Ugrás a tartalomra

2015. SZEPTEMBER 22.
KANADA

A messzi északon örömmel fogadják Jehova Tanúi bibliai oktatómunkáját

A messzi északon örömmel fogadják Jehova Tanúi bibliai oktatómunkáját

TORONTO: 2014 szeptemberében és októberében mintegy 150 Jehova Tanúja vett részt abban a kampányban, melyet a Tanúk kanadai fiókhivatala szervezett. 35 elszigetelt települést kerestek fel a Biblia jó hírével az országban.

A kampány során két szövetségi területet és egy tartományt (zölddel jelölve) jártak be a Tanúk. A sárgával jelölt 35 inuit településen több mint 32 000 ember él.

A Tanúk kisebb csoportokban járták be a településeket az Aklaviktól (Északnyugati területek) Kangiqsujuaqig (Québec) terjedő több mint 3300 kilométeres területen. A kampányban részt vevők maguk állták az útiköltséget. Volt, akinek több ezer dollárba került a repülőjegye.

Az egyik település, melyet a Tanúk felkerestek a Beaufort-tenger partján fekvő Paulatuk volt. Ez az Északnyugati területek északi részén található, és körülbelül 300-an lakják.

A kampány előtt Jehova Tanúi vezetőtestülete engedélyt adott arra, hogy a Miért jó tanulmányozni a Bibliát? című videót lefordítsák inuktitut nyelvre. Nunavutban és az Északnyugati területeken hivatalos nyelv az inuktitut, és körülbelül 35 000-en beszélik Kanadában.

Velma Illasiak, egy aklaviki iskola igazgatója ezt mondta a Tanúk látogatásáról: „A gyerekeknek nagyon tetszettek a kiadványok, és még most is erről beszélnek. . . Azon gondolkodunk, hogy minden tizenévesnek rendelünk egyet a Fiatalok kérdései – Gyakorlatias válaszok című könyv mindkét kötetéből. . . Köszönjük, hogy eljöttek a városunkba, és meglátogatták az iskolánkat.”

Québec északi részén található Ivujivik. A település polgármestere, Peter Iyaituk is beszélgetett a Tanúkkal, és megnézte a Miért jó tanulmányozni a Bibliát? című videót. A beszélgetés után egy kétórás „városnézésre” vitte a Tanúkat az autójával. A hazautazásuk napján pedig kivitte őket a repülőtérre, és nagyon hálás volt nekik a látogatásért.

Az egyik Tanú, David Creamore éppen a Miért jó tanulmányozni a Bibliát? című videót mutatja meg Peter Iyaituknak, Ivujivik polgármesterének.

Matthieu Rozon, Jehova Tanúi kanadai szóvivője ezt mondta: „Jehova Tanúi mindenkinek örömmel segítenek, hogy ingyen megismerhesse a Bibliát. A kampány résztvevői úgy érezték, hogy ez a munka minden erőfeszítést megér.”

A két hónapos „expedíció” során a Tanúk több mint 37 000 kiadványt terjesztettek el. Közel 600-an jelezték, hogy szívesen folytatnák a bibliai beszélgetéseket a Tanúkkal.

Sajtókapcsolat:

Nemzetközi: J. R. Brown, Office of Public Information, tel.: +1 718 560 5000

Kanada: Matthieu Rozon, tel.: +905 873 4100

 

A kuujjuaraapiki repülőtér, Québec

Tanúk, akik épp most érkeztek a Hudson-öböl keleti partján található Kuujjuaraapikba.

Salluit, Québec

Salluit Québec északi részén fekszik, és több mint 1300-an lakják.

Ivujivik, Québec

Ivujivik szintén Québec északi részén található, és majdnem 400 lakosa van.

Ivujivik, Québec

David Creamore-t körbeviszi Ivujivikben a település polgármestere, Peter Iyaituk.

Ivujivik, Québec

Egy inuit fiatal megnézi a Miért jó tanulmányozni a Bibliát? című videót.

Paulatuk, Északnyugati területek

A 300 főt számláló település egy része a Beaufort-tengerbe benyúló keskeny félszigeten fekszik.

Umiujaq, Québec

Ez az inuit házaspár behívta az egyik Tanút, Julien Pinardot az otthonába, hogy beszélgessenek a Bibliáról. A településen mintegy 450-en laknak.

Umiujaq, Québec

Helyiek fényképezkednek Roxanne Pinarddal, az egyik Tanúval, aki ellátogatott erre a Québec északi részén található településre.

Povungnituk, Québec

Ebben az észak-québeci faluban körülbelül 1700-an laknak.