Tyejmur Ahmedovot 2018. április 4-én kiengedték a börtönből, miután Nurszultan Nazarbajev, Kazahsztán elnöke kegyelemben részesítette. 441 napig volt fogságban pusztán azért, mert megosztotta másokkal a hitnézeteit.

Nem sokkal a szabadon engedése után a Jehova Tanúi főhivatalában, Warwickban működő Tájékoztatási iroda interjút készített vele és a feleségével, Mafizával. Mostanra mindketten hazatértek az otthonukba, mely Kazahsztán fővárosában, Asztanában van. Ebben a cikkben a velük készített interjút közöljük rövidített formában. Az érthetőség kedvéért kisebb módosításokat tettünk a szövegben.

Tájékoztatási iroda: Először is, szeretnénk jobban megismerni téged, Ahmedov testvér. Mikor lettél Jehova Tanúja?

Tyejmur Ahmedov: 2005. október 9-én keresztelkedtem meg. Azelőtt semmiben sem hittem, ateista voltam. Aztán a feleségem elkezdte tanulmányozni a Bibliát a Tanúkkal, én pedig kíváncsi voltam rá, hogy miről beszélgetnek. Sokszor az ajtó mögött hallgatóztam, amikor tanulmányoztak.

Csupa szép és jó dologról beszéltek, és ez még kíváncsibbá tett. Végül a Tanúk bemutatták nekem Veslav testvért. Ő lengyel származású, de Kazahsztánban szolgált. Az első találkozásunkkor ezt mondtam neki: „Csak egy kérdést teszek fel neked. Ha tetszik, amit válaszolsz, akkor barátok leszünk, és folytathatjuk a beszélgetéseket. De ha nem tetszik, nincs harag, viszont nem beszélgetünk többet.” Ezután megkérdeztem tőle, hogy mi történik a halottakkal. Erre ő kikereste a Prédikátor 9:5-öt, és ezt mondta: „Olvasd el ezt a verset, és megkapod a választ.” Elolvastam, és rádöbbentem, hogy amit ír, az az igazság. Megbeszéltük, hogy újra találkozunk, és elkezdjük a tanulmányozást.

Szóval, tanulmányoztad a Bibliát, és 2005-ben megkeresztelkedtél.

Beszéljünk most arról, hogy mi történt, mielőtt letartóztattak. 2016 májusában megismerkedtél néhány férfival, akik azt mondták, hogy érdekli őket, miben hisznek Jehova Tanúi. A következő hónapokban többször is találkoztál velük, és beszélgettetek a Bibliáról. Visszagondolva ezekre a beszélgetésekre, mondtak vagy tettek olyat, ami gyanús volt?

Tyejmur Ahmedov: Igen. Elmondtam nekik, hogy a bibliatanulmányozásokat általában nem csoportokkal, hanem csak egy-egy személlyel folytatjuk. Többször is javasoltam nekik, hogy tanuljanak külön-külön, de ők ezt mindig elutasították. Azt mondták, hogy jobban szeretik a csoportos megbeszéléseket. Időnként még másokat is meghívtak a tanulmányozásra, engem pedig megkértek, hogy mondjam el újra, miről volt szó az előző alkalommal.

Mafiza Ahmedov: Egyszer én is ott voltam. Feltűnt, hogy noha már hosszabb ideje tanulmányoztak, még mindig a különböző vallásokról volt szó. Az is furcsa volt, hogy a lakásuk fényűzőbb volt annál, mint amit a diákok megengedhetnek maguknak. Nagyon kényelmetlenül érezték magukat, amikor ezt megjegyeztem. Kifelé menet Tyejmurt félrevonták, és míg én kint vártam, azt mondták neki, hogy engem többet ne hozzon magával.

Mikor jöttél rá, Ahmedov testvér, hogy ezek az emberek valójában a titkosrendőrségnek, a kazahsztáni nemzetbiztonsági bizottságnak dolgoznak?

Tyejmur Ahmedov: Csak a tárgyaláson tudtam meg.

Mit éreztél, amikor letartóztattak, és később azzal vádoltak, hogy vallási gyűlölködésre uszítod az embereket, és felsőbbrendűnek tünteted fel a vallásodat?

