17; 15:5; 24:5; 28:22; Jel 2:6; 2Pt 2:1).

• Szela:

  Zenéhez vagy szavaláshoz kapcsolódó szakszó, amely a Zsoltárok és a Habakuk könyvében szerepel. Talán egy szünetre utal az énekben vagy a zenében, esetleg mindkettőben. A szünet lehetőséget adhatott a csendes elmélkedésre, vagy arra, hogy az éppen kifejezett érzés vagy gondolat kiemelkedjen. A görög Septuagintában úgy van fordítva, hogy di·aʹpszal·ma, ami azt jelenti, hogy ’zenei közjáték’ (Zs 3:4; Ha 3:3).

• Szellem:

  A héber rúʹach és a görög pneuʹma szót fordítják gyakran szellemnek. Sok mindent jelenthetnek, de az a közös bennük, hogy olyan erőre utalnak, mely emberi szemek számára láthatatlan, viszont bizonyíték van arra, hogy működik. A héber és a görög szavakat a Szentírás a következőkre használja: 1. szél, 2. földi teremtményekben működő életerő, 3. egy személy jelképes szívéből fakadó ösztönző erő, mely arra indítja, hogy egy bizonyos módon tegyen vagy mondjon valamit, 4. láthatatlan forrásból származó ihletett kijelentések, 5. szellemszemélyek és 6. Isten tevékeny ereje, vagyis a szent szellem (2Mó 35:21; Zs 104:29; Mt 12:43; Lk 11:13).

• Szellemidéző:

  Az a személy, aki azt állítja, hogy beszél a halottakkal (3Mó 20:27; 5Mó 18:10–12; 2Ki 21:6).

• Szentek szentje:

  A hajlék és a templom legbelső helyisége, ahol a szövetségládát tartották. A mózesi törvény alapján egyedül a főpap léphetett be a szentek szentjébe, és ő is csak egyszer egy évben, az engesztelés napján (2Mó 26:33; 3Mó 16:2, 17; 1Ki 6:16; Héb 9:3).

• Szentély:

  Általánosságban véve egy imádatra elkülönített hely, szent hely. A Szentírás leggyakrabban a hajlékra vagy a jeruzsálemi templomra utal vele. Isten égi lakhelyét is nevezi szentélynek (2Mó 25:8, 9; 2Ki 10:25; 1Kr 28:10; Jel 11:19).

• Szenthely:

  A hajlék és a templom első, nagyobb helyisége; nem ugyanaz, mint a szentek szentje, amely a legbelső helyiség volt. A hajlékban a szenthelyen a következők voltak: az arany lámpatartó, az arany füstölőoltár, a jelenlét kenyerének az asztala és más aranyeszközök. A templomban pedig: az aranyoltár, tíz arany lámpatartó és tíz asztal a jelenlét kenyerének (2Mó 26:33; Héb 9:2; lásd: B5-ös és B8-as függ.).

• Szent oszlop:

  Egyenesen álló oszlop, általában kőből. Valószínűleg fallikus jelkép, melyet Baálnak vagy más hamis istennek a tiszteletére állítottak (2Mó 23:24).

• Szent rúd:

  A héber szó (ʼasé·ráʹ) utalhat egy olyan szent rúdra, mely Asérát, a kánaániták termékenység-istennőjét jelképezi, vagy egy Aséráról készült ábrázolásra. Az oszlopok nyilvánvalóan függőlegesen álltak, és legalább részben fából voltak. Lehet, hogy nem voltak faragva, sőt, akár élő fák is lehettek (5Mó 16:21; Bí 6:26; 1Ki 15:13).

• Szent szellem:

  Láthatatlan erő, amely energiát ad, és amelyet Isten arra használ, hogy megvalósítsa az akaratát. Szent, mert Jehovától származik, aki a lehető legteljesebb mértékben tiszta és igazságos, és mert Isten olyasmit valósít meg vele, ami szent (Lk 1:35; Cs 1:8).

