Ugrás a tartalomra

2014. JÚLIUS 1.
OROSZORSZÁG

Az Emberi Jogok Európai Bírósága megerősíti, hogy Jehova Tanúinak Oroszországban joguk van összegyűlni imádat céljából

Az Emberi Jogok Európai Bírósága megerősíti, hogy Jehova Tanúinak Oroszországban joguk van összegyűlni imádat céljából

2014. június 26-án az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) Jehova Tanúi javára döntött, és kimondta, hogy joguk van hozzá, hogy az orosz hatóságok jogtalan beavatkozása nélkül gyakorolják az imádatukat. A bíróság egyhangúlag úgy ítélte meg, hogy Oroszország megsértette az Emberi Jogok Európai Egyezményének 5. cikkét (szabadsághoz és biztonsághoz való jog) és 9. cikkét (gondolat-, lelkiismeret- és vallásszabadság), amikor a rendőrség 2006. április 12-én egy jogtalan razziával megzavart egy vallásos összejövetelt.

Jehova Tanúi aznap este világszerte egybegyűltek, hogy megemlékezzenek Jézus Krisztus haláláról. Két moszkvai gyülekezetük kibérelt egy iskolai előadótermet erre a különleges alkalomra, mivel több mint 400 résztvevőre számítottak. Az összejövetel alatt rohamrendőrök érkeztek a helyszínre tíz rendőrautóval és két kisbusszal. Köztük volt az orosz belügyi erők egyik felfegyverzett elitalakulata (OMON), valamint több tucat egyenruhás rendőr. Pillanatok alatt körbekerítették az épületet kordonnal, és felhatalmazás nélkül megszakították az összejövetelt. Felszólították a jelenlevőket, hogy hagyják el az épületet, átkutatták a termet, vallásos kiadványokat koboztak el, továbbá 14 férfit elhurcoltak a rendőrségre, és fogva tartották őket. Amikor egy ügyvéd a rendőrségre érkezett, hogy segítsen a letartóztatott Tanúknak, megmotozták, a földre fektették, kést szorítottak a torkához, és megfenyegették, hogy ha perre viszi a dolgot, annak súlyos következményei lesznek a családjára nézve. Csaknem négy óra elteltével a fogva tartott Tanúkat hazaengedték.

Nyikolaj Krupko felperes

Nyikolaj Krupko és három másik fogva tartott Tanú beperelte a hatóságokat az összejövetel jogtalan megzavarásáért és a letartóztatásukért. Miután a ljublinói kerületi bíróság és a moszkvai városi bíróság nem adott igazat nekik, 2007. júniusában kérelmet nyújtottak be az EJEB-hez.

Krupko és társai kontra Oroszország perben június 26-án hozott döntésében az EJEB kijelentette: „A bíróság következetesen úgy foglalt állást, hogy még ha a hatóságokat nem értesítették is megfelelően egy nyilvános eseményről, de a résztvevők nem jelentettek veszélyt a közrendre, nem tekinthető »szükséges intézkedésnek egy demokratikus társadalomban« az, hogy a rendőrség feloszlat egy békés gyűlést. . . Ez a megállapítás még inkább érvényes a jelenlegi ügy körülményeit tekintve, mivel a kérdéses összejövetel nem lármás, szabadtéri esemény volt, hanem egy teremben megtartott, ünnepélyes vallási szertartás, mely látszólag egyáltalán nem zavarta vagy veszélyeztette a közrendet. Az, hogy nagyszámú felfegyverzett rohamrendőr megszakította a szertartást – még akkor is, ha a hatóságok meg voltak róla győződve, hogy az összejövetel az előzetes értesítés hiányában törvénytelennek minősül –, valamint az, hogy utána a felpereseket letartóztatták, és három órán át fogva tartották, aránytalan intézkedés volt a közrend védelmében.”

Ez a negyedik ítélet, melyet Oroszország ellen hoztak Jehova Tanúi jogainak a megsértése miatt. 2007-ben a Kuznyecov és társai kontra Oroszország perben az EJEB kimondta, hogy Oroszország megsértette az Emberi Jogok Európai Egyezményét, amikor a cseljabinszki hatóságok jogtalanul megszakítottak egy összejövetelt, melyet hallássérült Tanúk tartottak. 2010-ben a Moszkvai Jehova Tanúi kontra Oroszország perben az EJEB szintén Oroszország ellen döntött, miután a moszkvai ügyészség jogtalanul megszüntette és betiltotta a Tanúkat képviselő jogi személyt Moszkvában. 2013-ban az EJEB az Avilkina és mások kontra Oroszország perben kimondta, hogy Oroszország megsértette a magánélethez való alapvető jogot, amikor a szentpétervári ügyészi hivatal bizalmas orvosi információk kiadását rendelte el.

Az EJEB döntései is azt bizonyítják, hogy az orosz hatóságok azzal, hogy megpróbálják akadályozni Jehova Tanúi imádatát Oroszországban, megsértik az Emberi Jogok Európai Egyezményében foglalt szabadságjogokat.