Tyejmur Ahmedov: Bevallom, azt gondoltam, csak azért visznek be a rendőrségre, hogy ahogy mondták, tisztázni tudjam a helyzetet, és utána elengednek. Én persze kész voltam elmagyarázni, miről beszélgettem a férfiakkal.

Ami ezután történt, váratlanul ért, de nem ijesztett meg. Nagyon meglepett az a vád, hogy szélsőséges vagyok, és vallási gyűlölködésre uszítom az embereket. Jehova Tanúi csupán azt szeretnék, hogy az emberek megismerjék Jehovát. Távol áll tőlük, hogy gyűlölködjenek és viszályt szítsanak. Tudtam, hogy ártatlan vagyok, és biztos voltam benne, hogy Jehova támogatni fog. Persze aggódtam, de nem felejtettem el, hogy a Biblia arra buzdít, hogy minden aggodalmunkat vessük rá, mert ő törődik velünk (1Péter 5:7).

2017. május 2-án, miután már több mint 3 hónapja voltál előzetes letartóztatásban, az asztanai kerületi bíróság 5 év börtönbüntetésre ítélt, és további 3 évre eltiltott a bibliai oktatómunkában való részvételtől. Hogyan érintett ez az ítélet?

Tyejmur Ahmedov: Felkészültem rá, hogy ha kell, a teljes büntetést letöltöm. Arra gondoltam, hogy ha ez egy hitpróba, Jehova úgyis tudja, hogy meddig tudom elviselni. Elhatároztam, hogy türelmesen fogok várni, ameddig csak kell.

Jól tudjuk, hogy amikor börtönbe kerültél, súlyos betegséggel küzdöttél?

Tyejmur Ahmedov: Igen, már a bebörtönzésem előtt kezeléseket kaptam, de amikor letartóztattak, ezeket felfüggesztették, és emiatt rosszabb lett az állapotom.

Mafiza, te hogy élted meg ezt az időszakot?

Mafiza Ahmedov: Nagyon féltem, és el voltam keseredve. Miután Tyejmurt elvitték a börtönbe, egyedül kellett döntéseket hoznom. Ez nagyon nehéz volt, mert az elmúlt 38 évben, mióta házasok vagyunk, sosem voltunk elválasztva egymástól. Tyejmur így próbált vigasztalni: „Ne aggódj! Ezért az 5 évért Jehova még ebben a világban kárpótolni fog minket 25 évvel.”

Mi adott még erőt neked, mialatt a férjed börtönben volt?

Mafiza Ahmedov: Nagyon sok segítséget kaptam a testvérektől. Bár őszintén szólva, azt gondoltam, hogy a történtek után nem mernek majd meglátogatni. A titkosrendőrség figyelt minket és a házunkat.

Aztán egy nap az egyik vén meglátogatott a feleségével. Nagyon buzdító volt a látogatásuk. Megkérdeztem tőlük: „Nem féltetek eljönni hozzám?” Ezt felelték: „Miért félnénk? Ha akarnak, úgyis megtalálnak, mert a telefonunkat be tudják mérni.”

Egy pásztori látogatáson a vének arra buzdítottak, hogy erősítsem a hitemet és a Jehovával ápolt kapcsolatomat, és ne engedjem, hogy ez a próba elcsüggesszen.

Tyejmur, mi segített neked kitartani, és derűlátónak maradni?

Tyejmur Ahmedov: Az ima. Mindennap imádkoztam Jehovához útmutatásért, bölcsességért és erőért, hogy a nehézségek ellenére is hű és boldog tudjak maradni. Egyértelmű volt, hogy meghallgatja az imáimat. Mellettem állt, egyáltalán nem éreztem magam elhagyatva.

A bibliaolvasás is sokat segített. Az egyik börtönben volt egy Biblia, amit bármikor olvashattam. Egy másikban pedig a könyvtárban volt egy, és hetente egyszer kimehettem oda olvasni.

Sokszor eszembe jutottak annak a testvérnek a szavai, aki tanulmányozta velem a Bibliát. Mindig azt mondta, hogy ne féljünk a próbáktól. Emlékszem, hogy egyszer megkérdeztem tőle: „Miért ne féljünk tőlük? Mi van akkor, ha a próba nehéz és félelmetes?” Azt mondta, Jehova nem engedi, hogy olyan kísértés érjen, amit már nem tudunk elviselni, és megadja az erőt ahhoz, hogy ki tudjunk tartani (1Korintusz 10:13). A börtönben gyakran emlékeztettem magam erre a szentírási gondolatra.