• Szent, szentség:

  Jehovától elválaszthatatlan tulajdonság; abszolút értelemben vett erkölcsi tisztaság, makulátlanság (2Mó 28:36; 1Sá 2:2; Pl 9:10; Ézs 6:3). Amikor emberekre (2Mó 19:6; 2Ki 4:9), állatokra (4Mó 18:17), élettelen dolgokra (2Mó 28:38; 30:25; 3Mó 27:14), helyekre (2Mó 3:5; Ézs 27:13), időszakokra (2Mó 16:23; 3Mó 25:12) vagy tevékenységekre (2Mó 36:4) használja a Szentírás, akkor az eredeti héber szó azt jelenti, hogy ’elkülönített’ vagy ’a szent Istennek szentelt’, illetve, hogy valami vagy valaki el van különítve Jehova szolgálatára. A Keresztény görög iratokban a szentnek vagy szentségnek fordított szavak szintén az Istennek való elkülönítettség gondolatát hordozzák. Ezeket a szavakat arra is használják, hogy valakinek a viselkedése tiszta (Mr 6:20; 2Ko 7:1; 1Pt 1:15, 16).

• Szent szolgálat:

  Szent, vagyis Isten imádatához közvetlenül kapcsolódó munka, tevékenység (Ró 12:1; Jel 7:15).

• Szent titok:

  Isten szándékának egy részlete, melyet Isten egy általa meghatározott ideig titokban tart, és csak azoknak tár fel, akiket kiválaszt (Mr 4:11; Kol 1:26).

• Szeráfok:

  Szellemteremtmények Jehova égi trónja körül. A héber szerá·fímʹ kifejezés szó szerint az jelenti, hogy ’égők’ (Ézs 6:2, 6).

• Szérű:

  Az a hely, ahol a cséplést végezték. Általában egy lapos, kör alakú terület volt egy magasabban fekvő, szeles helyen (Mt 3:12; lásd: CSÉPLÉS).

• Szexuális erkölcstelenség:

  A görög por·neiʹa szó fordítása. Minden törvénytelen szexuális kapcsolatot magában foglal: házasságtörés, prostitúció, két nem házas személy közti szexuális kapcsolat, homoszexualitás és bestialitás. A Jelenések könyve jelképesen használja ezt a szót Nagy Babilonnal, egy vallási prostituálttal kapcsolatban, mert az szövetkezett ennek a világnak az uralkodóival, csak hogy hatalomra és vagyonra tegyen szert (Jel 14:8; 17:2; 18:3; Mt 5:32; Cs 15:29; Ga 5:19; lásd: PROSTITUÁLT).

• Szíria, szírek:

  Lásd: ARÁM, ARAMEUS.

• Szirtisz:

  Két nagy, sekély öböl az Észak-Afrikában fekvő Líbia partvidékén. Az ókori tengerészek tartottak tőlük, mert a csalóka homokpadok az árapály következtében állandóan változtatták a helyüket (Cs 27:17; lásd: B13-as függ.).

• Sziván:

  A babiloni száműzetés után így nevezték a zsidó szent naptár 3. hónapját, amely a mezőgazdasági naptár 9. hónapjának felelt meg. Május közepétől június közepéig tartott (Esz 8:9; lásd: B15-ös függ.).

• Szőlőprés:

  Ez általában természetes mészkőbe vájt két, kádszerű mélyedés volt. Az egyik magasabban volt, mint a másik, és egy kis csatorna kötötte ezeket össze. A felső kádban taposták a szőlőt, és a szőlő leve az alsó kádba folyt. A Biblia ezzel a szóval jelképes értelemben Isten ítéletére is utal (Ézs 5:2; Jel 19:15).

