Ugrás a tartalomra

2018. NOVEMBER 29.
OROSZORSZÁG

Sokan támogatják Dennis Christensent világszerte

Sokan támogatják Dennis Christensent világszerte

Dennis Christensen testvér több mint 525 napja van börtönben a hite miatt, és közel 50-szer állt bíróság előtt. Az ügyével foglalkozó orjoli Zseleznodorozsniji Kerületi Bíróság december közepén folytatja a tárgyalást. Bár Christensen testvér már több mint másfél éve van börtönben, nem vesztette el a pozitív szemléletmódját. Kétség sem fér hozzá, hogy Jehova meghallgatja a világszerte élő testvéreink érte mondott imáit, és támogatja őt.

Christensen testvér több száz üdvözlőlapot és rajzot kapott az Oroszországban és más országokban élő Tanúktól. Ezekben a testvérek kifejezték, hogy szeretik őt, és mellette állnak. Az október 30-ai tárgyaláson Christensen testvér a fülkéje üvegfalán keresztül megmutatott néhány gyerekektől kapott rajzot és lapot azoknak, akik eljöttek a tárgyalásra, hogy bátorítsák őt.

Az október 30-ai tárgyalása szünetében Dennis Christensen a fülkéje üvegfalán keresztül megmutat néhány rajzot és lapot, melyet a hittársaitól kapott

Nemzetközi szinten is nagy figyelmet kap Dennis Christensen ügye. 2017. július 21-én a moszkvai székhelyű Memorial Emberi Jogi Központ politikai fogolynak minősítette Christensen testvért. 2018. június 20-án Oroszország emberi jogokért felelős tanácsa felszólította a főügyészséget, hogy igazolja a Tanúk ellen indított büntetőjogi eljárások törvényességét. 2018. szeptember 26-án az USA Nemzetközi Vallásszabadság Bizottsága hivatalosan felvette Dennis Christensent a vallási meggyőződésük miatt fogva tartott személyek listájára.

Oroszország nyilvános tárgyaláson azt ígérte, hogy Jehova Tanúi jogi személyeinek a betiltása nem fogja korlátozni a Tanúk személyes vallásszabadságát. De a hatóságok figyelmen kívül hagyják ezt, és a törvény félreértelmezésével jogszerűnek állítják be Dennis Christensen és más Tanúk letartóztatását, „szélsőségességgel” vádolva őket. Idén Oroszország több pontján is házkutatásokat tartottak. Jelenleg 25 testvér és testvérnő van börtönben, 18-an házi őrizetben, és 40 személy áll egyéb korlátozás alatt. Dennis Christensen ügyének a kimenetele precedensül fog szolgálni annak a több mint 90 Tanúnak az ügyében, akiket mintegy 30 régióban helyeztek vád alá Oroszország-szerte.

Biztosak vagyunk benne, hogy a hittársaink világszerte továbbra is imádkozni fognak azért, hogy Jehova erősítse meg és támogassa azokat a testvéreket és testvérnőket, akiket a hitük miatt helyeztek vád alá. Nagyon várjuk már azt az időt, amikor Istenünk igazságot fog szolgáltatni az érdekükben (Lukács 18:7).