1985. július 8-a szokványos napnak indult három diák számára Kerala állam egyik kisvárosában, India délnyugati részén. De aztán az iskola igazgatónője felszólította a diákokat, hogy énekeljék el a nemzeti himnuszt (Dzsana-Gana-Mana) az osztályteremben. Mindenkitől elvárták, hogy álljon fel és énekeljen. A 15 éves Bijoe és a húgai, a 13 éves Binu Mol és a 10 éves Bindu azonban nem engedelmeskedett. Mivel Jehova Tanúi, a lelkiismeretük nem engedte, hogy énekeljenek, mert meggyőződésük volt, hogy ez felérne a bálványimádattal, és hűtlenség lenne az Istenükkel, Jehovával szemben.

A gyerekek apja, V. J. Emmanuel beszélt az igazgatónővel és a vezetőtanárokkal. Mindannyian egyetértettek abban, hogy a gyerekek továbbra is járhatnak iskolába, és nem kell énekelniük a himnuszt. Ám az iskola egyik alkalmazottja fültanúja volt a beszélgetésnek, és jelentette az esetet, így az a törvényhozó testület egyik tagjának a tudomására jutott. Ő a testület elé terjesztette az ügyet, mert úgy érezte, hogy a gyerekek nem viselkedtek hazafiasan. Nem sokkal ezután egy tanfelügyelő felszólította az iskola igazgatónőjét, hogy csapja ki a gyerekeket, ha nem hajlandók elénekelni a himnuszt. Miután Emmanuel úr hiába kérelmezte, hogy vegyék vissza a gyerekeit az iskolába, a Keralai Felsőbírósághoz folyamodott. Ott kedvezőtlen ítélet született, ezért fellebbezett India Legfelsőbb Bíróságához.

1986. augusztus 11-én a Legfelsőbb Bíróság felülbírálta a Keralai Felsőbíróság döntését a Bijoe Emmanuel kontra Kerala állam perben. A bíróság úgy foglalt állást, hogy megsértették India alkotmányát, amikor a gyerekeket „a vallási meggyőződésük” miatt kicsapták az iskolából. O. Chinnappa Reddy bíró kijelentette: „A törvény egyetlen pontja sem. . . kötelez senkit arra, hogy énekeljen.” A bíróság megjegyezte, hogy a szólás és a véleménynyilvánítás szabadságához való jog magában foglalja az ahhoz való jogot is, hogy valaki csendben maradjon, és ha állva hallgatja a nemzeti himnuszt, azzal már kifejezi a tiszteletét. A bíróság felszólította az iskolát, hogy vegye vissza a gyerekeket.

Reddy bíró ezt mondta Jehova Tanúiról: „Ők sehol sem éneklik a himnuszt, sem Indiában a Dzsana-Gana-Manát, sem Nagy-Britanniában a God save the Queent, sem az Egyesült Államokban a The Star-Spangled Bannert, és még sorolhatnánk. . . Azért tartózkodnak az énekléstől, mert az a mély vallásos meggyőződésük, hogy nem vehetnek részt semmilyen szertartásban, csak az Istenükhöz, Jehovához intézett imákban.”

A Bijoe Emmanuel kontra Kerala állam perben hozott döntés nagy jelentőséggel bír, mivel megerősítette, hogy senkit sem lehet törvényesen arra kényszeríteni, hogy a mély vallásos meggyőződésével ellentétesen cselekedjen. A bíróság elismerte ugyan, hogy egyetlen alapvető emberi jog sem abszolút, és alá kell rendelni a közrendnek, az erkölcsnek és az egészségnek, mégis korlátozta az állam azon jogát, hogy önkényes és aránytalan megszorításokat alkalmazzon az állampolgáraival szemben. A döntésben ez állt: „Az [India alkotmányának] 19(1)(a) és 25(1) cikkelyében biztosított jogokat egyértelműen sérti, ha. . . minden egyes tanulót rákényszerítenek, hogy énekelje a nemzeti himnuszt, azokat is, akiknek a mély vallásos meggyőződése mást diktál.”

A döntés a kisebbségi csoportok alkotmányos szabadságjogait is megvédte, ugyanis a bíróság kijelentette: „Az, hogy valahol van-e igazi demokrácia, abból derül ki, hogy az ország alkotmánya biztosítja-e egy jelentéktelenebb kisebbség számára is, hogy megőrizze az identitását.” Reddy bíró hozzátette: „Lényegtelen, hogy mi személyesen mit gondolunk. Ha valakinek van egy mély meggyőződése, akkor [az alkotmány] 25. cikkelyének a védelmét élvezi.”

A Bijoe Emmanuel kontra Kerala állam per nagy publicitást kapott, és a parlament is megvitatta. A döntés ma része a joghallgatók tananyagának az alkotmányjog témakörében. A mai napig jelentős és közismert döntésként hivatkoznak rá jogi szaklapokban és újságcikkekben, mivel a tolerancia megnyilvánulásaként precedenst teremtett Indiában. A döntés nagy előrelépést jelentett abban, hogy miként kell értelmezni a vallásszabadságot egy pluralista társadalomban. Továbbá minden esetben megvédi a szólás és a véleménynyilvánítás szabadságához való jogot, amikor az veszélybe kerülne.

Akkoriban az Emmanuel családot sokan kigúnyolták, sőt többször is halálosan megfenyegették, a hatóságok pedig próbáltak nyomást gyakorolni rájuk, de ők nem bánták meg, hogy ragaszkodtak a vallásos meggyőződésükhöz. Bindu, aki ma már férjnél van, és gyereke is van, ezt meséli: „Nagyon meglepődtem, amikor találkoztam egy ügyvéddel, aki az egyetemen az én esetemet is tanulmányozta. Elmondta, hogy mennyire hálás Jehova Tanúinak, amiért harcoltak az emberi jogokért.”

V. J. Emmanuel ezt mondja: „Nemrég összefutottam K. T. Thomasszal, a Legfelsőbb Bíróság nyugalmazott bírájával. Amikor megtudta, hogy én vagyok a himnusszal kapcsolatos ügyben érintett három gyermek apja, gratulált, és azt mondta, hogy amikor csak lehetősége van előadást tartani ügyvédek előtt, mindig megemlíti ezt az esetet, mert úgy érzi, hogy ez az emberi jogok óriási győzelme volt.”

Csaknem 30 évvel a döntés után a Bijoe Emmanuel kontra Kerala állam per Indiában a szólásszabadság egyik alappillére. Jehova Tanúi örülnek, hogy hozzájárulhattak, hogy India összes állampolgára élhessen az alkotmányos jogaival.