• Szövetség:

  Hivatalos megegyezés vagy szerződés emberek vagy Isten és emberek között, hogy megtesznek vagy nem tesznek meg valamit. Néha csak az egyik fél kötelezte magát valaminek a megtételére (egyoldalú szövetség, valójában ígéret). Máskor mindkét félnek kellett teljesítenie valamit (kétoldalú szövetség). A Biblia amellett, hogy beszél Istennek az emberekkel kötött szövetségeiről, említést tesz még emberek, törzsek, nemzetek vagy embercsoportok közötti szövetségekről is. Néhány szövetségnek hosszú távú hatása van, például amelyet Isten Ábrahámmal, Dáviddal és Izrael nemzetével (törvényszövetség) kötött, valamint amelyet „Isten Izraelével” kötött (új szövetség) (1Mó 9:11; 15:18; 21:27; 2Mó 24:7; 2Kr 21:7).

• Szövetségláda:

  Akáciafából készített láda, mely arannyal volt bevonva. A hajlékban és később Salamon templomában is a szentek szentjének nevezett helyiségben tartották. A fedele tömör aranyból készült, és két kerub volt rajta, egymással szemben. Ebben volt a két kőtábla is, melyen a tízparancsolat állt (5Mó 31:26; 1Ki 6:19; Héb 9:4; lásd: B5-ös és B8-as függ.).

• Szövőszék:

  Olyan eszköz, amellyel fonalból anyagot szőttek (Ézs 19:9).

• Sztoikus filozófusok:

  A filozófusok egyik görög iskolája. Abban hittek, hogy a boldogság abból fakad, hogy az ember összhangban él a logikával és a természettel. Szerintük egy igazán bölcs ember közömbösen áll a fájdalomhoz és az élvezetekhez (Cs 17:18).

T

• Találkozás sátra:

  Ezt a kifejezést használták Mózes sátrára is, és a szent hajlékra is, melyet először a pusztában állítottak fel (2Mó 33:7; 39:32).

• Talentum:

  A legnagyobb héber súlymérték és pénzegység; 34,2 kg. A görög talentum ennél kisebb volt, kb. 20,4 kg (1Kr 22:14; Mt 18:24; lásd: B14-es függ.).

• Tallózás:

  Az, amikor összeszedegetik a maradék termést, amelyet az aratók szándékosan vagy véletlenül hátrahagytak. A mózesi törvény meghagyta az izraelitáknak, hogy ne arassák le a szántóföldjük szélét, és ne szedjék le az összes olajbogyót vagy szőlőt. A szegények, a nehéz sorúak, a bevándorlók, az árvák és az özvegyek azt a jogot kapták Istentől, hogy tallózhatnak az aratás után meghagyott termésből (Ru 2:7).

• Tammúz:

  1. Annak az istennek a neve, akit hitehagyott héber asszonyok sirattak Jeruzsálemben. Feltételezések szerint Tammúz eredetileg egy király volt, akit a halála után emeltek az istenek közé. Sumer szövegekben Dumuzinak nevezik, és Inanna (a babilóniai Istár) férjének vagy szeretőjének mutatják be (Ez 8:14). 2. A babiloni száműzetés után így nevezték a zsidó szent naptár 4. holdhónapját, amely a mezőgazdasági naptár 10. hónapjának felelt meg. Június közepétől július közepéig tartott. (Lásd: B15-ös függ.)

• Társis hajói:

  Eredetileg azokat a hajókat nevezték így, melyek az ókori Társisba (mai Spanyolország) mentek. Úgy tűnik, hogy idővel azokra a nagy hajókra utaltak így, melyek képesek voltak hosszú utakat megtenni. Salamon és Josafát ilyen Társis-hajókkal szállítottak kereskedelmi árukat (1Ki 9:26; 10:22; 22:48).

