Ugrás a tartalomra

2014. JÚNIUS 2.
OROSZORSZÁG

Folytatódik Jehova Tanúi pere Taganrogban

Folytatódik Jehova Tanúi pere Taganrogban

2014 májusában folytatódott a 16 Jehova Tanúja elleni büntetőper a taganrogi városi bíróságon. Ez az egyetlen olyan per Oroszországban, amelyben nyomást gyakorolnak orosz állampolgárokra, hogy tagadják meg a hitüket, különben büntetőjogi következményekre számíthatnak. A vádlottak egyike ezt mondta: „Azt akarják, hogy olyan legyek, mint a többi ember, hogy ne lógjak ki a sorból, és ne beszéljek másoknak a Bibliáról. Nem tudom, mi lesz ennek a vége.”

Az orosz hatóságok tévesen alkalmazzák az úgynevezett szélsőséges tevékenység elhárítása törvényt Jehova Tanúi imádatára, 2009 óta egyre fokozottabban. Victor Zhenkov, a Tanúk egyik ügyvédje megjegyezte: „Elemeztem az utóbbi évek Jehova Tanúival kapcsolatos jogi eseményeit, és arra jutottam, hogy a törvényvégrehajtó szervek következetesen a Tanúkkal szemben foglalnak állást.” A taganrogi hatóságok még ennél is tovább mennek, és úgy bánnak a Tanúkkal, mintha a vallásos tevékenységük be lenne tiltva, holott Jehova Tanúi 1992 óta be vannak jegyezve Oroszországban. A szándékaik egyértelműek. Egy másik Tanú, aki a vádlottak között van, elmondta, mi történt vele: „A nyomozó nyíltan kijelentette az irodájában: »Csak írja alá, hogy megtagadja a hitét, és mi lezárjuk az ügyet, aztán oda megy, ahová csak akar.«”

A bíróság bírságot, kényszermunkát vagy börtönbüntetést szabhat ki a 16 Tanúra. Ha elítélik őket, egész Oroszországban veszélybe kerül a vallásszabadság, és valamennyi Jehova Tanúja számíthat majd rá, hogy perbe fogják, csak mert békésen gyakorolja a vallását. A vádlottak egy másik ügyvédje, Alyona Borodina megjegyezte: „Az állami szervek rendszeresen zaklatják a Tanúkat. A kiadványaikat felvették a szélsőséges kiadványok listájára. Ha egy bíróság szélsőségesnek ítél egy könyvet, azt meg kell semmisíteni. Egy író szerint »ahol könyveket égetnek, ott végül embereket is fognak«. Ez komolyan veszélyezteti a vallásszabadságot.”

Az ügyben várhatóan valamikor 2014 júniusában hoznak ítéletet. Jehova Tanúi világszerte és sokan mások is, akik fontosnak tartják a vallásszabadságot, kíváncsian várják a fejleményeket.