Ugrás a tartalomra

2019. SZEPTEMBER 26.
OLASZORSZÁG

Emléktáblát avattak Olaszországban a náci és a fasiszta uralom alatt üldözött Jehova Tanúi emlékére

Emléktáblát avattak Olaszországban a náci és a fasiszta uralom alatt üldözött Jehova Tanúi emlékére

A Risiera di San Sabba nevű emlékhelyen elhelyezett tábla. A koncentrációs táborokban fogva tartott Jehova Tanúi lila háromszöget viseltek a rabruhájukon

Több százan, köztük kormánytisztviselők, történészek, és újságírók is részt vettek 2019. május 10-én annak az emléktáblának a felavatásán, melyet a náci és a fasiszta uralom idején üldözött több ezer hittestvérünk tiszteletére állítottak. Az eseményre a Risiera di San Sabba nevű emlékhelyen került sor Triesztben, Olaszország északkeleti részén. Az egykor rizsmalomként üzemelő épület volt az egyetlen olyan koncentrációs tábor Olaszországban, melyben krematórium is működött. Az emléktábla felavatása felkeltette a helyi és az országos hírcsatornák figyelmét. Például Olaszország egyik legnézettebb tévécsatornája, a Canale 5 is tudósított az eseményről.

Christian Di Blasio, Jehova Tanúi olaszországi szóvivője a nyitóbeszédében az állhatatosságról beszélt: „A Harmadik Birodalomban Jehova Tanúi voltak az egyetlenek, akiket kizárólag a vallási meggyőződésük miatt üldöztek. És ők voltak az egyetlen olyan csoport, mely elkerülhette volna az üldöztetést. Csak annyit kellett volna tenniük, hogy megtagadják a hitüket, és támogatják a rezsimet. De megvolt bennük a bátorság ahhoz, hogy ragaszkodjanak a keresztényi értékekhez: az Isten iránti hűséghez és az emberek iránti szeretethez.” Di Blasio testvér ezután levetített egy videóinterjút, mely Emma Bauer testvérnővel készült. Az interjúban Bauer testvérnő felidézte, milyen megpróbáltatásokon ment keresztül a családjával a II. világháború idején. Elmondta, hogy az igaz keresztények akkor sem fogják feladni az elveiket, ha ez az életükbe kerül. Befejezésként Trieszt polgármestere, Roberto Dipiazza tartott beszédet. Ezt mondta: „Nagyon örülök ennek az emléktáblának. Mindent meg kell tennünk, hogy ilyen üldöztetés többé ne forduljon elő.” Ezután került sor az emléktábla leleplezésére.

Sok szaktekintély és közéleti személy elismerte az emléktábla jelentőségét. Például Giorgio Bouchard, az Olaszországi Protestáns Egyházak Szövetségének korábbi elnöke ezt mondta: „Arányaiban Jehova Tanúi hozták a legnagyobb áldozatot, a többi egyházhoz képest közülük haltak meg a legtöbben a hitükért. . . Azonban a kegyetlen üldöztetés csak megerősítette a mozgalmat. Bebizonyították a világnak – és úgy hisszük, Istennek is –, hogy ők voltak az egyetlen olyan keresztény egyház, mely teljes mértékben elhatárolódott a Harmadik Birodalom ideológiájától.” (A bővebb idézetet lásd lentebb a kiemelt részben.)

Várhatóan évente mintegy 120 000-en fognak ellátogatni a Risiera di San Sabba történelmi emlékhelyre. A látogatók megtekinthetik majd az emléktáblát, melyet annak a több ezer Jehova Tanújának a tiszteletére emeltek, akik a náci és a fasiszta uralom üldözése ellenére is ragaszkodtak a hitükhöz és semlegesek maradtak politikailag (Jelenések 2:10).