• Tartarosz:

  A Keresztény görög iratokban egy börtönhöz hasonló, megvetésre méltó helyzet, melybe Isten az engedetlen angyalokat taszította Noé napjaiban. A 2Péter 2:4-ben szereplő tar·ta·roʹó (jel.: ’tartaroszba vet’) ige nem azt jelenti, hogy az angyalok, akik vétkeztek, a pogány mitológiai Tartaroszba lettek vetve (azaz egy föld alatti börtönbe, egy alacsonyabb rangú isteneknek fenntartott sötét helyre). Sokkal inkább arra utal, hogy Isten letaszította őket az égi helyükről, megfosztotta őket a pozíciójuktól, és az elméjüket teljes sötétségbe borította, hogy ne értsék a ragyogó szándékait. A sötétség jelzi azt is, hogy mi vár rájuk: a Szentírás szerint örök pusztulás, az uralkodójukkal, Sátánnal, az Ördöggel együtt. A tartarosz tehát arra utal, hogy olyan helyzetben vannak a lázadó angyalok, melynél mélyebbre már nem kerülhetnének. Nem ugyanaz, mint a Jelenések 20:1–3-ban szereplő „mélység”.

• Tébet:

  A babiloni száműzetés után így nevezték a zsidó szent naptár 10. hónapját, amely a mezőgazdasági naptár 4. hónapjának felelt meg. December közepétől január közepéig tartott. Legtöbbször csak úgy utaltak rá, hogy a 10. hónap (Esz 2:16; lásd: B15-ös függ.).

• Tekercs:

  Hosszú pergamen- vagy papiruszlap, melynek az egyik oldalán írás volt, és általában feltekerték egy pálca köré. A Szentírást tekercsekre írták és másolták. A Biblia megírásának idején ez volt a „könyv” (Jr 36:4, 18, 23; Lk 4:17–20; 2Ti 4:13).

• Templom:

  Egy épület Jeruzsálemben, mely a hordozható hajlék helyébe lépett, és az izraeliták imádatának a központja lett. Az első templomot Salamon építtette, de a babilóniaiak lerombolták. A második templomot Zorobábel építtette, miután a zsidók visszatértek a babiloni száműzetésből. Később Nagy Heródes újjáépíttette. A Szentírás sokszor egyszerűen csak úgy utal a templomra, hogy Jehova háza (Ezs 1:3; 6:14, 15; 1Kr 29:1; 2Kr 2:4; Mt 24:1; lásd: B8-as és B11-es függ.).

• Teráfszobor:

  Családi istenek vagy bálványok, melyektől időnként előjeleket kértek (Ez 21:21). Némelyik akkora volt, és úgy nézett ki, mint egy ember, de voltak ennél jóval kisebbek is (1Mó 31:34; 1Sá 19:13, 16). Mezopotámiában talált régészeti leletek azt mutatják, hogy az kapta meg a családi örökséget, akinél a teráfszobrok voltak. (Ez megmagyarázná, miért vitte el Ráhel az apjától a teráfszobrokat.) Izraelben azonban nyilván nem ez volt a helyzet, bár a bírák és a királyok idejében időnként Izraelben is bálványként használták a teráfszobrokat. A hűséges Jósiás király többek közt teráfszobrokat is megsemmisített (Bí 17:5; 2Ki 23:24; Hó 3:4).

• Tisri:

  Lásd: ETÁNIM és B15-ös függ.

• Tisztaság:

  A Bibliában ez a szó nemcsak a fizikai tisztaságra utal, hanem arra is, hogy valaki beszennyezetlen és szennyfolt nélküli marad, vagy újra azzá válik, valamint nincs köze semmihez, ami erkölcsi vagy szellemi értelemben beszennyezné vagy megrontaná. A mózesi törvény hatálya alatt ezen a szón a szertartási tisztaságot értették (3Mó 10:10; Zs 51:7; Mt 8:2; 1Ko 6:11).

