Mária Magdaléna szomorúan néz az égre, a könnyeit törölgeti. Szeretett Ura, Jézus a kínoszlopon függ. Tavasz van, és dél körül jár az idő, „mégis sötétség borult az egész vidékre” (Lukács 23:44, 45). Mária Magdaléna a válla köré tekeri a kendőjét, és közelebb húzódik a többi asszonyhoz. Egy napfogyatkozás csak néhány percig tartana, de már három órája sötét van, olyan régóta, hogy talán már az éjszakai állatok hangját is hallják a kínoszlop körül álló emberek. Néhányan nagyon megijednek, és ezt mondják: „Bizony, Isten Fia volt ez!” (Máté 27:54). Jézus követői és mások is talán arra gondolnak, hogy Jehova így fejezi ki a szomorúságát és a nemtetszését azért, hogy ilyen kegyetlenül bántak a fiával.

 Mária Magdalénát nagyon megrendíti Jézus szenvedése, mégis a közelében marad (János 19:25, 26). Jézusnak leírhatatlan fájdalmai vannak, és az édesanyjának is szüksége van vigaszra és támogatásra.

 Mária annyi mindent köszönhet Jézusnak, hogy úgy érzi, minden tőle telhetőt meg kell tennie érte. Egykor boldogtalan és szánalomra méltó asszony volt, de Jézus mindent megváltoztatott. Visszaadta a méltóságát, célt adott az életének, ezért Jézus hű követője lett. Hogyan történt ez? És mit tanulhatunk ennek az asszonynak a rendkívüli hitéből?

 Amikor először olvasunk Mária Magdalénáról a Bibliában, éppen egy nagyon jó dolog történik vele. Mielőtt találkozott Jézussal, rémálom volt az élete. A démonok abban az időben sok embert zaklattak, voltak, akiket megszálltak, és teljesen az uralmuk alatt tartottak, köztük Mária Magdalénát is. Azt nem tudjuk, hogy milyen kínokat élt át, de azt igen, hogy hét kegyetlen, velejéig romlott démon gyötörte ezt a szerencsétlen asszonyt. Ám Jézus Krisztusnak hála, megszabadult tőlük (Lukács 8:2).

 El sem tudjuk képzelni, milyen felszabadító érzés lehetett ez neki. Egy új élet várt rá. Hogyan fejezte ki a háláját? Jézus hűséges követője lett, és amivel csak tudta, támogatta. Jézus és az apostolok a prédikálásnak és a tanításnak szentelték az idejüket. Nem voltak gazdagok, és ez idő alatt nem végeztek világi munkát. Ezért anyagi támogatásra, élelemre, ruhára és szállásra volt szükségük.

 Mária és más asszonyok szívesen gondoskodtak róluk, „a javaikat felhasználva szolgáltak nekik” (Lukács 8:1, 3). Némelyik asszony valószínűleg igen tehetős volt. A Bibliából nem derül ki, hogy vajon ételt főztek, ruhát mostak vagy szállásról gondoskodtak a férfiaknak. De az biztos, hogy készségesen támogatták ezt a körülbelül 20 fős csoportot, mely faluról falura járt. Az asszonyok segítségével Jézus és az apostolok teljes figyelmüket a prédikálómunkára fordíthatták. Mária persze tudta, hogy sosem lesz képes viszonozni, amit Jézus érte tett. De megtett mindent, amit tudott, és ez határtalan örömmel töltötte el.

 Ma sokan lenézik azokat, akik egyszerű munkákat is készek elvégezni másokért. De Isten erről nagyon másképp gondolkodik. Képzeljük el, milyen örömet szerzett neki, hogy Mária önfeláldozóan támogatta Jézust és az apostolokat! Hozzá hasonlóan ma sok hűséges keresztény örömmel szolgál másoknak. Olykor egy apró szívesség vagy csupán egy kedves szó is csodákra képes. És Jehova minden ilyen nagylelkűséget értékel (Példabeszédek 19:17; Héberek 13:16).

 Mária Magdaléna sok más asszonnyal együtt elkísérte Jézust Jeruzsálembe i. sz. 33-ban, a pászkára (Máté 27:55, 56). Biztosan nagyon megrémült, amikor meghallotta, hogy Jézust letartóztatták, és kihallgatják. De ez még csak a kezdet volt. A kormányzó, Poncius Pilátus, engedve a zsidó vallási vezetők és a hatalmukban tartott nép nyomásának, kínoszlopon való halálra ítélte Jézust. Mária valószínűleg látta, amint Jézus vérző sebekkel és kimerülten vonszolja Jeruzsálem utcáin a nehéz kínoszlopot (János 19:6, 12, 15–17).

