Illés most kapta a hírt, hogy Aháb király meghalt. Szinte látjuk magunk előtt, ahogy az idős próféta a szakállát simogatva azon tűnődik, évtizedeken át mennyit szenvedett ettől a gonosz királytól és a királynőtől, Jezabeltől. Oly sok mindent kellett kiállnia miattuk! Sokszor veszélyben forgott az élete, mert halálosan megfenyegették és üldözték. A király hagyta, hogy Jezabel lemészároltassa Jehova számos prófétáját. A kapzsi vágyuktól indíttatva cselt szőttek egy ártatlan és igazságos ember, Nábót ellen, akit végül a fiaival együtt kivégeztettek. Illés ekkor adta át Ahábnak Jehova ítéletüzenetét, mely szerint megsemmisíti a királyt és kiirtja leszármazottait. Most tehát beteljesedett, amit Isten kijelentett, Aháb úgy halt meg, ahogyan Jehova megmondta (1Királyok 18:4; 21:1–26; 22:37, 38; 2Királyok 9:26).

 Ám Illés tudja, hogy a küzdelemnek koránt sincs vége. Jezabel él, és továbbra is rosszra veszi rá a családját és a nemzetet. Illésnek még sok nehézséggel kell szembenéznie, emellett rengeteg mindent kell megtanítania a társának és utódjának, Elizeusnak. Vizsgáljunk most meg tüzetesebben Illés utolsó megbízatásai közül hármat. Látni fogjuk, milyen erős hittel tartott ki, ez pedig segíthet nekünk is, hogy szilárdak maradjunk ezekben a viszontagságos időkben.

 Aháb és Jezabel fia, Aházia kerül a trónra. Ahelyett, hogy okulna szülei rossz példájából, inkább követi a nyomdokaikat, és ő is Baált imádja (1Királyok 22:52). A Baál-imádók viselkedése lealacsonyító, templomi prostitúcióban vesznek részt, sőt feláldozzák a gyermekeiket is. Vajon lesz bármi is, ami észhez téríti Aháziát, és úgy dönt, hogy kivezeti a népét ebből a visszataszító helyzetből, és ismét Jehovához téríti őket?

 Váratlanul baleset éri az ifjú, öntelt királyt: leesik a tetőszobája rácsozatán át, és életveszélyesen megsérül. Mégsem Jehovához fordul segítségért, hanem követeket küld az ellenséges filiszteus városba, Ekronba, hogy kérdezzék meg Baál-Zebub istent arról, felépül-e a sérülésből. Ez volt az utolsó csepp a pohárban. Jehova az egyik angyalán keresztül azt üzeni Illésnek, hogy menjen a követek elé, és küldje őket vissza a királyhoz egy nem éppen hízelgő üzenettel. Aházia súlyos bűnt követett el azzal, hogy úgy tett, mintha Izraelnek nem lenne Istene. Jehova úgy határoz, Aházia többé nem fog fölkelni a betegágyából (2Királyok 1:2–4).

 A király nem mutat bűnbánatot, ehelyett ezt kérdi a követektől: „Hogy nézett ki az az ember, aki elétek jött, és ezt mondta nektek?” A követek azt felelik, hogy a prófétákéhoz hasonló egyszerű ruha volt rajta, mire Aházia azonnal így szól: „Illés volt az” (2Királyok 1:7, 8). Figyelemre méltó, hogy Illés valóban egyszerű életet él, és Isten szolgálatára összpontosít, ezért tudja őt Aházia oly könnyen azonosítani pusztán az alapján, hogy a ruhája nem hivalkodó. Ugyanez persze nem volt elmondható sem a királyról, sem a szüleiről, akik kapzsi, anyagias emberek voltak. Illés példája arra buzdít minket, hogy Jézus tanácsát követve éljünk egyszerű életet, hogy az igazán fontos dolgokra tudjunk összpontosítani (Máté 6:22–24).

 Bosszútól fűtve Aházia kiküld egy katonai vezetőt az 50 fős csapatával, hogy tartóztassák le Illést. Amikor rátalálnak, Illés épp „a hegy tetején” ül. a A csapat vezére a király nevében nyersen arra utasítja, hogy jöjjön le, vélhetően azért, hogy aztán kivégezzék. Gondolj csak bele! A katonák tisztában vannak vele, hogy Illés az „igaz Isten embere”, mégis azt hiszik, megfélemlíthetik. De mennyire tévednek! Illés így szól a vezetőnek: „Nos, ha én Isten embere vagyok, akkor szálljon le tűz az égből, és emésszen meg téged és 50 emberedet.” Isten erre cselekedett is: „tűz jött le az égből, és megemésztette őt és 50 emberét” (2Királyok 1:9, 10). A katonák tragikus vége arra emlékeztet minket, hogy Jehova nem tűri, ha a szolgáival megvetően bánnak (1Krónikák 16:21, 22).

