28. TANULMÁNYOZÁSI CIKK

A királyság már uralkodik!

A királyság már uralkodik!

„A világ királysága a mi Urunknak és az ő Krisztusának a királysága lett” (JEL 11:15)

136. ÉNEK Jöjjön el a királyság!

ÁTTEKINTÉS a

1. Miről vagyunk meggyőződve, és miért?

 A VILÁG katasztrofális állapotban van: a családok széthullanak; a társadalomra egyre inkább jellemző az önzés és az erőszak; és egyre nagyobb a vezetőkkel szembeni bizalmatlanság. Nem csoda, hogy az emberek többsége borúsan látja a jövőt. De számunkra ezek az állapotok azt bizonyítják, hogy közel van egy jobb világ. A Bibliának az utolsó napokra vonatkozó próféciája pont ilyen állapotokról jövendölt. Egyetlen őszinte ember sem tagadhatja, hogy a 2Timóteusz 3:1–5 a szemünk láttára teljesedik. Ez alapján biztosak lehetünk benne, hogy Krisztus már uralkodik Isten királyságának az élén. De a Bibliában még számos más prófécia is alátámasztja ezt. Ebben a cikkben megvizsgálunk néhányat közülük, ami biztosan megerősíti majd a hitünket.

A Dániel és a Jelenések könyvében található bibliai próféciák remekül kiegészítik egymást, akárcsak egy puzzle darabkái; segítenek tisztán látnunk, hol tartunk Isten időtervében. (Lásd a 2. bekezdést.)

2. Mit fogunk taglalni ebben a cikkben, és miben fog ez segíteni? (Beszélj a címlapon látható képről is.)

2 Most meg fogunk vizsgálni 1. egy olyan próféciát, amely segít megállapítani, hogy mikor kezdte meg az uralmát Isten királysága, 2. olyan próféciákat, amelyek rávilágítanak, hogy Jézus már uralkodik Isten királyságának az élén, és 3. olyan próféciákat, amelyek feltárják, hogyan fognak elpusztulni a királyság ellenségei. Ezek a jövendölések remekül kiegészítik egymást, akárcsak egy puzzle darabkái, és segítenek tisztán látnunk, hogy hol tartunk Isten időtervében.

MIKOR KEZDETT URALKODNI A KIRÁLYSÁG?

3. Miről biztosít minket a Dániel 7:13, 14?

3Dániel 7:13, 14-ben olvasható prófécia arról biztosít minket, hogy Jézus Krisztus igazán megfelelő személy arra, hogy Isten királyságának a királya legyen. Itt arról olvashatunk, hogy mindenféle nemzetiségű ember örömmel szolgálja majd őt, és nem fog másik uralkodó a helyébe lépni. Egy másik prófécia Dániel könyvében arra mutat rá, hogy Jézus az uralmát egy hét időnek nevezett időszak végén kezdi meg. Honnan tudhatjuk, hogy mikor került sor erre az örömteli eseményre?

4. Hogyan derül ki a Dániel 4:10–17-ből, hogy mikor kezdett Jézus uralkodni? (Lásd a lábjegyzetet is.)

4 A hét időnek nevezett időszak 2520 évből áll. I. e. 607-ben kezdődött, amikor a babilóniaiak eltávolították a hatalomból az utolsó jeruzsálemi királyt, aki Jehova uralmát képviselte (Dán 4:10–17). Az időszak vége pedig 1914-ben volt, amikor Jehova trónra emelte Jézust, akinek törvényes joga van ahhoz, hogy Isten királyságának a királya legyen (Ez 21:25–27). b

5. Miért találod hiterősítőnek a hét időről szóló próféciát?

5 Miért jó, hogy ismerjük ezt a próféciát? A hét időről szóló prófécia teljesedése megerősít bennünket abban, hogy Jehova mindig állja a szavát. Mivel pontosan az általa kitűzött időpontban hozta létre a királyságot, kétség sem fér hozzá, hogy az összes többi prófécia is az ő időterve szerint fog beteljesedni. Igen, biztos, hogy Jehova napja „nem késik el”! (Hab 2:3).

