Ugrás a tartalomra

2020. JANUÁR 14.
INDONÉZIA

Súlyos áradások Jakartában

Súlyos áradások Jakartában

Körülbelül 100 testvérünk otthonát víz árasztotta el – egyesekét 1,5 méter magasan –, amikor 2019. december 31-én közel 38 centiméter eső esett Jakartában.

Jóllehet egyetlen testvérünk sem sérült meg vagy halt meg az áradások miatt, sok hírnöknek átmenetileg el kellett hagynia az otthonát, míg mások arra kényszerültek, hogy egy biztonságos helyre húzódjanak az otthonukban. Emellett néhány épületben, melyet összejöveteli helyként használtak, kisebb károk keletkeztek. A helyi vének megszervezték a segítségnyújtást, és olyan alapvető dolgokról gondoskodtak, mint az élelem és víz. Továbbá a körzetfelvigyázók meglátogatták a katasztrófában érintetteket, hogy vigaszt nyújtsanak nekik a Szentírásból. Két katasztrófasegély-bizottság alakult, melyek most felmérik, hogy milyen további segítségre van szükség.

Az árvíz nem akadályozta meg a testvéreinket abban, hogy továbbra is részt vegyenek Jehova imádatában, habár néhány családnak olyan területeken kellett átutaznia, miközben a hétköznap tartott összejövetelre mentek, melyeket elárasztott a víz. Daniel Purnomo testvér, az indonéziai fiókbizottság egyik tagja ezt mondta: „Bár ez a legsúlyosabb árvíz, mely az utóbbi években elárasztotta Jakartát, a testvéreinket nem rázta meg ez az eset. Ehelyett inkább arra ösztönözte őket, hogy segítsenek egymásnak, és kifejezzék a keresztényi szeretetüket.”

Nagyon várjuk már azt az időt, amikor a föld természeti erői többé nem fognak kárt okozni nekünk (Márk 4:39).