 Aházia kiküld egy újabb vezetőt az 50 fős csapatával. Ez a vezér még merészebb, hisz egyrészt nem tanul az előző csapat tragédiájából, noha még láthatja a hamvaikat szerteszét a hegyoldalon, másrészt meg is toldja ugyanazt a szemtelen parancsot, és így szól Illéshez: „Azonnal gyere le!” Milyen ostoba lépés! Mindannyian úgy végzik, mint az első csapat. És milyen meggondolatlan és hajthatatlan a király: kiküld egy harmadik csapatot is. Ám ennek a vezetője már bölcsebb, alázatosan térdre ereszkedik Illés előtt, és könyörög, hogy kímélje meg az ő és emberei életét. Az istenfélő Illés így is tesz, és ezzel Jehova irgalmát tükrözi vissza. Isten angyala ekkor arra utasítja, hogy menjen el a katonákkal. Engedelmesen velük megy, majd megismétli Jehova kijelentését a gonosz király előtt. Isten szavai nem maradnak beteljesületlenül, ugyanis Aházia meghal. Az uralma mindössze két évig tartott (2Királyok 1:11–17).

 Hogyan tudott Illés ilyen állhatatos maradni, jóllehet makacs és lázadó emberek vették körül? Ezen a kérdésen érdemes elgondolkodnunk, mert lehet, hogy már mi is voltunk hasonló helyzetben. Talán amiatt aggódtunk, hogy egy számunkra fontos személy nem akart a józan eszére hallgatni, inkább makacsul kitartott a rossz úton. Hogyan tehetjük túl magunkat ilyenkor a csalódottságon? Gondoljunk arra, hol találtak rá a katonák Illésre: „a hegy tetején”. Természetesen nem jelenthetjük ki egyértelműen, hogy a próféta miért volt ott, de mivel az életében fontos szerepe volt az imának, elég valószínű, hogy a hegy olyan hely volt számára, ahol nyugodt körülmények között, bensőségesen beszélgethetett szeretett Istenével (Jakab 5:16–18). Hozzá hasonlóan mi is rendszeresen beszélgethetünk imában Istennel, segítségül hívhatjuk a nevét, és bátran elmondhatjuk neki minden gondunkat, bánatunkat. Ez segít, hogy ne keseredjünk el, miközben elviseljük azokat, akik önfejű és önpusztító életet élnek körülöttünk.

 Elérkezik az ideje, hogy Illés megbízza az utódját. Lássuk, mi történik. Illés és Elizeus elindul Gilgál városából, ám ekkor Illés arra kéri Elizeust, hogy maradjon ott, amíg ő egymaga elmegy a kb. 10 kilométerrel odébb fekvő Bételbe. Elizeus azonban határozottan ezt feleli: „Nem hagylak el. Olyan biztos ez, mint hogy Jehova él, és te élsz!” Miután megérkeznek Bételbe, Illés újból azt kéri, hogy Elizeus maradjon ott, amíg ő elmegy Jerikóba, ami onnan mintegy 22 kilométerre van. Elizeus ugyanazt a határozott választ adja neki. Jerikóban ugyanerre a párbeszédre kerül sor kettejük között, majd együtt továbbmennek a nagyjából 8 kilométerre lévő Jordánhoz. Elizeus most is megingathatatlan, nem hagyja el tanítóját (2Királyok 2:1–6).

 Elizeus mindhárom esetben odaadó szeretetet mutat, vagyis elválaszthatatlanul kötődik Illéshez. Ilyen szeretettel ragaszkodott Ruth is Naomihoz (Ruth 1:15, 16). Ez a tulajdonság Isten szolgáinak ma még fontosabb, mint valaha. Elizeus tudta, hogy ez a fajta szeretet elengedhetetlen. Felismerjük ezt mi is?

 Illés biztosan erőt merít abból, hogy fiatal társa ilyen odaadóan ragaszkodik hozzá, Elizeus pedig abban a megtiszteltetésben részesül, hogy láthatja a tanítója utolsó csodáját. Megállnak a gyors sodrású és mély Jordán partján, azután Illés ráüt a vízre a prófétai ruhájával. A víz kettéválik! Nem ők az egyedüli szemtanúi ennek a csodának, ugyanis „a próféták fiai közül is lement 50 ember, és megálltak látótávolságon belül”. Ők valószínűleg egy iskolának vagy közösségnek a tagjai, akik arra kapnak képzést, hogy járjanak élen az igaz imádatban (2Királyok 2:7, 8). Minden bizonnyal Illés a vezetőjük, aki pár évvel korábban még azt hitte, rajta kívül egy hűséges sem maradt az országban. Ám Jehova azzal jutalmazza meg állhatatos szolgáját, hogy láthatja, amint egyre többen fordulnak az igaz imádathoz (1Királyok 19:10).