• Tisztátalan:

  Olyasmire utalhat, ami nincs összhangban az erkölcsi törvényekkel. A Bibliában viszont sokszor olyasmit jelöl, ami a mózesi törvény alapján nem elfogadható, vagyis nem tiszta (3Mó 5:2; 13:45; Mt 10:1; Cs 10:14; Ef 5:5; lásd: TISZTASÁG).

• Tized:

  Tizedrész vagy 10 százalék, melyet adóként adtak, elsősorban vallási célokra (Ma 3:10; 5Mó 26:12; Mt 23:23). A mózesi törvény hatálya alatt a föld termésének a tizedrészét, illetve az állatállomány növekedésének a tizedrészét minden évben a lévitáknak adták, hogy támogassák őket. A léviták a kapott tizednek a tizedét az ároni papságnak adták ugyanebből a célból. Volt másfajta tized is. A keresztényeknek nem kell tizedet adniuk.

• Tömjén:

  A tömjénfa (Boswellia) nemzetséghez tartozó különböző fáknak és cserjéknek a megszáradt mézgás gyantája. Égetéskor édes az illata. A hajlékban és a templomban égetett szent füstölőszer összetevője volt. A gabonaáldozattal együtt füstölőszert is felajánlottak, és a szenthelyen a jelenlét kenyerének mindkét oszlopára is tettek belőle (2Mó 30:34–36; 3Mó 2:1; 24:7; Mt 2:11).

• Tönköly:

  Egy gyengébb minőségű búza (Triticum spelta), amelynek a szeme nehezen válik el a toklásztól (2Mó 9:32).

• Törvény:

  Ha nagybetűvel kezdődik, akkor a Biblia első öt könyvére utal. Ha kisbetűvel, akkor utalhat az egész mózesi törvényre, a mózesi törvény egy konkrét törvényére vagy egy törvényben foglalt alapelvre (4Mó 15:16; 5Mó 4:8; Mt 7:12; Ga 3:24).

• Trombita:

  Egy fémből készült fúvós hangszer, amellyel jelzést adtak, vagy zenéltek. A 4Mózes 10:2 szerint Jehova utasítást adott arra, hogy készítsenek két ezüsttrombitát, amellyel különféle jelzést fognak adni, hogy összehívják a gyülekezetet, tábort bontsanak, vagy háborúba induljanak. Ezek valószínűleg egyenes trombiták voltak, nem olyanok, mint az ívelt kürtök, amelyeket állatok szarvából készítettek. A templomnál használt hangszerek közt voltak trombiták is, amelyekről nem tudni, hogy néztek ki. Gyakran jelképes trombitaszó kíséri Jehova ítéleteinek a bejelentését, vagy azokat a jelentős eseményeket, melyeket ő idéz elő (2Kr 29:26; Ezs 3:10; 1Ko 15:52; Jel 8:7–11:15).

• Turbán:

  Anyagból csavart fejfedő. A főpap finom lenvászonból készült turbánt viselt, amelynek az elejére kék zsinórral egy aranylemezt rögzítettek. A király turbánt viselt a korona alatt. Jób jelképes értelemben használta ezt a szót, amikor az igazságosságát egy turbánhoz hasonlította (2Mó 28:36, 37; Jób 29:14; Ez 21:26).

• Tűztartó:

  Arany-, ezüst- vagy rézeszköz, melyet arra használtak a hajléknál és a templomnál, hogy füstölőszert égessenek, és eltávolítsák az áldozati oltárról a parazsat, valamint az arany lámpatartóból az elégett kanócot. Füstölőnek is hívták (2Mó 37:23; 2Kr 26:19; Héb 9:4).

• Tűz tava:

  „Tűzzel és kénnel égő” jelképes hely, melyet második halálnak is neveznek. Ide dobják azokat az embereket, akik nem bánják meg a bűneiket, az Ördögöt, sőt a halált és a sírt (vagy hádeszt) is. Mivel a szellemteremtményekre, a halálra és a hádeszre nincs hatással a tűz, ez csak egy jelképes hely lehet, de nem az örökké tartó kínzást jelképezi, hanem az örök pusztulást (Jel 19:20; 20:14, 15; 21:8).