Milyen érzés volt, amikor megtudtad, hogy a testvérek az egész világon értesültek a helyzetedről, és imádkoznak érted?

Tyejmur Ahmedov: Meg voltam róla győződve, hogy ezt Jehovának köszönhetem, hiszen a szervezetet ő irányítja. Tudtam, hogy nem leszek magamra hagyva, és egy nap Jehova meg fog szabadítani.

Érdekes, hogy mindig is a börtöntől féltem a leginkább. Rettegtem tőle. Amikor olyan testvérekről olvastam, akik börtönben vannak, így imádkoztam: „Jehova, bármit elviselek, csak kérlek, börtönbe ne kelljen mennem!” Ugyanakkor nagyon szerettem volna raboknak tanúskodni. Egyszer meg is érdeklődtem, hogy be lehet-e menni börtönökbe prédikálni, de a testvérek azt mondták, hogy Kazahsztánban a hatóságok ezt nem engedélyezik. Így amikor börtönbe kellett mennem, vegyes érzéseim voltak. Egyrészt féltem, másrészt viszont úgy éreztem, hogy most valóra válhat az a vágyam, hogy raboknak tanúskodjak.

És volt lehetőséged tanúskodni a börtönben?

Tyejmur Ahmedov: Igen. Egyszer az egyik tiszt hívatott az irodájába. Amikor beléptem, ezt mondta:

– Tudom, hogy maga Jehova Tanúja, úgyhogy eszébe ne jusson prédikálni nekem!

– Nem áll szándékomban – válaszoltam.

Erre megkérdezte:

– Mi Isten neve?

– Jehova.

– Akkor ki Jézus? Nem ő az Isten?

– Nem, ő Istennek a Fia.

– Akkor miért mondják azt az ortodox keresztények, hogy Jézus az Isten?

– Hát, erről inkább őket kérdezze.

Egy másik alkalommal körülbelül 40 vagy még annál is több embernek tudtam tanúskodni. Egy pszichológusnő meglátogatta a rabokat a börtönben. A házasságról volt szó, és megkérdezte, hogy mit gondolunk a poligámiáról. Mindenki elmondhatta a véleményét.

Amikor rám került a sor, elmondtam nekik, hogy amit most mondani fogok, azt nem én fogalmaztam meg, de nagyon tetszik. Majd ezt mondtam: „a férfi elhagyja apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, és egy testté lesznek” (1Mózes 2:24). A pszichológusnő megkérdezte, hogy ki mondta ezt. „Jehova Isten, az emberiség teremtője – feleltem. – És csak két emberről beszél, nem többről.”

Erre megkérdezte: „Van még más is, amiért úgy gondolja, hogy egy férfinak csak egy felesége lehet?” Idéztem a Máté 7:12-t, ahol ez áll: „mindazt, amit akartok, hogy az emberek megtegyenek veletek, ti is tegyétek meg velük”. Majd így folytattam: „Ezt Jézus mondta. Kérdezze csak meg az urakat a teremben, hogy mit szólnának hozzá, ha valaki mással kellene osztozniuk a feleségükön. Ha a férfiak nem szeretnék, hogy a feleségüknek másik férje is legyen, akkor biztos, hogy a nők sem szeretnék, hogy a férjüknek több felesége legyen.” A pszichológusnő azt mondta, hogy az én válaszom tetszett neki a legjobban.

Milyen jó hallani, hogy a nehéz körülményeid ellenére tudtál tanúskodni!

Miután többszöri próbálkozás után még a legfelsőbb bíróság is elutasította a fellebbezésedet, úgy tűnt, kimerítetted az összes jogi lehetőséget.

Ám szabadon engedtek volna, ha vallomást teszel. Elmondanád, mit kellett volna tenned, és hogy miért utasítottad ezt el?

Tyejmur Ahmedov: Többször is felajánlották, hogy vallomást tehetek. Ez látszólag kedvesség volt, de egy olyan nyilatkozatot kellett volna aláírnom, melyben az állt, hogy bűnösnek vallom magam, és bocsánatot kérek a tetteimért. Később felajánlották, hogy magam fogalmazzak meg egy vallomást, melyben bocsánatot is kérek. A következőket kellett volna beleírnom: hiba volt a hitemről beszélni másoknak, megbántam, és kérvényezem a szabadon bocsátásomat az egészségi állapotom miatt.