HONNAN TUDJUK, HOGY KRISZTUS MÁR URALKODIK?

6. a) Milyen látható bizonyítékai vannak Krisztus láthatatlan jelenlétének? b) Mit erősít meg a Jelenések 6:2–8-ban található prófécia?

6 Jézus a földi szolgálata vége felé elmondta a tanítványainak, hogy milyen világesemények jelzik majd, hogy megkezdte az uralmát az égben. Beszélt többek között háborúkról, éhínségekről és földrengésekről. Továbbá arról is jövendölt, hogy járványos betegségek lesznek „egyik hely után a másikon”, amire jó példa a Covid–19-járvány. Ezek az események mind részét alkotják Krisztus jelenléte jelének (Máté 24:3, 7; Luk 21:7, 10, 11). Jézus több mint 60 évvel azután, hogy meghalt, és feltámadt az égbe, megerősítette János apostolnak, hogy ilyen események várhatók. (Olvassátok fel: Jelenések 6:2–8.) Azóta, hogy Jézus 1914-ben trónra került, sorra teljesedik mindaz, amit mondott.

7. Miért van annyi baj a földön azóta, hogy Jézus megkezdte az uralmát?

7 Miért romlott a világ állapota azóta, hogy Jézus király lett? A Jelenések 6:2 segít megtudnunk a választ, ugyanis a vers szerint Jézusnak mint újonnan kinevezett királynak az első megbízatása az volt, hogy harcba vonuljon. Kik ellen kellett harcolnia? A Jelenések könyvének 12. fejezetéből megtudjuk, hogy Sátán és a démonai ellen. Sátán elvesztette a csatát, és a démonaival együtt ledobták a földre. Ezért nagyon dühös, és a haragját az embereken tölti ki. Erre utal úgy a Biblia, hogy „jaj a földnek” (Jel 12:7–12).

Nem örülünk a világban tapasztalható rossz állapotoknak, viszont ezek megerősítik az abba vetett hitünket, hogy Isten királysága már uralkodik (Lásd a 8. bekezdést.)

8. Hogyan gondolkodjunk a világban zajló eseményekről és az emberek viselkedéséről?

8 Miért jó, hogy ismerjük ezeket a próféciákat? A világesemények és az emberek viselkedése azt jelzi, hogy Jézus már királyként uralkodik. Ezért ne hagyjuk, hogy ezek a dolgok felzaklassanak minket! Inkább gondoljunk arra, hogy mindez azt bizonyítja, hogy a bibliai próféciák teljesednek (Zsolt 37:1). Armageddon közeledtével sajnos arra számíthatunk, hogy csak egyre rosszabb lesz a helyzet (Márk 13:8; 2Tim 3:13). Viszont hálásak lehetünk Jehovának, hogy segít megértenünk, miért ilyen rossz a világ állapota.

HOGYAN FOGNAK ELPUSZTULNI A KIRÁLYSÁG ELLENSÉGEI?

9. Hogyan jellemzi a Dániel 2:28, 31–35 az utolsó világhatalmat, és mikor jött létre?

9 (Olvassátok fel: Dániel 2:28, 31–35.) Ennek a próféciának a beteljesedését is láthatjuk napjainkban. Nabukodonozor álma előremutatott az utolsó napokra, vagyis az azt követő időszakra, hogy Krisztus megkezdi az uralmát. Jézus földi ellenségei közé tartozik a Bibliában megjövendölt utolsó világhatalom is, melyet az álomban a „részben vasból, részben cserépből” való lábfej jelképez. Ez a világhatalom már uralmon van. Az első világháború során jött létre, amikor Nagy-Britannia és az Egyesült Államok különleges szövetséget kötött. Nabukodonozor álmából az is kiderül, hogy az angol–amerikai világhatalom legalább két dologban különbözik a korábbi királyságoktól.