U

• Udvar:

  A hajlékot körülvevő elkerített terület, később pedig egy fallal körbevett terület a templom főépületénél. Az égőáldozati oltár a hajlék udvarában, majd később a templom belső udvarában volt. (Lásd: B5-ös, B8-as és B11-es függ.) A Biblia beszél házak és paloták udvarairól is (2Mó 8:13; 27:9; 1Ki 7:12; Esz 4:11; Mt 26:3).

• Újhold:

  A zsidó naptár hónapjainak az első napja, melyen az izraeliták összegyűltek, ünnepeltek és különleges áldozatokat mutattak be. Később egy fontos nemzeti ünnep lett, és a nép ekkor nem dolgozott (4Mó 10:10; 2Kr 8:13; Kol 2:16).

• Urim és tummim:

  Tárgyak, amelyeket a főpap használt. A sorsvetéshez hasonlóan segítettek eldönteni, hogy mi Jehova akarata olyan kérdésekben, amelyek az egész nemzetet érintették. Ha a főpap bement a hajlékba, a rajta lévő melltáskában volt az urim és a tummim. Úgy tűnik, már nem használták, miután a babilóniaiak elpusztították Jeruzsálemet (2Mó 28:30; Ne 7:65).

• Úr vacsorája:

  Szó szerinti kovásztalan kenyér és bor fogyasztása, amelyek Krisztus testét és vérét jelképezik; megemlékezés Jézus haláláról. Mivel a Szentírás szerint a keresztényeknek meg kell emlékezniük erről, joggal lehet emlékünnepnek is nevezni (1Ko 11:20, 23–26).

• Út:

  Ez a szó a Szentírásban jelképes értelemben olyan tettre vagy viselkedésre utal, amelyet Jehova helyesnek vagy helytelennek tart. Jézus Krisztus követőit úgy is nevezték, hogy az Úthoz tartozók, mivel olyan életúton jártak, amely a Jézus Krisztusba vetett hitre épült, vagyis az ő példáját követték (Cs 19:9).

• Utolsó napok:

  A próféciákban olyan időszakra utal, amikor a történelmi események végül elérkeznek a csúcspontjukhoz (Ez 38:16; Dá 10:14; Cs 2:17). Az adott próféciától függően utalhat néhány évre, de akár sokra is. A Bibliában a legfigyelemreméltóbb utolsó napok a jelenlegi világrendszer utolsó napjai, Jézus láthatatlan jelenlétének idején (2Ti 3:1; Jk 5:3; 2Pt 3:3).

Ü

• Üröm:

  Különféle fásodó szárú növények, amelyeknek igen keserű az ízük, és erős, aromás illatuk van. A Biblia jelképesen abban az értelemben használja, hogy milyen keserű következményei vannak az erkölcstelenségnek, a rabszolgaságnak, az igazságtalanságnak és a hitehagyásnak. A Jelenések 8:11-ben szereplő üröm egy keserű és mérgező anyag, amelyet abszintinnek is neveznek (5Mó 29:18; Pl 5:4; Jr 9:15; Ám 5:7).

• Üszög:

  Élősködő gombák által okozott növénybetegségek valamelyike. A Bibliában említett üszög feltehetően a feketerozsda (Puccinia graminis) (1Ki 8:37).

V

• Vadbika:

  Egy régmúltban élt szarvasmarhafajta, melyet nem lehetett háziasítani. Körülbelül 2 m magas volt, testhossza majdnem 3 m, a súlya pedig mintegy 900 kg (Zs 22:21).