Mindkétfajta vallomást megtagadtam, és azt mondtam, inkább maradok tiszta lelkiismerettel a börtönben, minthogy szabad legyek, de bűntudattal éljek.

A hited nagyon szép példa nekünk, és nagyra becsülünk azért, hogy nem alkudtál meg.

Ám ezután valami váratlan dolog történt. Elmesélnéd, hogyan tudtad meg, hogy kegyelmet kapsz és szabadon engednek?

Tyejmur Ahmedov: Egy nap az egyik őr bejött a kórterembe, és azt mondta, hogy menjek a telefonhoz. „Ki hívhat engem?” – gondoltam magamban. Egy hölgy volt a vonalban, bemutatkozott, és azt mondta, majd értem jön a börtönbe, hogy szabadon engedjen. Nem tudtam mire vélni ezt a hívást. Miután letettem a kagylót, úgy döntöttem, inkább a fiamat értesítem, és nem a feleségemet, nehogy szívrohamot kapjon, vagy netán hiába reménykedjen.

A telefonálás után az őr megkérdezte, hogy mit mondtak nekem. „Valaki biztos meg akar viccelni, mert egy hölgy azt mondta, hogy el fog jönni értem a börtönbe, hogy szabadon engedjen” – válaszoltam.

Az őr erre azt mondta, hogy ez nem vicc, hanem igaz.

Mafiza, hogy fogadtad ezt a jó hírt?

Mafiza Ahmedov: Amikor a fiamtól megtudtam, mi történt, én is azt hittem, hogy valaki tréfát űz velünk. Olyan régóta vártunk már erre a hírre!

Képzeljük, milyen boldogok voltatok, amikor több mint egy év után Tyejmur végre hazajöhetett!

Mit tanultatok ebből a hitpróbából?

Mafiza Ahmedov: Emlékszem, hogy nagyon sírtam, amikor megtudtam, mi történt Bahram Hemdemow testvérrel és a feleségével, Gulzirával. (Hemdemow testvért 2015 márciusában tartóztatta le a türkmenisztáni hatóság. 2015. május 19-én négyévi börtönbüntetésre ítélték azzal a koholt váddal, hogy „vallási gyűlöletet szít”. Máig börtönben van.) Már Tyejmur letartóztatása előtt is sokat gondoltam arra, milyen nehéz lehet Gulzirának. Most szívem szerint átölelném, és szeretném kifejezni a szeretetemet és az együttérzésemet. Mindazok után, amit Tyejmurral átéltünk, szeretném elmondani Gulzirának, mennyire átérzem a fájdalmát. Tudom, hogy neki is nagy szüksége van Jehova és a testvérek támogatására.

Nagyon hálás vagyok minden testvérnek a gyülekezetünkben, és az egész világon is, hogy támogattak minket. Köszönöm a vezetőtestületnek, az ügyvédeknek és a fiainknak, hogy mellettünk álltak.

Tyejmur Ahmedov: Csak annyit szeretnék mondani, hogy mindenkinek szembe kell néznie valamilyen próbával. Persze nem mindenkit zárnak börtönbe. Ám az is próbát jelenthet, ha valakit bántanak a hite miatt a családtagjai, vagy ha valakinek nehéz kijönnie az egyik hittársával a gyülekezetben. Bármilyen módon vagyunk is próbára téve, rajtunk áll, hogy alkalmazzuk-e Isten alapelveit, vagy sem. Ha alkalmazzuk, akkor ki tudjuk állni a próbát. Jobb, ha nem menekülünk el a próbák elől, és bízunk abban, hogy Jehova erőt ad a kitartáshoz.

Nagyra értékelem a feleségem és a fiaim támogatását. Amikor csak lehetett, meglátogattak. Ez sokat segített, hogy ki tudjak tartani.

És nem utolsósorban szeretnék köszönetet mondani minden testvérnek. Hálás vagyok az imáikért és a bátorító leveleikért. Egy percig sem éreztem, hogy magamra lennék hagyva. A történtek után még jobban szeretem a testvéreket, és még szorosabb a kapcsolatom Jehovával.