Ugrás a tartalomra

2017. AUGUSZTUS 2.
OROSZORSZÁG

Az oroszországi Jehova Tanúi elleni döntés nemzetközi visszhangja

Az oroszországi Jehova Tanúi elleni döntés nemzetközi visszhangja

Nemzetközi kormányzati szervezetek és hivatalnokok nyilatkoztak arról, hogy az orosz legfelsőbb bíróság betiltotta Jehova Tanúi vallását Oroszországban. Elítélték, hogy Oroszország igazságtalanul és kíméletlenül lépett fel egy közismerten békés vallási kisebbség ellen.

2017. július 17-én az orosz legfelsőbb bíróság fellebbviteli kamarájának három főből álló testülete megerősítette a bíróság április 20-ai döntését. Ennek értelmében felszámolják Jehova Tanúi oroszországi adminisztratív központját a helyi vallási közösségeivel együtt, melyek szervezetének a részét képezik. Ezenkívül a felszámolt vallási közösségek minden tulajdona az Orosz Föderációt illeti meg. Ezzel a döntéssel a bíróság tulajdonképpen betiltotta Jehova Tanúi vallását Oroszországban.

Nyilatkozatok a fellebbviteli kamara 2017. július 17-ei döntéséről

A következőkben részleteket közlünk néhány nyilatkozatból, melyek az orosz legfelsőbb bíróság fellebbviteli kamarájának 2017. július 17-ei döntésével kapcsolatosak. A fellebbviteli kamara megerősítette a legfelsőbb bíróság április 20-ai döntését:

„Nagyon aggasztónak találjuk, hogy Oroszország legfelsőbb bírósága elutasította Jehova Tanúi fellebbezését, melyet azért nyújtottak be, mert »szélsőségesnek« nyilvánították őket. Ez a döntés törvényellenesnek minősíti 175 000 orosz állampolgár békés vallásgyakorlatát, és sérti a vallásszabadsághoz való jogot, melyet az orosz alkotmány is védelmez” (Lord Ahmad, Wimbledon lordja, emberi jogi miniszter, Külügyi és Nemzetközösségi Hivatal, Nagy-Britannia). https://www.gov.uk/government/news/minister-for-human-rights-statement-on-russian-supreme-court-ruling

„Az orosz legfelsőbb bíróság e heti döntése Jehova Tanúi ellen egy újabb, aggasztó megnyilvánulása a vallási kisebbségek üldözésének Oroszországban. Felszólítjuk az orosz hatóságokat, hogy vonják vissza a Jehova Tanúi tevékenységének betiltásáról és az adminisztratív központjuk bezárásáról szóló döntést, valamint engedjenek szabadon minden olyan vallási kisebbséghez tartozó személyt, aki igazságtalanul van fogva tartva állítólagos »szélsőséges« tevékenység miatt” (Heather Nauert, az USA Külügyminisztériumának szóvivője). https://www.state.gov/r/pa/prs/ps/2017/07/272679.htm

„Mint minden vallási csoportnak, Jehova Tanúinak is lehetővé kell tenni, hogy békésen, korlátozás nélkül gyakorolhassák a gyülekezés szabadságához való jogot, amit az Orosz Föderáció alkotmánya, valamint az Oroszország által aláírt nemzetközi egyezmények és a nemzetközi emberi jogi normák is biztosítanak” (az Európai Külügyi Szolgálat szóvivője). https://eeas.europa.eu/headquarters/headquarters-homepage/30022/statement-spokesperson-upheld-ban-activities-jehovahs-witnesses-russia_en

„A legfelsőbb bíróság döntése sajnos a kormány álláspontját tükrözi, mely továbbra is szélsőséges tevékenységnek tartja a vallásszabadsághoz való jog békés gyakorlását. A Tanúk nem szélsőségesek, lehetővé kellene tenni számukra, hogy szabadon gyakorolhassák a vallásukat, és a kormánynak nem szabadna elnyomnia őket” (Daniel Mark, az USA Nemzetközi Vallásszabadság Bizottságának elnöke). http://www.uscirf.gov/news-room/press-releases/russia-jehovah-s-witnesses-banned-after-supreme-court-rejects-appeals

