Ugrás a tartalomra

2016. OKTÓBER 21.
OLASZORSZÁG

Jehova Tanúi vigaszt nyújtanak az olaszországi földrengés áldozatainak

Jehova Tanúi vigaszt nyújtanak az olaszországi földrengés áldozatainak

RÓMA: Jehova Tanúi 2016 szeptemberében világszerte igyekeztek mindenkihez eljuttatni az Őrtorony folyóiratnak azt a számát, melynek témája a vigasz volt. A címlapján ez állt: „Hová fordulhatunk vigaszért?” A Tanúk Közép-Olaszországban is fokozott erőfeszítést tettek, hogy a Biblia alapján vigaszt nyújtsanak az embereknek, mivel 2016. augusztus 24-én 6,2-es erősségű földrengés rázta meg Lazio, Marche és Umbria régióját. Közel 300-an vesztették életüket, és több mint 2000-en váltak otthontalanná.

Jehova Tanúi olaszországi szóvivője, Christian Di Blasio ezt nyilatkozta: „A kampány célja, hogy az egész világon vigaszt nyújtsunk az embereknek, bárhol és bármilyen körülmények között éljenek is. Ám Olaszországban külön figyelmet fordítunk a földrengés áldozataira, és azokra is, akik a segítségnyújtásban vesznek részt.”

Jehova Tanúi Amatricében beszélgetnek egy túlélővel. A földrengésnek ebben a kisvárosban volt a legtöbb áldozata

Annak ellenére, hogy a földrengés sújtotta részen Jehova Tanúinak 15 gyülekezete van, egyetlen Tanú sem halt meg, vagy szenvedett súlyos sérüléseket. Azonban három Tanú-család otthona romba dőlt, míg másoké súlyos károkat szenvedett. Christian Di Blasio elmondta, hogy olyan Tanúk is részt vettek a kampányban, akiknek az otthona szintén megrongálódott, mert ők is szerettek volna vigaszt nyújtani a katasztrófa túlélőinek a folyóirat segítségével. Továbbá több olyan Tanú, aki korábban már élt át földrengést, felajánlotta, hogy szívesen beszélget a túlélőkkel. Christian Di Blasio hozzátette: „Az önkéntesek elmondták, hogy mennyire sokat segít nekik a Biblia abban, hogy derűlátóak és kiegyensúlyozottak legyenek, és ezért szeretnének mindent megtenni annak érdekében, hogy a katasztrófa áldozatai is vigaszt merítsenek a Biblia üzenetéből.”

Sajtókapcsolat:

Nemzetközi: David A. Semonian, Office of Public Information, 1-718-560-5000

Olaszország: Christian Di Blasio, 39-06-872941