Amikor az erkölcs drámai módon hanyatlani kezdett

SZERINTED mikor indult drámai hanyatlásnak az erkölcs? A te életidődben? Vagy esetleg idősebb rokonok, barátok életidejében? Némelyek azt mondják, hogy az 1914-ben kirobbant első világháború vezette be az erkölcsi romlás soha nem látott korszakát. Robert Wohl történészprofesszor ezt írta az egyik könyvében: „Azok, akik átélték a háborút, soha nem tudtak szabadulni attól a gondolattól, hogy egy világ véget ért, s egy másik kezdődött 1914 augusztusában” (The Generation of 1914).

Norman Cantor történész ezt mondja: „A társadalmi viselkedésmód amúgy is hanyatlóban levő szabályrendszere mindenhol összeomlott. Ha a politikusok és a katonai vezetők úgy bántak a rájuk bízott emberek millióival, mint a levágásra szánt állatokkal, akkor a vallás és az etika mely normái tudták volna visszatartani az embereket attól, hogy olyan kegyetlenül bánjanak egymással, mint az őserdő vadállatai? . . . Az első világháború mészárlásai alaposan megtépázták az emberi élet értékébe vetett hitet.”

Átfogó művében az angol történész, H. G. Wells kijelentette, hogy az evolúciós elmélet elfogadása után „valóságos demoralizáció következett be”. Miért? Némelyek úgy gondolták, hogy az ember egyszerűen csak az állati lét egy magasabb rendű formája. Wells történész, aki maga is evolucionista volt, 1920-ban ezt írta: „Az ember, szerintük, egy társas állat, olyan, mint az indiai vadkutya . . . , ezért helyesnek tűnt számukra, hogy az emberi falka nagy kutyái elnyomják és leigázzák a gyengébbeket” (The Outline of History).

Valóban, ahogy Norman Cantor megjegyezte, az első világháború lesújtó hatással volt az emberek erkölcsi érzékére. Így magyarázza a történteket: „Az idősebb nemzedéket úgy tüntették fel, mintha mindenről helytelenül gondolkodna: a politikáról, az öltözködésről, a szexuális szokásokról.” Az egyházak, amelyek az evolúciós elmélet helybenhagyásával és a harcoló felek bátorításával megfertőzték a keresztény tanításokat, nagyban hozzájárultak az erkölcsi hanyatláshoz. Frank Crozier brit dandártábornok ezt írta: „A keresztény egyházak a vérontást legjobban előmozdító testületek, amelyekkel rendelkezünk, és amelyeket korlátlanul felhasználtunk.”

Az erkölcsi szabályok félresöprése

Az első világháború utáni évtizedben, az úgynevezett dühöngő húszas években, a régebbi értékeket és az erkölcsi korlátokat egyszerűen félresöpörték, és felcserélték őket a „bármi jöhet” felfogással. Frederick Lewis Allen történész ezt mondta: „A háborút követő tíz évet találóan a rossz modor évtizedének lehetne nevezni . . . A hajdani világgal együtt olyan értékrendek is eltűntek, amelyek gazdagságot és értelmet adtak az életnek, és nem volt könnyű helyettesítő értékeket találni.”

Az 1930-as évek gazdasági világválsága sokakat észhez térített azáltal, hogy nyomorba döntötte őket. Ennek az évtizednek a végén azonban a világ egy másik, még pusztítóbb háborúba keveredett: a második világháborúba. A nemzetek csakhamar félelmetes pusztító fegyverek gyártásába kezdtek, ami ugyan segített a világnak kilábalni a gazdasági válságból, de olyan szenvedésbe és rémületbe taszította azt, amely minden emberi elképzelést felülmúl. Mire a háború véget ért, városok százai hevertek romokban, két japán város pedig megsemmisült, noha mindkettőre csak egy-egy atombombát dobtak. Milliók pusztultak el borzalmas koncentrációs táborokban. A harcok összesen mintegy 50 millió férfi, nő és gyermek életét követelték.

A második világháború rettenetes körülményei között az emberek saját viselkedésformákat alakítottak ki, ahelyett hogy ragaszkodtak volna a helyes magatartás bevett szabályaihoz. Egy könyv ezt a megállapítást teszi: „Úgy tűnt, hogy a háború idejére a szexuális gátlásokat félretették, miközben a csatatereken megszokott magatartás a magánéletbe is beszivárgott . . . A háborús időszak sürgető mivolta és lelkesedése hamarosan ledöntötte az erkölcsi korlátokat, és az élet sok családban ugyanolyan értéktelennek és mulandónak tűnt, mint a fronton” (Love, Sex and War—Changing Values, 1939-45).

Az állandó életveszély fokozta az emberekben azt a vágyat, hogy érzelmi kapcsolatokat alakítsanak ki, akár átmenetieket is. Egy brit feleség, megpróbálva igazolni, hogy miért volt engedékeny nemi téren azokban a vészterhes időkben, ezt mondta: „Nem voltunk igazán erkölcstelenek, hiszen háború dúlt.” Egy amerikai katona pedig így nyilatkozott: „A legtöbb ember talán erkölcstelennek tartott minket, de hát fiatalok voltunk, és bármelyik nap meghalhattunk.”

A háború számos túlélője szenvedett az átélt szörnyűségek miatt. Néhányan – többek között az akkori gyermekek – a mai napig rémképektől szenvednek, vagyis újra átélik a megtörtént szörnyűségeket. Sokan elvesztették a hitüket, így az erkölcs terén sem tudnak eligazodni. Az emberekből kiveszett a tisztelet bármiféle olyan hatalom iránt, amely esetleg szabályokat állíthatna fel azt illetően, hogy mi a jó, és mi a rossz, ezért mindent viszonylagosnak tekintenek.