• Váltság, váltságdíj:

  Az az ár, melyet azért fizetnek, hogy valaki megszabaduljon a fogságból vagy a bűntől, elengedjék a büntetését, megmeneküljön a szenvedéstől, vagy akár felmentést kapjon valamilyen kötelezettség alól. Nem minden esetben pénzről volt szó (Ézs 43:3). Számos helyzetben volt szükség váltságdíjra. Például Izraelben minden elsőszülött fiú vagy hím állat Jehováé volt, és váltságdíjat kellett érte fizetni, máskülönben csak Jehova szolgálatára lehetett volna felhasználni (4Mó 3:45, 46; 18:15, 16). Ha egy őrizetlenül hagyott, veszélyes bika megölt valakit, a tulajdonosának váltságdíjat kellett fizetnie, hogy megmeneküljön a halálos ítélettől (2Mó 21:29, 30). Ám nem fogadtak el váltságdíjat olyan valakiért, aki szándékosan ölt embert (4Mó 35:31). A legfontosabb váltság a Bibliában az, amit Krisztus fizetett ki, amikor feláldozta az életét, hogy az engedelmes emberek megszabaduljanak a bűntől és a haláltól (Zs 49:7, 8; Mt 20:28; Ef 1:7).

• Varázslás:

  Gonosz szellemeknek tulajdonított erő használata (2Kr 33:6).

• Vén:

  A szó alapvető jelentése ’idős ember’, de a Szentírásban arra a személyre utalnak vele, akinek egy nemzetben vagy közösségben hatalma vagy felelős tisztsége van. A Jelenések könyve égi teremtményeket is nevez véneknek. A görög pre·szbüʹte·rosz szó a vén szóval lett visszaadva, amikor olyan férfira utal, aki vállalja a vezetést a gyülekezetben (2Mó 4:29; Pl 31:23; 1Ti 5:17; Jel 4:4).

• Vétekért való áldozat:

  Olyan áldozat, amelyet valaki azért ajánlott fel, mert bűnt követett el. Egy kicsit más volt, mint a többi bűnért való áldozat, mert a célja az volt, hogy érvényesítsen szövetségben foglalt jogokat, illetve a bűnét megbánó személy visszakapjon bizonyos jogokat, és hogy fel legyen mentve a büntetés alól (3Mó 7:37; 19:22; Ézs 53:10).

• Vetülék:

  Szövésnél a keresztirányban haladó fonalak. Ezeket fölülről, majd alulról átbújtatták a láncfonalakon, vagyis a hosszirányú fonalakon (3Mó 13:48, lábj.).

• Világrendszer befejezése:

  Az az időszak, amely azzal zárul, hogy Sátán világrendszere, vagyis az ő befolyása miatt uralkodó állapotok véget érnek. Egybeesik Krisztus jelenlétével. Az angyalok Jézus irányításával majd „elkülönítik a gonoszokat az igazságosaktól”, és elpusztítják őket (Mt 13:40–42, 49). Jézus tanítványai szerették volna tudni, mikor lesz ez az időszak (Mt 24:3). Mielőtt Jézus visszatért volna az égbe, megígérte a tanítványainak, hogy velük lesz „a világrendszer befejezéséig” (Mt 28:20).

• Világrendszer(ek):

  A görög ai·ónʹ szó egyik fordítása, ha az éppen fennálló helyzetről és jellegzetességekről van szó, amelyek egyedivé tesznek egy bizonyos időszakot vagy kort. A Biblia megemlíti „a jelenlegi világrendszert”, és ezzel a világban általános helyzetre és a világ életmódjára utal (2Ti 4:10). Azzal, hogy Isten megkötötte a törvényszövetséget, egy olyan rendszer vette kezdetét, melyre egyesek talán az izraelita vagy zsidó korként utalnak. Amikor Jézus Krisztus váltságul adta az életét, Isten egy új rendszert hozott létre, mely elsősorban a felkent keresztények gyülekezetét foglalja magában. Ez egy új korszak kezdetét jelezte, melyben valósággá vált az, amire a törvényszövetség előremutatott. Amikor többes számban áll ez a kifejezés, akkor azokra a különböző világrendszerekre vagy jellemző helyzetekre utal, melyek a múltban voltak, vagy a jövőben lesznek (Mt 24:3; Mr 4:19; Ró 12:2; 1Ko 10:11).

