Ugrás a tartalomra

2014. OKTÓBER 9.
NEMZETKÖZI HÍREK

Jehova Tanúi óvintézkedéseket tesznek az Ebola ellen

Jehova Tanúi óvintézkedéseket tesznek az Ebola ellen

NEW YORK: Miközben Nyugat-Afrikában tombol az Ebola-járvány, Jehova Tanúi oktatókampányt szerveznek a tagjaiknak a betegséggel kapcsolatban.

Amikor Jehova Tanúi helyi fiókhivatalai tudomást szereztek róla, hogy az Ebola-vírus megjelent Guineában, és gyorsan átterjedt a szomszédos Libériára és Sierra Leonéra is, haladéktalanul figyelmeztették levélben az ebben a három országban működő valamennyi gyülekezetüket. A helyi állami intézmények irányelvei és javaslatai alapján kifejtették, mennyire veszélyes a vírus, hogyan terjed, és milyen óvintézkedéseket lehet tenni a betegség terjedésének a megfékezésére. „Mivel ezen a vidéken az emberek keveset tudnak a betegségekről, és sokszor tévhitek terjednek az Eboláról, eleinte sokan nem tudták, mi a teendő – mondja Collin Attick, Jehova Tanúi Sierra Leone-i szóvivője. – De amikor a gyülekezeteink tagjaihoz eljutott a tájékoztatás a királyságtermekben, azonnal pozitívan reagáltak.”

Júliusban Jehova Tanúi utazó képviselői minden gyülekezetnél soron kívüli kétnapos látogatást tettek Sierra Leonéban és Guineában. „Az engedelmesség életeket ment” címmel tartottak egy előadást, melyben újból felhívták a figyelmet a betegség elleni óvintézkedések fontosságára, és felszólították a jelenlevőket, hogy ragaszkodjanak a legújabb iránymutatáshoz. A látogatások 2014 novemberében is folytatódnak. A Tanúk ezenkívül minden imádati helyük bejáratánál fertőtlenítős vízzel feltöltött kézmosókat létesítettek Guineában, Libériában és Sierra Leonéban. A legtöbb Tanú otthon is alkalmazza ezt a módszert.

Egy Tanú-család a Dolo’s Town-i karanténban, Monroviától északra (Libéria). 2014. szeptember 8-án megszüntették a karantént

Az Egészségügyi Világszervezet 2014. október 1-jei jelentése szerint az Ebola-járvány nyugat-afrikai legutóbbi kitörése óta 7178 megbetegedés történt, és több mint 3300-an haltak bele a kórba. Október 2-áig a Guineában és Sierra Leonéban élő 2800 Jehova Tanúja közül egy nő halt meg (2014. szeptember 25-én), aki ápolónőként fertőződött meg az Ebola-vírussal. A 6365 libériai Tanú közül tízen vesztették életüket; közülük hatan egészségügyi dolgozók voltak. Nemrég Nigériára is átterjedt a járvány, de az ottani Tanúk közül senki sem fertőződött meg. Tudomásunk szerint ezekben az országokban a Tanú-misszionáriusok egyikét sem érinti a betegség. A járvány kitörésekor a legtöbbjük szabadságon volt, illetve kongresszusokon vett részt Európában vagy az Egyesült Államokban. Némelyikük nemrég visszatért a misszionáriusi feladatához, és ők is betartják a helyi fiókhivataltól kapott utasításokat. A többiek még nem tudtak visszatérni a repülőjáratokra vonatkozó korlátozások vagy más körülmények miatt.

Kézmosó egy Sierra Leone-i királyságteremben

Tanú-önkéntesekből álló segélybizottságok támogatják a helyi Tanúkat a családjaikról való gondoskodásban, és a hívőtársaikat az Ebola által leginkább sújtott nyugat-afrikai országokban. „A tisztaságra és a betegek elkülönítésére vonatkozó bibliai alapelvek követése sokat segít a betegség elleni küzdelemben – jelenti ki Thomas Nyain, Jehova Tanúi libériai szóvivője. – Jehova Tanúiként kerüljük azokat a temetkezési szokásokat, amelyek nincsenek összhangban a Bibliával. Ez védelmet jelent minden Tanúnak, különösen ezekben a válságos időkben.”

Sierra Leonéban egy helyi rádióállomás tudósított róla, hogy Jehova Tanúi hogyan segítenek a tagjaiknak és másoknak elkerülni az Ebolát. A hatóságok felkérték a Tanúk segélybizottságát, hogy támogassa az ottani állami intézményeket.

„Nagyon megnyugtató azt látni, hogy a nyugat-afrikai hívőtársaink óvintézkedéseket tesznek, miközben folytatják az imádat gyakorlását és a bibliai oktatómunkájukat, amennyire a körülmények engedik – nyilatkozott J. R. Brown, Jehova Tanúi nemzetközi szóvivője New Yorkban, a Tanúk világközpontjában. – Sokat gondolunk a testvéreinkre és másokra, akiket érint ez a járvány, és imádkozunk értük.”

Sajtókapcsolat:

Nemzetközi: J. R. Brown, Office of Public Information, tel.: +1 718 560 5000

Guinea: Thierry Pourthié, tel.: +224 631 40 96 50

Libéria: Thomas Nyain, tel.: +231 886 513 414

Nigéria: Paul Andrew, tel.: +234 7080 662 020

Sierra Leone: Collin Attick, tel.: +232 77 850 790