Ugrás a tartalomra

Jehova Tanúi énekelnek egy gyülekezeti összejövetelen Rosztov-na-Donuban, Oroszországban

2016. SZEPTEMBER 22.
OROSZORSZÁG

1. RÉSZ

Szakértői szemmel – Oroszország arra használja a szélsőségesség elleni törvényt, hogy törvénysértőnek állítsa be Jehova Tanúit

Szakértői szemmel – Oroszország arra használja a szélsőségesség elleni törvényt, hogy törvénysértőnek állítsa be Jehova Tanúit

Ez az első része egy háromrészes sorozatnak, mely ismert vallástudósokkal, politológusokkal, szociológusokkal, valamint a szovjet és posztszovjet időszak szakértőivel készült exkluzív interjúkon alapul.

OROSZORSZÁG, Szentpétervár: Az Orosz Föderáció Legfőbb Ügyészsége azt akarja elérni, hogy Jehova Tanúit nyilvánítsák „szélsőségesnek”. Ha a bíróság az ügyészség javára dönt, az azt eredményezheti, hogy felszámolják a Tanúk oroszországi hivatalát, ami gyakorlatilag azt jelentené, hogy országszerte betiltják a tevékenységüket. A Tanúk megfellebbezték az ellenük szóló vádakat, a tárgyalás pedig 2016. szeptember 23-ra volt kitűzve.

A Tanúk elleni vádat Oroszország szélsőségesség elleni törvényére alapozzák, mely a szakértők szerint „diszkriminatív”, „alapjaiban hibás”, valamint „teljességgel elfogadhatatlan”.

Dr. Derek H. Davis

Dr. Derek H. Davis, a Baylor Egyetemhez tartozó, az állam és az egyház kapcsolatának kutatására szakosodott J.M. Dawson Intézet korábbi igazgatója, ezt mondta: „A szélsőségesség azon formái ellen kell küzdeni, amelyek az emberek életét veszélyeztetik. Bármi más ellen harcolni már önmagában véve a szélsőségesség egyik formája.”

Dr. Mark Juergensmeyer

Vajon miért lépnek fel ilyen szélsőségesen egy olyan békés vallásos csoporttal szemben, mint amilyenek Jehova Tanúi? A Santa Barbara-i Kaliforniai Egyetem egyik intézetének (Orfalea Center for Global and International Studies) igazgatója, dr. Mark Juergensmeyer ezt nyilatkozta: „Sajnálatos, hogy a szélsőségesség elleni küzdelem címén azon mesterkednek, hogy korlátozzák a vallásszabadságot.” Ezenkívül dr. Jim Beckford, a Brit Tudományos Akadémia tagja megjegyezte: „Az orosz ortodox egyház összejátszik a kormánnyal, hogy előmozdítsa a saját érdekeit és elnyomjon bármit, amiről úgy véli, hogy veszélyezteti a pozícióját.”

Dr. Jim Beckford

Szakértők szerint nem csak az a gond, hogy sokan tévesen alkalmazzák a törvényt, hanem az is, hogy a törvény megfogalmazása lehetőséget ad a visszaélésekre. A SOVA Center nevű moszkvai jogvédő szervezet ezt nyilatkozta: „Ahogy azt már számtalanszor hangsúlyoztuk, mivel a szélsőségesség elleni törvény homályosan van megfogalmazva, tökéletesen felhasználható a politikai ellenfelek ellen, és azok ellen, akik valamilyen szempontból kilógnak a sorból.”

Dr. Emily B. Baran

Dr. Emily B. Baran, a Közép-Tennesseei Állami Egyetem adjunktusa, aki orosz és kelet-európai történelmet tanít, ezt mondta: „Az orosz állampolgárok nem nézhetik végig teljes nyugalommal, hogy az állam ennyire diszkriminatívan bánik Jehova Tanúival. A kormány eljárásmódja ugyanis azt sugallja, hogy attól sem riadna vissza, hogy más csoportoktól is megvonjon ilyen jogokat, és más kisebbségekkel szemben is hasonló intézkedéseket tegyen.”

Sajtókapcsolat:

Nemzetközi: David A. Semonian, Office of Public Information, 1-718-560-5000

Oroszország: Jaroszlav Szivulszkij, 7-812-702-2691