Z

• Zálog:

  Valamilyen személyes tulajdon, melyet az adós garanciaként ad a hitelezőjének arra, hogy a kölcsönt vissza fogja fizetni. Biztosítéknak is nevezték. A mózesi törvény tartalmazott néhány megkötést a zálogba adásról, ami a nemzetben élő szegények és kiszolgáltatottak érdekeit védte (2Mó 22:26; Ez 18:7).

• Zeusz:

  A több istenben hívő görögök legfőbb istene. Lisztrában Barnabásról azt hitték, hogy Zeusz. Lisztra közelében feltárt ókori feliratokon megtalálható a „Zeusz papjai”, illetve a „Zeusz, a napisten” kifejezés. „Zeusz fiai”, vagyis Kasztór és az ikertestvére, Polüdeukész voltak az orrfigurái annak a hajónak, melyen Pál elhajózott Málta szigetéről (Cs 14:12; 28:11).

• Ziv:

  Eredetileg így nevezték a zsidó szent naptár 2. hónapját, amely a mezőgazdasági naptár 8. hónapjának felelt meg. Április közepétől május közepéig tartott. A zsidó Talmud és a babiloni száműzetés után készült más művek is ijjárnak nevezik (1Ki 6:37; lásd B15-ös függ.).

Zs

• Zsákmány:

  Állatok, ingóságok vagy más értékes tárgyak, melyeket a győztes csapatok elrabolnak a legyőzött ellenféltől (Jzs 7:21; 22:8; Héb 7:4).

• Zsákvászon, zsákruha:

  A zsákvászon durva szövésű anyag, melyből zsákokat készítettek, például gabona tárolásához. Legtöbbször sötét színű kecskeszőrből szőtték, és gyász idején ebből készült ruhát, azaz zsákruhát viseltek (1Mó 37:34; Lk 10:13).

• Zsidók:

  Miután Izraelt, vagyis a tíz törzs királyságát leigázták, így nevezték a Júda törzséből származó embereket (2Ki 16:6). A babiloni száműzetés után törzstől függetlenül azokat az izraelitákat hívták így, akik visszatértek Izraelbe (Ezs 4:12). Később az egész világon ezzel a kifejezéssel különböztették meg az izraelitákat a nem zsidó nemzetektől (Esz 3:6). Pál apostol jelképes értelemben használta ezt a szót, amikor arról beszélt, hogy a keresztény gyülekezetben a nemzetiségnek nincs jelentősége (Ró 2:28, 29; Ga 3:28).

• Zsinagóga:

  A szó azt jelenti, hogy ’egybehozás’, ’közösség’, de a legtöbb helyen a Bibliában azt az épületet vagy helyet jelöli, ahol a zsidók összegyűltek, hogy olvassák az Írásokat, oktatást kapjanak, prédikációt tartsanak és imádkozzanak. Jézus napjaiban Izrael minden viszonylag nagyobb városának volt egy zsinagógája, a nagyon nagy városoknak pedig több is (Lk 4:16; Cs 13:14, 15).

• Zsoltár:

  Istent dicsőítő ének. A zsoltárokat megzenésítették, és Isten imádói énekelték, például amikor a jeruzsálemi templomnál részt vettek Jehova Isten imádatában (Lk 20:42; Cs 13:33; Jk 5:13).

• Zsoltárfelirat:

  Egy zsoltár elején szereplő felirat, melyből megtudható, ki a zsoltár írója, háttér-információkkal szolgál, zenei utasításokat tartalmaz, vagy leírja, milyen célból íródott az adott zsoltár. (Lásd a 3., 4., 5., 6., 7., 30., 38., 60., 92. és 102. zsoltár feliratát.)