Ugrás a tartalomra

2017. NOVEMBER 24.
OROSZORSZÁG

Az orjoli bíróság ismét meghosszabbította Dennis Christensen fogva tartását

Az orjoli bíróság ismét meghosszabbította Dennis Christensen fogva tartását

ÚJ INFORMÁCIÓ: 2017. december 22-én az Orjoli Területi Bíróság elutasította Dennis Christensen ügyvédjének beadványát, melyben védence szabadlábra helyezését kérte az előzetes letartóztatásból. A fogva tartása 2018. február 23-áig van érvényben. Ezután újra bíróság elé kell állnia, és valószínűleg büntetőeljárással kell szembenéznie.

2017. november 20-án háromórás tárgyalást követően az orjoli szovjetszkij kerületi bíróság 2018. február 23-ig meghosszabbította Dennis Christensen előzetes letartóztatását. A bíróság másodszor hosszabbította meg három hónappal Dennis Christensen fogva tartását, akit tárgyalás nélkül tartanak börtönben. 2017 májusában tartóztatták le, amikor a rendőrség razziát tartott Orjolban egy békés vallásos összejövetelen, melyen ő is részt vett.

Dennis Christensen dán állampolgár és Jehova Tanúja. A letartóztatását megelőzően az oroszországi legfelsőbb bíróság gyakorlatilag betiltotta Jehova Tanúi vallási tevékenységét szélsőségesség vádjával. A kerületi bíróság azért hosszabbította meg ismét az előzetes letartóztatását, hogy a nyomozó „bizonyítékot” gyűjthessen, és alátámaszthassa az ellene szóló vádat, mely szerint „illegális” vallási tevékenységet folytat. A bíróság nem engedélyezte, hogy Dennis Christensent házi őrizetbe helyezzék a nyomozás idejére. Azt is figyelmen kívül hagyták, hogy a dán kormány ígéretet tett, hogy nem bocsát ki útlevelet Dennis Christensen számára, és más módon sem segíti, hogy elhagyja az országot.

A letartóztatásakor Dennis Christensen és a felesége, aki orosz állampolgár, a vallásszabadsághoz és a gyülekezés szabadságához való alapvető jogukkal éltek. A bíróság elrendelheti, hogy akár két évig is előzetes letartóztatásban tartsák. Ha elítélik, 6-tól 10 évig terjedő börtönbüntetésre számíthat.