10. a) Miért találó az, ahogyan Dániel próféciája ábrázolja az angol–amerikai világhatalmat? b) Mitől kell óvakodnunk? (Lásd az „ Óvakodj a cseréptől!” című kiemelt részt.)

10 Először is, a látomásban szereplő többi világhatalommal ellentétben az angol–amerikai világhatalmat a szobornak egy olyan része jelképezi, mely nem színtiszta fémből, például aranyból vagy ezüstből van, hanem vas és cserép keveréke. A cserép az átlagembereket szemlélteti (Dán 2:43, lábj.). Ők a választások, emberi jogi kampányok, tömegtüntetések és szakszervezetek által jelentősen akadályozzák azt, hogy ez a világhatalom érvényre tudja juttatni az akaratát.

11. Miért győz meg minket az angol–amerikai világhatalom fennállása arról, hogy a vég idején élünk?

11 Másodszor, az is különlegessé teszi az angol–amerikai világhatalmat, hogy a bibliai próféciák szerint ez az utolsó világhatalom. Nem fogja másik követni, hiszen a szobor lábfeje jelképezi. Armageddon háborújában pedig Isten királysága el fogja pusztítani az összes többi emberi kormányzattal együtt (Jel 16:13, 14, 16; 19:19, 20). c

12. Miért vigasztaló számunkra Dániel próféciája?

12 Miért jó, hogy ismerjük ezt a próféciát? Dánielnek a szoborról szóló próféciája további bizonyítékkal szolgál arra, hogy a vég idején élünk. Több mint 2500 évvel ezelőtt Dániel megjövendölte, hogy Babilon után még négy világhatalom lesz a történelemben, amelynek jelentős hatása lesz Isten népére. A próféciája azt is feltárta, hogy az angol–amerikai világhatalom lesz az utolsó. Ez nagyon vigasztaló, hiszen tudjuk, hogy Isten királysága nemsokára eltörli az összes emberi kormányzatot, és átveszi a hatalmat a föld felett (Dán 2:44).

13. Mit jelképez a Jelenések 17:9–12-ben a nyolcadik király és a tíz király, és hogyan teljesedett ez a prófécia?

13 Az a hatalmas pusztítás, amelyet az első világháború okozott, egy újabb bibliai prófécia beteljesedéséhez vezetett (Jel 17:9; olvassátok fel: Jelenések 17:10–12). A háborút követően a világ vezetői szerették volna biztosítani a jövőbeli békét. Ezért 1920 januárjában megalapították a Népszövetséget. 1945 októberében ezt az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) váltotta fel. A Biblia úgy nevezi, hogy a nyolcadik király. De valójában nem világhatalom, hiszen a hatalmát a világ kormányzataitól kapja, amelyekre a Biblia együttesen úgy utal, hogy a tíz király.

14–15. a) Hogyan jellemzi a Jelenések 17:3–5 Nagy Babilont? b) Mi történik napjainkban a hamis vallásokkal?

14 (Olvassátok fel: Jelenések 17:3–5.) János apostol egy Istentől kapott látomásban egy prostituáltat látott, Nagy Babilont, amely a hamis vallás világbirodalmát jelképezi. Hogyan teljesedik a vele kapcsolatos prófécia? A hamis vallások már régóta együttműködnek a világ kormányzataival, és támogatják őket. Ám Jehova nemsokára a politikai vezetők szívébe adja, „hogy megvalósítsák a célját”. Mihez fog ez vezetni? Ahhoz, hogy a tíz király, vagyis a politikai hatalmak a hamis vallások ellen fordulnak, és megsemmisítik őket (Jel 17:1, 2, 16, 17).