Új társadalmi normák

A második világháború után tanulmányok jelentek meg az ember szexuális viselkedéséről. Az egyik ilyen tanulmány, a Kinsey-jelentés az Egyesült Államokban készült az 1940-es években, és több mint 800 oldalt tett ki. Ennek eredményeképpen sok ember nyíltan kezdett beszélni olyan szexuális témákról, amelyeket korábban nem nagyon volt szokás szóba hozni. Bár a jelentésben szereplő statisztikákról, amelyek a homoszexualitásról és más elferdült szexuális tevékenységekről szóltak, később felismerték, hogy eltúlzottak, a tanulmány rávilágított a háborút követő drámai erkölcsi romlásra.

Egy ideig az emberek még megpróbálták fenntartani az erkölcsösség látszatát, például a rádióban, a mozifilmekben és a televízióban kiszűrték az erkölcstelen tartalmat. Ám ez nem tartott sokáig. William Bennett, az Egyesült Államok egyik korábbi oktatási minisztere megjegyezte: „Az 1960-as évekre . . . Amerika feltartóztathatatlanul megindult azon a meredek lejtőn, amit társadalmi visszafejlődésnek nevezhetnénk.” Ugyanezt lehetett tapasztalni sok más országban is. De miért gyorsult fel az erkölcsi hanyatlás az 1960-as években?

Ebben az évtizedben zajlott majdnem egy időben a nők felszabadítási mozgalma és a szexuális forradalom az úgynevezett új erkölcsével. Hatékony születésszabályozó gyógyszereket fejlesztettek ki. Amikor a szexet a teherbe eséstől való félelem nélkül lehetett élvezni, általánossá vált a „szabad szerelem”, vagyis „nemi kapcsolat a partnerek közötti bármely elkötelezettség nélkül”.

Ugyanakkor a sajtóban, a filmekben és a televízióban is lazultak az erkölcsi szabályok. Később Zbigniew Brzezinski, az USA Nemzetbiztonsági Tanácsának korábbi vezetője ezt mondta a tévében sugárzott műsorokról: „Nyíltan dicsőítik az egyéni vágyak kielégítését, úgy állítják be a durva erőszakot és a brutalitást, mintha az normális lenne, [és] szexuális szabadosságra buzdítanak.”

Az 1970-es években kezdtek népszerűvé válni a videomagnók. Az emberek így mások tudta nélkül nézhettek az otthonukban erkölcstelen, nyílt szexualitást ábrázoló filmeket, amelyeket egy moziban soha nem néztek volna meg. Újabban az interneten a legaljasabb pornográfia is elérhető az egész világon bárki számára, csupán egy számítógép kell hozzá.

A következmények sok szempontból ijesztőek. Az egyik amerikai büntetőintézet fegyőre nemrég így nyilatkozott: „Tíz évvel ezelőtt, amikor a kölykök bekerültek az utcáról, meg tudtam nekik magyarázni, hogy mi a jó, és mi a rossz. De azoknak, akiket most hoznak be, fogalmuk sincs róla, hogy miről beszélek.”

Kihez fordulhatunk vezetésért?

A világ egyházaihoz hiába fordulunk erkölcsi vezetésért. Ahelyett, hogy ragaszkodnának az igazságos alapelvekhez, ahogy azt Jézus és az első századi követői tették, az egyházak e gonosz világ részévé váltak. Egy író ezt kérdezte: „Volt-e valaha is olyan háború, amelyben ne állították volna mindkét oldalon, hogy Isten őket támogatja?” Ami az Isten erkölcsi irányadó mértékeihez való ragaszkodást illeti, egy New York-i egyházi személy évekkel ezelőtt ezt mondta: „Az egyház az egyetlen olyan szervezet a világon, ahol kevesebb követelménynek kell megfelelni ahhoz, hogy valaki beléphessen, mint ahhoz, hogy valaki felszálljon egy buszra.”

Világos tehát, hogy az erkölcs drámai mértékű hanyatlása megköveteli, hogy valami történjen. De mi? Milyen változásra van szükség? Ki tudja megvalósítani, és hogyan fog végbemenni?

[Oldalidézet az 5. oldalon]

„Az első világháború mészárlásai alaposan megtépázták az emberi élet értékébe vetett hitet”

[Kiemelt rész a 6. oldalon]

ERÉNY VAGY ÉRTÉKREND?

Korábban az erényesség mindenki számára ugyanazt jelentette. Valaki vagy becsületes, lojális, szemérmes és tisztelettudó volt, vagy nem. Mára az „erény” fogalmát felváltotta az „értékrend” kifejezés. De ezzel van egy kis gond, ahogy azt Gertrude Himmelfarb történész megjegyzi a könyvében: „Az erényről nem mondható el ugyanaz, mint az értékrendről . . . , mégpedig az, hogy mindenkinek joga van a saját erényeihez” (The De-Moralization of Society).

Magyarázata szerint az értékrendet „alkothatják hitnézetek, vélemények, magatartásformák, érzések, szokások, hagyományok, preferenciák, előítéletek, sőt akár hóbortok is – bármi, amit egy egyén, csoport vagy a társadalom értékesnek gondol egy bizonyos időben, egy bizonyos okból”. A mai szabadelvű társadalomban az emberek úgy érzik, hogy joguk van saját értékrendet választani, mint ahogy az áruházban kiválaszthatják, hogy mit vesznek meg. De amikor ez a helyzet áll fenn, mi történik a valódi erénnyel és erkölccsel?

[Kép a 6–7. oldalon]

A lealacsonyító szórakozási formák egyre könnyebben hozzáférhetők