Ugrás a tartalomra

Dennis Christensen testvért bekísérik a Zseleznodorozsniji Kerületi Bíróságra Orjolban

2019. JÚLIUS 31.
OROSZORSZÁG

ÚJABB HÍREK DENNIS CHRISTENSENRŐL: A büntetőtáborban is állhatatosan kitart

ÚJABB HÍREK DENNIS CHRISTENSENRŐL: A büntetőtáborban is állhatatosan kitart

2019. június 6-án, két héttel azután, hogy Dennis Christensen elveszítette a fellebbviteli tárgyalást, Orjolból átszállították a lgovi 3-as számú büntetőtáborba. Lgov körülbelül 200 kilométerre van Orjoltól, ahol Dennis felesége és barátai laknak.

A büntetőtáborban Dennist bántalmazták, és megpróbálták megtörni. De ő minden eddiginél inkább Jehovára támaszkodott, így bátran és félelem nélkül viselte a helyzetet (1Péter 5:10).

Finnországban (balról jobbra): Mark Sanderson, a vezetőtestület tagja, Irina Christensen és Tommi Kauko

Azóta, hogy Dennist letartóztatták és fogva tartják, a testvérek szeretettel támogatják a feleségét, Irinát. Júniusban Mark Sanderson, a vezetőtestület tagja és más felelős testvérek találkoztak Irinával Finnországban, hogy bátorítsák.

Dennis most már több mint egy hónapja van a büntetőtáborban. Irina nemrégiben engedélyt kapott, hogy naponta egyszer felhívja telefonon. Azt is engedélyezték, hogy meglátogassa a börtönben.

Irina Dennis buzdító leveleit olvassa

Mindazok ellenére, amin Dennis és Irina az elmúlt két évben keresztülmentek, nem keseredtek meg, és továbbra is szilárdan ragaszkodnak Jehovához. Irina nagyon sok erőt merít abból, hogy minden héten kap buzdító levelet Dennistől. Irina egyik kedvenc levelében Dennis ezt írta: „Csak úgy kerülhetünk ki győztesen ebből a helyzetből, ha derűlátóak maradunk, az örömre pedig számtalan okunk van.” Majd így zárta a levelét: „Legfontosabb küldetésünk az, hogy kiálljunk Jehova uralma mellett. Tudom, hogy hosszú utat kell megtennünk, és még nem győztünk, legalábbis eddig még nem. De végül mindenképp győzni fogunk! Ebben 100 százalékig biztos vagyok.”

Július 21-én, a Dániában rendezett nemzetközi kongresszuson Lett testvér, a vezetőtestület tagja, felolvasta Dennis üzenetét, melynek egy része így szólt: „Bárcsak ott lehetnék veletek! Sajnos ez most nem lehetséges, mert a jelenlegi megbízatásom még nem ért véget. De tudom, hogy eljön a nap, amikor ez valóra válik, és nagyon várom.”

Római bebörtönzése alatt Pál ezt írta: „Mindig hálát adok az én Istenemnek, amikor megemlékezem rólatok minden könyörgésemben, melyet mindnyájatokért mondok. Örömmel könyörgök értetek”. „A szívemben vagytok, hiszen támogattatok engem akkor is, amikor rabbilincsekben voltam, és akkor is, amikor megvédtük a jó hírt, és igyekeztünk kivívni a jogot, hogy hirdethessük azt” (Filippi 1:3, 4, 7).