HA ELVESZÍTETTÉL már valakit, aki közel állt hozzád, akkor benned is sokféle érzés kavaroghatott, például bánat, magány vagy tehetetlenség. Talán dühös is voltál, lelkiismeret-furdalásod volt, vagy féltél. De az is megfordulhatott a fejedben, hogy van-e értelme így élni.

Afelől megnyugodhatsz, hogy a gyász nem a gyengeség jele, inkább azt mutatja, hogy mennyire fontos volt neked a szeretted. De lehetséges valamennyire enyhíteni a gyász okozta fájdalmon?

Úgy érezheted, hogy a fájdalmad sosem fog elmúlni, de a következő javaslatok vigaszt nyújthatnak:

ADJ IDŐT MAGADNAK A GYÁSZOLÁSRA!

Igaz, nem egyformán gyászolunk, és nem ugyanannyi ideig, ám a sírástól megkönnyebbülhetsz. A korábban idézett Vanessa ezt mondja: „Egyfolytában sírtam. Ki kellett jönnie a fájdalomnak.” Sofía, akinek váratlanul meghalt a húga, így önti szavakba az érzéseit: „Nagyon fájdalmas visszagondolnom a történtekre. Olyan, mintha felvágnánk és kitisztítanánk egy fertőzött sebet. A fájdalom szinte elviselhetetlen, de így fog a seb begyógyulni.”

OSZD MEG MÁSOKKAL A GONDOLATAIDAT ÉS AZ ÉRZÉSEIDET!

Érthető, ha egyszer-egyszer szeretnél egyedül lenni. De a gyász súlyos teher, melyet nehéz egyedül cipelni. A 17 éves Jared, aki elveszítette az édesapját, így emlékszik vissza: „Elmondtam másoknak, mit érzek. Nem vagyok benne biztos, hogy mindig világos volt, amit mondtam. Egyszerűen csak jó volt, hogy beszélhetek valakivel.” Janice, akit az első cikkben idéztünk, kiemel még egy előnyt: „Óriási vigaszt jelentett, hogy beszélhettem másokkal. Úgy éreztem, megértik, min megyek keresztül, és nem éreztem magam olyan egyedül.”

FOGADD EL A SEGÍTSÉGET!

Egy orvos kijelentette: „Azok a gyászolók, akik az első szakaszban [a trauma idején] engedik, hogy a barátaik és a rokonaik segítsenek nekik, könnyebben vészelik át később a gyász különböző szakaszait.” Mondd el a barátaidnak, miben tudnak segíteni neked, hiszen szeretnének segíteni, csak talán nem tudják, hogyan tegyék (Példabeszédek 17:17).

KÖZELEDJ ISTENHEZ!

Tina ezt mondja: „Amikor a férjem hirtelen meghalt rákban, már nem tudtam kivel megosztani az érzéseimet, így hát Istennek mondtam el mindent. Minden reggel az volt az első dolgom, hogy kértem a segítségét, hogy meg tudjak küzdeni az adott nappal. És számtalan módon segített.” Tarsha 22 éves volt, amikor meghalt az anyukája. Így emlékszik vissza: „Mindennap a bibliaolvasás nyújtott vigaszt. Mindig olvastam valami buzdítót, amin gondolkodhattam.”

KÉPZELD MAGAD ELÉ A FELTÁMADÁST!

Tina így folytatja: „Az elején nem vigasztalt a feltámadás reménysége, mert ott és akkor lett volna szükségem a férjemre, a fiaimnak pedig az apjukra! Most viszont, négy évvel később már ebbe a reménybe kapaszkodom. Ez a mentőkötelem. Béke és öröm hat át, ha elképzelem, hogy újra látni fogom!”

Valószínűleg nem fogod egy csapásra jobban érezni magad. De Vanessa szavai megnyugtathatnak: „Úgy érezheted, hogy soha nem fogod túltenni magad rajta, de fokozatosan jobban leszel.”

A szívedben tátongó űr talán nem fog eltűnni, de ne feledd, hogy ettől még érdemes élni. Isten szerető segítségével még mindig lehetnek jó barátaid, és lehet értelme az életednek. Az pedig biztos, hogy Isten hamarosan feltámasztja a halottakat. Azt szeretné, ha újra megölelhetnéd a szerettedet. Akkor majd örökre begyógyulnak a szívedet ért sebek!