 Miután Jézust oszlopra szegezik, és dél körül elsötétül az ég, Mária Magdaléna és a többi asszony „Jézus kínoszlopánál” áll (János 19:25). Mária mindvégig ott marad, így látja, amikor Jézus az édesanyját szeretett apostola, János gondjaira bízza. Hallja, amikor Jézus az Atyjához kiált haláltusájában, majd közvetlenül a halála előtt ezt mondja: „Elvégeztetett!” Máriának majd megszakad a szíve, de még Jézus halála után sem megy el. Később egy gazdag férfi, az Arimateából való József egy új sírba fekteti Jézus testét. Mária vele tart, és a sírnál marad (János 19:30; Máté 27:45, 46, 57–61).

 Amit Mária tett, szép példája annak, hogyan támogathatjuk a hittársainkat nagy megpróbáltatások idején. A tragédiákat talán nem tudjuk megelőzni, és valószínűleg arra sem vagyunk képesek, hogy megszüntessük az áldozatok fájdalmát. De azt megtehetjük, hogy együttérzően és bátran mellettük állunk. A jelenlétünk nagyon sokat jelenthet nekik, és vigaszt meríthetnek belőle. Amit értük teszünk, az azt bizonyítja, hogy erős a hitünk (Példabeszédek 17:17).

 Miután Jézus testét elhelyezik a sírban, Mária és néhány asszony fűszereket vásárolnak, hogy később bekenjék velük a holttestet (Márk 16:1, 2; Lukács 23:54–56). Mária a sabbat utáni reggelen korán felkel. Még sötét van, amikor más asszonyokkal együtt Jézus sírjához indul. Útközben azon tanakodnak, vajon ki fogja elhengeríteni a nehéz követ a sír bejáratától (Máté 28:1; Márk 16:1–3). De nem fordulnak vissza. A hitük arra indítja őket, hogy megtegyék, ami tőlük telik, és a többit Jehovára bízzák.

 Mária valószínűleg elsőként ér oda a sírhoz. Nagyon megdöbben, amikor azt látja, hogy a követ elhengerítették, és a sír üres. Azonnal Péterhez és Jánoshoz szalad, hogy elmondja, amit látott. Képzeljük csak el, amint levegő után kapkodva, izgatottan ezt mondja nekik: „Elvitték az Urat a sírból, és nem tudjuk, hová tették!” Péter és János a sírhoz futnak, és amikor látják, hogy tényleg üres, hazamennek (János 20:1–10). a

 Mire Mária visszamegy a sírhoz, a többiek már nincsenek ott. Még mindig nagyon korán van. Ahogy ott áll egyedül az üres, néma sír előtt, előtörnek belőle a könnyek. Még mindig nem tudja elhinni, hogy Jézus holtteste eltűnt. Előrehajol, hogy benézzen a sírba, de nagyon megijed. Két fehér ruhás angyal ül bent. „Miért sírsz?” – kérdezik tőle. Zavartan megismétli, amit az apostoloknak mondott: „Elvitték az Urat, és nem tudom, hová tették!” (János 20:11–13).

 Majd hátrafordul, és meglát egy férfit. Nem tudja, ki az, azt gondolja, hogy a kertész. A férfi kedvesen megkérdezi: „Asszony, miért sírsz? Kit keresel?” Mária ezt mondja: „Uram, ha te vitted el, mondd meg nekem, hová tetted, és én elviszem” (János 20:14, 15). Gondoljunk csak bele, mit is mond! Képes lenne egymaga elvinni Jézus Krisztus testét, aki életerős férfi volt? Mária ebbe bele sem gondol. Csak az jár a fejében, hogy valamit tennie kell.

 Ha elviselhetetlennek érezzük az aggodalmainkat és a nehézségeinket, példát vehetünk Mária Magdalénáról. Ha csak a gyengeségeinket és korlátainkat látjuk magunk előtt, a félelem és a kétség megbéníthat. De ha megtesszük, ami tőlünk telik, és a többit Istenre bízzuk, sokkal többre leszünk képesek, mint gondolnánk (2Korintusz 12:10; Filippi 4:13). És ami a legfontosabb, örömet szerzünk Jehovának. Istenünk biztosan nagyon büszke volt Máriára, és különleges jutalomban részesítette.

