Ugrás a tartalomra

2014. JANUÁR 21.
OROSZORSZÁG

Orosz hivatalnokok be akarnak tiltatni egy népszerű, bibliai oktatást segítő honlapot

Orosz hivatalnokok be akarnak tiltatni egy népszerű, bibliai oktatást segítő honlapot

OROSZORSZÁG, Szentpétervár: 2013. augusztus 7-én a Centralnij kerületi bíróság Tver városában, mely mintegy 160 kilométerre északra van Moszkvától, kimondta, hogy a bibliai oktatást segítő jw.org honlapot az egész Oroszországi Föderáció területén be kell tiltani.

Noha a jw.org honlapot világszerte több százezren látogatják, és sokan szívesen használják kutatásra, a bíróság azoknak a hivatalnokoknak a javára döntött, akik be akarják tiltatni. A bíróság úgy hozta meg az ítéletét, hogy nem értesítette a honlap kiadóját (Watchtower Bible and Tract Society of New York), és tanúként sem hallgatta meg. Jehova Tanúi ezután benyújtották a fellebbezésüket Tver területi bíróságára. A másodfokú tárgyalást 2014. január 22-én tartják.

Ha a fellebbezést elutasítják, a honlap többé nem lesz elérhető a több mint 160 000 oroszországi Jehova Tanújának, akik rendszeresen használják a vallásos szolgálatukban, valamint a személyes és családi bibliatanulmányozásukhoz. Ez azt is jelenti, hogy Oroszországban vádat emelhetnek bárki ellen, aki a honlapot másoknak ajánlja. Ezenkívül mintegy 142 millió Oroszországban élő ember nem tud majd hozzáférni a jw.org honlapon található, ingyenes bibliai tartalmakhoz. Dr. Jekatyerina Elbakjan, a vallási tanulmányok szakértője, valamint a moszkvai munkaügyi és szociális kapcsolatokért felelős akadémia professzora, a jw.org honlapról a következőket nyilatkozta: „Ajándék mindazoknak, akik szeretnének vallásos témákban kutatni. Az ott található információ átfogó és világos. Könnyen érthető módon taglal fontos vallási és erkölcsi kérdéseket. Annak, aki felkeresi a honlapot, olyan érzése támad, mintha Jehova Tanúi tárt karokkal fogadták volna az otthonukban.”

Grigorij Martinov, Jehova Tanúi oroszországi szóvivője Szentpéterváron így nyilatkozott: „A jw.org honlap remek eszköz azoknak, akik az országunkban szeretnének valamilyen Bibliával kapcsolatos információhoz hozzájutni, emellett semmiféle politikai vagy kereskedelmi érdek nem áll mögötte. Bízunk benne, hogy Tver területi bírósága gondoskodik róla, hogy ez a népszerű, oktatási célokat szolgáló honlap továbbra is elérhető legyen az orosz embereknek.”

J. R. Brown, Jehova Tanúi New York-i világközpontjának a szóvivője megjegyezte: „A jw.org honlap egyrészt értékes kutatási segédeszköz, másrészt megbízható információforrás a családoknak világszerte. A népszerűségét jól tükrözi, hogy naponta átlagosan mintegy 900 000 látogatója van, ugyanis mintegy 600 nyelven találhatók rajta építő tartalmak, melyek cenzúrázása egyértelműen jogtalan.”

Sajtókapcsolat:

Nemzetközi: J. R. Brown, Office of Public Information, tel.: +1 718 560 5000

Oroszország: Grigorij Martinov, tel.: +7 812 702 2691