Ugrás a tartalomra

Három dél-koreai testvér, akiket a Csongdzsui Kerületi Bíróság nemrég felmentett

2019. JANUÁR 23.
DÉL-KOREA

„Nem bűnös”

Először mentettek fel Dél-Koreában lelkiismereti szolgálatmegtagadókat

„Nem bűnös”

Először fordult elő Dél-Koreában, hogy az államot képviselő ügyészek arra kérték a fellebbviteli bíróságot, hogy mentse fel öt hittársunkat, akik lelkiismereti okból megtagadták a katonai szolgálatot. A bíróság eleget tett az ügyészek kérésének, felmentette a testvéreinket, és véglegesen lezárta az ügyüket. Az alsóbb fokú bíróságok ítélete így érvényét vesztette, vagyis semmissé vált a testvérek ellen szóló vád, hogy ki akarnak bújni a katonai szolgálat teljesítése alól.

A 2018. december 14-én hozott felmentő ítéletek precedensül szolgálhatnak annak a több mint 900 testvérnek az ügyéhez, melyek még függőben vannak a dél-koreai bíróságokon. A felmentett testvérek most arra várnak, hogy a kormány bevezesse a katonai szolgálat helyett választható alternatív szolgálatot.

A fellebbviteli bíróság két történelmi jelentőségű döntésre alapozta az ítéletét, melyeket az alkotmánybíróság és a legfelsőbb bíróság hozott 2018-ban. Ezzel egy 65 éve tartó gyakorlatnak vetettek véget. Ugyanis Dél-Koreában eddig szinte automatikusan börtönbüntetésre ítélték a lelkiismereti szolgálatmegtagadókat, függetlenül a vallási meggyőződésük őszinteségétől.

Több emberi jogi szervezet is elismerően nyilatkozott az alkotmánybíróság és a legfelsőbb bíróság döntéséről, mely a lelkiismereti szolgálatmegtagadás jogát a lelkiismeret szabadságán alapuló, alapvető jognak ismeri el. Dél-Korea Nemzeti Emberi Jogi Bizottsága kijelentette: „A legfelsőbb bíróság felső székének döntése véget vetett annak az 1950 óta tartó szomorú gyakorlatnak, miszerint büntetőeljárást indítottak a lelkiismereti szolgálatmegtagadók ellen. Ez eddig közel 20 000 férfit érintett. . . Őszinte tiszteletünket szeretnénk kifejezni a lelkiismereti szolgálatmegtagadóknak és családjaiknak azért, hogy készek voltak elszenvedni ezeket a nehézségeket.”

A lelkiismereti szolgálatmegtagadóknak most bizonyítaniuk kell, hogy „őszinte, mély és szilárd” meggyőződésből utasítják vissza a katonai szolgálatot. A bíróknak az a feladatuk, hogy erről bizonyosságot szerezzenek. A legfelsőbb bíróság szerint „a szolgálatmegtagadó mély meggyőződésének az élete minden területén meg kell nyilvánulnia”. Így a bírók kérdéseire válaszolva a testvéreknek jó lehetőségük nyílik arra, hogy elmondják, miért nem vesznek részt háborúban, és miért nem vállalnak katonai szolgálatot (1Péter 3:15).

Jehova Tanúi Dél-Koreában több mint 60 éven át készek voltak börtönbe menni az állásfoglalásuk miatt. Ez cáfolhatatlanul bizonyítja, hogy a békés, semleges álláspontjuk őszinte, és abból az elhatározásból fakad, hogy engedelmeskedni akarnak a második legnagyobb parancsolatnak, mely így szól: „Szeresd embertársadat, mint önmagadat” (Máté 22:39).