 A férfi, akivel Mária beszél, nem a kertész. Korábban ács volt, azután pedig tanító. Ő volt az Úr, akit Mária nagyon szeretett. De Mária nem ismeri fel, ezért el akar menni. El sem tudja képzelni, milyen csoda történt: Jézus hatalmas szellemszemélyként feltámadt. Emberi testben jelent meg Máriának, de nem azt a testet öltötte fel, melyet feláldozott. A feltámadását követő eseménydús napokban többször is előfordult, hogy még azok sem ismerték fel, akik közeli barátai voltak (Lukács 24:13–16; János 21:4).

 Hogyan fedi fel a kilétét Jézus Máriának? Csak ennyit mond neki: „Mária!” Mária megfordul, és örömében így kiált: „Rabbóni!” Korábban biztosan sokszor szólította meg Jézust ezzel a héber kifejezéssel. Végtelenül boldog, hogy szeretett tanítója ott áll előtte. Örömében megragadja, és el sem akarja engedni (János 20:16).

 Jézus tudja, mire gondol Mária. „Ne kapaszkodj tovább belém” – mondja neki, bizonyára kedvesen, mosolyogva. Finoman kiszabadítja magát a karjai közül, és ezekkel a szavakkal nyugtatja meg: „még nem mentem fel az Atyához.” Ennek még nem jött el az ideje. Még van tennivalója a földön, és szeretné, ha Mária is segítene neki. Mária lélegzet-visszafojtva figyel. „Menj el a testvéreimhez – kéri Jézus –, és mondd meg nekik: »Felmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez és a ti Istenetekhez«” (János 20:17).

 Milyen megtisztelő feladatot kap! Az elsők között láthatja a feltámasztott Jézust, és ő viheti el a jó hírt a többi tanítványnak. Kétségkívül örömmel és lelkesen tesz eleget Jézus kérésének. Arra, amit a tanítványoknak mond, ő is, és a tanítványok is biztos sokáig fognak emlékezni. „Láttam az Urat!” – mondja. Az izgatottságtól szinte alig kap levegőt, és hadarva mindent elmesél, amit Jézustól hallott (János 20:18). Szavaival megerősíti, amit a többi asszonytól már hallottak, akik kint voltak Jézus üres sírjánál (Lukács 24:1–3, 10).

 Vajon a tanítványok elhiszik, amit hallanak? Először nem. A beszámoló ezt írja: „képtelenségnek tartották mindezt, és nem hittek az asszonyoknak” (Lukács 24:11). Noha ezek a férfiak jó szándékúak, olyan társadalomban nőttek fel, mely megbízhatatlannak tartja a nőket. A rabbinikus hagyomány szerint a nők nem tanúskodhattak a bíróságon. A tanítványok talán észre sem veszik, mennyire befolyásolja őket a kultúrájuk. De Jézus és az Atyja mentesek mindenfajta előítélettől. Milyen megtisztelő feladattal bízzák meg ezt az istenfélő asszonyt!

 Máriát biztosan nem töri le, hogy a tanítványok nem hiszik el, amit mond. Neki elég az, hogy Jézus bízik benne. Máriához hasonlóan Jézus minden követőjének az a feladata, hogy átadjon egy fontos üzenetet, „az Isten királyságáról szóló jó hírt” (Lukács 8:1). Jézus nem biztatta a követőit azzal, hogy majd mindenki hisz nekik, és nagyra értékeli a munkájukat. Épp ellenkezőleg! (János 15:20, 21). A keresztények ezért jól teszik, ha követik Mária Magdaléna példáját. Még a tanítványok hitetlensége sem törte le a lelkesedését. Boldogan osztotta meg velük a hírt Jézus feltámadásáról.

 Idővel Jézus megjelent az apostoloknak, és sok-sok más követőjének is. Volt, hogy egyszerre 500 tanítványa láthatta (1Korintusz 15:3–8). Bizonyára minden ilyen alkalom erősítette Mária hitét, akár szemtanúja volt Jézus megjelenésének, akár másoktól hallott róla. Talán Mária Magdaléna is azok között az asszonyok között volt, akik pünkösdkor részt vettek Jeruzsálemben azon az összejövetelen, amelyen Jézus kitöltötte a szent szellemet az egybegyűlt követőire (Cselekedetek 1:14, 15; 2:1–4).

 Bárhogy volt is, abban teljesen biztosak lehetünk, hogy Mária Magdaléna az élete végéig hűséges maradt. Határozzuk el, hogy mi is mindvégig kitartunk! Hithű példáját követve legyünk mi is hálásak mindenért, amit Jézus értünk tesz, és alázatosan szolgáljunk másokat, bízva Isten támogatásában!