Ugrás a tartalomra

Az igazságügyi palota Rómában, ahol az olasz semmítőszék működik

2021. FEBRUÁR 9.
OLASZORSZÁG

Az olasz semmítőszék Jehova Tanúi javára döntött egy orvosi kezelést érintő ügyben

Az olasz semmítőszék Jehova Tanúi javára döntött egy orvosi kezelést érintő ügyben

2020. december 23-án az olasz semmítőszék egy Jehova Tanúja javára döntött. Az ügy a betegek önrendelkezési jogát érintette. A bíróság megerősítette, hogy minden betegnek joga van dönteni arról, hogy milyen orvosi kezelést fogad el. Ez azt is magában foglalja, hogy joguk van olyan orvosi kezelést választani, amely összhangban van a vallási meggyőződésükkel.

Az ügyben egy testvérnő érintett. Sajnálatos módon 2005-ben az orvosok megsértették a jogait. A testvérnő a műtéte előtt világosan elmagyarázta az orvosoknak, hogy nem fogad el vértranszfúziót, és az álláspontjáról egy írásos dokumentumot is bemutatott. Az orvosok azonban nem tartották tiszteletben a kérését, és többször is vérátömlesztést adtak neki.

A bíróság megerősítette, hogy a vértranszfúzió visszautasítása „nem csupán az orvosi kezelés megválasztásával kapcsolatos önrendelkezési jogot érinti, ez valójában vallási meggyőződésen alapuló lelkiismereti döntés”. Ez pedig egy „sérthetetlen jog, melyet az alkotmány a legteljesebb mértékben védelmez”.

2015 óta már tíz alkalommal döntött Jehova Tanúi javára a semmítőszék Olaszországban. Mindegyik ügy a vallásszabadság egy-egy fontos területét érintette. Ezek a következők:

  • A transzfúzió visszautasítása: Jehova Tanúi a lehető legjobb orvosi ellátást szeretnék, és a legtöbb kezelési módot el is fogadják. A bíróságok megerősítették, hogy Jehova Tanúinak joguk van olyan orvosi kezelést választani, amely összhangban van a vallási meggyőződésükkel. Az orvosoknak tiszteletben kell tartaniuk, ha egy beteg visszautasítja a vértranszfúziót, hiszen ezzel a döntésével a vallásszabadsághoz való jogával él.

  • Szülői felügyeleti jog: Egy Tanú-szülőnek ugyanolyan joga van vallási oktatásban részesíteni a gyermekét, mint egy olyan szülőnek, aki nem Tanú.

  • Kiközösítés: A kiközösítés nem jelent hátrányos megkülönböztetést. Jehova Tanúinak joguk van megszakítani a kapcsolatot azokkal, akik már nem tartoznak a gyülekezethez. A vallásszabadsághoz való jog lehetőséget ad erre, és ezt a jogot tiszteletben kell tartani.

  • Adózás: Jehova Tanúi megfizetik az adókat, és ugyanolyan jogokat és mentességeket élveznek az imádati helyekkel kapcsolatos adózás terén, mint a többi egyház Olaszországban.

Nagyon örülünk, amikor a hatóságok olyan döntéseket hoznak, amelyek megvédik Jehova Tanúi szabad vallásgyakorláshoz való jogát (Példabeszédek 21:1).