„Nagyon aggasztónak tartom, hogy megerősítették a bíróság döntését, mely betiltotta Jehova Tanúi tevékenységét Oroszországban. Annak ellenére, hogy több szinten is felszólaltunk a döntés ellen, bűncselekménynek minősítik a vallásszabadsághoz és a gondolatszabadsághoz való jog békés gyakorlását” (Gernot Erler, az Oroszországgal, Közép-Ázsiával és a keleti partnerség országaival való társadalmi együttműködésért felelős osztály koordinátora, Németország Külügyminisztériuma). http://www.auswaertiges-amt.de/sid_5DAC942B7DE50BCC4AFCDFC864C2E383/EN/Infoservice/Presse/Meldungen/2017/170719-Ko_RUS-Zeugen_Jehovas.html

„Felháborító, hogy Oroszország törölte Jehova Tanúit az elismert vallási közösségek közül, és ezzel egyértelműen megsértette az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 18. cikkelyét, mely védelmezi a vallásszabadsághoz és a meggyőződés szabadságához való jogot. . . . Minden jóérzésű embernek, aki valamely vallási közösséghez tartozik, vagy fontosnak tartja a lelkiismeret szabadságához kapcsolódó jogokat, szolidaritásból ki kell állnia az oroszországi Jehova Tanúi mellett” (dr. Katrina Lantos Swett, a Lantos Alapítvány elnöke). https://www.lantosfoundation.org/news/2017/7/17/lantos-foundation-condemns-russias-outrageous-decision-to-ban-jehovahs-witnesses

Nyilatkozatok a legfelsőbb bíróság 2017. április 20-ai döntéséről

A fellebbviteli kamara döntése előtt számos kormányzati szervezet és hivatalnok elítélte az orosz legfelsőbb bíróság április 20-ai döntését:

„Arra kértem Vlagyimir Putyin elnököt, hogy a hatalmánál fogva biztosítsa. . . a kisebbségek jogait, valamint Jehova Tanúi jogait” (Angela Merkel, Németország kancellárja, részlet egy sajtótájékoztatóból, mely egy Vlagyimir Putyinnal folytatott megbeszélés után készült). http://uk.reuters.com/article/uk-russia-germany-putin-syria-idUKKBN17Y1JZ

„Komoly aggodalomra ad okot, hogy a legfelsőbb bíróság szélsőségesnek nyilvánította és bezáratta Jehova Tanúi oroszországi adminisztratív központját és a 395 helyi vallási közösségét. A döntés veszélyezteti a vallásszabadságot, és egy újabb példa arra, hogy a szélsőségesség elleni törvénnyel visszaélve korlátozzák a véleménynyilvánítás és a gyülekezés szabadságához való jogot” (Theodóra Bakojánisz és Liliane Maury Pasquier az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése Oroszországot ellenőrző bizottságának társelőadói). http://assembly.coe.int/nw/xml/News/News-View-EN.asp?newsid=6599

„Oroszország a vallásszabadság megsértésével ismét megbocsáthatatlanul megszegte a Moszkva által elfogadott EBESZ [Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet] egyezményeket. Soha nem szabadna megengedni, hogy akik békésen gyakorolják a vallásukat, zaklatásnak, illetve pénz- vagy börtönbüntetésnek legyenek kitéve. Azzal, hogy a bíróság elrendelte a Jehova Tanúi egyház vagyonának elkobzását, csak tetézte az igazságtalanságot. Remélem, hogy az ügy az Emberi Jogok Európai Bírósága elé kerül” (Roger Wicker szenátor, az Európai Biztonsági és Együttműködési Bizottság elnöke). http://csce.emailnewsletter.us/mail/util.cfm?gpiv=2100141660.2454.614