15 Honnan tudjuk, hogy már nagyon közel van Nagy Babilon pusztulása? Gondoljunk arra, hogy az ókori Babilon városát a hatalmas Eufrátesz folyó vize is védte. Éppen ezért a Jelenések könyve vizekhez hasonlítja az emberek millióit, akik támogatják a hamis vallásokat (Jel 17:15). Ám a prófécia azt is megjövendölte, hogy ezek a védelmet nyújtó vizek ki fognak száradni (Jel 16:12). Ezt napjainkban úgy látjuk beteljesedni, hogy rengetegen elfordulnak a vallásoktól, és inkább máshol próbálnak választ találni a kérdéseikre.

16. Miben segít, ha megértjük az ENSZ-ről és a Nagy Babilonról szóló próféciákat?

16 Miért jó, hogy ismerjük ezeket a próféciákat? Az ENSZ létrejötte és a hamis vallások hanyatlása megerősíti, hogy az utolsó napokban élünk. Bár Nagy Babilon vizei kiszáradóban vannak, nem ez okozza majd a pusztulását. Ahogy korábban szó volt róla, Jehova a tíz király, vagyis az ENSZ-et támogató politikai hatalmak szívébe adja majd, hogy valósítsák meg a célját. El fogják pusztítani Nagy Babilont, méghozzá olyan gyorsasággal, hogy az az egész világot meglepi majd (Jel 18:8–10). d Ez a rendkívüli esemény minden bizonnyal különféle nehézségeket fog okozni, de nekünk, akik Isten népéhez tartozunk, legalább két okunk lesz az örömre. Először is az, hogy Jehova régi ellensége örökre elpusztult. Másodszor az, hogy a szabadulásunk már csak egy karnyújtásnyira lesz (Luk 21:28).

NEM KELL FÉLNÜNK A JÖVŐTŐL

17–18. a) Hogyan erősíthetjük továbbra is a hitünket? b) Miről beszélünk majd a következő cikkben?

17 Dániel megjövendölte, hogy a vég idején „bőséges lesz az igaz ismeret”. És ezt tényleg tapasztaljuk, hiszen Jehova segít megérteni a napjainkra vonatkozó próféciákat (Dán 12:4, 9, 10). Látva, hogy a bibliai jövendölések milyen pontosan beteljesednek, még nagyobb tiszteletet és értékelést érzünk Jehova és a Szava iránt (Ézs 46:10; 55:11). Továbbra is erősítsük a hitünket azáltal, hogy szorgalmasan tanulmányozzuk a Bibliát, és segítünk másoknak is Jehova barátaivá válni! Ő azt ígéri, hogy megvédi azokat, akik teljesen rábízzák magukat, és tartós békét ad nekik (Ézs 26:3).

18 A következő cikkben olyan próféciákat vizsgálunk meg, amelyek a keresztény gyülekezettel kapcsolatosak, és szintén a vég idején teljesednek. Látni fogjuk, hogy tökéletesen kiegészítik az eddig megvizsgált próféciákat. Abban is megerősítenek bennünket, hogy égi királyunk, Jézus Krisztus vezeti a hűséges követőit.

17. ÉNEK Előre Tanúk!

a Igazán izgalmas időszakban élünk, hiszen Isten királysága már megkezdte az uralmát. Ezt számos bibliai prófécia alátámasztja. Ebben a cikkben megvizsgálunk néhányat közülük, méghozzá azzal a céllal, hogy megerősítsük a Jehovába vetett bizalmunkat. Így könnyebben el tudjuk viselni a mostani körülményeket, és bizakodva tekinthetünk a közeljövőbe.

b Lásd a Boldogan élhetsz örökké! könyv 32. fejezetében a 4. pontot, és az Isten királysága 1914-ben megkezdte az uralmát című videót a jw.org honlapon.

c Bővebben olvashatsz Dániel próféciájáról az Őrtorony 2012. június 15-ei számának 14–19. oldalán.

d Bővebben olvashatsz arról, hogy milyen eseményekre számíthatunk a közeljövőben az Isten Királysága uralkodik! című könyv 21. fejezetében.