 Átkelnek a kettéválasztott Jordánon, és Illés így szól Elizeushoz: „Kérj valamit, mit tegyek érted, mielőtt Isten elvisz tőled.” Illés tudja, hogy elérkezett az eltávozásának ideje, mégsem irigykedik fiatal társára, aki további megtisztelő feladatokat fog kapni. Inkább segíteni szeretne neki, amiben csak tud. Elizeus mindössze ezt kéri: „Kérlek, hadd kapjak kétszer annyi szellemet, mint amennyit te kaptál Istentől” (2Királyok 2:9). Nem kétszer annyi szent szellemet kér, mint amennyi Illésnek van, hanem olyan örökséget szeretne, mint amilyen az elsőszülött fiúnak jár, aki a törvény alapján nagyobb részt, vagyis kétszeres részt kap, hogy el tudja látni az új, családfőként betöltendő feladatait (5Mózes 21:17). Elizeus nyilván tisztában van azzal, hogy a prófétai megbízatás örököseként az előtte álló feladatok teljesítéséhez bátornak kell lennie, akárcsak a tanítójának.

 Illés alázatosan Jehovára bízza a döntést. Ha Isten megengedi, hogy Elizeus lássa, amint az idősebb próféta elvitetik, akkor helyesli a kérést. Nem sokkal ezután, amint a két jó barát beszélgetve folytatja útját, valami rendkívüli történik (2Királyok 2:10, 11).

 A távolban különös fény tűnik fel az égen, és egyre közelebb jön. Vélhetően süvítő, zúgó hang hallatszik, mint amikor hirtelen hatalmas fergeteg kerekedik. Egy fényes valami nagy robajjal közeledik feléjük, és miközben ámulva figyelik, elválasztja őket egymástól. Amit látnak, nem más, mint egy tüzesen fénylő szekér. Illés tudja, hogy eljött az ideje. A Biblia nem ír arról, hogy Illés felkapaszkodna a szekérre, mindenesetre egyre magasabbra és magasabbra emelkedik, míg a szélvihar az égbe nem röpíti.

 Elizeus földbe gyökerezett lábbal figyeli az eseményt. Mivel mindezek szemtanúja, tudja, hogy Jehova „kétszer annyi szellemet” fog adni neki Illés bátorságából. De szomorú is, mert fogalma sincs, hogy hol lehet most az ő kedves, idős barátja, és talán nem is reménykedik abban, hogy valaha még találkozni fognak. Így kiált fel: „Uram, uram! Izrael szekere és lovasai!” Amikor eltűnik szeme elől a szeretett mestere, bánatában kettészakítja ruháját (2Királyok 2:12).

 Vajon Illés hallja ifjú társa reményvesztett kiáltását, és könnyekre fakad miatta? Annyi biztos, hogy hálás szívvel gondol vissza arra, milyen nagyszerű támasza volt Elizeus a nehéz próbákban. Milyen fontos, hogy mi is olyanokkal kössünk szoros barátságot, akik szeretik Istent és az akaratát teszik.

 Vajon hova került Illés? Néhány vallás azt tanítja, hogy felvitetett a mennybe Istenhez. De ez kizárt, mivel évszázadokkal később Jézus Krisztus kijelentette, hogy az ő idejéig egy ember sem ment fel az égbe (János 3:13). Akkor milyen égről van szó, amikor azt olvassuk, hogy Illés „felemelkedett a szélviharban az égbe”? (2Királyok 2:11). A Bibliában az „ég” szó nemcsak Jehova lakóhelyére utal, hanem a földünket körülölelő légkörre is, ahol a felhők úsznak és a madarak repkednek (Zsoltárok 147:8). Illés ide, ebbe az égbe vitetett fel. És mi történt vele ezután?

 Jehova voltaképpen átvitte szeretett prófétáját az új megbízatási helyére, a szomszédos Júda királyságába. A szentírási beszámoló feltárja, hogy Illés ott folytatta a szolgálatát, a jelek szerint még hét évvel később is. Az idő tájt a gonosz Jórám király uralkodott Júdában, aki Aháb és Jezabel lányát vette feleségül, tehát ártó befolyásuk még mindig érződött az országban. Jehova arra utasította Illést, hogy írjon levelet Jórámnak a felette kimondott ítéletről. A jövendölés beteljesedett, és a király szörnyű halált halt, mi több a Biblia ezt is írja: „Senki sem sajnálta, amikor meghalt” (2Krónikák 21:12–20).

 Mennyire különbözött a megátalkodott Jórám Illéstől! Nem tudjuk pontosan, mikor és hogyan halt meg a próféta, de biztos nem úgy, ahogy Jórám, akit senki nem sajnált. Elizeusnak és a többi hű prófétának mind nagyon hiányzott Illés. És mennyire szerette őt Jehova, hiszen mintegy 1000 évvel később az elváltozási látomásban megjelenítette kedves prófétáját (Máté 17:1–9). Mi mindent tanulhatsz Illéstől? Például azt, hogy erősítsd a hitedet, hogy ki tudj tartani a megpróbáltatások idején; csak olyanokkal ápolj szoros barátságot, akik szeretik Istent; Jehova szolgálata legyen életed középpontjában, és mondj rendszeresen szívből jövő imát. Bárcsak Jehova téged is a szívébe zárna, miként Illést!