„Az Orosz Föderáció Legfelsőbb Bíróságának tegnapi döntése, mely »szélsőségességre« hivatkozva betiltotta Jehova Tanúi oroszországi adminisztratív központjának működését, lehetővé teszi, hogy büntetőeljárást indítsanak Jehova Tanúi ellen pusztán azért, mert gyakorolják a vallásukat. Ahogy minden vallási közösségnek, úgy Jehova Tanúinak is lehetővé kell tenni, hogy békésen, korlátozás nélkül gyakorolhassák a gyülekezés szabadságához való jogot, melyet az Orosz Föderáció alkotmánya, az ország által aláírt nemzetközi egyezmények és a nemzetközi emberi jogi normák is biztosítanak” (az Európai Külügyi Szolgálat szóvivője). https://eeas.europa.eu/headquarters/headquarters-homepage/24870/statement-ban-activities-jeho

„Nagyon aggasztó, hogy alaptalanul törvényellenesnek minősítik Jehova Tanúi oroszországi közösségeinek békés tevékenységét, amivel ellehetetlenítik a működésüket az országban. A legfelsőbb bíróságnak ez a döntése veszélyezteti azokat az értékeket és alapelveket, melyekre a demokratikus, szabad, nyitott, pluralista és toleráns társadalmak épülnek” (Michael Georg Link, az EBESZ Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatalának igazgatója). http://www.osce.org/odihr/313561

„Ez a betiltás, mely üldözésnek tesz ki békés embereket pusztán a vallásuk gyakorlása miatt, egyértelműen megsérti a vallásszabadsághoz való alapvető jogot, és így a nemzetközi emberi jogi normákat is, melyeket az Orosz Föderáció alkotmánya is védelmez. Ezért haladéktalanul felül kellene vizsgálni” (Ingeborg Gabriel professzor asszony, az EBESZ soros elnökének a rasszizmus, xenofóbia és diszkrimináció elleni küzdelemért felelős személyes megbízottja). http://www.osce.org/odihr/313561

„Megrendített a hír, hogy az orosz legfelsőbb bíróság »szélsőségesnek« minősítette Jehova Tanúit. Ez a döntés tulajdonképpen törvénytelennek állít be egy 175 000 orosz állampolgárt számláló békés vallási csoportot, és megsérti a vallásszabadságot, melyet az orosz alkotmány védelmez. Az Egyesült Királyság felszólítja az orosz kormányt, hogy tartsa be a nemzetközi egyezményt, mely ezt az alapvető jogot védelmezi” (Joyce Anelay bárónő, a brit kormány Nemzetközösségért és ENSZ-ért felelős volt államtitkára). https://www.gov.uk/government/news/minister-for-human-rights-criticises-russian-supreme-court-ruling-for-labelling-jehovahs-witnesses-as-extremist

Világszerte elítélik az orosz legfelsőbb bíróság döntését

2017. július 20-án Bécsben az EBESZ Állandó Tanácsa elfogadott egy nyilatkozatot az Európai Uniótól. A nyilatkozatban felszólítják Oroszországot, hogy tegye lehetővé Jehova Tanúinak, hogy „békésen, korlátozás nélkül gyakorolhassák a gyülekezés szabadságához való jogot, melyet az Orosz Föderáció alkotmánya, az ország által vállalt nemzetközi egyezmények és a nemzetközi emberi jogi normák is biztosítanak”. A nyilatkozatot az Unió mind a 28 tagállama elfogadta, valamint más nem Uniós tagállamok is támogatták, például Ausztrália, Kanada és Norvégia. https://eeas.europa.eu/sites/eeas/files/pc_1155_eu_jehovahs_witnesses_in_russia.pdf

Jehova Tanúit világszerte nagyon elszomorítja, hogy az orosz legfelsőbb bíróság ezzel az önkényes döntéssel tulajdonképpen betiltotta a vallásukat Oroszországban. A nemzetközi kormányzati szervezetek és hivatalnokok rámutatnak, hogy Oroszország igazságtalanul minősítette „szélsőségesnek” Jehova Tanúit, és elítélik, hogy figyelmen kívül hagyja a saját alkotmányát és a vallásszabadságot védelmező nemzetközi egyezményeket. Az ügyet az Emberi Jogok Európai Bírósága elé viszik, és a bíróság remélhetőleg feloldja a betiltást.