INTERJÚ | RACQUEL HALL

Egy zsidó nő elmondja, hogy miért vizsgálta meg alaposabban a hitnézeteit

Egy zsidó nő elmondja, hogy miért vizsgálta meg alaposabban a hitnézeteit

Racquel Hall édesanyja egy izraeli születésű zsidó nő, édesapja pedig egy osztrák férfi, aki áttért a zsidó hitre. Az édesanyja szülei cionisták voltak, és 1948-ban költöztek Izraelbe, amikor az országot független állammá nyilvánították. Az Ébredjetek! megkérdezte Racquelt, hogy mi indította arra, hogy tüzetesebben megvizsgálja mindazt, amiben zsidóként hitt.

Mesélne egy kicsit a gyermekkoráról?

1979-ben születtem az Egyesült Államokban. Hároméves voltam, amikor a szüleim elváltak. Anyukám a zsidó hagyományok szerint nevelt, és jesivákba, vagyis zsidó iskolákba jártam. Amikor hétéves lettem, egy évre Izraelbe költöztünk. Ott egy kibuc, azaz egy munkásközösség iskolájába jártam. Később Mexikóba költöztünk.

Bár a közelben sehol nem volt zsinagóga, a zsidó szokások szerint éltem. A sabbat tiszteletére gyertyát gyújtottam, olvastam a Tórát, és egy imakönyvből, a szidurból imádkoztam. Az iskolában mindig mondogattam az osztálytársaimnak, hogy az én vallásom az eredeti vallás. Az Újszövetséget, mely Jézus szolgálatáról és tanításairól szól, soha nem olvastam. Tulajdonképpen erről anyukám beszélt le, mert attól félt, hogy az olvasottak majd megfertőzik az elmémet.

Akkor miért döntött mégis úgy, hogy elolvassa az Újszövetséget?

Amikor 17 éves lettem, visszamentem az Egyesült Államokba, hogy befejezzem a tanulmányaimat. Egy ottani keresztény ismerősöm egyszer azt mondta, hogy ha nem ismerem meg Jézust, sosem lesz teljes az életem.

– Szerintem akik hisznek Jézusban, mind tévúton járnak – mondtam neki.

– Olvastad már egyáltalán az Újszövetséget? – szegezte nekem a kérdést.

– Nem – válaszoltam.

– De akkor ez azt jelenti, hogy olyasmiről mondasz véleményt, amiről semmit sem tudsz.

Az érvelése szíven talált, mert magam sem tartottam bölcsnek azt, aki úgy alkot véleményt valamiről, hogy nem is ismeri. Kissé szégyenkezve kölcsönkértem a Bibliáját, és elkezdtem olvasni az Újszövetséget.

Milyen hatással voltak Önre az olvasottak?

Nagyon meglepődtem, amikor megtudtam, hogy az Újszövetség írói zsidók voltak. És minél többet olvastam, annál inkább láttam Jézusban a kedves, alázatos zsidó férfit, aki segíteni akar az embereknek, nem pedig kizsákmányolni őket. Elmentem a könyvtárba, és kikölcsönöztem néhány róla szóló könyvet. De ezek egyike sem győzött meg arról, hogy ő a Messiás. Némelyik könyv Istenként utalt rá, ennek pedig, úgy éreztem, semmi értelme. Elvégre kihez imádkozott Jézus? Önmagához? És Jézus meghalt, a Biblia viszont azt mondja Istenről, hogy nem hal meg. a

Hogyan sikerült tisztáznia ezeket az ellentmondásokat?

Tudtam, hogy az igazság nem ellentmondásos, és elhatároztam, hogy utánajárok, mi az igazság. Ezért könnyek között, szívből Istenhez imádkoztam. Ez volt az első alkalom, hogy nem használtam a szidurt. Alighogy befejeztem az imámat, valaki kopogtatott. Két hölgy állt az ajtóban, akik Jehova Tanúi voltak. Kaptam tőlük egy füzetet, mely a Biblia tanulmányozásához készült. Ez a kiadvány, és a Tanúkkal folytatott rendszeres beszélgetések meggyőztek arról, hogy a hitnézeteik a Biblián alapulnak. Például a Tanúk hiszik, hogy Jézus nem egy háromszemélyű istenség része, hanem „Isten Fia” b és „Isten teremtésének kezdete”. c

Nem sokkal később visszatértem Mexikóba, de továbbra is tanulmányoztam a messiási próféciákat a Tanúkkal. Teljesen lenyűgözött, hogy milyen sok prófécia van. Ennek ellenére valamelyest még mindig szkeptikus voltam. Vajon csak Jézusra illettek rá ezek a jövendölések? Mi van akkor, ha Jézus egyszerűen csak egy tehetséges színész volt, aki jól játszotta a szerepét?

És mi volt a fordulópont?

A Tanúk olyan próféciákat mutattak, melyeket egy csaló nem tudott volna betölteni. Például Mikeás próféta több mint 700 évvel előre megjövendölte, hogy a Messiás Júdeában, Betlehemben fog megszületni. d És hát ki tudná befolyásolni, hogy hol szülessen meg? Ezenkívül Ézsaiás leírta, hogy a Messiást megvetett bűnözőként ölik meg, mégis gazdagok mellé lesz eltemetve. e Jézus ezeket a próféciákat mind beteljesítette.

A végső bizonyíték Jézus leszármazási vonala volt. A Biblia azt írta, hogy a Messiás Dávid király leszármazottja lesz. f Mivel az ókorban élt zsidók pontos feljegyzéseket készítettek a leszármazásukról, ha Jézus nem Dávid utódja lett volna, azt az ellenségei biztosan szétkürtölik. De nem tették, ugyanis Jézus vitathatatlanul Dávid családjából származott. Sokan úgy is szólították, hogy Dávid Fia. g

I. sz. 70-ben, 37 évvel Jézus halála után, a római seregek lerombolták Jeruzsálemet, és a zsidók leszármazásával kapcsolatos feljegyzések vagy eltűntek, vagy megsemmisültek. Egyértelmű tehát, hogy a Messiásnak i. sz. 70 előtt kellett eljönnie ahhoz, hogy igazolni lehessen a leszármazását.

És milyen hatással volt Önre ez a felismerés?

Az 5Mózes 18:18, 19 megjövendölte, hogy Isten egy Mózeshez hasonló prófétát fog támasztani Izraelben. Kijelentette: „Ha valaki nem hallgat szavaimra, melyeket ő mond az én nevemben, én fogom azt számon kérni attól.” A teljes Biblia mélyreható tanulmányozása meggyőzött arról, hogy a názáreti Jézus volt ez a próféta.